Magyarország, 1904. március (11. évfolyam, 52-78. szám)
1904-03-01 / 52. szám
S egyszer jelentést tétetett magának arról a tervről, melytől a kormány a parlamenti helyzet megoldását várja. A király már régebben ismeri ezt a tervet. Még a delegáczió egybehívása előtt ismertette meg vele a miniszterelnök. Azóta több tanácsosát kérdezte meg a király, hogy mi a véleményük e tervről. Széll Kálmán és Szapáry Gyula gróf ismételten voltak abban a helyzetben, hogy nézetüket a király előtt elmondhassák. úgy értesültünk, hogy mindketten fentartással nyilatkoztak a házszabályrevízió kivihetőségének lehetőségéről. Egyikük sem mondta azt, hogy a parlamenti helyzet tisztázására ez a terv volna igazán alkalmas. Mindkét államférfiú csupán addig ment, hogy a kísérletet egy bizonyos mértékig végre kell hajtani, de egyikük sem tanácsolta azt a királynak, hogy mindenáron meg kell csinálni a házszabályrevíziót. Ilyenféleképen Tisza tervei bizonyos korlátok között mozoghatnak csupán. Arra az esetre, ha a kormány erőszakos lépése a pártok mostani magatartásának gyökeres megváltozását idézné elő, más terve van a kormánynak. A vasárnapi kihallgatást nagy érdeklődéssel kísérték a kormánypárton is. Itt az a nézett a túlnyomó, hogy Tiszának vagy most kell végrehajtani tervét, vagy pedig sohasem. A párt legnagyobb része fázik a most következő harcztól. Az uralkodó hangulat az, hogy ha sikerül Tiszának a terve nagyobb emócziók nélkül, akkor vele mennek, de ha a nehézségek túlságos nagyoknak látszanak és a párt reputáczióját fenyegetik, akkor kiállnak a harczból. Tisza ismeri ezt a hangulatot és azon igyekezik, hogy azt még az utolsó perczben megváltoztassa. Kedden este értekezlet lesz a kormánypártban. De még itt sem lép föl Tisza nyíltan tervével. Attól fél, hogy idejekorán észreveszik a gyöngéit. Szándéka az, hogy beugratja a pártját és olyan helyzetbe hozza, ahonnan nincs már többé visszatérés. A nyomorait. V — v A »M a g y a r o r s z á g« eredeti tárczája, — Irta: Zboray Aladár. Vitnay Györgyné nyolczhónapos asszony korában hűtlenségen érte az urát. Az eset nagyon is világos volt, nem lehetett letagadni s akik ismerték az asszonyt, egy pillanatig sem ütköztek meg azon, hogy menten elvált az urától. Vitnayné, — a dúsgazdag Molnár János leánya — nem volt sem elmaradott, sem elfogult asszony, hanem a morálkérdésekben nem ismert enyhítő körülményeket. A régi városi polgárcsaládok egyikéből származott, akiket olyan nagyon szívesen neveznek »spiesz«nek, vagy bugrisnak, mivel mindenha megőrizték a családi élet és a gondolkozás rideg tisztaságát. Természetes tehát, hogy amikor az ura olyasmivel védekezett, hogy az a kis kaland egyáltalán nem vág bele a hitvesi hűségbe, mert semmi köze sincsen sem a szívhez, sem a szerelemhez, egyszerűen amolyan gavallérkötelesség-féle, amely arra kényszerít minden jól nevelt úriembert, hogy meg ne futamodjék a fölkínált alkalom elől, — ami tudvalévően gyávaság mindenki szemében, de legkivált a nők szemében — mondom, hogy akkor még végképpen meggyűlölte ezt a romlott lelkű embert, aki a morálnak még az alfáját sem ismeri s olyan cinikus, hogy még bűnösnek sem tudja érezni magát. Azt tette tehát, hogy egészen fagyosan ezzel a kérdéssel válaszolt az ura igen kerekded előadására. — És mit óhajt tenni ? Itt, óhajt maradni • MAGYARORSZAG Buüapest, 1904. Keaa, marczras x. A zalavármegyei szervezkedés« — Saját tudósítónktól. — Zalaegerszeg, február 28. Valósággal fényes és megkapó tüntetéssé alakult ki az a hatalmas pártszervezkedés, amely vasárnap Zalaegerszegen, Zalavármegye székvárosában lefolyt A kétkedőket és aggodalmaskodókat oda kellett volna vinni Zalavármegyének történelmi színterére. Látták volna ott, hogy milyen az ország igazi hangulata. A vármegye egész intelligens független közönsége és az egész polgárság tüntetett ott a nemzeti küzdelem mellett és tömörült a további szervezkedés lelkes nagy munkájában. A vármegye urai, a földbirtokos előkelőség már szombaton behajtatott a megye székhelyére és a kaszinó termeiben megtartotta az előértekezletet. Ott volt a régi gárda élén ma is Cserán László, a zalavármegyei ellenzék ősz vezére, Csillagh Gyula régi függetlenségi pártelnök, id. Thassy Imre, Oszterhuber Lajos és mások, úgy az ifjabb generáczió szinejava •• Bosnyák Géza, Nagy László, Vizlendvay Sándor, Szentmihály Dezső, Hayden Sándor, Berényi Jenő, Dervaries Ákos, ifj. Thassy Imre, Bakó Gyula, Tánczos Lajos, Zathureczky Márton, ifj. Eitner Sándor, dr. Kele Antal, Petrik Gyula és mások. A vármegye minden vidéke képviselve volt az intelligenczia nagyszámú küldöttei és a polgárság tömeges részvéte által. Voltak helyek, ahonnan a választóközönség zászlók alatt vonult be a megye székhelyére. Zalaegerszeg főterén több mint tízezer ember tolongott, feszült érdeklődéssel várva a nagygyűlés lefolyását. Az országgyűlési képviselők elé a négyes fogatok egész hosszú sora vonult ki reggel a vasúthoz. Az érkező képviselőket a vármegyei intelligens közönség számos tagjának jelenlétében Bakó Gyula üdvözölte meleg szavakkal. Délelőtt fél 10-től 11-ig tartatott meg a kaszinó termében a szervezkedő gyűlés Bosnyák Géza pártelnök vezetése alatt. A vidékről számos csatlakozó sürgöny és levél élebben a lakásban, vagy hajlandó azonnal elhurczolkodni tőlem. Volt valami bántó hangsúly ebben az utolsó szóban, vagy csak Vitnay György érezte bántónak, mert csakugyan az apósa egyik házában laktak és egészen természetesen a bútorokat a felesége kapta hozományképpen. Válaszolt tehát így: — Minden bizonynyal én fogok kiköltözni, hisz nem is tudnék mit kezdeni hat szobában. Nem vagyok hozzászokva az ilyen jómódhoz. Csak éppen ez kellett még az asszonynak, hogy a vagyonát is a szemére vessék, most már igazán nem lesz frázis az ügyvéd állítása, az engesztelhetetlen gyűlölet. A férj még aznap elköltözött s az asszony megindította a pert. Gyűlölte azt az embert, — amint ő mondta: azt a nyomorultat — a lelke egész erejéből, pedig igazán erős lelkű, vasakaratú, makacsul következetes asszony volt. Volt is oka reá, hogy gyűlölje, hisz úgy szerette, mikor a felesége lett, úgy imádta, amíg az övé volt, hogy igazabban, őszintébben, mélységesebben nem tudott asszony szeretni. — De gyűlölni sem! Alig pár hete, hogy a válópörük folyt, amikor bekopogott a gólya Vitnayné lakásán s ott feledett egy kis lilaszinü fiúcskát. Amikor megtudta, hogy fiacskája van, szinte fölsikoltott az iszonyatos haragtól: — Hát gyermeket is neki hoztam a világra annak a nyomorultnak. Hat évig az enyém, akkor az övé — s azontúl az övé — és kesernves zokogásban tört ki. Vitték hozzá a babát. — Elvigyétek innen, nem akarom látni, nem akarom ismerni — nem az enyém. — Azt kívánod, hogy az apjának adjuk oda érkezett. Az értekezleten több felszólalás mellett tüzetesen megbeszélték a vármegyei szervezkedés részleteit. 11 órakor vette azután kezdetét a nyilvánosság előtt a nagygyűlés a közönség feszült érdeklődése és el lehet mondani, hogy példa nélkül lelkesedése mellett. Zalavármegye egész népe szivből-lélekből sorakozott ott a nemzeti küzdelem mellé. Deák Ferencz hires vármegyéjéből a küzdő ellenzék felé csak a kiáltásnak ezek a szavai hangzottak fel, megmegujuló zaj és lelkesedés mellett: — Nyelvünket nem engedjük ! — Küzdünk és harczolunk mig jogainkat ki nem vívjuk ! — Nem és ezerszer sem engedünk ! — Éljen a magyar vezényszó! — Éljen a magyar zászló és a magyar czimer ! Valóban meglepő volt a hazafias elszántságnak és lelkesedésnek az a páratlan megnyilatkozása, ami Zalavármegyében vasárnap tapasztalható volt. A köznép, polgárság és a független intelligens osztály mind részt vett ebben a fenséges manifesztációban. Akik annakelőtte a kormánypárt vezéremberei voltak, azok is mind csatlakozásukat fejezték ki a mozgalomhoz. A küzdő ellenzék valóban erőt és bátorítást meríthet az ország hazafias népének ezen nagyarányú lelkesedéséből és támogatásából. A gyűlés lefolyásáról a következő részleteket jelenthetjük: Zala vármegye hazafias közönsége elhatározta, hogy fényes manifesztácziót rendez a küzdő ellenzék mellett és egyúttal a bekövetkezhető választásokra erőteljesen szervezkedik, hogy a vármegye területéről olyan képviselők küldessenek az országgyűlésre, akik habozás és kishitűség nélkül állanak meg a nemzet jogai mellett. Már hetekkel előbb megtörtént a megalakulás és egyúttal lelkes hangú meghívókkal összehívták a Vármegye közönségét a vasárnapi nagygyűlésre. A főispán tábora némi kis ellensúlyozásul Nagykanizsán ugyanazon a napon installácziós ünnepélyfélét rendezett, holott főispáni installácziónak tudvalevőleg semmi helyük sincs egyes községekben és rendezett tanácsú városokban. De az ellentüntetés senkit sem vont el a vármegye független gondolkodású elemei közül. Számos fosattal vonultak be a Valamely kékes lány szökött az asszony szemébe. — Azt nem! Az apjának semmi esetre. Majd, ha hat éves lesz, addig én rendelkezem a gyerekkel. Holnap hozzatok ide valami falusi asszonyt. Kiadom dajkaságba. Beszélt a lelkére az édesanyja, az édesapja, Vitnayné azonban nem engedett Még titokban sem pillantott a kisfiára, még a sírására sem fordította feléje a fejét — nem akarta látni, nem akart tudomást venni arról, akit ő szült — annak a nyomorultnak. — Mint egy elbukott cselédleány — sóhajtotta Molnárné — kiadja a gyerekét falura az én leányom. Hanem az asszonynak nem használt ezt sem. — Értsenek meg — perelt az édesanyjával — nem akarom megismerni, nem szabad megszeretnem, inkább veszítsem el benne mindazt, ami az enyém, semhogy megszeressem, ami belőle azé a nyomorulté. Mert az övé és az övé lesz. — Hátha lemond róla ? Az asszony szeme fölvillant. — Akkor imádni fogom ezt a gyereket! — és reszketett a gyönyörűségtől. Csakhogy Vitnay nem mondott le s így a kisfiú, akit Györgyre kereszteltek, kikerült alsó Kovács Józsefné házához Monorra. Minden hónap első napján kiment az asszony ügyvédje s kivitte Kovácsnénak a tartásdijat s megnézte, rendben van-e a gyermek s ezzel el volt intézve a dolog. Vitnaynénak nem említették soha, mert meg-tiltotta, ő maga pedig nem kérdezősködött soha, mert amint ő állította — s talán el is tűtte, lassan kint-r neki nem volt gyermeke sohaj