Magyarország, 1904. március (11. évfolyam, 52-78. szám)

1904-03-01 / 52. szám

S egyszer jelentést tétetett magának arról a terv­ről, melytől a kormány a parlamenti helyzet megoldását várja. A király már régebben is­meri ezt a tervet. Még a delegáczió egybe­­hívása előtt ismertette meg vele a miniszterelnök. Azóta több tanácsosát kérdezte meg a király, hogy mi a véleményük e tervről. Széll Kálmán és Szapáry Gyula gróf ismételten voltak abban a helyzetben, hogy nézetüket a király előtt el­mondhassák. úgy értesültünk, hogy mindketten fentartással nyilatkoztak a házszabályrevízió ki­vihetőségének lehetőségéről. Egyikük sem mondta azt, hogy a parlamenti helyzet tisztázására ez a terv volna igazán alkalmas. Mindkét államférfiú csupán addig ment, hogy a kísérletet egy bizonyos mértékig végre kell hajtani, de egyikük sem tanácsolta azt a királynak, hogy mindenáron meg kell csinálni a házszabályrevíziót. Ilyenféleképen Tisza tervei bizonyos korlátok között mozoghat­nak csupán. Arra az esetre, ha a kormány erőszakos lépése a pártok mostani magatartásának gyö­keres megváltozását idézné elő, más terve van a kormánynak. A vasárnapi kihallgatást nagy érdeklődéssel kísérték a kormánypárton is. Itt az a nézett a túlnyomó, hogy Tiszának vagy most kell végre­hajtani tervét, vagy pedig sohasem. A párt legnagyobb része fázik a most következő harcztól. Az uralkodó hangulat az, hogy ha sikerül Ti­szának a terve nagyobb emócziók nélkül, akkor vele mennek, de ha a nehézségek túlságos nagyoknak látszanak és a párt reputáczióját fenyegetik, akkor kiállnak a harczból. Tisza ismeri ezt a hangulatot és azon igye­kezik, hogy azt még az utolsó perczben meg­változtassa. Kedden este értekezlet lesz a kormánypártban. De még itt sem lép föl Tisza nyíltan tervével. Attól fél, hogy idejekorán észreveszik a gyöngéit. Szándéka az, hogy beugratja a pártját és olyan helyzetbe hozza, ahonnan nincs már többé visszatérés. A nyomorait. V — v A »M a g y a r o r s z á g« eredeti tárczája, — Irta: Zboray Aladár. Vitnay Györgyné nyolczhónapos asszony ko­rában hűtlenségen érte az urát. Az eset na­gyon is világos volt, nem lehetett letagadni s akik ismerték az asszonyt, egy pillanatig sem ütköztek meg azon, hogy menten elvált az urától. Vitnayné, — a dúsgazdag Molnár János leánya — nem volt sem elmaradott, sem el­fogult asszony, hanem a morálkérdésekben nem ismert enyhítő körülményeket. A régi városi polgárcsaládok egyikéből származott, akiket olyan nagyon szívesen neveznek »spiesz«­­nek, vagy bugrisnak, mivel mindenha meg­őrizték a családi élet és a gondolkozás rideg tisztaságát. Természetes tehát, hogy amikor az ura olyas­mivel védekezett, hogy az a kis kaland egy­általán nem vág bele a hitvesi hűségbe, mert semmi köze sincsen sem a szívhez, sem a szerelemhez, egyszerűen amolyan gavallér­­kötelesség-féle, amely arra kényszerít minden jól nevelt úri­embert, hogy meg ne futamodjék a fölkínált alkalom elől, — ami tudvalévően gyávaság mindenki szemében, de legkivált a nők szemében — mondom, hogy akkor még végképpen meggyűlölte ezt a romlott lelkű embert, aki a morálnak még az alfáját sem ismeri s olyan c­inikus, hogy még bűnösnek sem tudja érezni magát. Azt tette tehát, hogy egészen fagyosan ezzel a kérdéssel válaszolt az ura igen kerekded előadására. — És mit óhajt tenni ? Itt, óhajt maradni • MAGYARORSZAG Buüapest, 1904. Keaa, marczras x. A zalavármegyei szervezkedés« — Saját tudósítónktól. — Zalaegerszeg­, február 28. Valósággal fényes és megkapó tüntetéssé alakult ki az a hatalmas pártszervezkedés, a­mely vasárnap Zalaegerszegen, Zalavármegye székvárosában lefolyt A kétkedőket és aggo­dalmaskodókat oda kellett volna vinni Zala­­vármegyének történelmi színterére. Látták volna ott, hogy milyen az ország igazi hangulata. A vármegye egész intelligens független közönsége és az egész polgárság tüntetett ott a nemzeti küzdelem mellett és tömörült a további szer­vezkedés lelkes nagy munkájában. A vármegye urai, a földbirtokos előkelőség már szombaton behajtatott a megye székhe­lyére és a kaszinó termeiben megtartotta az előértekezletet. Ott volt a régi gárda élén ma is Cser­án László, a zalavármegyei ellenzék ősz vezére, Csillagh Gyula régi függetlenségi pártelnök, id. Thassy Imre, Oszterhuber Lajos és mások, úgy az ifjabb generáczió szinejava •• Bosnyák Géza, N­agy László, Vizlendvay Sándor, Szentmihály Dezső, Hayden Sándor, Berényi Jenő, Der­­varies Ákos, ifj. Thassy Imre, Bakó Gyula, Tánczos Lajos, Zathureczky Márton, ifj. Eitner Sándor, dr. Kele Antal, Petrik Gyula és mások. A vármegye minden vidéke képviselve volt az intelligenczia nagyszámú küldöttei és a polgárság tömeges részvéte által. Voltak helyek, ahonnan a választóközönség zász­lók alatt vonult be a megye székhelyére. Zalaegerszeg főterén több mint tízezer em­ber tolongott, feszült érdeklődéssel várva a nagygyűlés lefolyását. Az országgyűlési képviselők elé a négyes fogatok egész hosszú sora vonult ki reggel a vasúthoz. Az érkező képviselőket a várme­gyei intelligens közönség számos tagjának jelenlétében Bakó Gyula üdvözölte meleg szavakkal. Délelőtt fél 10-től 11-ig tartatott meg a kaszinó termében a szervezkedő gyűlés Bosnyák Géza pártelnök vezetése alatt. A vi­dékről számos csatlakozó sürgöny és levél él­ebben a lakásban, vagy hajlandó azonnal el­­hurczolkodni tőlem. Volt valami bántó hangsúly ebben az utolsó szóban, vagy csak Vitnay György érezte bántó­nak, mert csakugyan az apósa egyik házában laktak és egészen természetesen a bútorokat a felesége kapta hozományképpen. Válaszolt tehát így: — Minden bizonynyal én fogok kiköltözni, hisz nem is tudnék mit kezdeni hat szobában. Nem vagyok hozzá­szokva az ilyen jómódhoz. Csak éppen ez kellett még az asszonynak, hogy a vagyonát is a szemére vessék, most már igazán nem lesz frázis az ügyvéd állítása, az engesztelhetetlen gyűlölet. A férj még aznap elköltözött s az asszony megindította a pert. Gyűlölte azt az embert, — amint ő mondta: azt a nyomorultat — a lelke egész erejéből, pedig igazán erős lelkű, vasakaratú, makacsul következetes asszony volt. Volt is oka reá, hogy gyűlölje, hisz úgy sze­rette, mikor a felesége lett, úgy imádta, amíg az övé volt, hogy igazabban, őszintébben, mély­ségesebben nem tudott asszony szeretni. — De gyűlölni sem! Alig pár hete, hogy a válópörük folyt, ami­kor bekopogott a gólya Vitnayné lakásán s ott feledett egy kis lilaszinü fiúcskát. Amikor meg­tudta, hogy fiacskája van, szinte fölsikoltott az iszonyatos haragtól: — Hát gyermeket is neki hoztam a világra annak a nyomorultnak. Hat évig az enyém, akkor az övé — s azontúl az övé — és kesern­ves zokogásban tört ki. Vitték hozzá a babát. — Elvigyétek innen, nem akarom látni, nem akarom ismerni — nem az enyém.­­ — Azt kívánod, hogy az apjának adjuk oda ér­kezett. Az értekezleten több felszólalás mel­lett tüzetesen megbeszélték a vármegyei szer­vezkedés részleteit. 11 órakor vette azután kezdetét a nyilvánosság előtt a nagygyűlés a közönség feszült érdeklődése és el lehet mon­dani, hogy példa nélkül lelkesedése mellett. Zalavármegye egész népe szivből-lélekből sora­kozott ott a nemzeti küzdelem mellé. Deák Ferencz hires vármegyéjéből a küzdő ellenzék felé csak a kiáltásnak ezek a szavai hangzottak fel, meg­­megujuló zaj és lelkesedés mellett: — Nyelvünket nem engedjük ! — Küzdünk és harczolunk mig jogainkat ki nem vívjuk ! — Nem és ezerszer sem engedünk ! — Éljen a magyar vezényszó! — Éljen a magyar zászló és a magyar czimer ! Valóban meglepő volt a hazafias elszánt­ságnak és lelkesedésnek az a páratlan megnyilatkozása, ami Zalavármegyében vasár­nap tapasztalható volt. A köznép, polgárság és a független intelligens osztály mind részt vett ebben a fenséges manifesztác­ióban. Akik an­­nakelőtte a kormánypárt vezéremberei voltak, azok is mind csatlakozásukat fejezték ki a mozgalomhoz. A küzdő ellenzék valóban erőt és bátorítást meríthet az ország hazafias népé­nek ezen nagyarányú lelkesedéséből és támo­gatásából. A gyűlés lefolyásáról a következő részleteket jelenthetjük: Zala vármegye hazafias közönsége elhatározta, hogy fényes manifesztácziót rendez a küzdő ellenzék mel­lett és egyúttal a bekövetkezhető választásokra erő­teljesen szervezkedik, hogy a vármegye területéről olyan képviselők küldessenek az országgyűlésre, akik habozás és kishitűség nélkül állanak meg a nemzet jogai mellett. Már hetekkel előbb megtörtént a megalakulás és egyúttal lelkes hangú meghívókkal összehívták a Vármegye közönségét a vasárnapi nagygyűlésre. A főispán tábora némi kis ellensúlyozásul Nagykani­zsán ugyanazon a napon installácziós ünnepély­­félét rendezett, holott főispáni installácziónak tudva­levőleg semmi helyük sincs egyes községekben és rendezett tanácsú városokban. De az ellentüntetés senkit sem vont el a vármegye független gondolko­dású elemei közül. Számos fosattal vonultak be a Valamely kékes lány szökött az asszony szemébe. — Azt nem! Az apjának semmi esetre. Majd, ha hat éves lesz, addig én rendelkezem a gyerekkel. Holnap hozzatok ide valami falusi asszonyt. Kiadom daj­kaságba. Beszélt a lelkére az édes­anyja, az édes­apja, Vitnayné azonban nem engedett Még titokban sem pillantott a kis­fiára, még a sí­rására sem fordította feléje a fejét — nem akarta látni, nem akart tudomást venni arról, akit ő szült — annak a nyomorultnak. — Mint egy elbukott cselédleány — sóhaj­totta Molnárné — kiadja a gyerekét falura az én leányom. Hanem az asszonynak nem használt ezt sem. — Értsenek meg — perelt az édes­anyjá­­­val — nem akarom megismerni, nem szabad megszeretnem, inkább veszítsem el benne mindazt, ami az enyém, semhogy megszeres­sem, ami belőle azé a nyomorulté. Mert az övé és az övé lesz. — Hátha lemond róla ? Az asszony szeme fölvillant. — Akkor imádni fogom ezt a gyereket! — és reszketett a gyönyörűségtől. Csakhogy Vitnay nem mondott le s így a­ kisfiú, akit Györgyre kereszteltek, kikerült alsó Kovács Józsefné házához Monorra. Minden hó­nap első napján kiment az asszony ügyvédje s kivitte Kovácsnénak a tartásdijat s megnézte, rendben van-e a gyermek s ezzel el volt in­tézve a dolog. Vitnaynénak nem említették soha, mert meg-­­tiltotta, ő maga pedig nem kérdezősködött soha, mert amint ő állította —­ s talán el is tűtte, lassan kint-r neki nem volt gyermeke sohaj

Next