Magyarország, 1904. június (11. évfolyam, 130-155. szám)
1904-06-01 / 130. szám
BUDAPEST, 1904. JUNIUS 1. SZERDA. XI. ÉVFOLYAM 130. SZÁM. Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Szerkesztőségi és kiadó hivatal: Teréz-körút 19. szám hiirdatója& nonpareitis számítás *1 cUjszaPás -szériát. Vasúti és ipari programúi. Budapest, május 31. Ä miniszter, akinek kezében van a vasút, a hajó, a posta, a táviró, az országutak, a vámok, kereskedelmi szerződések, az iparkamarák, a gyárak és az ipari szakoktatás ura Magyarország gazdasági jövőjének. Most éppen a kiegyezés küszöbén állunk. Voltaképpen csak a parlament van a munka kezdetén, mert a bizottságok már tárgyalták és ősszel a parlament is napirendre tűzi az Ausztriával való egyességet. A kereskedelmi szerződésekre nézve pedig most alkudozik a kormány Német- és Olaszországgal. Ez is előkerül jövő őszre. Az ország azonban már régen gázol a kiegyezés lapjában, a Bánffy- és a Széli-kormány is abban merültek el. Tudjuk, hogy a Bánffy-féle kiegyezés nálunk öt esztendő óta törvény, de az osztrák Reichsrath még el nem fogadta. A Széll-féle vámtarifát pedig a Reichsrath bizottsága 17 pontban megváltoztatta, az osztrák képviselőház pedig a cseh obstrukció miatt nem is tárgyalhatta, így voltaképpen kiegyezésünk Ausztriával nincs, az önálló vámterület jogalapján állva tartjuk fönn most a közös vámterületet lejárt és részben fölmondott kereskedelmi szerződésekkel és egy elavult, senki által fentarthatónak nem vélt autonóm vámtarifával. Íme, nálunk föltalálták a perpetuum mobile-t. Megcsinálták fából a vaskarikát, az önálló vámterületet vámközösséggel és a kiegyezést törvény nélkül. Mi ez ? Rend avagy anarchia ? Az eredmény természetesen közgazdasági pangás és az általános bizonytalanság. De mivel az Úristen a világot jól megteremtette s az emberi törvényektől függetlenül jár az idő, süt a nap, esik az eső és terem a féld, ennélfogva megélünk valahogy és nem dűl össze a világ, ha nincs is kiegyezésünk Ausztriával. De tegnap a kereskedelmi miniszter megadta a közgazdasági programmot, beszélt a vasutakról és az iparfejlesztésről. A vasúti kérdéssel olyan csínján bánnak, mint a tövissel: nem merik megmarkolni kerülgetik, mintha a miniszter becsukathatná őket, vagy behívhatná katonai szolgálatra büntetésképpen. Még most is a tartalékos vasutasok kopott katonaruhában végzik a szolgálatot állomásokon és vonatokon, azért, hogy katonai fegyelem alatt tartsák őket. Még fogva vannak a vádlottak ítélet nélkül. Egyre tart a fegyelmi vizsgálat és az üldözés azokra is kiterjed, kik «bűnös cselekménynyel» nem vádolhatók, de nem viselkedtek a kormány iránt szolgálatkész engedelmességgel. Ezeket áthelyezik a legrosszabb állomásokra. Megtelt a fekete könyv tisztességes emberek neveivel s a magyar államvasutaknál a rendőri szellem dominál. A k—t huszárdivizió laktanyája egészen közel esett az s—i vasútállomáshoz, amely tudniillik a keleti express megállóhelye is volt. Mi huszártisztek, csupa életvidám, jókedvű, gondtalan fiuk, odajártunk rendes étkezésre. A vendéglősnek kétféle árszabása volt : egyik, a méregdrága, az express utasai számára, a másik, a nagyon méltányos, a mi részünkre. Hogy egészen ha legyen elbeszélésem, tudnia kell azt is, hogy mi nem csupán a jó kosztért jártunk át az állomáshoz. A fő vonzóerő, ami odavitt bennünket, mindig egy-egy reménybeli kis kaland volt. A keleti express utasai, azaz hogy nőutasai között sokszor akadt olyan, aki megértette a mi néma hódolatunkat, szembeszédünket, sóhajainkat s akiknél, ha egyebet nem is, annyit többnyire elértünk, hogy a vonat indulásakor mosolyogva fogadta hódoló bucsútisztelgésünket .. . Akadt nagyobbszabású kalandunk is, de azt — engedelmével — elhallgatom. Én még mindig a régi refektóriumbeli ábrázatommal szóltam közbe: ■— És aztán ? — És aztán? — szól megütődve a mesemondó, — hát nem elég gyorsan haladok? Kérem, legyen szives türelemmel végighallgatni, ezt meghallhatnák a Sacré Coeur növendékei is. . . — Ergo, az s.-i állomáson voltunk — folytatta tovább — és szokatlanul bolond jó kedvben. Fent az emeleten az állomási főnök leánya, aki Budapesten nevelkedett, magyar dalokat játszott a zongorán. Tudtuk, hogy kinek szól a dal. A szép Félix el is vörösödön a tekintetünk alatt. Gondolom, egy kicsit sokat álmodoztak egymásért a halavány Susanne-A miniszter kijelentette, hogy a központi igazgatást a vasutaknál decentralizálni fogja s 12 vagy több üzletvezetőséget fog felállítani. Ezt mindenki úgy értette, hogy a mostani vezérigazgatóságnak teendőit részben szétosztják az üzletvezetőségek közt, részben bevonják a minisztériumba. De a miniszter programmjának nem ez a legérdekesebb része, hanem az, hogy az iparpártolás hogy lesz és mint lesz ? A kereskedők bankettjén Hieronymi úgy nyilatkozott, hogy ő a szabadkereskedés tanának a híve és így nem lehet a külön vámterületnek barátja, ugyanakkor beismerte, hogy az iparosok védvámosok és a külön vámterület hívei. Íme egy különös ellentét, hogy az a miniszter teremtsen magyar ipart, aki a közös vámterületnek és a szabadversenynek híve. A beterjesztett vámtarifában magas védvámok vannak, de ezek mindenek előtt az osztrák gyáriparnak biztosítanak fölényt és monopóliumot a magyar piacon. A szabadkereskedés pedig megnyitja az osztrák gyártmányoknak az utat az egyenlőtlen és tisztességtelen versenyre a magyar gyári és kézműiparral szemben. Ily viszonyok között egészséges és életerős ipart teremteni, hogy a belfogyasztást honi árukkal lássák el magyar iparosaink, ezeknek megélhetése biztosítva legyen, szolid munkával a silány osztrák czikkeket kiszorítsák s egyensúlyba hozassák Magyarországon a meval. . . Azonban ostobaság volt az egész. Félix, aki az ő leányarczával minden leányszivre hatott, egyetlen örököse volt vagy három kékvérű nagybátyjának s maga is hétágu korona alatt viselte a monogrammját. A kis Susanne pedig szimpla polgári család ivadéka s még csak szép se túlságosan. Azonban Félixszel megértették egymást s a szőke kis hadnagy tudta hibátlan német fordításban, amit Susanne játszott odafenn: «Ha az Isten nem egymásnak teremtett . . .» Mi — a többiek — valami boldog előérzet hatása alatt ragyogó arccal figyeltük az express robogását, amely egészen elnyomta a zongora busuló hangjait. Mikor megállt a vonat, végigfutott szemünk a leszállókon. Kevesen voltak mindössze. De egy feltűnően szép hölgy mégis akadt. Lerakatta a málháit, más irányba készült, csatlakozásra várt. Mi majd elnyeltük a szemeinkkel. Még Félix is egészen felolvadt s egy perezre elszállt mámoros fejéből a szép magyar dal melódiája. A mi ismeretlen hölgyünk nem egymagában volt, mellette ült a társalkodónője is. Mert azt elfeledtem mondani, hogy egy asztalhoz telepedtek le és uzsonnát rendeltek maguknak. Középmagas, erős és mégis gracziőz alak volt, szürke útiruhában, angolos elegancziával öltözve. Az egy kicsit meglepett bennünket, hogy igazán úri megjelenéséhez és magatartásához újra ékszereket viselt. Nem sok, de feltűnően értékes ékszert. Óriási brillánt boutonokat és a lábán, a keskeny bokáin egy vastag arany karikát. A lábait egymásra rakta s nekünk rögtön Az ismeretlen. — A Magyarország eredeti tárczája. — írta: Gömbösné-Galamb Margit. Egy mindig vidám úriember — akinek sok kiváló tulajdonsága között megvan az a szeretetreméltó szórakozása, hogy passzióval ülteti fel az embereket, nagyokat mond és még nagyobbakat mutat magában, ha sikerül a csinye — egyik szép tavaszi estén abban a budai kis vendéglőben, ahol a pinczérek hagymaillatosak ugyanide a libák kitűnően sültek, — egy kis történetet beszélt el nekem. Hosszú asztalt ültünk körül, s a szellemes nagymondó éppen én mellém került. Beszélt a könyvemről, amit valószínűleg sohasem olvasott, aztán gondolt egyet és mosolyogva szólt : — Mondok el egy igaz történetet, írja meg. — Nem nagyon szeretem ugyan az igaz történeteket — felelem neki — de azért csak mondja el. Teszek hozzá valamit, veszek el belőle egy keveset, színezek ott, ahol színt kíván a mese, aztán csak lesz belőle valami. — Megengedi, hogy rágyújtsak előbb ? — Oh, de mennyire ! — Fogja érdekelni egy kicsit a dolog ? — Nagyon. Mint minden téma. — Pontos leírást adok, de ne írjon ki mindent. Változtasson a helységneveken. — Becsületbeli dolognak fogom tartani. Mosolygott. Oh, az az áruló mosolygás! Hanem azért én olyan komoly képpel hallgattam, mint kislánykoromban a szentek életének történetét, amit mindig ebéd alatt, a refektóriumban olvasott fel egy-egy növendéktársunk. Lapunk mai száma 28 oldal.