Magyarország, 1904. szeptember (11. évfolyam, 209-234. szám)

1904-09-01 / 209. szám

­ Valóban, nagy méltatlanságot követett el az uralkodó személyén a szabadelvű párt ezidőszerinti vezére, Tisza István gróf, amikor az uralkodó személyét állí­totta oda a nemzeti törekvések gátjául. Egy példát hozunk föl. Kivel fogja elhi­tetni Tisza István gróf, hogy a kilenczes bizottság eredeti programmjához nem já­rult volna hozzá az uralkodó, ha a sza­badelvű párt kitart az eredeti programm mellett, és ha — amint heteken keresz­tül történt — nem akad államférfi, aki kabinetet vállal a programm módosításá­val ? Jó, tegyük föl, hogy tovább tartott volna a törvényenkívüli, sőt kormány­­nélküli állapot. Azt láttuk, hogy az or­szág nemcsak hogy nem halt ebbe bele, de még csak sebeket sem szen­vedett. Ellenben a «nagyhatalmi állás» végsőket vonaglott. Minden józan emberi számítás szerint az udvari hatalomnak nem lehetett volna megvárni azt, hogy a tényleg szolgáló katonák második kor­osztálya is kikerüljön a szolgálatból újonc­pótlás nélkül. Hát bizony, ha bele tudtak nyugodni egy 64 év óta vég­­rehajtatlanul álló törvény végrehajtásába, amelyben pedig a bécsiek már­is a had­sereg kettészakítását látják, belenyugod­tak volna azoknak a »lényegtelen« módo­sításoknak az elejtésébe is. Mindezt pedig, ismételjük, nem rekrimináczió végett, hanem annak bizonyítására hozzuk föl, hogy az ország sorsa, a nemzeti jogos törekvések sorsa a többség, a szabadelvű párt kezében van, és ha azok elejtetnek, akkor azokat a szabadelvű párt ejti el. Igenis, a nemzeti törekvések egyetlen gátja nem az uralkodó, hanem a sza­badelvű párt. Mert ennek élni kell, azért kellett és kell ma is a nemzetnek hátra­maradást szenvedni. Közjogunk ezért fejlődött vissza, törvényeink ezért ma­radtak végrehajtatlanul. Jó ezt tudni a nemzetnek akkorra, amikor megint megindul a küzdelem a nemzeti jogok érvényesítése iránt; jó lesz tudni, hogy tulajdonképpen kivel kell leszámolnia, s megjelennek itt is, ott is a csataterek hiénái, amelyek nemcsak az elmaradozott holttete­meket takarítják el, hanem megszabadítják a nehéz sebesülteket és a teljesen magukra ma­radt gyönge, védtelen, apátlan-anyátlan árvá­kat is testi, lelki fájdalmaiktól . . . * A forró augusztusi napon még naplemente után is meleg, fülledt, nyomasztó levegő ter­jeng a nagy területen, mely minden oldalról sötét szálerdő közé van ékelve. Egymás fölé tolakodó magas hegyek tövén hosszan elterülő sikság ez, amelynek ölében nesztelenül siklik tova és alakul nem egy helyütt zsombékká, tóvá a fönt, a hegyek között oly zajosan csör­gedező kis erdei patak, mely itt el-eltünik a reája boruló réti fák, a fűz, a rekettye, a be­rekfa lombjai alatt s a sűrűn nőtt nádak, kákák, sások, vizirózsák és liliomok között. Jobbra, balra, köröskörül, be se látható nagy távolságokra üde, bokros ifjú erdőség terül el előttünk, imitt-amott egyes világosabb színü ligeteket, fátlan tisztásokat tüntetve szemeink elé a másutt tömören nőtt fiatal csemeték között. Az a része ez a nagy birtoknak, ahol az évről-évre szaporodó tarvágásokat s az ezek nyomán keletkezett mesterséges új erdősítése­ket varázsolja egymás mellé az erdőgazdaság. Mint az orgonasípok, úgy sorakoznak egymás mellett az egyes évek különváló osztagjai az önmegtagadó erdészmunka lassan élő nemes gyümölcseként, amelyet majd csak mások, más nemzedékek új nemzedékei szedhetnek le egy másik évszázad múlva. A már magasra nyúló idősebb csemeték már nem szorulnak az ember Budapest, augusztus 31. Szentesített törvényczikkek. A hivatalos lap mai száma közli a Sándor község közigazgatási és országgyűlési képviselőválasztó kerületi átkebelezésé­­ről szóló 1904. XIX., a közös hadsereg nevelőintéze­teiben magyar honos ifjak részére létesített 250 áll. alapítványi helyről szóló XX., az 1904. évi állami költségvetésről szóló XXL, a szab. osztrák-magyar államvasút-társaságtól fe­vett 10 millió korona előleg törlesztőben részének visszafizetéséről szóló XXIL. a mérsékelt áru marhasóról szóló 1897. évi I. tör­­vényczikk módosításáról szóló XXIII. és a szegény­­séreg tüdőbeteg szanatórium-egyesület által fel­veendő nyereménykölcsön engedélyezéséről szóló XXIV. törvényczikkeket a szentesitési záradékkal ellátva. Körber osztrák miniszterelnök Daltoztában. Lembergből táviratozzák, hogy mikor Körber mi­niszterelnök a bírósági hivatalnokokat fogadta, Tehorznicki főtörvényszéki elnök kifejezte a császár és a császári ház iránti rendíthetetlen hűség és ragaszkodás érzelmeit és köszönetet mondott a mi­niszterelnök látogatásáért, biztosítván őt, hogy a bírósági tisztviselők a központi hatóság intenczióit követve, szigorúan tárgyilagos, a szükségletekhez alkalmazott és lehetőleg gyors igazságszolgáltatást igyekeznek gyakorolni, végül azt az óhajt fejezte ki, hogy az eljárás gyorsítása czéljából új törvényszé­keket állítsanak fel. Körber miniszterelnök köszö­netet mondott az üdvözlésért, dicsérettel emlékezett meg Tehorznicki működéséről a tengerszem ügyében kiküldött választott bíróságnál és kijelentette, hogy mindaz, amit akarunk, három kis szóban ki­fejezhető: igazságos jogszolgáltatást akarunk. A miniszterelnök utalt azokra a nagy követel­ményekre, amelyeket a bírák iránt támasztanak az új polgári perrendtartás behozatalára, a küszö­bön álló új büntető törvényre, polgári törvény­könyvre és más törvényanyagokra, úgy, mint a részvénytörvény, csődtörvény stb. behozatalára és utalt továbbá a bírák kijelentéseire a törvények magyarázata tekintetében és intette a bírói kart, hogy kötelességének teljesítésénél mindig gondoljon az igazságosságra, valamint a humanitásra és az ember értékére. A miniszterelnök kijelentette, hogy igyekezni fog a felsorolt óhajokat teljesíteni és új­ból megígérte, hogy tolmácsa lesz a tisztviselők lojális érzelmeinek. A miniszterelnök az ügyvédi és közjegyzői ka­mara választmányát is fogadta, valamint a keres­kedelmi törvényszék laikus ülnökeit, a jegyzők küldöttségét, mely a kar köszönetét fejezte ki a javadalmak felemeléséért és memorandumot nyáj­gondozó kezére; gondoskodik róluk immár teljes mértékben az anyatermészet, mely igaz­ságos mértékben osztja ki köztük a tápláló nedvességet, az éltető levegőt, a jótékony vilá­gosságot. Az ifjabbak azonban még a közéjük vetett tengerisorok árnyékának és kapaművelé­­sének emberadta jótéteményében részesülnek, míg a leggyöngébbek, a napvilágot még csak alig megismert kis palánták a magasszáruan aratott rozsbuza tarlója alatt hűsölnek. Valóságos Paradicsomkertje ez a hely a va­daknak és igazi Eldorádója a vadászoknak. Nyúl, fáczán, fogoly, tűrs, mind itt ütötte fel a családi tanyáját. A hegységből a szarvasok, az őzek, a vaddisznók is ide járnak le a pa­takra, a kis tóra, a sok zsombékra, ahol akár­hányszor a nappali pihenőjüket is megtart­ják, amikor itt csöndesség, békesség, nyugalom honol. De haj, vége szakadt itt most minden bol­dogságnak egyszerre ! Nehéz napok virradtak, súlyos megpróbáltatás, iszonyatos üldözés ke­letkezett váratlanul ennek a boldog tájnak minden lakójára . Korán reggel, amikor még nem is igen tér­tek a nappali nyugalmukra, amikor még a fölkelő nap aranysugarai föl se csókolták a fű­szálakról a ragyogó harmatgyöngyöket, egé­szen szokatlan, teljesen ismeretlen hangok ütötték meg a hallásukat ; vésztjósló hangok, emberek és kutyák hangjai. És ezeknek a zaja m­id nagyobb, mind általánosabbá válik s még borzasztó durranások is megreszkettetik a levegőt. Hallják, látják, hogy itt is, ott is, rémült hangokat is hallatva menekülnek a lakótársak, az ismerősök, a rokonok. Futa­tott át, melyben az ideiglenes szolgálati idő meg­rövidítését kérte, továbbá a különböző községek küldöttségeit, amelyek járásbíróságok felállítását kérték. A bíróságok megszemlélése után a miniszterelnök a helytartóság tisztviselőit fogadta és ez alkalommal hangsúlyozta, hogy azt hiszi, hogy legméltóbban avval fejezte ki Galiczia iránti érzületét, hogy Potockit ajánlotta a helytartói állásra. Az ország és az abban élő népek örömmel üdvözölték kineve­zését. A helytartó pártatlansága és jóindulata az egész országban megerősödött. Minden lakos bizton­ságot érez szabadsága és jogai tekintetében. A miniszterelnök meg van győződve, hogy a hely­tartónak sikerülni fog az országban minden vi­szályt megszüntetni, hogy a kormánynak a lakos­ság javára irányuló törekvései megvalósíthatók legyenek. A Dilo czimű ruthén lap vezérczikkben foglalko­zik Körber utazásával s így fejezi be czikkét: «Ha Körber a gyöngyöző pezsgő és dagályos felköszön­tők mellett a lengyel urakkal megegyezésre jut, akkor a ruthén nép gyűléséből feléje fog hangzani a ruthén német hangja is, hogy emlékezzék arra, milyen országban van és hogy­ bebizony­tsuk mon­dásainak értéktelenségét.» A Burger Lwowski szin­tén vezérczikkben foglalkozik Körbernek Krakkóban tartott beszédével s ezeket mondja többek között: «Körber mindjárt útja kezdetén leleplezte önmagát , tudomásunkra adta, hogy csak azért jött, hogy a kormány benső szövetségét a galicziai konzervatív­­csoporttal demonstrálja. A pécskai pót­választás. Aradról táviratozzék, hogy Arad megye központi választmánya a pécskai pótválasztást szeptember 13-ára tűzte ki. MAGYARORSZÁG Budapest, 1904. csütörtök, szeptember 1 «•' :■ 'írass, ■ ■— - .............'■■■■■ ---­Az olaszbarátság. Budapest, augusztus 31. Nekünk, magyaroknak ellenségünk a német. Olaszország sohasem volt ellenségünk Nagy Lajos óta. A franczia sem ellenségünk, az orosz sem ellenségünk, a török sem, száz esz­tendő óta. Nagy Péter czár pártját fogta Rákóczinak; IV. Henrik, XIV. Lajos, I. Napó­leon és III. Napóleon független Magyarországot kívántak; Abdul Medsid megvédelmezte Kos­suthot és a magyar emigrácziót; Viktor Emá­­nuel, Cavour és Garibaldi légiót szerveztek Magyarország felszabadítására. Nincs ezeknek röpül nyakra-lőre, ki merre lát. Egy se tudja, hogy mi az, ami egyszerre rászakadt s nem tudják még a múltra már nem emlékező öre­gek se, hogy mivel, miként védekezzenek, hogy merre, hová meneküljenek a nyomaikon haladó kutyák elöl s halálos kétségbeeséssel futnak ide, oda a takaró bokrok alatt, majd pedig, amikor már egészen közel van a veszedelem, meglapulnak, szinte félholtra válva, a fa és az avar között. De nincs menekvés. A vizsla megtalálja őket itt is s immár csak az őrült futás, vagy a gyors szárnyrakelés segíthet. Csakhogy . . . Oh, ilyenkor villámok czikáznak és hatalmas dörrenések hangzanak körülöttük: a lövés ... a lövés, amely még gyorsabban röpül . . . Szerencse, hogy nagyon gyakran csak fölöttük, alattuk, mellettük surran el, vagy csak köntösüket tépi meg valamennyire. * A véres harcz után végre leáldozott a nap piros korongja a hegyek mögé, az éj leszálló fátyola ráborult a tá­ra, a völgy besötétedett és elveszett az előbbi szemhatár. Itt-ott mintha foszlányokra szakadozott sűrű, fehér köd feküdnék a már harmatozó bokrokon. Az el­égett sok lőpor nehéz füstje ez, amely a ritka levegőben esőt, harmatot soha nem szülő fel­hőkké tömörült. Néma csönd fogja körül ismét az egész nagy vidéket. Mintha csak nem is változott volna semmi az előbbi megszokott állapoton! De amikor már sok csillag ragyog az ég bohózatán s ezek egészen birtokba vették az eltűnt napvilág szerepét; amikor új uralomhoz jutott ismét a rejtelmes éjszaka", akkor lassan­­lassan, előbb félve-lopva, alig hallhatóul.

Next