Magyarország, 1904. december (11. évfolyam, 288-313. szám)
1904-12-01 / 288. szám
z MAGYARORSZÁG Budapest, 1904. csütörtök, seczember , mert arra számít, hogy különösen a deczember 8-iki népgyűlések alkalmából az ellenzéki képviselők közöl sokan távol lesznek a fővárosból s úgy gondolja, hogy eltelik néhány nap, amig összesereglenek, amint a minap is történt, mikor a parlamenti csíny készült. Óhajtja pedig, hogy minél kevesebben legyenek az ellenzékiek együtt, mert czélját akkor könnyebben véli elérhetőnek. A czélja pedig az, hogy mindjárt az első ülésen keresztülviszi a megalakulást és az elnök által, a parlamenti rendőrség fedezete alatt, megszavaztatja magának az indemnitást, a november 18-iki csíny "mintájára, s aztán az elnöki pódiumra fölrendelt gyorsíró előtt azonnal kihirdettet egy királyi kéziratot, amely a Házat bizonytalan időre elnapolja. Az elnöki stiklit januárban megismételteti, amikor az újoncztörvényt és az úgynevezett végleges házszabályt oktrojáltatja és föloszlatja az országgyűlést. Erről a tervről már értesültek a szabadelvű pártban, s az eredmény az, hogy — bármit mesélnek is a kormánypárti lapok a klubbeli népes összejövetelekről — napról-napra jobban visszahúzódnak a szabadelvű párti képviselők a Lloyd-klubtól, úgyhogy nem igen jár már oda más, mint a miniszterek, államtitkárok, néhány kültag, egy csomó mandátumleső, továbbá a Gajáriék kicsiny csoportja és az újságírók. A párt zöme félrehúzódva, apróbb konventikulumokban tanácskozik arról, hogy — mit tegyen? Az elhatározás már némelyekben megérlelődött, és pedig abban az irányban, hogy Tiszát nem lehet és nem szabad tovább követni azon a végzetes uton, amelyen elvakult szilajsággal rohan. A szabadelvű párt zöme Andrássy Gyula grófban látja a jövő emberét. Azért a kilépők nem az ellenzékhez, hanem az Andrássy-csoporthoz fognak csatlakozni. A fődolog azonban az, hogy mire Tisza elbizakodottságából fölébred, a hires többség szétbomlik, mint az oldott kéve és talán már a legközelebbi időben kisebbséggé devalválódik. Érdekes világot vet Perczelék titkos szándékaira az a tény, hogy Csávossy Béla háznagy, akinek feladata lenne, hogy a parlamenti zsandárság parancsnoka legyen, elutasítja magától ezt a szerepet és lemond a húsnagyságról. Helyét — informácziónk szerint — Lónyay Sándor képviselő, volt beregmegyei főispán foglalja el. *- tossz. : A szövetkezett ellenzék vezérlő bizottsága ma délelőtt fél 11 órakor tartotta ülését. Az ülésen Kossuth Ferenc* elnöklete alatt részt vettek: Apponyi Albert gr., Bánffy Dezső dr., Szederkényi Nándor, Zichy Aladár gr., Ugrón Gábor, Thaly Kálmán, Holló Lajos, Jusikh Gyula, Sághy Gyula, Hoch János és Vassányi Vilmos. Az ülés két órán át tartott. A legközelebbi ülés szombaton d. e. 10 órakor tartatik meg. Vasárnap Debreczenben, Győrben, Kecskeméten, Szatmáron, Egerben, Zentán, Gyöngyösön, Miskolczm, Szentesen, Csurgón, Battonyán, Tasnádon, Csanádpalotán, Mindszenten, Sopronban, Zomborban és sok más helyén az országnak tartatik népgyűlés. A szövetkezett ellenzéket táviratokkal és küldöttségekkel hívják meg a gyűlésekre. A győri gyűlésre Apponyi és Kossuth is el fognak menni. A zalaegerszegi nagygyűlés kedden lesz, amelyen Zichy Aladár gróffal egyetemben az összes megyei ellenzéki képviselők megjelennek. A gyűlésre külön meghívták Holló Lajost, aki szintén részt vesz a zalamegyei gyűlésen. A Ssepességben a következő ünnepnapok valamelyikén tartatik meg a gyűlés. Ezen Apponyi és Bánffy együttesen fognak megjelenni. .... Illetékes körökből arról értesítenek bennünket, hogy a király mégis fog egyes politikusokat meghallgatni. Tisza és hívei rendkívüli leverően fogadták a hírt. A képviviselőház összehívása ezen forrásunk szerint mindaddig nem fog bekövetkezni, míg a királyi kihallgatások meg nem történnek. A szabadelvű pártban mind erősebb az a meggyőződés, hogy Tisza nem fogja a válságot keresztüllábolni. Valósággal konsternálva fogadták azokat a híreket, hogy zsandárokat és katonákat állított be Tisza a magyar képviselőházba. .Megdöbbennek azoktól a következményektől, amelyeket ez a Tisza-féle rémuralom az országra előidézhet. Felvetik önmaguk is a kérdést, hogy miért tűrték ők maguk is eztel, egy szenvedélyestől elvakult ember kedvéért, aki, lehetetlenség úgy is, hogy Széllék, Andrássyék, Darányiék, Wlassicsék és a még következendők kiválása után tarthassa magát. Trianonban volt az udvar, Marie királyné ünnepe volt és a máskor oly szomorú szép asszony, akit oly ritkán látni az udvar mulatságain, különös jókedvében volt aznap. A kastély széles terrasza, az előtte elterülő gyep hemzsegett a déli lovagok, bájos szép hölgyek tömegétől. Ugye, nem kellett volna mondani, hogy «bájos, szép hölgyek ?» — hiszen a Bienaimé király udvarába csak a szépség a belépőjegy ! . . . A haldokló fiúnak felcsillan a szeme a ragyogó pompa emlékére. Mintha látná most is a St. Lajos-rend kékszalagjával, brilliantos nagy csillagával büszkélkedő deli leventéket, észvesztő szépségű hölgyeket. Mintha most is látná piros selyem pásztorleány ruhájában, hosszú, kékszalagos pásztorbotjára támaszkodva a minden szépségek között legszebbet s mintha újra érezné szive heves dobogását mikor kezte megszeretni magát — Marquise! Az óriási gyep millió lampiontól nyert nappali fényt, a holdfény világított basquetból rejtelmesen zsongott a zene. A deli leventék és ékes, szép pásztornők «bent a bárány — kint a farkast» és «szembekötősdit» játszottak. Tündérmesébe való kép volt, minőt csak Watteau tud vászonra varázsolni.. . s amiben árnyat nem vetnek a nagy platánok, lengő topolyák, zizegő bokrok és csalitok csábító, hiva-hivó rejtelmes ligetei — egyedül a testőrök egyenruhája, ami nem szép, ami nem vidám, mert a szegény fiúknak a mulatságból nem jut semmi, csak a látomány, ami epeszt. Emlékszik még, Marquise? Ön a játéktól kipirulva sétált az if a Richelieu herczeg oldalán, aki valami nagyon mulatságos, nagyon kedves dologról mesélhetett. Csak magukat kompromittálnák tehát egész életükre, ha ezekhez az eszeveszett tervekhez ők is hozzájárulnának. Látszik, hogy a felség is megdöbbent a következményektől, err©s vallanak a bekövetkező királyi kihallgatások. így tehát Tisza «elszánt» és mindenre, kész emberein kívül a higgadt és józan belátású elemek már elfordultak Tiszától és csak a jó alkalmat várják, hogy azt nyíltan kifejezésre is juttassák. Több volt nemzeti párti képviselő, akik még a kormánypárt kebelében maradtak, beszélgetést folytattak egymás között a bekövetkezhető erőszakosságok felől. Különösen felmerült annak lehetősége, hogy a kirendelt zsandárok és katonák magával Apponyival is erőszakos kodhatnának. — Na, akkor mi is mindenre készek va-gyunk ! — tört ki a méltatlanság valamennyiök lelkéből. Látszik tehát, hogy a parázs már a hamu alatt lappang és nem sok idő kell, hogy a szabadelvű pártban a kitörés már a maga* teljességében bekövetkezzék. .... Marquise! — A Magyarország eredeti tárcsája. — írta: Florlohe. Friedlingen, 1702. augusztus. Marquise ! E levelet olvasva, kérem ne hozza össze szép fekete szemöldeit. Egy bajtársam haldoklik s ő kért fel, hogy írjam meg önnek, hogy: haldokolva, mint a Caesarok gladiátora, mosolyogva küldi utolsót dobbanó szive minden forró üdvözletét! Egy szegény névtelen testőr üdvözlete ez, Marquise, akinek talán az arczára sem emlékszik, s akinek a nevét alig hallotta valaha, s akinek egyetlen érdeme, hogy halálosan szerette önt —Marquise! Kegyetlen napunk volt! A Villars dragonyosai levágták a Badeni Lajos herczeg vérteseit. Legázolták, letiporták, s aztán — úgy mondják — a gránátosokat és pattantyúsokat riasztották rémesen őrült futásra, hogy visszatérve torkuk szakadtából üvöltsék a tábornagy felé : Victoire! Victoire! A névtelen, szegény testőr ezt csak úgy hallotta — mert az attaque alatt lovát lelőtték, s mig ott vergődött a nehéz normandi mén alatt, egy gyáva német vértes átszúrta a védtelen fiút. El fog pusztulni menthetetlenül, s ezért megbocsáthatja neki, hogy tovább íratja velem levelét, hiszen halálig, híven szerette magát — Marquise! . . . És egy haldokló hiúságát nem kell bűnül róni fel! Azt hiszi, hogyha ön egy kicsit visszatekint a múltba, talán eszébe jut az arcra, talán a neve is s egy szives gondolatot is áldoz neki az, akit oly mondhatatlanul szeretett — maga szép Marquise! Kérve, esdve, rimánkodva kéri, emlékezzék vissza! . . . Budapest, november 30. A Németországgal kötendő kereskedelmi szerződés miatt Bécsben még e hónap elején megindult tárgyalások megszakadtak, mégpedig úgy, hogy berlini jelentés szerint nem is tudják, hogy újból meg fognak-e indulni a tárgyalások, s ha igen, mikor. Posadowsky német államtitkár, aki a tárgyalások egész folyama alatti Bécsben időzött, hogy a német kormány megbízásából a tárgyalásokat német részről vezesse, egész kíséretével, az összes német szakelőadókkal együtt már elhagyta Bécset, hogy odavissza ne térjen, mert a berlini körök véleménye szerint a tárgyalások újra való felvétele végett a kezdeményeezésnek most már Magyarország és Ausztria kormányai részéről kell megindulni s ez esetben a tárgyalások Berlinben és nem Bécsben lennének. A hétfői miniszteri tanácskozásban, amelyen nagyon sok pontra nézve nem sikerült a megmert ügye, észre sem vette, hogy letértek a nagy gyepről s a sötét gesztenyefák sétányára tértek? — Ott már nem volt senki, csak a most haldokló testőrt aki követte, hiszen akkor már szerette magát — Marquise! Emlékszik még ? . . . Mikor a kis fahídon* áthaladtak, ott, ahol a Faun szobrát fehérlevelű szomorú nyírfák lengik körül, s lágyan suttogó leveleikkel beborítják a nagy márványkanapét— ott vette észre ugye, milyen messze eltávoztak a társaságtól ? — Hová ? . . . hová vezet engem, herczeg? kérdi ön riadva. — Jöjjön velem, ma belle hergére — susogta a szép fiú — s átölelte az ön derekát. A testőr ma is látja azt a kétségbeesett, haragos, gyűlölettől villámló szép fekete szemeket — az önét, Marquise — mikor a csábító erőszakosan kebelére szorította, de el is eresztette, mert a testőr kivont karddal ugrott a herczeghez s elég volt kezének egy puszta érintése, hogy ön szabad legyen. Csak egy tekintetet, egy hálás, meleg tekintetet kapott köszönetül a testőr öntől — de ez is elég volt, hogy végtelenül megszeresse magát — Marquise ! És múlt az idő. És a szegény testőr naprólnapra látta, gyönyörrel, epesztő sóvárgással, kétségbeesett, szomjas vággyal, gyötrő kínos, mégis boldog örömmel látta a vidám társaság közepén azt, akit halálos szerelemmel szeretett, — magát — Marquise. A király megharagudott Pompadourra. Megbékült újra a királynéval, és a boldogtalan asszony bodog örömmel hagyta magát egyik ünnepélyről a másikra ragadtatni. Szenny, magányhoz szokott asszony, a tévé egy szives mosolyától elbábult, s azt hitte, hogy mard végre, végre egyedül az övé lett az ural mm.--------------------------------------- ...............J-.» ■-.............. ' f.-ti Meghiúsult kereskedelmi szerződés. — Saját tudósítónktól. —