Magyarország, 1905. január (12. évfolyam, 1-28. szám)

1905-01-01 / 1. szám

MAGYARORSZÁG , Budapest, 1905. vasárnap, január 1. A feloszlatás joga. Irta: Günther Antal orsz képviselő. Budapest, Deczember 31. A kérdés, melyre e sorokban válaszolni akarok, az, h­ogy van-e joga a királynak a jelen országgyűlést a fenforgó viszonyok kö­zepette feloszlatni ? Tisztán közjogi szempont­ból kívánom e kérdést megvilágítani, aminek annál nagyobb szükségét látom, mert valódi értékükben akarom bemutatni azokat az ér­veket, amelyeket Hodossy Imre egyik hírlapi czikkében azon álláspont mellett hozott fel, hogy a királynak e joga kétségtelen. Hodossy mindenekelőtt Angliára hivatkozik s Todd: „On parliamentary Government“ czímű művének magyar kiadásából idézi a Derby-minisztérium esetét, mely nem 1858- ban történt ugyan, mint ő állítja, hanem 1859-ben, mert ebben az évben oszlatta fel a Derby-kormány az angol parlamentet. Nézzük csak meg közelebbről a Hodossy által idézett angol esetet s az általa abból levont követ­keztetéseket. „Két tételben domborodik ki, — úgymond — az angol parlamentáris kormányrendszer­ben uralkodó és minden oldalról elismert fel­fogás az országgyűlés feloszlatása dolgában.“ Az első tétel szerinte az, hogy „a koronának azon joga, hogy a felelős miniszterek taná­csára a parlamentet az évnek bármely szaká­ban s a közügyek bármely állásában felosz­lathassa, kétségtelen.“ „A második állítólagos tétel pedig az, hogy „a parlament feladata a kormánynyal kooperálva akként intézkedni, hogy a közügyek oly helyzetbe jussanak, hogy a közszolgálat inkonvenienc­iáknak ki ne tétessék.“ Én pedig ezzel szemben azt állítom, hogy a Hodossy által ekként felállított két tétel­ből egyik sem igaz. És hogy egyik sem igaz, azt éppen Toddnak idézett munkája bizonyítja. Csakhogy az érdemes czikkíró az, hogy állítását valószínűvé tegye, a saját czéljaira átfabrikálta azt, ami erre nézve Todd művében olvasható, s igen elmésen kihagyta és lenyeste az általa idézett szövegből azt a részt, amely teljesen tönkreteszi az ő tan­tételeit. Miről volt szó 1859-ben az angol parla­mentben? A megelőző évi február 22-ikén jutott az angol parlament annak tudomására, hogy­ Derby bízatott meg új kabinet alakítá­sával. E kabinetnek az alsóházban nem volt többsége. 1859 márczius 31-ikén az alsóház második olvasásban elvetette a kormány által előterjesztett reform­bilit. Április 4-én Derby a felsőházban bejelentette, hogy a kormány a parlament feloszlatásával a nem­zetre akar hivatkozni. Közbevetőleg legyen mondva, Hodossy alaposan téved, mikor azt álltja, hogy ezt a bejelentést Derby az alsó­­házban tette , mert az angol parlamenti jog­hoz csak felületesen is értőknek tudniok kell, hogy Derby, mint a felsőház tagja, bár mi­niszterelnök volt, az alsóházban meg sem jelenhetett. Ugyancsak akkor foglalkozott Derby azzal a beszéddel, melyet lord Pal­merston, ismét mellékesen megjegyezve, nem a felsőházban, mint Hodossy állítja, hanem az alsóházban tartott, mert Palmerston tudva­levőleg a képviselőház tagja volt. És foglal­kozott különösen e beszéd azon részével, melyben Palmerston azt mondta, hogy a le­szavazott minisztériumnak nem szabad meg­engedni sem azt, hogy visszavonuljon, sem azt, hogy feloszlassa a parlamentet, sem azt, hogy visszavonja a bilit, hanem maradjon helyén, hogy „a mi parancsunkat teljesítse.“ Eszem ágában sincs kifogást tenni az el­len, hogy ezeket a részleteket Hodossy Imre elhallgatta, bár csak ezekből lehet megtudni, hogy minő alkalommal, mily czélból, mily­ körülmények között tanácsolta akkor Derby a koronának a feloszlatást. De az azután egyáltalában nem felel meg a tényeknek, amit Hodossy állít, hogy lord Palmerston április 6-ikán, a miniszterelnöknek válaszolva azt jelentette volna ki, hogy a parlamentnek minden körülmény között feltétlen köteles­sége, vagy mondjuk csak Hodossy szerint „feladata“ a kormánynak e szándékát a függő ügyek elintézése által előmozdítani. Sőt ép­pen ennek az ellenkezőjét mondotta. Angliában nincs törvény, mely a parlament feloszlatását a budget megszavazása előtt til­taná. Bizonyos ehhez képest, hogy ott a korona feloszlatási joga egyáltalában nincs elvileg korlátozva. Ha tehát Hodossy lord Palmerston 1859. április 6-án tartott beszédé­nek azt a részét idézi, mely e tételt elismeri, ezzel a magyar jogállapotra való vonatkozás­ban semmit sem bizonyított. De Hodossy Imrének, ha már Palmerstonra hivatkozik, nem volt szabad elhallgatnia lord Palmerston beszédének azt az ezzel összefüggő másik részét, melyben az az alkotmányjogi tétel domborodik ki, hogy az angol parlamentnek pedig viszont az a joga is megvan, hogy visszautasítsa a közreműködést az ülésszak rögtönös és idő előtti bezárásában, illetőleg a parlament feloszlatásában. Hogy tisztán lás­suk azt a mesterkedést, melylyel Hodossy Imre czikke lord Palmerston beszédének egy részét valódi értelméből kiforgatja, másik ré­szét pedig, mintha egyáltalán nem léteznék, egyszerűen elkonfiskálja, álljon itt lehetőleg szószerinti magyar fordításban lord Palmer­ston beszédének az a szövege, mely Todd művében olvasható : „Április 6-ikán lord Palmerston személyes magyarázattal válaszolt lord Derby április 4-iki felszólalására. Tagadta azt az értelmet, melyet a miniszterelnök az ő korábbi alkalommal tett megjegyzéseinek adott és kijelentette, hogy senki, aki csak valamit tud az angol alkotmányból, nem teheti kérdésessé a koro­nának azt a jogát, hogy felelős miniszterek tanácsára, „az évnek bármely szakában, a közteendők bármely állásában, feloszlathassa a parlamentet.“ Mindemellett „kétségtelen, hogy a korona tanácsosai a közszolgálatnak nagy visszásságai nélkül nem tanácsolhatják a koronának a parlament feloszlatását és nem foganatosíthatják ezt a tanácsot, ha csak a képviselőhöz nem lesz részese en­nek a megegyezésnek. (unless the House of Commons makes itsself a party to the trans­action) nem sietteti eljárását és nem járul A szabadban. Te Pistám, Józsim, már nagyobb vagy nálam, Vállárai éri Laczi is a vállam, Orczátok rózsa, tűz a szemetek, Aczélinon jár izmos kezetek, S ha ráérő napok délestején Birkóztok a mezők szabad gyepén, /V hajlott napnak útjába kerül, Mig egyiteknek győzni sikerül. Anyátok és én bokrétát kötünk S azonközt bennetek gyönyörködünk. A napra bibor felhőrongy borul , egyszerre lelkem úgy elkomorul. Aggó anyátok súgva kérdi, kérdi: Mim fáj ? Mi lett­üg hirtelen, nem érti... Idő telik, még visszasúghatom: Az Isten tudja, édes angyalom, — v­an, amikor a lélek akaratlan, Megrögzik egy váratlan gondolatban,­­ szeretne tőle szabadulni bár: Vergődik benne, mint a rab madár. Csak úgy eszembe vágódott elébben, Hogy fiaidnak játékharczát néztem: Akiknek karját szűz erő feszíti Most, s szivüket szeplőtlen Ilit hevíti: Szárnyukra kelvén, emberekké válván Az istenük netán nem lesz-e bálvány ? Virág csukódik, este lesz, hideg, — Játékotok ti meg bevégzitek, S pihenni lábainkhoz telepedtek A végeztére kezdett feleletnek: — Ládd lelkem, az én paraszt ősapáim Vérük hullatták szent harczok csatáin, — Földjük se volt nekik, nevükre írott, De az egész, a könynyel telesirott Magyar föld termé szűkös kenyerük És szabadsága volt az Istenük! . . . Azon tűnődtem: megrázkódhat újra Ez a föld s népes lesz a Hadak­ útja, S mig odafent a már megvívott lelkek — Kurucz, labancz, — megint csatára kelnek, És lent a test kapaszkodik a testbe, Jussért a jussos, béréért a beste, Kik mind tanulták már a történelmet, Hol küzdenek, kinek zászlója mellett, A fiaid majd, édes angyalom, Azon a vérpiros szent hajnalon? . .. ... Ne szólj szavamba, Pistám, jó cselédem, Várj, várj ... Ha azt a hajnalt én is érem És lesz erő bennem jártányi még, Én elmegyek a­ harczba ... A pribék Megáll, amig leszúr s előbbre mennek Rongyossal szaba­dság-istenemnek, A háromszin zászlót viszik, viszik, — Vérem is egy nyom a győzelemig ... Ha meg, ha már erőm nem lenne akkor Elmenni, elgyalázna már az aggkor, Imé, anyátok (ugy­o angyalom ?) Föltartja akkor reszketeg karom. Amig az ütközet dúl és imádkozom, Részünket áldom, amazt átkozom . .. Óh, Istenem, s csak te tudod pedig, Hogy olyik fiam amottan kü­zdhetik ... Nagy a szegénység, eladó a lélek, Zsoldjába legjobb állni a henyének, Kié az ország és a hatalom, — (Ne könnyezz én megváltó angyalom!) Ki, ha pribék győz, utánozza ősét, Marókra fogja mind, ami dicsőség, — És a pribékre szórja sugarát, Bársonynyereggel áldja szamarát . .. Óh, fiaim, ha az én hitem ellen Vállalnátok részt ama küzdelemben, Vagy azután, ha én földdé leszek, A földön is erőt, erőt veszek, Bitang virágát síromra se hozza, Kinek a múltját szégyen sátorozza, Kinek a Jézust pengő pénzben adták, Kinek portéka volt csak a szabadsági Erőt veszek, erőt veszek a hanton. — (Segitesz-e porodban is, galambom ?) Szelévé válók hamar fergetegnek. S a temetőből is kiszidlak, kiverlek . . . Gyerünk, a csillagok már tünedeznek . . . Móra István. Leánykérő. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta: Zboray Aladár. — Lőrincz bátyám, ha Istent ismer­te ke­­gyelmed, most az egyszer igazán kisegít nagy nyomorúságomból. Tornaljay Lőrincz megköszörülte egy kicsit a torkát (hiába, egy kis tempózás nélkül nem adhatja a magyar), azután mord arczulattal szólt rá az öcscsére, Bogáthy Andrásra: — Hadd hallom hát!

Next