Magyarország, 1905. február (12. évfolyam, 29-54. szám)

1905-02-01 / 29. szám

BUDAPEST, 1905. FEBRUÁR 1. SZERDA. XII. ÉVFOLYAM 29. SZAWL Előfizetési ár­a negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben 3 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal s Teréz­ körut 19. sz Hirdetések nonpareilre számítással díjszabás szerint.­­ A Fanfaron úr műve. Budapest, január 31. Hol van ön, Fanfaron úr? Söpörge­­tésre van szükség, hol a seprője? El kellene tiporni az „ elemek“-et. Hol van ön? Miért bujkál? Ej, föl se vegye! Elvégre is, ön nem tette tönkre az országot. No hát! A liberális párt — — az egy kicsit meghótt. Ez már szent igaz. A kormány is meghótt egy kicsit. Ez is igaz. Nem­különben igaz, hogy az Ipar- és Keres­kedelmi bank is meghótt. És az olasz vámszerződés és Perczel Dezső és a lex­ Daniel és Münnich és Fájlics és Hieronymi és Hegedűs . . . mind, mind meghalának. Fanfaron úr, ennek a sok drágalá­­tos halottnak ön volt a sírásója. Ön érzi magát. Ebben a mesterségben nem kontár. Föld felett és ég alatt nincs olyan sírásó, mint ön. Meg kell adni, remekül csinálta. Nem emlékszem, hogy Jerikó falai alatt ki volt a trombitás. De bizonyosnak tar­om, hogy ön annál is jobban fújta. Önben az a csodálatos, hogy nemcsak sirt­ás, hanem el is trombitálja ha­­lottait. Azonban senki se nyugtalankodjék. Fanfaron ur nem az utolsó ítélet trom­bitáját fújja, melyre tudvalevőleg föl­támadás következik. Fanfaron ur temet és akit ő eltemet, az el van temetve alaposan. Ott nyugszik az Iparbank. Melléje fektették a Tisza-kabinetet. Ehhez a lex­ Danielt, a Tisza-kabinet ezen egyetlen alkotását. Hát ezek nem tá­madnak föl soha ,sem ezen, sem a más világon Ott nyugszik sírjában a liberális párt is. Született 1875-ben. Meghalt 1905-ben. Apja volt Tisza Kálmán. Gyilkosa lett Tisza István. Élt harmincz évet. Soha­sem gyümölcsözött, de mindig voltak virágai, miként az akasztófának. Fanfaron úr, önt vallatóra fogják Bécsben ezért a halottért. Önnek fe­lelni kell. Mit fog mondani ? Hiszen ha ott is úgy lehetne nyelvelni, mint ide­­lent! Ez esetben nyert pőre volna. Mert senki sem tud nagyobb bravúrral ta­gadni, vakmerőbben ráfogni és irigyóbb módon csavarogni. Csakhogy az a bécsi úr: komoly ur, tapasztalt ur, szigorú úr. Annak ön nem adhat borravalót, mint itt a liberális zsákhordóknak. És az az öreg úr nem is olyan féleszű, mint ön és nem is olyan irigyelejű, mint dr. Kautz úr ő nagyméltósága, önnek sikerült azt a bécsi uraságot becsapni. De odafönn a csalókat nem szeretik, a hazugokat megvetik. Ön azt mondta, ugy­e, hogy a feloszlatás után Magyarország felséged lábai előtt fog heverni ? Hát nem hever, hanem talpon áll. Érzi jogát és élni fog jogaival. Ön megcsalta a királyt. Kompromittálta a királyi tekintélyt. Mit hoz föl saját vé­delmére, Fanfaron úr? Mikor a király átadta önnek a libe­rális pártot, akkor száz ellenzéki volt és háromszáznegyven kormánypárti. Azóta másfél év telt el. A háromszáznegyven helyett most van százötven. Hol van a többi? Ki fog dolgozni, ha nincs Hege­dűs, aki abból monopóliumot csinált magának. Új liberálisok jöttek be. Meglepetve látják, hogy a vályú üres. Forgatják a csapot, de a vezeték elromlott. Immár se korbács, se ablakos tarisznya. Ki a fene legyen egy liberális? Hej, amíg többségük volt! Milyen jó dolguk volt. Nekik állott a világ. A hegyen ők szüreteltek, a völgyben ők kaszáltak, a malomban ők őröl­tek. Övék volt minden főispán, minden rendőr. Érettük virított a tavasz, nekik gyümölcsözött az ősz. Ezek a semmiháziak, akik munka nélkül arattak, vita nélkül szavaztak, kormányok kegyétől függtek, ország dolgával nem törődtek, csaholtak, ka­­czagtak, káromoltak, fenyegettek pa­rancsszóra. . . mi lesz velük? Kibe ka­paszkodnak? Kit nyalnak ezentúl? — Fanfaron úr, mi lesz ezekkel gazdag hatalom nélkül ? Ellenzékbe mennek? Oh, jó urak, ahhoz gerincz kell. Hiszen úgy meg­­szoktátok a csúszást-mászást, hogy járni immár nem tudtok. Úgy megszoktátok a tétlenséget, hogy cselekvésre képte­lenek vagytok. Elszoktátok a beszédet, a gondolkozást, a tanulást, az ellenőr­zést, a bírálást. Mungók lettetek. Nem tudtok ti parancsszó nélkül még köhögni se. Mit csinálnátok ti az ellenzéken, ahová csak önjogú férfiak valók. Pedig nincs más választás: nektek ellenzékbe kell menni. Szörnyű sors, ugy­e? Lábatokra kell állani. Az orszá­got többé nem a ti gazdátok kormá­nyozza. A Lloyd-klubban nem röpköd­nek ezentúl sült galambok. A közhatalom fejőstehene többé nem nyújt nektek tejfölt. Megszűnnek a jogosulatlan nyug­díjak, a közgazdasági tevékenységek, a szubvencziók. Oh, j jaj, nyakatokba szakadt a balsors. És ezt mind Fan­faron úr okozta. Többsége a szövetkezett ellenzéknek van. Nem a 67-nek, nem is a 48-nak, nem a liberalizmusnak, nem is a kon­­zervatívoknek. Hanem azoknak az el­veknek, amelyeket közösen és egysé­gesen hirdet a szövetkezett ellenzék minden árnyalata. Ennélfogva a szövet­kezett ellenzék megalakítja a Házat és megalakítja a kormányt. Ilyen és nem más a jövendő képe. Ennek a jövendőnek útjába állhat a király felségjoga. Kormányelnököt ne­­vezhet­ ki a kisebbségből. De ez a kor­mány halva születik meg, mert többség nélkül mindennap megbukik. Bekövet­­kezhetik egy másik kísérlet , a felosz­latás. A király ezt is megteheti. Annál jobb, ha megteszi. Ezzel a helyzet töké­letesen megtisztul, mert akkor a 48-as pártnak abszolút többsége lesz. Fanfaron úr, ez az ön műve. Ha gyűjtés indul, adok az ön szobrára három koronát. Bartha Miklós. Lapnak mai száma 24 oldal Irányváltozás kell. Budapest, január 31. Mit tesz a király ? Mire határozza el ma­gát ? Kiket hallgat meg ? Az udvari kama­­rillának, az osztrák generálisoknak tanácsát fogadja-e el és Tisza István s Khuen-Héder­­váry fondorlatainak enged-e ? Meghallgatja-e a győztes ellenzék vezérférfiait, Kossuth Fe­­renczet, Apponyit, Andrássyt, Bánffyt, Zichyt? Avagy homo regiusnak kiküldi ismét Széll Kálmánt, a politikai alkudozót ? A sza­badelvű párton azt hiszik, hogy a régi szokás szerint a király kijelöl valakit mi­niszterelnöknek, az minisztertársakat fogad magához s kineveztetik Magyarország kor­mányelnökévé és belép a Lloyd-klubba s a mamelukok megéljenzik s hűséges támoga­tásukat ígérik a mig meg nem bukik. A szabadelvűek állítása szerint Magyar­­ország most liberális hivatalnok-minisztériu­mot kap Lukács László vagy Hieronymi ve­zetése alatt s ennek Tisza István lesz támogatója, vagy amint ők mondják, Tisza István lesz a szabadelvű párt , Deák Fe­­rencre. Mit szól hozzá Széll Kálmán, ha Tisza István is Deák Ferencz lesz? Buzdítják egymást szörnyen a szabad­elvű kibukottak és megválasztottak, hogy tartsunk össze szorosan és szilárdan s lel­kesedjünk művésziesen, de csak a szabadelvű körben, hol magunk közt vagyunk, — bízván a királyban, hogy az csak 67-es kormányt nevezhet ki, és mi liberálisok másfélszázan vagyunk a legnagyobb 67-es párt, kormány­párt tehát csak mi leszünk és maradunk. Vagy úgy? . . . Mondják meg az urak, hogyan lesz a kisebbségből többség? Vagy talán már nem is kell többség az önök par­lamentarizmusához ? Csak kormány. De hi­szen a házelnökséget mi választjuk s azt nem engedjük át se Perczel Dezsőnek, se Kegle­­vich Istvánnak. Tévednek, uraim, ha abban reménykednek, hogy a többi 67-es pártok önökhöz csatlakoznak. A néppárt semmi­esetre se. Elvei és múltja sem engedik és választóik összes kerületeikben megvetéssel fordulnának el képviselőiktől, ha Tisza pártjá­hoz csatlakoznának. Bánffy is kellene önöknek, de önök nem kellenek Bánffynak­, mert na­gyon jól ismeri önöket és meg is mondotta Pápán, hogy az ellenzéki szövetség még fenn-

Next