Magyarország, 1905. március (12. évfolyam, 55-81. szám)

1905-03-01 / 55. szám

f fordul hozzám, hogy mi következik most Ma­gyarországon ? Az én válaszom erre az, hogy a cháosz. Biztosra vehette az ember, hogy sike­rülni fog rendet és békét teremteni, mert erre minden előfeltétel, minden eszköz és a lojális szándék is megvolt. De mégis úgy látszik, hogy alkotmányunk a tűzpróbát nem fogja kiállani. A nagy harczban, amelyet a koalíc­iós ellen­zéki pártok vívtak a kormánynyal, a nemzet a mi oldalunkon állott és a mi javunkra döntött. Ez az ítélet annál nagyobb súlylyal esik a mérlegre és annál inkább respektálandó, minél kétségtelenebb az, hogy a fennálló választási törvényt valóság­gal skandalózus fogásokkal egészen a kormá­nyon levő, ú. n. liberális párt javára alkották meg. A hatalom részéről jövő minden jogtalan befolyásolás és minden korrupc­ió számára zárt ajtókat hagy ez a választási törvény. A nemzeti érzésnek és®érzelmeknek igen erős kitörésére volt szükség, hogy mi e választási törvény ellenére is győzhessünk és többségre jussunk. Mik voltak azok a kérdések, amelyeket a nem­zet elé terjesztettek s amelyekre az tényleg vá­laszt is adott ? Az egyik kérdés az volt, hogy lehet-e Magyarországon törvényellenesen, a jo­gok és törvények lerombolásával kormányozni ? A másik kérdés az volt, váljon az ország lehe­tetlenné akarja-e tenni a 67-es alapon álló uralmat ? Az első kérdésre a nemzet nagy többsége nem­mel válaszolt. A második kérdésre négynek kivételével valamennyi tiszta magyar választó­­kerület felelete igenlő volt. Nem szabad t. i. el­feledni, hogy Magyarországon a magyarság az államalapító, az államfentartó és államalkotó nem­zet s ezer esztendő óta mindig is az volt. A koalíc­iós ellenzék ez idő szerint többség­ben, még­pedig tekintélyes többségben van. Van amellett olyan programmja is, amelyben valamennyi koalíc­iós párt egyetért. Ez a programra teljesen alkotmányos semmiféle antidinasz­­tikus része nincs, és semmit sem tartal­maz olyant, ami ellenkezésben volna a fenn­álló törvények betűjével, vagy szellemével. A koalíc­iós ellenzéki pártokból álló többség pro­­grammjában nincs benn sem a 67-es törvények megszüntetése, sem a perszonális unió életbe­léptetése. Mert ezek a pontok kizárólag a függetlenségi párt programmjában vannak benn, amely párt azonban nem követeli azt, hogy ezek a programmpontjai már most érvénye­süljenek, mikor a párt maga még nincs több­ség­ben. A kormány sem kerülne ki a függet­lenségi pártból, hanem igenis a koalíc­iós ellen­zékből. Ezért csatolta ki és kellett is kicsatolnia a függetlenségi pártnak említett spec­iális pro­­grammpontjait a koalicziós minisztérium pro­­grammjából. De ő felsége nem fogadja el a többség pro­­grammját. A magyar képviselőház többségétől azonban normális alapon nem lehet követelni, hogy más programmal alkosson kormányt, mint a magáéval. A koalicziós ellenzéki pártok egymáshoz való viszonya olyan, hogy minden kormány, amelyet nem belőle alkotnak, lehetetlen, mert azonnal leszavaznák. Ha pedig új törvénysértéssel újra feloszlatnák a képviselőházat, teljes határozott­sággal lehetne arra számí­tani, hogy a független­ségi párt sokkal nagyobb számbeli túlsúlylyal térne vissza az új képviselőházba. A helyzet tehát most Magyarországon az, hogy a királyi vétó folytán kormányt alakítani lehe­tetlen. Addig tehát nem is lesz sem indemnity, sem költségvetés, sem újonezmegszavazás, amíg az uralkodó nem határozza el magát arra, hogy a többséget a többség programmja alapján való kormányalkotásra felhívja. A többségnek ez nem­csak joga, hanem kötelessége is. Amíg ez meg nem történik, addig chaosz fog uralkodni és az ilyen chaosz feltétlenül igen nagy kárára lesz az osztrák-magyar monarchia nagyhatalmi állásának, amelyet pedig állítólag minden áron fenn akarnak tartani. Welsersheimb lemondása. A t. Házból. Itt most palotaforradalom van... Uj az elnök, uj a háznagy, szóval uj az adminisztráczió feje... Aszerint igazodik azután a többi is. . . Meg is látszik az egész Házon az új éra képe. A foyeren, a lépcsőkön, még a folyosón is, pe­dig ott ilyenkor alig van egy-egy ember. A régi időben ilyenkor szünet alatt, mikor még a bonyhádi kegyelmes úr volt az elnök, egész másként volt az. . . Olyan nagy volt a kedélyesség a honatyák nélküli Házban is, hogy csak na. . . Most ist ar ezokon kérdőjelek, nem tudja senki, hogy mi lesz . . . Tóth János, az új háznagy, nem látszik emberevőnek, de ki tudja, hátha majd megszokik, nem lesz-e másképp ? Sok röstelli a hirtelen fordulást, mert Perczel idejében nagyon kitette magát, — most csak any­­nyit mer mondani, hogy: — Meg kell adni, hogy az uj elnök nagyon kedves ember . . . Ebben azután benne van valami az uj szim­pátiából is, no meg két nap múlva már nem látszik olyan furcsának, ha az ilyen úr az uj elnökért is élet-halálra kész . . . A régi kapust se látni . . . Annak az volt a baja, hogy igen nagy úr volt, most azután ki­bujtatták a szép prémesbundából, meg elvették tőle a nagy botot is és lesz belőle egyszerű szolga. Már van is helyette másik, azelőtt alel­nöki szolga volt, most avanzsírozott, ő kapja a szabad lakást, fűtést . . . Bizony így van az . . . Új idők, új emberek . . . Rakovszky, az új alelnök, bent volt a Házban, érdeklődött ügykörébe eső dolgok iránt, bent volt Tóth János is . . . A Ház előtt settenkedik Dániel, a házszabály­­revizor is . . . Sütkérezik a napfényben, még úgy érzi, hogy az ellenzék nem tudta eléggé ki­füstölni a lidéretet a Házból . . . Nem csoda, ha még vár valamit onnan . . . Különben neki méltó jelenetben gyönyörködhetik . . . Egy nyo­morult kósza falusi házőrző-eb tévedt be a Dunapartra ... rá is tipratott egy villanyos az, Akadémia előtt... és amint véres, poros bundá­ját hempergette, a kegyelmes ur bizonyosan a házszabályokra gondolt . . . Ment a Lloyd­­klubba. . Budapest, 1905. szerda, márczius 1. MAGYARORSZÁG semmi egyebe czimerén és kettős predikátu­mán kivül, mint azon egyetlen öltözet ru­hája, amelyet a Hatfalussyak ősi elegancziá­­jával viselt, s amelylyel — úgy hiszem, szintén ősi szokás szerint, — egy jobb jövő re­ményében tartozott. Nem volt egészen érték­telen : lovakhoz, kutyákhoz, asszonyhoz ér­tett, s volt egy vagyonnal fölérő zsenialitása: pénz nélkül is megélt a semmiből. Legutóbb egy elsőrangú szállodában élt s a szabója is hajlandó volt vele tárgyalásokba bocsájtkozni több rendbeli öltözet megrendelését illetőleg. Hatfalussy Töhötöm ugyanis bizalmasan kö­zölte hitelezőivel, hogy rövid időn belül nőül veszi Fehér Mariskát, a dúsgazdag özvegy Hamary Péterné fogadott leányát, akivel kap olyan hozományt, hogy gavallérosan kifizet­heti összes adósságait, sőt — valószínűleg — versenyistállót is tart. Ez az utóbbi állítása — őszintén szólva — egy kis henczegés volt. Töhötöm maga sem hitte. De annak a hat falunak az em­léke, amiket ősei vitézi árulásért kaptak Rá­kóczi elkobzott javaiból, miként czimerének oroszlánjai: ágaskodni kezdett benne, s nem tehetett róla, olyankor lovakról, kutyákról, asszonyról kellett beszélnie. Mondanunk sem kell, kék vérének önérze­tes tudatában meg volt győződve róla, hogy özv. Hamaryné százezreinek végtelenül nagy megtiszteltetés lesz az, ha elkölti őket. S hogy Hamaryné — ha egyáltalán van némi érzéke a connexiók iránt — kapva-kap egy Hatfalussy Töhötömön. Az egész dologban pedig csak egyetlen­ Bécsből jelenti tudósítónk telefonon, hogy Wel­sersheimb­randwehr-miniszter lemondása befejezett dolog. Welsersheimb már régóta foglalkozik ezzel a tervvel, de szándéka csak tegnap érett meg az urakházának ülése alatt. Történt ugyanis, hogy az urakháza három pártcsoportja az újonézjavas­­lat vitájában egy-egy szónokot akart kijelölni, hogy felszólaljanak a hadsereg egységét és közös­ségét érintő magyar követelések ellen és hiábavaló volt minden rábeszélés, hasztalan volt Beck báró ve­zérkari főnök igyekezete, Auersperg herczeg nem állott el szándékától. A landwehr-minisztert ez vég­képp elkedvetlenítette, nem is reagált Auersperg herczeg beszédére válasza közben, csak az árulta el felindulását, amikor nyilatkozatát reszkető hangon e szavakkal végezte: „Isten óvja a csá­szárt­­“ Welsersheimb már legközelebb megválik tár­­czájától, melyet negyed század óta töltött be és parlamenti körökben biztosra veszik, hogy Schönaich táborszernagy, a josefstadti hadtest­­parancsnok lesz az új landwehr-miniszter, egy szív volt érdekelve: Fehér Mariska re­ménynyel, boldogsággal és álmokkal telitett szíve. Hamary Péterné érzései inkább számí­táson alapultak, noha igen kevés kellett már hozzá, hogy izgatott szívverése valami őszin­tébb, mélyebb alakulást vigyen át lelkébe is. Mert Töhötöm úrnak csakugyan veszedelme­sen szép kis bajusza és mosolygó, piros szája volt. Egyik szép napon, mikor az „öreg nagy­ságos asszonya már egészen beleélte magát abba, hogy tizenöt évvel fiatalabb, véletlenül a kapuban találkozott Hatfalussyval, aki Fehér Mariskának vitt néhány szál pompás vörös szektát. Természetesen vissza kellett fordul­nia és köteles udvariassággal kisérte az öz­vegyet sétájára, urák hosszáig járkáltak együtt. Hogy mi min­denről volt szó a hosszú bizalmas beszélgetés alatt, az egyelőre titok maradt. De az tény, hogy a vörös szekfa már mint özvegy Ha­maryné tulajdona került vissza a lakásba. És csak hetek múlva világosodott ki min­den, mikor már Fehér Mariskát vidéki roko­nokhoz küldték, hogy mi van készülőben. Hatfalussy így mondta el egyik jó barátjá­nak, akivel szemben éppen akkor küzdte le utolsó pillanatnyi pénzzavarát: — Megházasodom, okos házasságot kötök, mindenképpen kellő biztosítással. Ha ezt az alkalmat föl nem használom, csak a golyó van hátra. Az egész alig tizévi lekötöttséget jelent, mert leendő feleségem beteges és hat­van felé ballag. Közjegyzőileg biztosította számomra egész vagyonát, s becsületes szer-ggjLi' ~ " '.".l-A-........._'-h. ^­ződést kötöttünk egymással, mikor megígér­tem neki, hogy amíg él, hűséges támasza leszek. Fiatal vagyok, tíz év múlva is kezd­hetek új életet. ... Aztán az a jólét, az a tudat, hogy nem nyomnak gondok, s nem kell félnem, mikor vetik nyakamba a hurkot elfelejtett becsületbeli tartozásaim, az meg­becsülhetetlen. Barátom, ha boldog nem is, de elégedett vagyok, így zengett Hatfalussy Töhötöm, aki Fehér Mariskáról könnyű szívvel mondott le, miután vele mit se kapott volna, s később sokfelé tárgyalták a huszonötéves vőlegény és a hat­vanéves menyasszony regényét. De valahol nem tudtak mégse nevetni e­­ házasság felett. Fehér Mariska nagyon meg­siratta azt a napot... Az „öreg nagyságos asszony“-ból pedig uj asszony lett, akinek most már kezdték hinni, hogy elsikkasztott tíz évet a korából. A meg­elégedettség sugárzott le róla s boldogan ha­lottá maga körül, hogy az ura öregszik mel­lette. Tíz év múlva Hatfalussy Töhötöm csak­nem öreg embert mutatott, s amint savanyú, meghúzódott, kelletlen arc­c­al kísérte fe­leségét, szánalommal néztek utána az em­berek.* Ez a „szerelmi házasság“, ami bizony aligha az Égben köttetett, már harmincz événél is több, hogy megesett. Aki nekem beszélt róla, az még akkor nagyon fiatal volt, most bi­­­zony már fehér a feje s nincsen egyetlen szál fekete haja sem. A dolgot azért eleve­nítette fel, mert éppen temetésről jött s egy

Next