Magyarország, 1905. március (12. évfolyam, 55-81. szám)
1905-03-01 / 55. szám
f fordul hozzám, hogy mi következik most Magyarországon ? Az én válaszom erre az, hogy a cháosz. Biztosra vehette az ember, hogy sikerülni fog rendet és békét teremteni, mert erre minden előfeltétel, minden eszköz és a lojális szándék is megvolt. De mégis úgy látszik, hogy alkotmányunk a tűzpróbát nem fogja kiállani. A nagy harczban, amelyet a koalíciós ellenzéki pártok vívtak a kormánynyal, a nemzet a mi oldalunkon állott és a mi javunkra döntött. Ez az ítélet annál nagyobb súlylyal esik a mérlegre és annál inkább respektálandó, minél kétségtelenebb az, hogy a fennálló választási törvényt valósággal skandalózus fogásokkal egészen a kormányon levő, ú. n. liberális párt javára alkották meg. A hatalom részéről jövő minden jogtalan befolyásolás és minden korrupció számára zárt ajtókat hagy ez a választási törvény. A nemzeti érzésnek és®érzelmeknek igen erős kitörésére volt szükség, hogy mi e választási törvény ellenére is győzhessünk és többségre jussunk. Mik voltak azok a kérdések, amelyeket a nemzet elé terjesztettek s amelyekre az tényleg választ is adott ? Az egyik kérdés az volt, hogy lehet-e Magyarországon törvényellenesen, a jogok és törvények lerombolásával kormányozni ? A másik kérdés az volt, váljon az ország lehetetlenné akarja-e tenni a 67-es alapon álló uralmat ? Az első kérdésre a nemzet nagy többsége nemmel válaszolt. A második kérdésre négynek kivételével valamennyi tiszta magyar választókerület felelete igenlő volt. Nem szabad t. i. elfeledni, hogy Magyarországon a magyarság az államalapító, az államfentartó és államalkotó nemzet s ezer esztendő óta mindig is az volt. A koalíciós ellenzék ez idő szerint többségben, mégpedig tekintélyes többségben van. Van amellett olyan programmja is, amelyben valamennyi koalíciós párt egyetért. Ez a programra teljesen alkotmányos semmiféle antidinasztikus része nincs, és semmit sem tartalmaz olyant, ami ellenkezésben volna a fennálló törvények betűjével, vagy szellemével. A koalíciós ellenzéki pártokból álló többség programmjában nincs benn sem a 67-es törvények megszüntetése, sem a perszonális unió életbeléptetése. Mert ezek a pontok kizárólag a függetlenségi párt programmjában vannak benn, amely párt azonban nem követeli azt, hogy ezek a programmpontjai már most érvényesüljenek, mikor a párt maga még nincs többségben. A kormány sem kerülne ki a függetlenségi pártból, hanem igenis a koalíciós ellenzékből. Ezért csatolta ki és kellett is kicsatolnia a függetlenségi pártnak említett speciális programmpontjait a koalicziós minisztérium programmjából. De ő felsége nem fogadja el a többség programmját. A magyar képviselőház többségétől azonban normális alapon nem lehet követelni, hogy más programmal alkosson kormányt, mint a magáéval. A koalicziós ellenzéki pártok egymáshoz való viszonya olyan, hogy minden kormány, amelyet nem belőle alkotnak, lehetetlen, mert azonnal leszavaznák. Ha pedig új törvénysértéssel újra feloszlatnák a képviselőházat, teljes határozottsággal lehetne arra számítani, hogy a függetlenségi párt sokkal nagyobb számbeli túlsúlylyal térne vissza az új képviselőházba. A helyzet tehát most Magyarországon az, hogy a királyi vétó folytán kormányt alakítani lehetetlen. Addig tehát nem is lesz sem indemnity, sem költségvetés, sem újonezmegszavazás, amíg az uralkodó nem határozza el magát arra, hogy a többséget a többség programmja alapján való kormányalkotásra felhívja. A többségnek ez nemcsak joga, hanem kötelessége is. Amíg ez meg nem történik, addig chaosz fog uralkodni és az ilyen chaosz feltétlenül igen nagy kárára lesz az osztrák-magyar monarchia nagyhatalmi állásának, amelyet pedig állítólag minden áron fenn akarnak tartani. Welsersheimb lemondása. A t. Házból. Itt most palotaforradalom van... Uj az elnök, uj a háznagy, szóval uj az adminisztráczió feje... Aszerint igazodik azután a többi is. . . Meg is látszik az egész Házon az új éra képe. A foyeren, a lépcsőkön, még a folyosón is, pedig ott ilyenkor alig van egy-egy ember. A régi időben ilyenkor szünet alatt, mikor még a bonyhádi kegyelmes úr volt az elnök, egész másként volt az. . . Olyan nagy volt a kedélyesség a honatyák nélküli Házban is, hogy csak na. . . Most ist ar ezokon kérdőjelek, nem tudja senki, hogy mi lesz . . . Tóth János, az új háznagy, nem látszik emberevőnek, de ki tudja, hátha majd megszokik, nem lesz-e másképp ? Sok röstelli a hirtelen fordulást, mert Perczel idejében nagyon kitette magát, — most csak anynyit mer mondani, hogy: — Meg kell adni, hogy az uj elnök nagyon kedves ember . . . Ebben azután benne van valami az uj szimpátiából is, no meg két nap múlva már nem látszik olyan furcsának, ha az ilyen úr az uj elnökért is élet-halálra kész . . . A régi kapust se látni . . . Annak az volt a baja, hogy igen nagy úr volt, most azután kibujtatták a szép prémesbundából, meg elvették tőle a nagy botot is és lesz belőle egyszerű szolga. Már van is helyette másik, azelőtt alelnöki szolga volt, most avanzsírozott, ő kapja a szabad lakást, fűtést . . . Bizony így van az . . . Új idők, új emberek . . . Rakovszky, az új alelnök, bent volt a Házban, érdeklődött ügykörébe eső dolgok iránt, bent volt Tóth János is . . . A Ház előtt settenkedik Dániel, a házszabályrevizor is . . . Sütkérezik a napfényben, még úgy érzi, hogy az ellenzék nem tudta eléggé kifüstölni a lidéretet a Házból . . . Nem csoda, ha még vár valamit onnan . . . Különben neki méltó jelenetben gyönyörködhetik . . . Egy nyomorult kósza falusi házőrző-eb tévedt be a Dunapartra ... rá is tipratott egy villanyos az, Akadémia előtt... és amint véres, poros bundáját hempergette, a kegyelmes ur bizonyosan a házszabályokra gondolt . . . Ment a Lloydklubba. . Budapest, 1905. szerda, márczius 1. MAGYARORSZÁG semmi egyebe czimerén és kettős predikátumán kivül, mint azon egyetlen öltözet ruhája, amelyet a Hatfalussyak ősi elegancziájával viselt, s amelylyel — úgy hiszem, szintén ősi szokás szerint, — egy jobb jövő reményében tartozott. Nem volt egészen értéktelen : lovakhoz, kutyákhoz, asszonyhoz értett, s volt egy vagyonnal fölérő zsenialitása: pénz nélkül is megélt a semmiből. Legutóbb egy elsőrangú szállodában élt s a szabója is hajlandó volt vele tárgyalásokba bocsájtkozni több rendbeli öltözet megrendelését illetőleg. Hatfalussy Töhötöm ugyanis bizalmasan közölte hitelezőivel, hogy rövid időn belül nőül veszi Fehér Mariskát, a dúsgazdag özvegy Hamary Péterné fogadott leányát, akivel kap olyan hozományt, hogy gavallérosan kifizetheti összes adósságait, sőt — valószínűleg — versenyistállót is tart. Ez az utóbbi állítása — őszintén szólva — egy kis henczegés volt. Töhötöm maga sem hitte. De annak a hat falunak az emléke, amiket ősei vitézi árulásért kaptak Rákóczi elkobzott javaiból, miként czimerének oroszlánjai: ágaskodni kezdett benne, s nem tehetett róla, olyankor lovakról, kutyákról, asszonyról kellett beszélnie. Mondanunk sem kell, kék vérének önérzetes tudatában meg volt győződve róla, hogy özv. Hamaryné százezreinek végtelenül nagy megtiszteltetés lesz az, ha elkölti őket. S hogy Hamaryné — ha egyáltalán van némi érzéke a connexiók iránt — kapva-kap egy Hatfalussy Töhötömön. Az egész dologban pedig csak egyetlen Bécsből jelenti tudósítónk telefonon, hogy Welsersheimbrandwehr-miniszter lemondása befejezett dolog. Welsersheimb már régóta foglalkozik ezzel a tervvel, de szándéka csak tegnap érett meg az urakházának ülése alatt. Történt ugyanis, hogy az urakháza három pártcsoportja az újonézjavaslat vitájában egy-egy szónokot akart kijelölni, hogy felszólaljanak a hadsereg egységét és közösségét érintő magyar követelések ellen és hiábavaló volt minden rábeszélés, hasztalan volt Beck báró vezérkari főnök igyekezete, Auersperg herczeg nem állott el szándékától. A landwehr-minisztert ez végképp elkedvetlenítette, nem is reagált Auersperg herczeg beszédére válasza közben, csak az árulta el felindulását, amikor nyilatkozatát reszkető hangon e szavakkal végezte: „Isten óvja a császárt“ Welsersheimb már legközelebb megválik tárczájától, melyet negyed század óta töltött be és parlamenti körökben biztosra veszik, hogy Schönaich táborszernagy, a josefstadti hadtestparancsnok lesz az új landwehr-miniszter, egy szív volt érdekelve: Fehér Mariska reménynyel, boldogsággal és álmokkal telitett szíve. Hamary Péterné érzései inkább számításon alapultak, noha igen kevés kellett már hozzá, hogy izgatott szívverése valami őszintébb, mélyebb alakulást vigyen át lelkébe is. Mert Töhötöm úrnak csakugyan veszedelmesen szép kis bajusza és mosolygó, piros szája volt. Egyik szép napon, mikor az „öreg nagyságos asszonya már egészen beleélte magát abba, hogy tizenöt évvel fiatalabb, véletlenül a kapuban találkozott Hatfalussyval, aki Fehér Mariskának vitt néhány szál pompás vörös szektát. Természetesen vissza kellett fordulnia és köteles udvariassággal kisérte az özvegyet sétájára, urák hosszáig járkáltak együtt. Hogy mi mindenről volt szó a hosszú bizalmas beszélgetés alatt, az egyelőre titok maradt. De az tény, hogy a vörös szekfa már mint özvegy Hamaryné tulajdona került vissza a lakásba. És csak hetek múlva világosodott ki minden, mikor már Fehér Mariskát vidéki rokonokhoz küldték, hogy mi van készülőben. Hatfalussy így mondta el egyik jó barátjának, akivel szemben éppen akkor küzdte le utolsó pillanatnyi pénzzavarát: — Megházasodom, okos házasságot kötök, mindenképpen kellő biztosítással. Ha ezt az alkalmat föl nem használom, csak a golyó van hátra. Az egész alig tizévi lekötöttséget jelent, mert leendő feleségem beteges és hatvan felé ballag. Közjegyzőileg biztosította számomra egész vagyonát, s becsületes szer-ggjLi' ~ " '.".l-A-........._'-h. ^ződést kötöttünk egymással, mikor megígértem neki, hogy amíg él, hűséges támasza leszek. Fiatal vagyok, tíz év múlva is kezdhetek új életet. ... Aztán az a jólét, az a tudat, hogy nem nyomnak gondok, s nem kell félnem, mikor vetik nyakamba a hurkot elfelejtett becsületbeli tartozásaim, az megbecsülhetetlen. Barátom, ha boldog nem is, de elégedett vagyok, így zengett Hatfalussy Töhötöm, aki Fehér Mariskáról könnyű szívvel mondott le, miután vele mit se kapott volna, s később sokfelé tárgyalták a huszonötéves vőlegény és a hatvanéves menyasszony regényét. De valahol nem tudtak mégse nevetni e házasság felett. Fehér Mariska nagyon megsiratta azt a napot... Az „öreg nagyságos asszony“-ból pedig uj asszony lett, akinek most már kezdték hinni, hogy elsikkasztott tíz évet a korából. A megelégedettség sugárzott le róla s boldogan halottá maga körül, hogy az ura öregszik mellette. Tíz év múlva Hatfalussy Töhötöm csaknem öreg embert mutatott, s amint savanyú, meghúzódott, kelletlen arccal kísérte feleségét, szánalommal néztek utána az emberek.* Ez a „szerelmi házasság“, ami bizony aligha az Égben köttetett, már harmincz événél is több, hogy megesett. Aki nekem beszélt róla, az még akkor nagyon fiatal volt, most bizony már fehér a feje s nincsen egyetlen szál fekete haja sem. A dolgot azért elevenítette fel, mert éppen temetésről jött s egy