Magyarország, 1905. április (12. évfolyam, 82-107. szám)

1905-04-01 / 82. szám

MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1905. ÁPRILIS 1. SZOMBAT. XII. ÉVFOLYAM 82. SZÁM. Előfizetési ár­a negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal a Teréz-körut 19. és Hirdetések nonpaxeille számítással díjszabás szerint.­­ Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfi­­zés megnyitása iránt lehetőleg gyor­san szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fenakadást szenvedjen Az ideiglenes megoldás. Írta: Kossuth Ferencz. Budapest, márczius 31. Az ország sorsa koczkán forog. A helyzet súlyos; beláthatja ezt minden jó hazafi, aki körültekint és gondol­kodik. Tisza István gróf erőszakoskodásával szembeállította a nemzet többségét a koronával. Ez a tény nagy veszélyt képezne még oly országokban is, hol az uralkodó nem rendelkezik más ország erejével. Sokkal nagyobb veszélyt képez nálunk, hol a király a szomszédos Ausztria egész hatalmával rendelkezik, s emellett az ország egész anyagi ere­jének is letéteményese. Tisza István gróf és pártja még ma sem látják be ezt a tényt, és a sza­badelvű­­pártnak múlt szerdán hozott határozatában szembeállítják a nem­zetet a koronával, midőn intik „a nem­zetet attól, hogy koc­kára ne tegye a nem­zet és kinály közötti békés és teljes benső összhang megbecsülhetetlen áldásait. “ Minden magyar ember tudja, hogy a nemzet a magyar állam hivatalos nyel­vének jogait akarja érvényesíteni, és tudja azt is, hogy a nemzet e követe­lése nem megy túl azon a határon, amelyet az élő törvények a nemzeties értelmezés szerint megállapítottak. Ez utóbbi tételt a szabadelvű párt tagadja; bár tudja, hogy az 1867. XII. t.-cz. 11. §-a a szolgálati nyelvre vo­natkozólag nemcsak hogy nem rendel­kezik, de ezt meg sem említi, és csakis a vezényletről, vezérletről és beszer­vezésről szól, mégis azt állítja e párt határozata, hogy e szakasz a szolgálati és vezényleti nyelv megállapítását a fejedelmi jogok közé sorozta. Ezzel a határozatával a szabadelvű párt a nemzet követelményét törvény­­ellenesnek mondja ki és így azt az áramlatot igyekszik erősíteni, amely a koronát abba az irányba ragadja, hogy a nemzet kívánalmát visszautasítsa mint olyat, amilyen a törvény által megállapított fejedelmi jogokat csor­bítaná. Azok, kik e határozatot hozták, te­kintsenek lelkük mélyébe és kérdezzék meg lelkiismeretüktől, hogy helyes volt-e, időszerű volt-e egy ilyen mérvű támaszt nyújtani annak az osztrák befolyásnak, amely a királyt arra igyekszik rábírni, hogy véglegesen utasítsa vissza a ma­gyar nemzet kívánságait? Keresve sem lehetne hathatósabb esz­közt találni ezen osztrák befolyás erős­ítésére, mint azt, hogy a magyar képviselőháznak (számbelileg) második pártja a nemzet követelését az élő törvénybe ütközőnek és a felségjogot sértőnek tekinti. Nagyon sajnálatos, hogy az a meg­­fontolási hiány, mely a Tisza-kormány tetteit jellemezte, az együttmaradt par­lamenti kisebbség cselekvéseiben is is­métlődik. Elismerem, hogy káros lehetne az országra nézve az, ha egy hazafias, de szélsőségekre hajló párt megfontolás hiányával cselekednék a nemzeti jogok érvényesítése érdekében; de mennyivel károsabb az, ha egy nagy párt ugyan­csak megfontolás hiányával cselekszik a nemzeti jogok letagadása irányában. Ilyen programmal ellenzékbe menni oly többséggel szemben, amely a nem­zeti jogok fejlesztését tűzte zászlójára, valóban hálátlan feladat, s az ország érdeke feltétlenül azt kívánná, hogy ez a pártalakulás szűnjék meg és a nem­zet egyesüljön jogainak mérsékelt, de elhatározott és kitartó követelésében. Szerencsére a király láthatólag nem helyezkedik a szabadelvű párt álláspont­jára abban a tekintetben, hogy a nem­zet kívánalma, mint törvénybe ütköző és a felségjogokat sértő, egyszerűen utasíttassék vissza. A király, agg kora daczára, kitartás­sal fáradozik azon, hogy találjon egy oly megoldást, amely egy időre legalább elsimítsa az ellentéteket és lehetővé tegye azt, hogy az országnak alkotmá­nyos, felelős kormánya lehessen. Sok jel arra mutat, hogy az utóbbi napokban felcsillant egy elfogadható megoldás reménysugara. A válság kezdete óta, sőt az egész parlamenti küzdelem eleje óta az van az álláspontunk a katonai kérdésekbe, hogy ha új és nagyobb áldozatot kö­vetelnek a nemzettől, fizess­­ék mi ennek az árát a nemzet jó­gi fiv­nyesítésével. E tétel ellenkezője nem áll úgy, mert ha a katonai körök lemondat is a nagyobb áldozatok követelését a nemzet nem mondhat le arról, he az ő nemzeti jogait igyekezzék ér­nyesiteni; de a törekvések akut js­gére nézve s azoknak azonnali ér­nyesitésére vonatkozólag megszűnik mostani időhöz kötött aktualitás­­ok­­e jog követelése a magyar állam tetlenségére vonatkozó többi nen követelések közé sorakozik ismét; szóval, a jövő kérdésévé válik,­­ hogy a magyar állam függetlenségének összes jogai a jövő kérdését képezik, bár e czél felé végzetszerűleg haladnak az események, mint az adott helyzet szükségszerű logikai következménye felé. Mindeddig a korona nem tartotta lehetőnek azt, hogy egy meghatáro­zandó időre lemondjon minden újoncz­­létszámemelésről és a katonai teher növeléséről, még­pedig oly időre, mely elégséges legyen arra, hogy a szövet­kezeti pártok többi programmpontjait keresztülvihessék, ha kormányt vállal­nak, s a közgazdasági önállóságra nézve megalkossák a törvényhozási határoza­tot és széles alapon lássanak hozzá a gazdasági különválás rázkódtatás nél­küli előkészítéséhez, oly intézkedések létesítésével, melyeknek elmulasztása az 1899-iki XXX-ik t.-czikk valóságos kijátszását képezte. Ha azonban a korona e felfogásában tényleg változás állna be, akkor, bár a nagy kérdés elodázása nem lenne tá­volról sem oly előnyös megoldás, mint az, ha teljesíttetnének a nemzet kíván­ságai, azért mégis e megoldás, szerin­tem, kívánatosnak lenne tekinthető, mert eloszlatná azon nehéz felhőket, melyek édes hazánk egén tornyosulnak. Tényleg lehetetlen lenne végtelenül nem aggódnunk afelett, hogy mi lenne a következése annak, ha extra-parla­mentáris vagy kisebbségi, vagy hosszú időre ügyvivő kormány venné át az állam ügyeit, s ez arra vetemednék, hogy a képviselőházat többszörösen föloszlassa, ami az országot veszélyes izgalomba hozná és az ellentétet a nem­zet és a korona közt annyira fokozná és kiélesítené, hogy oly kitörésektől lehetne tartani, amilyenektől (Kossuth Lajos is intőleg irta) Isten óvja meg a nemzetet. A szövetkezeti pártok i­s ezek közt a legnagyobbik (tehát az, mely jogosan p ^ '.■‘v'Uia r. oroszlánrészét) Lapunk maiszana 24 oldal

Next