Magyarország, 1905. május (12. évfolyam, 108-132. szám)

1905-05-03 / 108. szám

MAGYARORSZÁG , BUDAPEST, 1905. MÁJUS 3. SZERDA. XII. ÉVFOLYAM 108. SZÁM. Előfizetési ár­a negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 18 fillér. Hirdetések nonparellre számítással díjszabás szerint.­­ Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ Teréz,kikrut 19. sz Nyelvünk jogai. Budapest, május 2. Nyelvünknek előmenetele a császári és királyi hadseregnek királyi részében : ez a hosszú válságnak az előidézője. Minél tovább nyúlik a válság, annál több oldalról keresnek utat, szőnek ter­vet, kovácsolnak javaslatokat, gondolnak ellenértékre a magyar nyelv­ okozta nagy nehézségnek leküzdésére, kikerülésére és elodázására. Komoly magyar írók ajánlják, hogy nyelvünket társadalmi után, nő, család, magánkörök, üzleti érintkezés, városi és megyei hatóságok útján tovább ter­­jeszszük. Komolyan is vitatják: még­­nem vagyunk elegen, még nincs itt az ideje, hogy nyelvi követelmé­nyünket megvalósítsuk. A magános polgár eddig is küzdött és sürgős, hogy ezután is küzdjön a magyarság­ért, ahol csak teheti. De az osztrák tisztekkel szemben ez nem elegendő. Királyi hadseregünk tisztjei hivatalos és társadalmi életükben idegenek. Egyes tisztek nem is h­ibáztathatók. Látjuk, hogy honvéd fő- és törzstisztjeinknek előléptetése attól tétetik függővé, meny­nyire kedveskednek a német társalgás­nak. Cseh földön csehül, Galicziában lengyelül társalognak, de Magyarorszá­gon németül kell társalogni. Ahelyett, hogy az egymilliónyi királyi hadsereg számára követelnék ezt a nyelvet, mely idegenszerűsége és egyedülállása miatt katonai titoktartásra kitűnően al­kalmas, katonáék éppen ettől zárkóz­nak el. A sorhadbeli tisztség városaink­ban különél és hódítóként viselkedik. Valóságos német­eket formálnak váro­sainkban, mint az osztrák hadsereg a magyar alkotmányban. Magános polgá­rok sokat tehetnek, de nem érhetik el a katonai, idegen hivatalos nyelvnek eltávolítását. Egyes polgárok nem vál­toztathatják meg a hadsereg német szellemét, melyet egység c­ímén a tisz­tektől hivatalosan követelnek. Erre nincs más mód, mint a törvénynek hivata­los útja. Akár kevés, akár sok időre akarná valaki a megoldást kitolni, és ezalatt az eddigi után bármennyire erősödjék meg a magyarság, a legnagyobbat, azt a nevetséges érvet, hogy a magyar nyelv a sorhadnak egységét csorbítva a haderőt gyöngíti, mindenkor megújít­hatnák ellenünk. Ez a nemzet tehát csakugyan soha sem érhetné el nyel­vének haladását saját vérén, saját or­szágában, saját pénzén tartott királyi hadseregében. Ma az ország ötven százaléka ma­gyar. Ám ha hetvenöt vagy száz lenne a magyar százalék, nem mondhatnák-e akkor is, hogy nyelvünk megrontja a harczképességet? Ha most egy alkot­mányos érzésű Habsburg-uralkodó alatt meghajolnánk ez előtt az érvelés előtt, az elejtett alapra vissza nem térhetnénk többé. Hovatovább, annál nagyobb veszede­lem ez az ellenérvelés is, hogy a ma­gyar vezényszó az osztrák nemzetisé­geknél hasonló kívánságot ébreszt. Kí­vánják ők előbb a nemzeti nyelvet honvédségük számára, hisz ez is német ott. Aztán az ő alkotmányosságuk is német és császári. Császárjuk parancsa kormányfelelősség nélkül áll. De ha mi magyarok osztrák katonai fölfogásnak hódoló kormányt tűrünk, még meg­érjük, hogy Lajthán túlról szláv katonai nyelvet parancsolnak reánk. Aki nem látná, hogy a nyelv ügye mi mindennel függ össze és milyen nagy dolog, az megítélheti abból a hóbortos kapkodásból, amit Ausztriában a magyar mozgalommal szemben látunk. Milyen ideák merülnek ott fel! Fegy­veres betörés Magyarországba, pénzzel való vásárlás, a fejedelem lemondatása, vámsorompók rögtöni fölállítása, dél­szláv tartományok egyesítése Magyar­­ország ellen, új kiegyezés hosszú időre, a régi kiegyezés meghiúsítása, minden­féle erőlködés. Mindenben a fődolog az, hogy a magyar fizessen nyelve ter­jedéséért saját országában. Nem tudhatjuk, hogy addig, míg megjön a józanságuk, mi mindent eszel­nek ki ellenünk a fukar osztrákok. Bi­zonyos, hogy minden, ami ellenünk tör­ténik, egyetértésre szólít bennünket. A magyar rokontalanul és árván áll a népek és nemzetek között. Önmagában kell bíznia. Ha ügyét másra hagyja, el­veszett. Vezérletünk bölcs. A nemzet senkit se bánt. Csak a magáét kéri. Alkotmányosan és férfiasan. Győzelmünk el nem maradhat, ha háttérbe szorítot­tuk azokat, akik hivatalért és egyéb előnyökért az idegen ellenféllel egy követ fának, és viszont kormányra se­gítjük azokat, akik a nemzet bizalmát bírják és azt megérdemlik. K. B. A válság. — Saját tudósítónktól. Budapest, május 2. A király nem jön Budapestre. Komoly helyről, megbízható forrásból az a hír érkezik hozzánk, hogy a királynak május elejére tervezett budapesti útja elmarad. Kér­dést intéztünk a magyar politikai világ több vezető tényezőjéhez a hit valódisága iránt. Ők nem tudtak a dologról semmit és kétke­déssel fogadták a hírt. Magunk sem hinnénk benne, ha forrásunk nem volna alapos és meg­bízható. Tudósításunk szerint az udvarnál Magyar­­országgal szemben el vannak kedvetlenedve és el vannak­­ zárkózva. Ez is bizonyítéka annak, hogy előzékenységre, jó hajlandóságra nem számíthatunk mostanában. Magára a válság lefolyására nézve az a körülmény, hogy a király nem jó Buda­pestre, döntő befolyással nem bír. Hiszen láttuk, hogy azok a befolyások, melyek a nemzeti törekvéseknek elleneszegültek, a király Budapesten léte alkalmával is csak olyan jól érvényesültek, mint a király bécsi tartózkodása idején. A király múltkori budapesti időzése is egy csalódással gazdagított és meg­erősítette azt a felfogásunkat, hogy odafönt kényszer nélkül nem engednek. Ebből is meg­erősítést nyer a Magyarország tudósítása, hogy hosszú, nagyon hosszú válságra lehetünk el­készülve. A nemzetnek elő kell vennie a kiéheztetés politikáját; eredményre akkor lesz kilátás, ha majd két évi újonczjutalék­­hiány és két évi költségvetés nélküli állapot folytán odafönt teljesen kifogynak a hatalom eszközeiből. Akkor majd észretérnek, előbb aligha . . . A katonai körök állásfoglalása. Minden engedékenységi hirdelés csak alap­talan beszéd volt. A Magyarország­nak Bécs­­ből azt jelentik, hogy a katonai körök ma is épp oly makacsok és elszántak, mint ed­dig voltak. Szó sincs arról, hogy ez idő sze­rint a nemzeti jogok elismerésére gondolná­nak. Megmaradtak a rideg elzárkózás alap­ján. Nincs tehát kilátásunk hamarosan a bé­kés megoldásra. A magyar politikai köröket a Bécsből ér­kező magánértesülések, bár nem találták ké­születlenül, mégis igen kínosan érintették. Távolról sem nyugosznak bele Magyarorszá­gon az alkotmányellenes kormányzásba. Ha a katonai körök azt hiszik, hogy az alkotmány megtagadásával is elérhetik czél­­jaikat, igen fognak csalódni. Az első intéz­kedés bizonyára az lesz, hogy a kellő anyagi alap ennek a rendszernek a fentartásától el­­vonassék. Azok, akik az alkotmány ellenére merné­nek intézkedni, nemcsak a parlamenti megtor­lás minden súlyát fogják érezni, hanem egy­szerűen a lehetetlenségbe fognak összeütközni, mert nem állnak majd kellő eszközök rendel­kezésükre. A kormánypárton. Nagy riadalom volt most a kormánypárton. Mozgalom indult meg a párt kebelében, hogy Tiszáék hagyják oda állásaikat. Az eszmét a pártértekezlet elé akarták vinni, de erről a mozgalom részeseit lebeszélték. Most tehát értekezleten kívül folyik ebben az irányban a készülődés. Arról volt szó, hogy Tiszáék távozásának tíz napon belül kell megtörténnie. Azt szerették volna, hogy addig a felirati vita ■ függőben maradjon. Minthogy azonban ez ki van zárva, időközben is mindent elkövetnek, hogy Lapttuk mai száma 24 oldal.

Next