Magyarország, 1905. június (12. évfolyam, 133-158. szám)

1905-06-01 / 133. szám

BUDAPEST, 1905. JUNIUS I. XII. ÉVFOLYAM 133. SZÁMJ Előfizetési ár­a negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal 9 Teréz-körut 19. sz Hirdetések nonparense számítással díjszabás szerint,­­ Csehek Magyarországon. Budapest, május 31. Cseh radikális képviselők jöttek Budapestre, azzal a czéllal, hogy barát­ságot és szövetséget próbáljanak terem­teni a cseh és a magyar nemzet között. Nem tudjuk, hogy e képviselők az egész cseh nemzet, vagy legalább an­nak többségének érzelmeit fejezik-e ki, de azt tudjuk, hogy az a czél, melyet maguknak kitűztek, mélyen a viszo­nyokban gyökerező történelmi szükség. Hiszen a két nemzetnek közös az ellen­sége, közös a veszedelme; a nagy germán áradat az, mely mind a kettőt elnyeléssel fenyegeti; nem csoda, ha fölébred mind a két nem­zetben a közös védekezés, a szövetke­zés eszméje. A magyar közvélemény régóta érzi e szövetkezés szükségét; örülünk rajta, hogy immár vannak a cseh közéletben is olyanok, akik e tör­ténelmi szükségszerűség parancsoló vol­tát fölismerik. Hogy ez a cseh radikáli­sok részéről történik, azon nem csodál­kozunk; rendesen a radikális pártok azok, melyek az idők, a megváltozott körülmények követelményeit legelőször megérzik és a radikális eszmék sorsa, ha életrevalók, az, hogy előbb-utóbb meghódítják a nemzet egész közvéle­ményét és ezáltal győzelemre jutva, megszűnnek radikálisak lenni. Mi az oka annak, hogy ennek a szövetkezésnek eszméje már előbb föl nem merült és érvényre nem jutott? Hol találjuk meg azt a zavaró körül­ményt, mely megakadályozta az érde­kek közösségének fölismerését? Ennek a rejtélynek a kulcsát okvetlenül a nemzetközi vonatkozásokban kell ke­resni. A magyar nemzetet a maga nem­zetközi helyzetében nemcsak a pánger­­manizmus, hanem egy másik rém , a pánszlávizmus réme is fenyegette. Való­ságos volt-e ez a rém, vagy csak üres fantom: ez alkalommal nem fejtegetjük. Valamint az sem tar­tozik fejtegetésünk keretébe, hogy miért, micsoda tendencziával iparkodtak bizonyos oldalról ezt a rémet folyton a magyar nemzet szeme elé állítani és pedig talán még fenyegetőbb alakban, mint aminő az a valóságban volt. Elég az hozzá, hogy a pánszlávizmus esz­méje kétségtelenül érvényesítette a maga befolyását és pedig két irány­ban. Az egyik irányban akként, hogy a magyar nemzet körül lakó kicsiny szláv fajok önállóságuk, nemzeti létük biztosítékait a hatalmas orosz nemzet­ben keresték; a másik irányban pedig akként, hogy a magyar nemzet, mely a pánszlávizmusban állandó fenyegetést látott maga ellen, bizonyos bizalmatlan­ságot érzett minden szláv faj iránt, mert mindegyikben többé-kevésbbé egy­­egy alkotó részét látta az ő nemzeti létét fenyegető pánszláv vasgyűrűnek. Ez az oka annak, hogy igen sokáig a magyar nemzet és valamely szláv nemzet között a szövetkezés eszméje nemcsak hogy meg nem valósulhatott, de egyáltalán föl is alig merülhetett. De csak a vak nem látja, hogy ezek­ben a viszonyokban a legutóbbi idők­ben mélyreható átalakulás történt. Port- Arthur várfokán és a Sárga-tenger hab­jaiban nemcsak a czárizmus túlhatalma veszett el, hanem valami más is: a pánszlávizmus. Az alapjaiban megren­dült, a sok időre megbénult Oroszor­szágba a kicsiny szláv nemzetek remé­nyeiknek horgonyát immár többé nem vethetik. Pedig az emelkedő és foly­ton előre törő germán áradattal szem­ben e kicsiny szláv nemzeteknek ok­vetlenül szükségük van egy szilárd bázisra, amelyre támaszkodva, ellent­­állhassanak a germán tenger ostromló habjainak. Mindenesetre jellemző dolog, hogy ezt a szükséget a legexponáltabb ponton: Csehországban ismerték föl. És helyes politikai érzékre vall, hogy az új bázist a magyar nemzetben kere­sik , hiszen a magyar nemzet most azért küzd, hogy német hadseregét magyar hadsereggé alakítsa át, vagyis a ger­mán áradat kész eszközét ugyanannak gátjává változtassa. Már most lássuk azt a perspektívát, melyet a nemzetközi viszonyokban be­következett, ez a mélyreható átalaku­lás elénk, magyarok elé tár. Mi a mi érdekünk ebben? Az, hogy az orosz befolyás alól felszabaduló kisebb szláv népeket a magunk érdekszférájába csa­toljuk. De nem az osztrák, hanem a magyar fölfogás szerint, vagyis nem hódító és elnyomó, hanem szabadító és oltalmazó szándékkal. Nekünk módot kell nyújtani arra, hogy e kis szláv népek azt az új bázist, melyet keresni fognak, mert keresniük kell, bennünk meg is találhassák. Az előfeltételeket erre nézve megadja földrajzi központi helyzetünk, de ez nem elég. Erőt, erélyt és kitartást kell tanúsítanunk, be kell bizonyí­tanunk, hogy van bennünk elég erő és akarat a Kelet felé törő német ára­datnak gátat vetni. Vagyis most folyó küzdelmünket sikeresen, diadallal kell befejezni. Mert ha ezt nem cse­­lekeszszük , fölöslegessé válunk Európa Keletén. Az emberiségnek semmi szük­sége nincs arra, hogy azon a helyen, ahol mi vagyunk, a világuralomra tö­rekvő németségnek egy segédcsapata legyen. Pedig azok leszünk, ha nemze­tünk vérét, és vagyonát továbbra is egy német nyelvű, német jellegű hatalmi szervezet, az osztrák hadsereg részére áldozzuk. Figyelembe véve ezeket, mit jelent ránk nézve a magyar hadsereg kiví­vása ? Sokkal többet jelent a magyar vezényszónál és a nemzeti zászlónál. Jelenti azt, hogy Kelet-Európának ve­zérnemzetévé leszünk; jelenti azt, hogy az Európa Keletére szórt apró nemze­tek bennünk találják meg azt a mag­követ, amely körül csoportosulva, biz­tosíthatják szabadságukat, függetlensé­güket, nemzeti fejlődésüket. Ez a perspektíva áll előttünk és en­nek egyik szimptomája az, hogy a cseh képviselők fölkerestek bennünket. Biz­tató szimptoma, mely arra ösztönöz, hogy nemzeti harczunkban továbbra is kitartóak, rendületlenek maradjunk. Akkor győzni fogjunk; ha pedig győ­zünk, körénk sereglenek Kelet-Európa apró népei, hogy együtt, vállvetett erővel védjük meg a kis nemzetek szabadságát bárhonnan jövő világha­talmi törekvések ellen. L. M. bapank mai szajha oldal» A válság. — Saját tudósítónktól.— Budapest, május 31. A Jósika-féle teombináczió. Miután a Fejérváry-féle vállalkozás a ma­gyar tisztviselői kar becsületérzésén hajó­törést szenvedett, új tervekkel és kombiná­­cziókkal jönnek. Ma Jósika Samu bárót emlegetik legtöb­ben , akik Jósikát közelről ismerik, képesnek tartják arra, hogy magát a bécsi udvar ren­delkezésére bocsássa. Jósika mostanában örökös inkognito - utazásokat és érint­kezéseket tesz. Örökösen Bécsből Budapestre és Budapestről Bécsbe jár. Tiszának, Kimen­nek intimusa és a kettő között legtöbbször Jósika az üzenethordozó. Hogy Jósika, ha megbizatik, kivel és hogyan akar kabinetet alakítani, még nem ismeretes. Hír szerint Fejérvárynak egy-két embert mégis sikerült a darabant-miniszteri szolgá­latra megnyerni. Ezeket, amint az új kabi­net megalakulna, átszállítanák egyszerűen az új kabinet részére, bárki legyen is annak megalakításával megbízva.­ ­Nem napolják el a Házat. Semmi sem jellemzi a bécsi hatalom zava­rát, mint hogy napról-napra változtatja ter­veit. A Fejérváry-kombináczió azon épült fel, hogy Fejérváry megjelenik minisztereivel és ha a képviselőház nem hajol meg előtte, elnapolják a Házat. Újabb értesülésünk szerint ez a terv a Fejérváry-féle kombináczióval együtt elesett. Most az volna a szándékuk, hogy amint az új kabinet bemutatkozik a képviselőházban és­­ leszavaztatik, a kabinet rögtön lemond. De épp

Next