Magyarország, 1905. július (12. évfolyam, 159-186. szám)

1905-07-01 / 159. szám

M­AGYA­RORSZ­ÁG BUDAPEST, 1905. JULIUS I. SZOMBAT. XII. ÉVFOLYAM 159. SZÁM.1 Előfizetési ári negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ Teréz-körut 19. s* Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Holló L­a­j­OS. Hirdetése* nonpareil!© számítással díjszabás szerint. * Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfi­zetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy a lap szétküldése fenakadást szenvedjen Tanulságok. Irta : Kossuth Ferencz. Budapest, június 30. Ahol üléseznek a törvényhatóságok, ott (kevés kivétellel) mindenütt a nem­zeti jogvédelem gondolata győz. Ahol képviselői választás van, ott (kevés kivétellel) mindenütt a függetlenségi párt jelöltjét választják meg. A nemzet átérezte, hogy alkotmá­nyát veszély fenyegeti és hosszú álmá­ból felébredve a síkra száll atyái pél­dáját követve. Átérezte a nemzet azt is, hogy az idegen támadás ellen a nemzet legerő­sebb fegyvere a függetlenségi eszmék vonzerejében van. Ebbe az erős várba vonul be a régi zászló alatt a nemzet és itt találja meg azt a lelkesedést, mely nagy tettekre készteti. De van még egy más tünet is, amelyre megelégedéssel mutathatok rá: a magyar hazafiság érzelme behatolt az idegenajkú honpolgárok lelkébe és újra megfogamzott szívükben az az ér­zés, melyet az osztrák császári kama­­rilla egy század óta iparkodott onnan kilépni, abból az elvből indulva ki, hogy divide et impera-------Magyaror­szág lakosainak csaknem fele álljon szembe a másik felével. Mindenféle eszközökkel lázították az idegenajkú honpolgárokat ellenünk, minden mó­don igyekeztek bennük gyűlöletet kel­teni fel. E honfitársaink azonban a még min­dig folyó izgatások daczára át kezdik érezni azt az igazságot, hogy az osz­trák császári hatalomtól, melyet a ma­gyar nemzet ellen segítettek, nem kap­tak más jutalmat, mint a magyar nem­zet elnyomatásához hasonló és ezzel egyenlő elnyomatást; holott a magyar nemzettől emberi és polgári jogokat kaptak a szabadság, egyenlőség és testvériség jegyében 1848-ban; és sza­badságot, jogegyenlőséget kaptak ismét 1867-ben, midőn a császári hatalom megalkudott a magyar nemzet ellen­állásával. Az utóbbi napokban a délvidéki né­metség magyar honfiúi érzelmének adta megható tanúbizonyságait több helyen. A lelkesedés, a szeretet, a bizalom annyi és oly jelével közeledtek hozzám, amilyennél nagyobbat az ország szín­­magyar vidékein sem tapasztaltam soha. Egymással versenyezve fejezték ki azt az eszmét előttem, hogy habár nyelvük idegen, de szívük magyar, egykori hazájuktól századok előtt sza­kadtak el, jól tudják azt, hogy ott már nincs számukra hely; érzik és megértették azt, hogy itt, a magyar haza földjén kell nekik is élni és meghalni . . . Megha­­tottan el is énekelték az imaszerü Him­nuszt templomukban a mise előtt s a mise után tegnap Zsombolyán a német­ajkú magyar polgárok. Az ország közvéleményét sok ese­mény izgatja és tartja lebilincselve. Készülődés az ország önvédelmére a törvényhatóságoknál, s az elkeseredett h­arcz a munkaadók és a munkakeresők közt, amely a nemzeti küzdelem köze­pén kiütött. Ezek az események sokak elméjében előtérbe helyezkednek és hátráltatják azt, hogy kellő méltánylás­ban részesüljön az a tünet, melyre rá­utaltam. Pedig ennél fontosabb s az ország jövőjére nézve nagyobb horderejű tényt alig észlelhetnénk, általános az a felfogás, hogy ha tizennyolczmillió magyar lakná ezt az országot, nem bánhatna el vele többé a császári kamarilla úgy, ahogy elbánt a múltban és úgy, ahogy kísérletet tesz velünk elbánni a jelenben. És ime, közeledik az az időpont, midőn csakugyan tizennyolc­millió ma­gyar lesz ebben az országban, egy szív­vel, egy lélekkel magyar. E magyar honpolgárok negyven szá­zaléka nem tud magyarul; ez az ő baja, mert ha tudna, ezzel nem csök­kentené anyanyelve iránti ragaszkodá­sát, hanem képessé tenné önmagát, ha különben van rátermettsége arra, hogy bármely polctot elérhessen a magyar államban; de ha ma még negyven százaléka a honpolgároknak nem is tud magyarul, nagyon terjed köztük a magyar haza szeretete s ez az, amit keresünk, ez az, amit ápolunk és ápol­nunk kell. Meghatva hallottam e napokban a nemzetiségek által lakott vidékeken a magyar éljenzésbe vegyülő német szót, a szláv zsi­nót, a román setreascát; láttam a lelkesült arczokat, a felém nyúló és testvériesen üdvözlő jobbokat. Egymást nem értik ugyan meg e lel­kes tömegek és egymástól elkülönítve állnak fel anyanyelvük szerint csopor­tosulva; de egyben egyetértenek, ab­ban, hogy lelkesen üdvözöljék az én csekélységemben azt az eszmét, me­lyet közibük hozok: a magyar haza függetlenségének, a magyar nép sza­badságának, jogainak, jólétének esz­méjét ! Igen, a nép jólétének eszméjét is! Mert erős meggyőződésem szerint a legbiztosabb mód az idegen ajkúakat hazánkhoz szorosan visszakapcsolni az, hogyha itt jólétben, megelégedésben, békés és gyümölcsöző munkásságban élhetnek és érezhetik azt, hogy az állam őket nemcsak adófizető eszköznek, nem­csak ágyútölteléknek tekinti, hanem édes gyermekeinek, kiknek sorsát gon­dozza és kiknek sorsával láthatólag, érezhetőleg foglalkozik. Ezt tette volna teljes erejével a szö­vetkezett baloldal kormánya, ha a ha­talmi polctra léphetett volna és ha nem emelt volna gátat előtte a császári ha­talom hajthatatlansága azzal, hogy a magyar állam hivatalos nyelvét nem engedi érvényesülni a magyar állam legfontosabb szervében, a hadseregnél. Az utóbbi hónapokban lezajlott ese­mények sok tanulságot szolgáltattak az egész országnak. Bebizonyult az, amit állítottunk, de a tényekkel kimutatni eddig nem tud­tunk , hogy az országnak nincs valódi alkotmánya, mert az alkotmányosság csak addig működik, ameddig a több­ségnek nincs akarata, hanem a csá­szári akarat vak és engedelmes végre­­hajtójává szegődik. Bebizonyult, hogy épp oly nehéz a magyar államiság jogainak bármely ré­szét elérni és a nemzeti vágyódás bármely részletét megvalósítani, mint az állami élet teljességét kivívni a függetlenségi elvek s a perszonal­unió alapján. Sőt nehezebbnek bizonyult az előbbi czél elérhetése, mint az utóbbié, mert abban Ausztria né­pének egész ereje ellenünk fordul, ebben pedig Ausztria egy része velünk tart, mert belátja, hogy Magyarország és Ausztria közt akkor fog helyreállni a barátság és a kölcsönös jóindulat, a­mikor kiküszöböljük a súrlódások okait, a közös ügyeket; és amikor mindegyik ország szabadon fejtve ki teljes erejét, a másiknak hűséges és erős szövetsé­gese és támasza lesz. Bebizonyult továbbá az, hogy a har­­minc­nyolc­ évig tartott párturalomnak nem sikerült enerválni a nemzetet; és hogy a hazafiság erénye és elszántsága mint lángtenger, úgy terjed az egész országban. Bebizonyult, hogy a haza védelme egy táborba hozza ismét a honfiakat, mint ahogy egy táborba hozta atyáin­kat, és át kezdi érezni az egész Hétt­­zét, hogy itt csak két tábor lehet, azoké, kik a nemzettel, és azoké, kik a nemzet ellen küzdenek. És bebizonyult az is, amire e so­raimmal rá akartam irányítani a köz­figyelmet, hogy a magyar alkotmány, szabadság és államiság védelmében hű szövetségeseinkké szegődnek folyvást növekvő arányban az ország nem ma­gyar ajkú polgárai, úgy­hogy a Hazára mért csapások elő fogják idézni azt. Lapunk mai száma 28 oldal*

Next