Magyarország, 1905. augusztus (12. évfolyam, 187-213. szám)
1905-08-01 / 187. szám
— A válság. — Saját tudósítónktól. — Budapest, julius 31. Apponyi Albert gróf Budapesten. Apponyi Albert gróf ma délelőtt 10 órakor Budapestre érkezett. Politikai körökben hire jutott, hogy ez az utazás politikai okokkal áll összefüggésben; nevezetesen azt beszélték, hogy Apponyi grófnak Bánffy báróval lesz találkozása, aki ma érkezik haza Deésről és három nap múlva megy Andrássy Gyula grófhoz Tiszadobra, megbeszélni a 67-es párok tömörülését. Apponyi gróf azonban kijelentette tudósítónknak, hogy a fővárosba jövetele nem politikai okból történt. Mindazonáltal mi is valószínűnek tartjuk, hogy Apponyi gróf és Bánffy báró ma vagy holnap találkozni fognak. Beszélgetés Apponyi gróffal. Tudósítónk ma délben fölkereste Apponyi Albert grófot Hungária szállóbeli lakásán, hogy kikérje Véleményét az aktuális politika legközelebbi eseményei felől. A kiváló államférfiú a tőle megszokott szívességgel felelt a hozzá intézett kérdésekre és tartózkodás nélkül, őszinteséggel fejezte ki véleményét. Arra a kérdésre, hogy mi az álláspontja és véleménye azokkal a törekvésekkel szemben, amelyek a hatvanhetes pártoknak a koalíció keretében való tömörítésére irányulnak, a következőleg felelt: mem nemcsak nem perhorreszkálom Bánffy Dezső bárónak ezt az akcióját, sőt helyeslem azt és kívánatosnak tartom, hogy a szabadelvű pártnak azon tagjai, akik a függetlenségi pártba belépni nem akarnak, a koalíczióhoz tartozó valamelyik hatvanhetes párthoz csatlakozzanak , mert mihelyt a koalíczió tagjaivá lesznek, azzal a nemzeti ügy szolgálatába lépnek és jelentékenyen hozzájárulnak a törvényes nemzeti aspirációk megvalósításához. Nem kétlem, hogy az erre irányuló akció nem marad meddő, mert magam is sok oly férfiút ismerek a szabadelvű pártban, akiről még feltételezni sem lehet, hogy a nemzet letörésének reményére alapítaná politikai exisztenciáját. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Justh Gyula házelnök ismeretes állásfoglalásáról a Ház esetleges újabb elnapolásával szemben, Apponyi gróf igy felelt: — Ebben a fontos kérdésben elfoglalt elvi álláspontomat én elnök koromban az elnöki székből kifejtettem, mikor Polónyi Géza aziránt kérdést intézett hozzám. Felfogásom azóta semmit sem változott, igaz, hogy akkor nem elnapolásról, hanem az exlexben való fölosdatásról volt szó; de az exlexben való elnapolás — szerintem —még fokozottabb mértékben való törvénytelenég, mint maga a föloszlatás. Mert lehetnek rendkívüli és kivételes esetek, amikor a jogi etnika szempontjából exlex állapot közepette is igényt formálhat a kormány arra, hogy az ellenzék nyújtson módot a feloszlatás lehetővé tételére, például éppen kifejezetten az exlex megszüntetése végett. Ilyen esetben az ellenzék nem is térhet ki a kívánság teljesítése elől. Tudvalevőleg Tisza gróf is tett ilyenforma kísérletet, de vele szemben november 28-dika után és mivel kijelentette, hogy éppen a törvénytelen házszabályt akarja a következő országgyűlésen érvényesíteni, az ellenzék kénytelen volt a tagadás álláspontjára helyezkedni. Lehet olyan rendkívüli eset is, amikor az exlexben való föloszlatás, mint ultima ráczió, kisegítő eszközként jelentkezik. De az exlexben való elnapolás sokkal súlyosabb beszámítás alá eső törvénytelenség, mert a természetes határok félretolása, a parlamenti ellenőrzés kijátszása semmiképpen igazolást nem nyerhet. Kijelentem egyébként, hogy ezekben csak elvi álláspontomat és felfogásomat jeleztem, az esetleges elnapolással szemben azonban éppen nem kívánok prejudikálni a vezérlőbizottság és a pártok határozatának, amely mindnyájunkra nézve irányadó lesz. — Mi a véleménye exczellencziádnak általában a politikai helyzetre nézve? — kérdezte tudósítónk. Apponyi gróf erre a következőket mondotta: — A helyzetet minden tekintetben változatlannak tartom. A további fejlemények — nézetem szerint — legfőképpen attól függnek, hogy milyen arányokat ölt és milyen stádiumba jut a szabadelvű párt bomlási processzusa. Ez siettetheti, vagy késleltetheti a kibontakozást aszerint, amint gyorsabb vagy lassúbb tempóban megy végbe. Amint végbemegy és a nemzeti erők egyesülnek a nemzeti ügy mellett, az általunk kívánt kibontakozás nem késhet tovább. Kossuth Karlshadban. Amint már jelentettük, Kossuth, Ferencz aug. 9-én Budapestre érkezik s 10-én részt vesz Pest vármegye közgyűlésén, ugyanaznap megtartja a vezérlő-bizottság ülését is. Aug. 11-én, újabb dispozíció szerint, további fürdőkúrára Karlsbadba utazik. A sajtó egy része abból a körülményből, hogy ugyanakkor még valószínűleg Fejérváry báró is Karlsbadban lesz, politikai kombinácziókat von le, azt következtetvén, hogy ott egyezkedési tárgyalások is történhetnek. Mi ennek a következtetésnek nem adunk hitelt, bár azt nem tartjuk föltétlenül kizártnak, hogy a két államférfiú a fürdőn találkozik egymással, ami azonban éppen nem jelenti az egyezkedési tárgyalást, mivel aki Kossuth diszkrét és korrekt felfogását ismeri, az nem kételkedik, hogy efféle tárgyalásokba ő, a saját felelősségére nem menne bele. — Hát ezentúl ne fogadja meg. Jött a lovász egy üveg pálinkával. A herczegnő elvette az üveget s a még mindig heverő bárónak fölemelte a fejét s úgy töltött néhány csöppet a szájába. — Csak ne mozogjon, ne erőlködjék, várja meg, amig erőre kap. — Nincsen már semmi bajom, fenség. Döczögött egy szekér az országúton. A kasa tele volt rakva szénával s a lovász meg a kocsis fölsegítették a bárót a szekérre. Amikor a főistállómester már teljesen elhelyezkedett a szekéren, felugrott mellé a herczegnő s oda csücsült hozzá a szénára s azután kiadta a rendeletét a kocsisnak: — Egyelőre a kocsmába. Azután odafordult a báróhoz a megmagyarázta az utasítást: — Ebben a vizes, sáros ruhában megfázik. Ott csak kap valamilyen ruhát. Lassan döczögött a szekér. A herczegnő csöndes részvéttel nézte a kissé még gyönge fiatalembert, aki azonban szemlátomást szedte össze magát, csak a vizes ruhában didergett egy csöppet. — No, báró, holnap már igazán nem mondhatja majd, hogy nem beszélnek rólunk. — Azt hiszem, gyorsan meg fogják unni ezt a témát. — Nagyon fogja szégyelni magát, ugye? — Nem szégyellem magamat, fenség. Anynyi az egész, hogy fenséged kételkedett bennem s én bebizonyítottam, hogy fenség tévedett. — Kissé drasztikus módja a bizonyításnak. Bele is pusztulhatott volna. Blankenschwert vállat vont. — Nem sokra becsüli az életet? A báró megint megvonta a vállát s egy kissé dideregve válaszolt: — Higgye el, fenség, némelyik embernek jobb ott lenn, mint itt fenn. A herczegnő mosolygott. — Szentimentális mondás — folytatta Blankenschwert — pedig igazán nem vagyok érzékenykedő ember. Az én életem czéltalan. Az ambíczióm — amire rászülettem — ki van elégítve, főistállómester vagyok huszonhat esztendős koromban. Az életpályám be van fejezve és körülbelül így van az életemmel is. — No, no — mosolygott a herczegnő. — Fenség! Az nem felségsértés, ha az embernek bele kell szeretnie egy herczegnőbe, még az sem, ha ezt ő neki magának be is vallja, hiszen tudja róla úgyis mindenki s épp olyan kevéssé vesz tudomást az esetről az, akit illet, ezek után, mint ezek előtt, hiszen nem is vehet róla tudomást. Szerettem volna magamba fojtani ezt a vallomást, de amikor benne voltam a vízben, erősebben dolgozott bennem az életösztön a józan akaratnál, meg azután láttam, mint aggódik miattam, mennyire haragszik merészségemért . . . Nem, fenség, én nem akarok, nem fogok egy rossz perczet sem okozni önnek — öntudatosan. Szeréna herczegnő komoran nézett maga elé. — Ezt beszélik tehát rólunk az udvarnál. — Ezt mondják rólam, fenség, azt mindenki tudja, hogy ha fenséged kikosarazta Albert herczeget, bizonyára nem azért tette, hogy a főistállómesterét boldogítsa. Valamely ellenállhatatlan keserűség csengett a báró hangjában. A csontjáig átfázva didergett is egy kicsit, de a csontjainál is jobban fázott a lelke. A herczegnő nem válaszolt. Valamely mélységes szomorúság lepte meg. Elgondolta, milyen szenvedéseken megy át ez a fiatalember, megérezte, mennyire el kellett veszítenie minden lelki erejét, hogy ezt a vallomást megtegye s valami bámulatfélét érzett, mert azonnal teljesítette meggondolatlan, szeszélyes kívánságát. Pár pillanatig töprengett, mitévő legyen. Azután odanyujtotta a kezét a bárónak. — Édes barátom, — mondta csöndesen — én igazán tudom méltányolni az ön szenvedését s bocsánatot kérek, hogy szeszélyből, meggondolatlanságból koczkára tettem az életét. Vigasztalhatatlan lettem volna, ha egy emberélet érettem pusztul el. Egy pillanatra elhallgatott, majd alig hallhatóan hozzátette: — Sohasem fogom többé megkérdezni, mit beszél rólunk az udvar. És maradt minden a régiben, csak éppen ez a közös „bűn“ kapcsolta őket egy kicsit szorosabban egymáshoz s ez állotta útját, hogy a régi vidám, gondtalan hangot újra megtalálják. Ez ugyan bántotta Szeréna herczegnőt s miután tanácsra volt szüksége, Keő Pálnak irt. Ennyi volt az egész: Páll Szerelmes belém a fiatal Blankenschwert báró. Az életét is koczkára tette érettem. Én igazán mélységesen sajnálom szegényt, mondja meg, hogyan rendezhetném ezt az ügyet. Nem akarok fájdalmat okozni szegény fiúnak, hisz olyan hűséges, olyan alázatos s olyan igazán szerelmes. Meghatóan szerelmes. Ajánljon valami módot, hogyan ábrándítsam ki magamból. Szerem. MAGYARORSZÁG Budapest, 1905. kedd, augusztus 1.