Magyarország, 1905. augusztus (12. évfolyam, 187-213. szám)

1905-08-01 / 187. szám

— A válság. — Saját tudósítónktól. — Budapest, julius 31. Apponyi Albert gróf Budapesten. Apponyi Albert gróf ma délelőtt 10 órakor Budapestre érkezett. Politikai körökben hire jutott, hogy ez az utazás politikai okokkal áll összefüggésben; nevezetesen azt beszél­ték, hogy Apponyi grófnak Bánffy báróval lesz találkozása, aki ma érkezik haza Deés­­ről és három nap múlva megy Andrássy Gyula grófhoz Tiszadobra, megbeszélni a 67-es párok tömörülését. Apponyi gróf azon­ban kijelentette tudósítónknak, hogy a fővá­rosba jövetele nem politikai okból történt. Mindazonáltal mi is valószínűnek tartjuk, hogy Apponyi gróf és Bánffy báró ma vagy holnap találkozni fognak. Beszélgetés Apponyi gróffal. Tudósítónk ma délben fölkereste Apponyi Albert grófot Hungária­ szállóbeli lakásán, hogy kikérje Véleményét az aktuális politika legközelebbi eseményei felől. A kiváló állam­­férfiú a tőle megszokott szívességgel felelt a hozzá intézett kérdésekre és tartózkodás nél­kül, őszinteséggel fejezte ki véleményét. Arra a kérdésre, hogy mi az álláspontja és véleménye azokkal a törekvésekkel szem­ben, amelyek a hatvanhetes pártoknak a koalíc­ió keretében való tömörítésére irányul­nak, a következőleg felelt: m­em nemcsak nem perhorreszkálom Bánffy Dezső bárónak ezt az akc­ióját, sőt helyeslem azt és kívánatosnak tartom, hogy a szabadelvű pártnak azon tagjai, akik a függetlenségi pártba belépni nem akarnak, a koalíczióhoz tartozó valamelyik hatvanhetes párthoz csatlakozzanak , mert mihelyt a koalíczió tagjaivá lesznek, azzal a nemzeti ügy szolgálatába lépnek és je­lentékenyen hozzájárulnak a törvényes nemzeti aspirác­iók megvalósításához. Nem kétlem, hogy az erre irányuló akc­ió nem marad meddő, mert magam is sok oly férfiút ismerek a szabadelvű pártban, aki­ről még feltételezni sem lehet, hogy a nemzet letörésének reményére alapítaná politikai exisztenc­iáját. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Justh Gyula házelnök ismeretes állásfoglalá­sáról a Ház esetleges újabb elnapolásával szemben, Apponyi gróf igy felelt: —­ Ebben a fontos kérdésben elfoglalt elvi álláspontomat én elnök­ koromban az elnöki székből kifejtettem, mikor Polónyi Géza aziránt kérdést intézett hozzám. Felfogásom azóta semmit sem változott, igaz, hogy akkor nem elnapolásról, hanem az exlexben való fölosdatásról volt szó; de az exlexben való elnapolás — szerintem —még fokozottabb mértékben való törvénytelenég, mint maga a föloszlatás. Mert lehetnek rend­kívüli és kivételes esetek, amikor a jogi etnika szempontjából exlex állapot köze­pette is igényt formálhat a kormány arra, hogy az ellenzék nyújtson módot a fel­oszlatás lehetővé tételére, például éppen kifejezetten az exlex megszüntetése vé­gett. Ilyen esetben az ellenzék nem is térhet ki a kívánság teljesítése elől. Tud­valevőleg Tisza gróf is tett ilyenforma kí­sérletet, de vele szemben november 28-dika után és mivel kijelentette, hogy éppen a törvénytelen házszabályt akarja a kö­vetkező országgyűlésen érvényesíteni, az ellenzék kénytelen volt a tagadás állás­pontjára helyezkedni. Lehet olyan rend­kívüli eset is, amikor az ex­lexben való föloszlatás, mint ultima ráczió, kisegítő esz­közként jelentkezik. De az exlexben való elnapolás sokkal súlyosabb beszámítás alá eső törvénytelenség, mert a természetes határok félretolása, a parlamenti ellenőrzés kijátszása semmiképpen igazolást nem nyerhet. Kijelentem egyébként, hogy ezek­ben csak elvi álláspontomat és felfogáso­mat jeleztem, az esetleges elnapolással szemben azonban éppen nem kívánok prejudikálni a vezérlő­bizottság és a pár­tok határozatának, amely mindnyájunkra nézve irányadó lesz. — Mi a véleménye exczellencziádnak álta­lában a politikai helyzetre nézve? — kér­dezte tudósítónk. Apponyi gróf erre a követ­kezőket mondotta: — A helyzetet minden tekintetben vál­tozatlannak tartom. A további fejlemények — nézetem szerint — legfőképpen attól függnek, hogy milyen arányokat ölt és milyen stádiumba jut a szabadelvű párt bomlási proc­esszusa. Ez siettetheti, vagy késleltetheti a kibontakozást aszerint, amint gyorsabb vagy lassúbb tempóban megy végbe. Amint végbemegy és a nem­zeti erők egyesülnek a nemzeti ügy mel­lett, az általunk kívánt kibontakozás nem késhet tovább. Kossuth Karlshadban. Amint már jelentettük, Kossuth, Ferencz aug. 9-én Budapestre érkezik s 10-én részt vesz Pest vármegye közgyűlésén, ugyanaznap megtartja a vezérlő-bizottság ülését is. Aug. 11-én, újabb dispozíc­ió szerint, további fürdőkúrára Karlsbadba utazik. A sajtó egy része abból a körülményből, hogy ugyan­akkor még valószínűleg­­ Fejérváry báró is Karlsbadban lesz, politikai kombináczió­­kat von le, azt következtetvén, hogy ott egyezkedési tárgyalások is történ­hetnek. Mi ennek a következtetésnek nem adunk hitelt, bár azt nem tartjuk föl­tétlenül kizártnak, hogy a két állam­­férfiú a fürdőn találkozik egymással, ami azonban éppen nem jelenti az egyezkedési tárgyalást, mivel aki Kossuth diszkrét és korrekt felfogását ismeri, az nem kételkedik, hogy efféle tárgyalásokba ő, a saját felelős­ségére nem menne bele. — Hát ezentúl ne fogadja meg. Jött a lovász egy üveg pálinkával. A her­­czegnő elvette az üveget s a még mindig heverő bárónak fölemelte a fejét s úgy töl­tött néhány csöppet a szájába. — Csak ne mozogjon, ne erőlködjék, várja meg, amig erőre kap. — Nincsen már semmi bajom, fenség. Döczögött egy szekér az országúton. A kasa tele volt rakva szénával s a lovász meg a kocsis fölsegítették a bárót a szekérre. Amikor a főistállómester már teljesen elhe­lyezkedett a szekéren, felugrott mellé a her­­czegnő s oda csücsült hozzá a szénára s az­után kiadta a rendeletét a kocsisnak: — Egyelőre a kocsmába. Azután odafordult a báróhoz a megmagya­rázta az utasítást: — Ebben a vizes, sáros ruhában megfázik. Ott csak kap valamilyen ruhát. Lassan döczögött a szekér. A herczegnő csöndes részvéttel nézte a kissé még gyönge fiatal­embert, aki azonban szemlátomást szedte össze magát, csak a vizes ruhában didergett egy csöppet. — No, báró, holnap már igazán nem mond­hatja majd, hogy nem beszélnek rólunk. — Azt hiszem, gyorsan meg fogják unni ezt a témát. — Nagyon fogja szégyelni magát, ugy­e? — Nem szégyellem magamat, fenség. Any­­nyi az egész, hogy fenséged kételkedett bennem s én bebizonyítottam, hogy fenség tévedett. — Kissé drasztikus módja a bizonyításnak. Bele is pusztulhatott volna. Blankenschwert vállat vont. — Nem sokra becsüli az életet? A báró megint megvonta a vállát s egy kissé dideregve válaszolt: — Higgye el, fenség, némelyik embernek jobb ott lenn, mint itt fenn. A herczegnő mosolygott. — Szentimentális mondás — folytatta Blankenschwert — pedig igazán nem vagyok érzékenykedő ember. Az én életem czéltalan. Az ambíczióm — amire rászülettem — ki van elégítve, főistállómester vagyok huszonhat esztendős koromban. Az életpályám be van fe­jezve és körülbelül így van az életemmel is. — No, no — mosolygott a herczegnő. — Fenség! Az nem felségsértés, ha az embernek bele kell szeretnie egy herczeg­­nőbe, még az sem, ha ezt ő neki magának be is vallja, hiszen tudja róla úgyis min­denki s épp olyan kevéssé vesz tudomást az esetről az, akit illet, ezek után, mint ezek előtt, hiszen nem is vehet róla tudomást. Szerettem volna magamba fojtani ezt a val­lomást, de amikor benne voltam a vízben, erősebben dolgozott bennem az életösztön a józan akaratnál, meg azután láttam, mint aggódik miattam, mennyire haragszik me­részségemért . . . Nem, fenség, én nem aka­rok, nem fogok egy rossz perczet sem okozni önnek — öntudatosan. Szeréna herczegnő komoran nézett maga elé. — Ezt beszélik tehát rólunk az udvarnál. — Ezt mondják rólam, fenség, azt min­denki tudja, hogy ha fenséged kikosarazta Albert herczeget, bizonyára nem azért tette, hogy a főistállómesterét boldogítsa. Valamely ellenállhatatlan keserűség csen­gett a báró hangjában. A csontjáig átfázva didergett is egy kicsit, de a csontjainál is jobban fázott a lelke. A herczegnő nem válaszolt. Valamely mély­séges szomorúság lepte meg. Elgondolta, mi­lyen szenvedéseken megy át ez a fiatalem­ber, megérezte, mennyire el kellett veszítenie minden lelki erejét, hogy ezt a vallomást megtegye s valami bámulatfélét érzett, mert azonnal teljesítette meggondolatlan, szeszé­lyes kívánságát. Pár pillanatig töprengett, mitévő legyen. Azután odanyujtotta a kezét a bárónak. — Édes barátom, — mondta csöndesen — én igazán tudom méltányolni az ön szenve­dését s bocsánatot kérek, hogy szeszélyből, meggondolatlanságból koczkára tettem az életét. Vigasztalhatatlan lettem volna, ha egy emberélet érettem pusztul el. Egy pillanatra elhallgatott, majd alig hall­hatóan hozzátette: — Sohasem fogom többé megkérdezni, mit beszél rólunk az udvar. És maradt minden a régiben, csak éppen ez a közös „bűn“ kapcsolta őket egy kicsit szorosabban egymáshoz s ez állotta útját, hogy a régi vidám, gondtalan hangot újra megtalálják. Ez ugyan bántotta Szeréna herczegnőt s miután tanácsra volt szüksége, Keő Pálnak irt. Ennyi volt az egész: Páll Szerelmes belém a fiatal Blanken­schwert báró. Az életét is koczkára tette érettem. Én igazán mélységesen sajnálom szegényt, mondja meg, hogyan rendezhetném ezt az ügyet. Nem akarok fájdalmat okozni szegény fiú­nak, hisz olyan hűséges, olyan alázatos s olyan igazán szerelmes. Meghatóan szerelmes. Ajánljon valami módot, hogyan ábrándítsam ki magamból. Szerem. MAGYARORSZÁG Budapest, 1905. kedd, augusztus 1.

Next