Magyarország, 1905. szeptember (12. évfolyam, 214-240. szám)
1905-09-01 / 214. szám
t mondani, követelését pártkonferenczia elé vinni, a 67-esekkel szakítani, a Fejérvárykormány reformjait elfogadni s levonni a konzekvencziákat, ha a párt vezetői és többsége nem fogadnák el az összeesküvők programmját. A szabadelvű politikai körök és a kormánypárti hírlapok tele vannak efajta híreszteléssel, sugdossák, kürtölik, neveket is emlegetnek — bizonyítékok nélkül. Az egész pedig nem egyéb szédelgésnél. Se Kossuth, se Apponyi, se Justh, se a vezérlőbizottság tagjai, se a függetlenségi párt elnöksége, de a képviselők sincsenek Budapesten, a kör üres, egy-egy képviselő, ha vidékről feljön, elbeszéli, hogy a vidék hangulata mily erősen ellenzéki s dolgait elvégezve elutazik. Esze ágában sincs egynek sem P. Kristóffyval vagy ügynökeivel találkozni és összeszűrni a levet. Aki megtenné, pórul járna. A függetlenségi párt becsületének tiszta pajzsán nem tűr foltot. Legyünk nyugodtak. A függetlenségi pártban összeesküvőket P. Kristóffy nem talál. Menjen a nemzetközi szoczialistákhoz. * Jön a kormány reform-törvényjavaslatokkal, ígér mindenféle jókat, a szoczialistáknak általános választói jogot, a székelyeknek ipart és vasutat, az Alföld népének telepítést a megváltott hitbizományi birtokokon, a városoknak pénzt és üzletet pangás helyett, adóreformot is, ingyenes népoktatást is, akinek mi kell, csak forduljon Fejérváryhoz és ügynökeihez, álljon be labancznak és kap ígéreteket. Egyebet nem, mert az imparlamentáris kormány szavát beváltani nem képes. A választói törvényt csak a törvényhozás csinálhatja meg, amelynek többsége a Fejérvárytársasággal szóba sem áll. Üzletekre, gyárakra, vállalatokra pénz kell s pénze az ügynökkormánynak nincs s az országtól nem kap. Várjon tesz-e előterjesztést Fejérváry kormánya nevében a királynak, hogy a rácz- kevei családi hitbizományt, a gödöllői uradalmat, Frigyes főherczegnek mosoni és baranyai uradalmait oszszák fel a nép közt? És ha mindezt megtenné, követelheti-e cserébe a magyar nemzettől, hogy mondjon le nyelvéről és hadseregéről? Ez is csak szédelgés. * Ma utazott a táborszernagy a császárhoz. Előbb, tegnap, tanácsot ült Lányival és P. Kristóffyval. Hogy micsoda előterjesztést tesz Fejérváry a királynak, csak félhivatalos híresztelésekből tudjuk, azoknak pedig nem hiszünk. Dobolnak, trombitálnak, muzsikálnak és kiabálnak, mint elődeik Jericho falai alatt, hogy ijedjenek meg a védők és omoljanak le a gyenge védművek az üres lármától. De a magyar alkotmány erős földvára nemzetünknek, sánczait macskazenével bevenni nem lehet s védői nem gyáva jerichóiak, hanem hősöknek unokái. Nem adunk semmit a kormánypárti hírlapok fenyegetéseire. De hogy Fejérváry makacs ellensége a magyar parlamentarizmusnak, azt nem vonjuk kétségbe. Egész múltja és szereplése mióta miniszter, elkezdve a Janszkyaffértől a június 21-iki be- és kivonulásáig, lánczolata az osztrák katonai felfogás összeférhetetlenségének a magyar alkotmányossággal. Amint egy egész éjszakán át daczolt Horánszkyval, s azután évekig boszszusan neheztelt, ugyanolyan felfogással van most is a nemzeti követelésekről és éppúgy nem akar engedni a magyar országgyűlés többségének. Lélektani tévedés, ha valaki Fejérvárytól békét remél, pedig mégis ő a legkülömb abban a kompániában, mert nyílt ellenség s nem olyan, mint Lányi vagy P. Kristóffy, akikben nincs meg az a katonai, osztrák meggyőződés, mely korlátoltan a chlopyi hadiparancsot tekinti törvényének. Ellenségnek tehát a táborszernagy becsületesebb.* Az a kérdés: a király az országgyűlést elnapolja és feloszlatja-e, vagy sem? Ha ezt nem teszi, az esetben a kiegyezésnek módját keresi, ha pedig nem akar egyezkedni, akkor az országgyűlést nem hagyja cselekedni. Fejérváry és Tisza tudták, hogy az ő udvari politikájuk és a koalíció nemzeti politikája között oly ellentét van, mely eredményes működésre a Fejérváry-társaságnak nem ad reményt s ezért azonnal három hónapra el is napolta a Házat. Ez a határidő letelik, Fejérváry nem jelentheti Ischlben, hogy neki sikerült a többséget vagy a nemzetet a császári és katonai politikának megnyerni s nem biztathatja, hogy kormánya a parlamentben törvényhozási munkát folytathat. Mi következik ebből ? Nem az elnapolás és a feloszlatás, hanem elsősorban a kormányválság. Hiszen maga magát is ideiglenesnek mondotta Fejérváry, mikor bemutatkozott. Hát maradjon ideiglenes és az ülésekről távol, míg egy állandó parlamentáris kormány alakulhat a koalíczióból. Nincs ennek semmi akadálya, csak bízzon meg a király valakit ily kormány alakításával. De az oktalan beszéd, hogy a koalíczió vegye át a kormányt, mert hiszen nem nevezheti ki maga a minisztereket. A királytól függ, hogy kit hivat és Fejérvárytól, hogy kit ajánl, mint ahogy őt Tisza István ajánlotta. Az országgyűlés ezzel az imparlamentáris kormánynyal úgy áll szemben, mint azelőtt a kanczellárokkal. Vay Miklós és Forgách Antal sem voltak törvényes kormányok, ilyenekül nem is ismerte el őket a 48-iki alkotmányhoz ragaszkodó nemzet, de mint tényleges és a felség által megbízott kormánynyal üzenetváltások folytak, a népképviselet és a főrendiház ülésezett, feliratokat szerkesztett, határozatokat hozott, sőt törvényjavaslatba foglalta a 47-iki kiegyezést. Épp így tárgyalhat a magyar országgyűlés most is, elnapolás és fel' i"j. «« _ . j. ' i—m-mnm— Napoleon napja. — A .Magyarország’ tárczája. — Irta: Henri Houssay. I. Mikor reggel fél hetet elüti, Constant, az első szolga belép a császár szobájába és felhúzza a függönyöket. Napoleon felkel ágyából és felölti kényelmes háziruháját. Azután leül a kandalló melletti kis asztalnál és futólag átnézi a terjedelmes levelezést, amelyet személyi titkára, Mereval nyújt át neki. Napoleon gyorsan áttekinti valamennyit, a fontosakat visszaadja Merevalnak, a többit pedig egyszerűen a szőnyege szórja. Ez a kevésbbé fontos levelek „elintézése.“ Iközben a császár megiszik egy csésze teát. Néha berendeli magához borbélyát, házi könyvtárosát és hetenkint háromszor első orvosát, Corvisart-t. Az orvost rendesen gúnyolódva fogadja és megkérdi : — Nos, hát megjelent ön is, nagy szélhámos ? Hány embert pusztított el már eddig ? Corvisart, akinek minden meg van engedve, ugyanilyen hangon válaszol: — Annyit semmiesetre sem, mint felséged. A császár Constant-nal is szokott beszélgetni és elbeszéltet vele mindent, amit előző nap a városban hallott. Azután a fürdőbe megy, ahova titkára, Mereval is követi és felolvassa a franczia, valamint a külföldi lapokból az őt érdeklő szemelvényeket. Fürdés után a császár szobájába megy és Merevallal munkához lát. Ilyenkor adja ki azokat a rendeleteket, amelyek gyakran egész Európa sorsára döntő befolyást gyakorolnak. Kilenc órakor átmegy öltözőszobájába, felölti a gárdavadászok zöld, élénkvörös szegélyű egyenruháját, felcsatolja egyenes kardját, kezébe veszi kicsiny tábornoki kalapját. Napóleon napja megkezdődik. Napóleon, mióta császár lett is, elsősorban katona maradt. Minden reggel kilencz óra öt perezkor van a napiparancs, amelyen az összes udvari előkelőségeknek meg kell jelenni. Ott vannak a hadügyminiszter, Francziaország nagy maréchalja, az első kamarás, a főistállómester, a ceremóniamester, a fővadászmester, a császári segédtisztek, az udvari főintendáns, a kincstárnok és a napos tábornok. A császár e tekintetben nagyon szigorú és megköveteli, hogy a kitűzött időre mindenki pontosan megjelenjék. Csak ha valaki nagyon ügyesen vágja ki magát, szokott megbocsátani. Ségur egy alkalommal, 1809-ben, mikor a császár késéséért felelősségre vonta, így vágta ki magát: — Nem tudtam az utczán átjönni, leismer, annyi idegen király botlott az utamba. A napiparancs után következik az általános kihallgatás, amelyen rendkívül sokan vannak jelen : a császári ház herczegei, az udvari méltóságok, a birodalom előkelőségei, a miniszterek, bíborosok, a legfőbb állami hivatalok elnökei. Mindenki teljes díszben van, a papokat kivéve, karddal. A megjelentek félkört alkotnak és a császár, akinek óriási emlékezőtehetsége van, mindenkit személyesen ismer, mindenkihez intéz egy-két szót. Komoly jellege azonban az általános kihallgatásnak nincs, csak a császár szereti napjában legalább egyszer maga körül látni az összes előkelőségeket. Fontosabb a magánkihallgatás, ahol azokat fogadja a császár, akik bejelentették, hogy személyesen neki akarnak valamit előadni. Azután a kérvényezőket bocsájtják be, akiknek a császári kancellária előző nap fogadójegyet adott. A császár mindenkit állva fogad , közvetlenül a kandalló előtt áll és sárga lovaglóvesszőjét tartja a kezében. Figyelmesen hallgat meg mindenkit, erősen megnézi az előtte állókat. Ha valaki nagyon hosszadalmasan, körülményesen beszél, idegesen veregeti vesszőjével magasszárú csizmáját. A kihallgatásoknál rendesen nagyon rideg, kurtán beszél és gyakran még nőkkel szemben is udvariatlan. Kevés ember van teljesen megelégedve, mikor a császár szobáját elhagyja. Ha a császár véget akar vetni a kihallgatásnak, egyszerűen fejével bólint, vagy kezébe veszi a listát, amely asztalán fekszik. Senkinek sem nyújt kezet, vagy legalább a Tuileriákban nem. Mint nagyon ritka, kivételes esetet említik fel, hogy egy alkalommal Malé bírónak kezet nyújtott. Rendesen féltíz órakor lenne a reggeli, de a kihallgatások gyakran eltartanak tizenegy óráig is. Ezalatt a reggelit melegítő edényekben teszik félre az előszobában. Az ételt csak a császár intésére hozzák be és kis mahagóni asztalra helyezik. A felszolgálást a napos szolga végzi ezüstösen zöld egyenruhában. Az asztal mellett áll a palota prefektusa pompás öltözékben. A menü rendesen két leves, egy sült, két hors d’oeuvre, csemege és kávé. A császár rendesen egy félüveg chambertint szokott inni, de erősen vizezve. Nagyon szereti a zöldbabot, de sohasem eszik. — Mindig azt hiszem, — szokta mondani, — hogy hajszálak válnak le róla, azt pedig nem tudom elviselni. Mégis jegyeztek fel róla egy kivételt. MAGYARORSZÁG» Budapest, 1905. péntek, szeptember 11