Magyarország, 1905. szeptember (12. évfolyam, 214-240. szám)

1905-09-01 / 214. szám

t mondani, követelését pártkonferenczia elé vinni, a 67-esekkel szakítani, a Fejérváry­­kormány reformjait elfogadni s levonni a konzekvencziákat, ha a párt vezetői és több­sége nem fogadnák el az összeesküvők pro­­grammját. A szabadelvű politikai körök és a kormánypárti hírlapok tele vannak efajta hí­reszteléssel, sugdossák, kürtölik, neveket is emlegetnek — bizonyítékok nélkül. Az egész pedig nem egyéb szédelgésnél. Se Kossuth, se Apponyi, se Justh, se a vezérlő­bizottság tagjai, se a függetlenségi párt el­nöksége, de a képviselők sincsenek Buda­pesten, a kör üres, egy-egy képviselő, ha vi­dékről feljön, elbeszéli, hogy a vidék hangu­lata mily erősen ellenzéki s dolgait elvé­gezve elutazik. Esze ágában sincs egynek sem P. Kristóffyval vagy ügynökeivel talál­kozni és összeszűrni a levet. Aki megtenné, pórul járna. A függetlenségi párt becsületé­nek tiszta pajzsán nem tűr foltot. Legyünk nyugodtak. A függetlenségi pártban össze­esküvőket P. Kristóffy nem talál. Menjen a nemzetközi szoczialistákhoz. * Jön a kormány reform-törvényjavaslatok­kal, ígér mindenféle jókat, a szoczialistáknak általános választói jogot, a székelyeknek ipart és vasutat, az Alföld népének telepítést a megváltott hitbizományi birtokokon, a váro­soknak pénzt és üzletet pangás helyett, adó­reformot is, ingyenes népoktatást is, akinek mi kell, csak forduljon Fejérváryhoz és ügy­nökeihez, álljon be labancznak és kap­­ ígéreteket. Egyebet nem, mert az imparlamentáris kormány szavát beváltani nem képes. A vá­lasztói törvényt csak a törvényhozás csinál­hatja meg, amelynek többsége a Fejérváry­­társasággal szóba sem áll. Üzletekre, gyá­rakra, vállalatokra pénz kell s pénze az ügy­nökkormánynak nincs s az országtól nem kap. Várjon tesz-e előterjesztést Fejérváry kormánya nevében a királynak, hogy a rácz­- kevei családi hitbizományt, a gödöllői ura­dalmat, Frigyes főherczegnek mosoni és baranyai uradalmait oszszák fel a nép közt? És ha mindezt megtenné, követelheti-e cse­rébe a magyar nemzettől, hogy mondjon le nyelvéről és hadseregéről? Ez is csak szédelgés. * Ma utazott a táborszernagy a császárhoz. Előbb, tegnap, tanácsot ült Lányival és P. Kristóffyval. Hogy micsoda előterjesztést tesz Fejérváry a királynak, csak félhivatalos hí­resztelésekből tudjuk, azoknak pedig nem hiszünk. Dobolnak, trombitálnak, muzsikál­nak és kiabálnak, mint elődeik Jericho falai alatt, hogy ijedjenek meg a védők és omol­janak le a gyenge védművek az üres lármá­tól. De a magyar alkotmány erős földvára nemzetünknek, sánczait macskazenével be­venni nem lehet s védői nem gyáva jerichóiak, hanem hősöknek unokái. Nem adunk semmit a kormánypárti hírlapok fenyegetéseire. De hogy Fejérváry makacs ellensége a magyar parlamentarizmusnak, azt nem vonjuk kétségbe. Egész múltja és sze­replése mióta miniszter, elkezdve a Janszky­­affértől a június 21-iki be- és kivonulá­sáig, lánczolata az osztrák katonai felfo­gás összeférhetetlenségének a magyar alkot­mányossággal. Amint egy egész éjszakán át daczolt Horánszkyval, s azután évekig bosz­­szusan neheztelt, ugyanolyan felfogással van most is a nemzeti követelésekről és éppúgy nem akar engedni a magyar országgyűlés többségének. Lélektani tévedés, ha valaki Fejérvárytól békét remél, pedig mégis ő a legkülömb abban a kompániában, mert nyílt ellenség s nem olyan, mint Lányi vagy P. Kristóffy, akikben nincs meg az a katonai, osztrák meggyőződés, mely korlátoltan a chlopyi hadiparancsot tekinti törvényének. Ellenségnek tehát a táborszernagy becsüle­tesebb.* Az a kérdés: a király az országgyűlést elnapolja és feloszlatja-e, vagy sem? Ha ezt nem teszi, az esetben a kiegyezésnek mód­ját keresi, ha pedig nem akar egyezkedni, akkor az országgyűlést nem hagyja cse­lekedni. Fejérváry és Tisza tudták, hogy az ő ud­vari politikájuk és a koalíc­ió nemzeti poli­tikája között oly ellentét van, mely eredmé­nyes működésre a Fejérváry-társaságnak nem ad reményt s ezért azonnal három hó­napra el is napolta a Házat. Ez a határidő letelik, Fejérváry nem jelentheti Ischlben, hogy neki sikerült a többséget vagy a nemzetet a császári és katonai poli­tikának megnyerni s nem biztathatja, hogy kormánya a parlamentben törvényhozási munkát folytathat. Mi következik ebből ? Nem az elnapolás és a feloszlatás, hanem első­sorban a kor­mányválság. Hiszen maga­ magát is ideigle­nesnek mondotta Fejérváry, mikor bemutatko­zott. Hát maradjon ideiglenes és az ülésekről távol, míg egy állandó parlamentáris kor­mány alakulhat a koalíczióból. Nincs ennek semmi akadálya, csak bízzon meg a király valakit ily kormány alakításával. De az oktalan beszéd, hogy a koalíczió vegye át a kormányt, mert hiszen nem nevezheti ki maga a minisztereket. A királytól függ, hogy kit hivat és Fejérvárytól, hogy kit ajánl, mint ahogy őt Tisza István ajánlotta. Az országgyűlés ezzel az imparlamentáris kormánynyal úgy áll szemben, mint azelőtt a kanczellárokkal. Vay Miklós és Forgách Antal sem voltak törvényes kormányok, ilyenekül nem is ismerte el őket a 48-iki alkotmányhoz ragaszkodó nemzet, de mint tényleges és a felség által meg­bízott kormánynyal üzenetváltások foly­tak, a népképviselet és a főrendiház ülésezett, feliratokat szerkesztett, határozato­kat hozott, sőt törvényjavaslatba foglalta a 47-iki kiegyezést. Épp így tárgyalhat a ma­gyar országgyűlés most is, elnapolás és fel­' i"j. «« _ . j. ' i—m­-mnm— Napoleon napja. — A .Magyarország’ tárczája. — Irta: Henri Houssay. I. Mikor reggel fél hetet elüti, Constant, az első szolga belép a császár szobájába és fel­húzza a függönyöket. Napoleon felkel ágyá­ból és felölti kényelmes háziruháját. Azután leül a kandalló melletti kis asztalnál és futó­lag átnézi a terjedelmes levelezést, amelyet személyi titkára, Mereval nyújt át neki. Na­poleon gyorsan áttekinti valamennyit, a fon­tosakat visszaadja Merevalnak, a többit pedig egyszerűen a szőnyege szórja. Ez a kevésbbé fontos levelek „elintézése.“ Iközben a császár megiszik egy csésze teát. Néha berendeli magához borbélyát, házi könyvtárosát és heten­­kint háromszor első orvosát, Corvisart-t. Az orvost rendesen gúnyolódva fogadja és meg­kérdi : — Nos, hát megjelent ön is, nagy szél­hámos ? Hány embert pusztított el már eddig ? Corvisart, akinek minden meg van en­gedve, ugyanilyen hangon válaszol: — Annyit semmiesetre sem, mint felséged. A császár Constant-nal is szokott beszél­getni és elbeszéltet vele mindent, amit előző nap a városban hallott. Azután a fürdőbe megy, ahova titkára, Mereval is követi és felolvassa a franczia, valamint a külföldi lapokból az őt érdeklő szemelvényeket. Fürdés után a császár szobájába megy és Merevallal munkához lát. Ilyenkor adja ki azokat a ren­deleteket, amelyek gyakran egész Európa sorsára döntő befolyást gyakorolnak. Kilenc­ órakor átmegy öltözőszobájába, felölti a gárdavadászok zöld, élénkvörös szegélyű egyenruháját, felcsatolja egyenes kardját, kezébe veszi kicsiny tábornoki kalapját. Napóleon napja megkezdődik. Napóleon, mióta császár lett is, első­sorban katona maradt. Minden reggel kilencz óra öt perezkor van a napiparancs, amelyen az ös­­­szes udvari előkelőségeknek meg kell jelenni. Ott vannak a hadügyminiszter, Francziaor­­szág nagy maréchalja, az első kamarás, a főistállómester, a c­eremóniamester, a főva­dászmester, a császári segédtisztek, az udvari főintendáns, a kincstárnok és a napos tábornok. A császár e tekintetben nagyon szigorú és megköveteli, hogy a kitűzött időre mindenki pontosan megjelenjék. Csak ha valaki na­gyon ügyesen vágja ki magát, szokott meg­bocsátani. Ségur egy alkalommal, 1809-ben, mikor a császár késéséért felelősségre vonta, így vágta ki magát: — Nem tudtam az utczán átjönni, leismer, annyi idegen király botlott az utamba. A napiparancs után következik az általá­nos kihallgatás, amelyen rendkívül sokan vannak jelen : a császári ház herczegei, az udvari méltóságok, a birodalom előkelőségei, a miniszterek, bíborosok, a legfőbb állami hivatalok elnökei. Mindenki teljes díszben van, a papokat kivéve, karddal. A meg­jelentek félkört alkotnak és a császár, akinek óriási emlékezőtehetsége van, mindenkit sze­mélyesen ismer, mindenkihez intéz egy-két szót. Komoly jellege azonban az általános kihallgatásnak nincs, csak a császár szereti napjában legalább egyszer maga körül látni az összes előkelőségeket. Fontosabb a magánkihallgatás, ahol azokat fogadja a császár, akik bejelentették, hogy személyesen neki akarnak valamit előadni. Azután a kérvényezőket­ bocsájtják be, akik­nek a császári kanc­ellária előző nap fogadó­jegyet adott. A császár mindenkit állva fo­gad , közvetlenül a kandalló előtt áll és sárga lovaglóvesszőjét tartja a kezében. Figyelme­sen hallgat meg mindenkit, erősen megnézi az előtte állókat. Ha valaki nagyon hossza­­dalmasan, körülményesen beszél, idegesen veregeti vesszőjével magasszárú csizmáját. A kihallgatásoknál rendesen nagyon rideg, kur­tán beszél és gyakran még nőkkel szemben is udvariatlan. Kevés ember van teljesen megelégedve, mikor a császár szobáját el­hagyja. Ha a császár véget akar vetni a ki­hallgatásnak, egyszerűen fejével bólint, vagy kezébe veszi a listát, amely asztalán fekszik. Senkinek sem nyújt kezet, vagy legalább a Tuileriákban nem. Mint nagyon ritka, kivé­teles esetet említik fel, hogy egy alkalommal Malé bírónak kezet nyújtott. Rendesen féltíz órakor lenne a reggeli, de a kihallgatások gyakran eltartanak tizen­egy óráig is. Ezalatt a reggelit melegítő edé­nyekben teszik félre az előszobában. Az ételt csak a császár intésére hozzák be és kis mahagóni­ asztalra helyezik. A felszolgálást a napos szolga végzi ezüstösen zöld egyen­ruhában. Az asztal mellett áll a palota pre­fektusa pompás öltözékben. A menü rendesen két leves, egy sült, két hors d’oeuvre, cse­mege és kávé. A császár rendesen egy félüveg chamber­­tint szokott inni, de erősen vizezve. Nagyon szereti a zöldbabot, de sohasem eszik. — Mindig azt hiszem, — szokta mon­dani, — hogy hajszálak válnak le róla, azt pedig nem tudom elviselni. Mégis jegyeztek fel róla egy kivételt. MAGYARORSZ­ÁG» Budapest, 1905. péntek, szeptember 11

Next