Magyarország, 1905. október (12. évfolyam, 241-267. szám)

1905-10-01 / 241. szám

. Arra a kérdésre, hogy hajlandó-e missziót vál­lalni és van-e kilátása rá, hogy megbízást kap, Csáhy azt felelte, hogy erről nem nyilatkozhat. Ugyanígy felelt arra a másik kérdésre is, hogy várhatók-e­ a királyhoz újabb meghívások. Arra a kérdésre, hogy Budapestre utazik-e, Csáhy így felelt: — Ma vagy holnap hazautazom! A kihallgatás lefolyására vonatkozólag az hal­latszik, hogy a király Csáky fejtegetéseit nagy figyelemmel hallgatta és megjegyezte, hogy azo­kat később fogja megfontolás tárgyává tenni. Uj meghívások híre. A budapesti tőzsdén, Bécsből származó ér­tesülés alapján, ma délután az a hir terjedt el, hogy a király Csáky Albin gróf javasla­tára legközelebb Wekerle Sándor dr. és Széll Kálmán volt miniszterelnököket fogja meg­­hívni kihallgatásra. Az ügyészség a szoczialisták ellen. A fővárosi ügyvédek körében úgy vannak értesülve, hogy a kir. ügyészség elébe vá­gott az egyetemi ifjúság azon följelentésének, mely lázítás és felbujtás czímén a nemzet­közi szoc­ialista pártvezetőség ellen a bün­tető eljárás megindítását kéri. Ugyanis az ügyészség már tegnapelőtt összegyűjtötte az utóbbi napokban megjelent összes lázitó nyom­tatványokat és adatokat szerzett a szóbeli felbujtásról is s mindezek alapján tegnap megtette az intézkedéseket a bűnügyi eljárás megindítása iránt mindazok ellen, akik a lázitásban és felbujtásban részesek. Budapest, szeptember 30. Pártértekezletek. A szövetkezett ellenzék vezérbizottsága október 2-án délelőtt 11 óra­kor Kossuth Ferencz elnöklésével a függet­lenségi és 48-as párt közhelyiségében érte­kezletet tart. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt október 3-án, kedden délelőtt 10 órakor Kossuth Ferencz elnöklésével értekezletet tart. Az országgyűlési szabadelvű párt hétfőn, ok­­tóber 2-án délután hat órakor értekezletet tart. Az országgyűlési összes pártok október 3-án, kedden délután tartják közös értekezletüket, a tizenhetes czellába. Bizonyos voltam abban, hogy elitélnek, hisz jót tettem néhány em­berrel, megváltottam őket szenvedéseiktől s a Megváltóknak mindig ez a sorsuk. Kibújni a felelősség alól nem akartam. Magamat nem is védtem, csak az álláspon­tomat, a bölcsészeti meggyőződésemet, mert nem lehet igaz az, hogy ami logic­e és phi­­losophice helyes és igaz, az a gyakorlatban helytelen és igazságtalan legyen. Én csak a végrehajtó kéz voltam, az aka­rat, a halálra való vágyakozás ő bennük volt. Hogy ők maguk sohase lettek volna öngyilkosokká, ez igaz, de nem azért, mert nem kívonták a halált, csupán azért, mert a haldoklástól féltek. Láttam, tudtam, hogy minden birám iga­zat adott nekem, minden igazi humanista együtt érezett velem, még a közvádló ügyész is az én álláspontomon volt, ha mindjárt a paragrafusokra hivatkozva kérte is elítélteté­semet — s ez teljesen megnyugtatott. Nyugodtan hallgattam meg az ítéletet, amely életfogytig tartó börtönre szólt, meg sem apelláltam, csak azt a kegyet kértem ki, hogy az én börtönömben, a tizenhetes czellában helyezzenek el. Ezt a kegyet teljesítették s én vagyok a legmegelégedettebb, a legönérzetesebb s a legtisztább lelkiismeretű rab. * Eddig tart Törzs András írása.„Leírtam, de véleményt nem mondok fölötte. Őrült volt-e, gaz gyilkos, vagy nagy humanista ? — ezt döntsék el önök. MAGYARORSZÁG Budapest, 1905. vasárnap, október 1. A nemzet ünnepe. Az október 3-iki fáklyásmenet. — Saját tudósítónktól. — Budapest, szeptember 30. Rendkívül nagyarányú lesz az az ün­nepély, amelyet a főváros polgársága és az egyetemek ifjúsága együttesen rendez. A vidéki városok és községek küldöttei az ország minden részéből ezrével to­longanak a fővárosba, hogy a nemzet ünnepén hazafias lelkesültségükről tanúságot tegyenek. Az országgyűlési pártok, képviselők és vezérek együttes akc­ióra való ün­nepélyes szövetkezését megpecsételi a nemzet akarata, a polgárság lelkesült­­sége és az ifjúság tüzes szenvedelme. A főváros összes körei, a társadalom minden rétege egyesül az alkotmány védelmében, a bécsi hatalom és bé­­renczei elleni harc­ban. Lelki gyönyö­rűséggel fogja látni az egész ország, hogy mily erőt és mily elszántságot tud a magyar nemzet kifejteni akkor, ha szabadsága, alkotmánya veszedelem­ben forog. A kibocsátott felhívás. Ma bocsátototta ki a polgárság és az egye­temi ifjúság együttes rendező-bizottsága lel­kes proklamáczióját, mely igy szól: Budapest polgárai! Alkotmányos szabadságunkat veszedelem fenyegeti. Nemzetünk régi ellenségei feltá­madtak, halálos csapást készülnek mérni nemzeti képviseletünkre, folytatni akarják évszázadok tervszerű gonosz munkáját. De gonoszságukat most pokoli furfang is te­tézi. Azt szeretnék, hogy a nép legyen a maga szabadságának porkolábja és a sza­badság riadójának hangjai mellett vonul­jon be a kamarilla börtönébe. Polgárok! Erőszak ne rémítsen meg, furfang ne vezessen félre közületek senkit. Hazánkat akarják meggyalázni. Csak az nincs velünk, akinek nincs hazája! Alkotmányunkat akarják megrontani. Csak az nincs velünk, akinek rabszolga-lelke van. Gyűlöletet akarnak ébreszteni magyar és magyar között. Csak az nincs velünk, aki a kamarilla ügynöke. Polgárok! Tömörüljünk, testvéri sorban álljunk ki alkotmányunk védelmére. Október hó 3-án képviselőházunk alkot­mányvédő tagjai együttes ülést tartanak a szabad polgárok és igaz magyarok össze­tartásának kinyilvánítására. Polgárok ! Ad­junk visszhangot az alkotmány­védelem riadójára.­­Jelenjünk meg tömegesen a fák­lyás felvonulásra, melyet Budapest alkot­mányvédő polgárai a lélekemelő esemény megünneplésére a főiskolák ifjúságával kar­öltve rendeznek. A fáklyás felvonulás programmja a kö­vetkező lesz: Gyülekezés: Október hó 3-án, kedden, délután fél öt órakor a belvárosi Kigyó­­téren és Eskü­ utón. Indulás ideje: Dél­után fél hat óra. A felvonulás útvonala: A menet a Kossuth Lajos­ utczán, Károly­körúton, Andrássy-úton, Teréz-körúton, Er­­zsébet-körúton át vonul a függetlenségi és 48-as pártkör elé. Itt megállapodik. Az al­kotmányvédő képviselők üdvözlése és az ő válaszuk elhangzása után a menet folytatja útját az Erzsébet-körúton, Szerepesi-úton, Kossuth Lajos­ utczán át a Kigyó-térig és ott feloszlik. Polgárok! Mutassátok meg, hogy Buda­pest igaz és méltó fővárosa Magyarország­nak, őre az alkotmánynak, bástyája a sza­badságnak. Jertek! Sorakozzatok ! Éljen az alkotmány! Éljen a népjogok szabad magyar hazája! Budapest alkotmány védő polgárainak intéző-bizottsága. [ Szoczialista,k ] nemzet mellett. Ma szerkesztőségünkbe magyar érzelmű szo­­czialista munkások a következő nyilatkozatot hozták fel: „Alulírottak a Budapesti Szivattyú- és Gép­­gyár Részvénytársaság szoczialista érzelmű ma­gyar munkásai nevében megbotránkozással veszünk tudomást azon szégyenletes garáz­dálkodásról, melyet a Bokányi-féle nemzetközi szocziáldemokrata párt hajtogatására éretlen sihederek, megfizetett bérenczek, egyes leke­­nyerezett „pártvezérek''­ önző érdekeit szolgálva, nap-nap után a szocziáldemokráczia égisze alatt elkövetnek. Legszentebb meggyőződésünket követve ki­jelentjük, hogy ezen felbérelt agent provokáto­rokká semmiféle közösségünk nincsen, azok­nak a r ezpiritó cselekedetét legnagyobb utá­lattal és felháborodással elítéljük, egyúttal leghatározottabban tiltakozunk azon gazem­berség ellen, hogy a szocziáldemokráczia nim­buszát ily perfid módon meghurczolják ! Lelkesedéssel üdvözöljük az egyesült ellenzéket az abszolutizmus ellen folytatott emberfölötti munkájáért és midőn tántoríthatatlan ragasz­kodásunkról biztosítjuk, kérjük, hogy a ma­gyar munkásságot a nemzetközi betolakodás­tól a magyar nép javára és a magyar haza boldogulására megvédelmezzék. Szent esküvel fogadjuk, hogy a haza vé­delmére minden erőnkkel, mindenkor készek vagyunk és a „Népszava“ czímű szennylapot kezünkbe többé nem veszszük! “ Philippi Gusztáv, Schwarcz Ignácz, Papp Mihály, Hermák Gyula, Drechsler Rezső, Tykál Ágoston, Csermák Károly, Holczer Samu, Len­gyel Géza, Ferenczy Dezső, Halász János, Stei­ner Kálmán, Tóth Gyula, Mayer Henrik, Tassál János, Wurczer Lőrincz, Árvai Sándor, Rátz Géza, Veruda Vilmos, Kriszt Győző, Káldy Fe­rencz, Szalády Károly, Rátz Ferencz, Lacsnyi József, Bajusznács János, Szurma Ferencz, Nejédli József, Bathó Lajos, Gerhudt Ignácz, Trau Osiás, Blazovits Károly, Makk Károly, Art Ferencz, Szabó Antal, Lang Károly, Bányai János, Horváth Béla, Kék Mihály, Bezsó István, Koleszárits Lajos, Miletin János, Altmann Mátyás, Farkas Károly, Kozma József, Csapó Ferencz, Andrasik József, Zuf József, Balog Ferencz, Gannay Miklós, F­osztó József, Horváth József, Kelemen János, Varga Antal. * Ugyancsak ma telefonon vesszük a követ­kező értesülést: Az államvasúti gépgyár északi főműhelyének munkásai belátták, hogy a mostani veze­tők üzelmei a munkások érdekeinek csak kárára vannak. Ma déli 12 órakor a műhelyből kijövet, mintegy 1600-an a Kossuth­­nóta dalolása, mellett rögtönzött értekezletet tartottak, melyen elhatározták, hogy nyilatko­zatot bocsátanak ki, amelyben a legerősebben elítélik a szoczialista vezetők hazafiatlan üzel­­meit. Bokányival és társaival minden össze­köttetést megtagadnak és tiltakoznak az el­len, hogy őket a szocziáldemokrata párt­vezetőséggel azonosítsák. A hazafias mun­kásokhoz csatlakoztak a Kőbányai-úton levő gépgyár többi munkásai is. Csak eg

Next