Magyarország, 1905. november (12. évfolyam, 268-293. szám)

1905-11-01 / 268. szám

A „bontó erő“, Budapest, október 31. Fejérváryék azzal a vélelemmel dob­ták be programmjukat a közéletbe, hogy abban nagy „bontó erő“ lakozik. Kristófig úr ezt nyíltan meg is mon­dotta. Ők persze azt hitték, hogy a programaiban és annak jelszavaiban la­kozó bontó erő a koalíc­ió egységét fogja megtámadni. És mit láttunk? A bontó erő igenis megnyilvánult, de nem a koalíc­iónál, hanem a nemzeti ügy ellenfeleinél. Megbomlott a nemzetközi szoc­iáldemokráczia, mert a pártnak nagy és tegyük hozzá: jobb része nem tudta elviselni azt a gondolatot, hogy egy nagy és tiszteletreméltó elv aljas korteseszközül használtassák föl a nem­zet ellen. És megindult a bomlás a szabadelvű pártban, mert annak egy részénél kiütött az őstermészet, mely azt parancsolja, hogy bármilyen időben, bármilyen elvvel, mindig és minden kö­rülmények között a hatalmat kell szol­gálni. A szabadelvű párt eme bomlásának akarta Tisza István útját állami,­ és úgy látjuk, ho­gy azt sikerült is neki —leg­alább egy időre — megállítani. Általá­ban úgy tűnik föl, mintha Tisza István ezzel szolgálatot tett volna a nemzeti küzdelemnek, mert megfosztotta Fejér­­váryékat akc­iójuk sikerének utolsó re­ményszikrájától. Ezt a szolgálatot bizo­nyára nem azért cselekedte Tisza István, hogy használjon a hadsereg ma­gyarságáért folyó nemzeti küzdelem­nek , sőt ellenkezőleg, e célzata az volt, hogy mentse meg azt, ami megmenthető a nemzeti eszme hatalmas áramlata elől. Ha a szabadelvű párt megmaradt roncsai a Tisza István közbelépése nélkül be­lerohantak volna a Fejérváry—Kristóffy­­féle kalandor-vállalkozásba, sorsuk bi­zonyára az lett volna, ami Fejérváryéké lesz: a tökéletes, végleges,jóvátehetet­len elpusztulás. Ezt akarta Tisza István elkerülni, és nem a nemzet ügynek szolgálni. A helyzet most a következő: A nemzeti ügyet vállain hordozó egy­séges és összetartó koalíc­ióval szem­ben két tábor áll. Az egyik a kormányé, melynek a körülötte sereglett stréberek kicsiny csoportján kívül egyetlen szö­vetségese a nemzetközi szocziáldemokrá­­czia. Ez a csoport arra van ítélve, hogy rövid idő alatt a nemzet megvetése és gunyka szaja között­­ végezze be kurta, dicstelen, nyomorult pályafutását. A másik a Tisza által éppen most meg­mentett szabadelvű tábor, mely ezek után abban az erőlködésben emészti föl minden életerejét, hogy a maga exisz­­tencziáját elvi alapra helyezze. Hiú eről­ködés! Mert nem Tisza Istvánnak és a körülötte maradt kilenc­ven embernek van igaza, hanem Gajári Gézának és öt-hat társának, akik Fejérváryék bol­dogító karjai közé vetették magukat. Nekik van igazuk, amikor nyíltan kiáltják: a szabadelvű párt kom­ánypárt és nem szabadelvű párt! A szabadelvű elnevezés csak sz ígér volt annak szé­pítésére, hogy ez a párt a mindenkori kormányok vak eszköze. Bennük meg­van a prostituáltaknak az az undorító bátorságuk, hogy kiálljanak az utcza sarkára és kiáltsák: én prostituált va­gyok és semmi más nem akarok lenni! Undorító ez a bátorság, de igazuk van. Elvi alapra helyezni a szabadelvű pártot! Komolyan akarja ezt Tisza Ist­ván? Ha igen, akkor ő még reményte­lenebb vállalkozásba fogott bele, mint barátja, Fejérváry Géza. Az egyetlen „elvi alap“, amelyen akár ő, akár más a szabadelvű pártot összetarthatja, az, hogy „lesz még szőlő, lágy kenyér“. Vagyis, ha Fejérváryék eljátszották kis játékaikat, akkor megint rájuk kerül a sor. Vagyis, ha majd Fejérváryékkal végzett a nemzet, akkor azután még majd velük is végezni kel. A nemzetre ebből előny is származik, de hátrány is. Előny, hogy a megosztott csoportokat egyenként könnyebb megsemmisíteni; hátrány, hogy a küzdelem tovább tart, mert a mostani kormány megbuktatása után le kell számolni a Tisza által ké­szen tartott tartalékkal is, holott — úgy hiszszük — a nemzetnek most elég ereje volna mind a kettővel egyszerre leszámolni. A különbség nem nagy. Nincs hát semmi okunk sem arra, hogy a Tisza István által a nemzeti ügynek tett „ szol­gálatot“ túlbecsüljük. Igazi szolgálatot az tenne az országnak, de a szabadelvű pártnak is, aki ezt a számbelileg még mindig elég nagy pártot minden fentar­­tás és hátsó gondolat nélkül a nemzeti ügy mellé állítaná. A kibontakozást csak akkor mozdítaná elő ez a párt, ha minden kétségen kívül tudtára adná — nem Fejérvárynak, hanem Bécsnek, hogy reá nem számíthat. Pedig ma úgy áll a dolog, hogy Fejérváry ugyan nem számíthat a szabadelvű pártra, de Bécs igen. És addig, amíg így van, a sza­badelvű párt nem egyéb, mint a parla­ment betegsége, a nemzeti képviselet egy kinövése, a bécsi remények hor­gonytartója, a kibontakozás akadálya. Semmi reményünk sincs arra, hogy a szabadelvű párt valaha is a nemzet mellé álljon. Nem is ebben bízunk, ha­nem a nemzeti küzdelem erejében, mely ellenállhatatlan erővel hódít foly­tonosan, egyesíti maga körül a nemzet minden jobb elemét és megsemmisíti minden ellenségét. Tekintsünk csak vé­gig a legutolsó évek történetén! Há­nyan fekszenek ott elterülve, akik gá­tul vetették magukat a nemzet törek­vései elé! Erős a hitünk, hogy ez a sorsa mindenkinek, aki szembeszáll a nemzettel. És itt nem használ sem az ügyeskedés, sem a népbolonditás, sem az erőszak. Csak a vak nem látja, hogy egyesítő ereje, de bontó ereje is csak a nemzet ügyének van: egyesíti barátait, megbontja ellenfeleit. L. M. Lapunk mai száma 32 oldal ■■ T— MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1905. NOVEMBER 1. SZERDA. XII. ÉVFOLYAM 268. SZÁM: Előfizetési ár­a negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. | Főszerkesztő: Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. | Holló Laj­oS. Szerkesztőség és kiadóhivatal a Teréz-körut 19. sS Hirdetések nonpareil!© számitással díjszabás szerint. A vezérbizottság válasza. — Saját tudósítónktól. — Budapest, október 31. Fejérváry hírhedt szélhámoskodó pro­­grammjára ma adta meg a választ a vezérlő-bizottság. Az elaborátumot Kossuth Ferencz dolgozta ki és az ő előterjesz­tése alapján fogadta azt el nagyon cse­kély változtatással a vezérlő-bizottság. A válasz szövege így szól: A szövetkezeti pártok vezérlő-bizottsága nem tételezi fel az ország közvéleményéről azt, hogy a Fejérváry báró által felolvasott kormányprogrammot komolyan venné. A magyar nemzet hagyományos józan felfogása ítélt már e programra felett, s a vezérlő­ bizottság csak elméleti kötelességet teljesít, midőn ezt az ítéletet megpecsételi. E programm magán hordja a megvesz­tegetési kísérlet bélyegét, elszomorító je­léül annak, hogy megvesztegethetőnek hi­szik a nemzetet, ami felett a nemzeti lélek minden bizonynyal fel fog háborodni. Mindent ígérnek mindenkinek, tekintet nélkül arra, hogy az ígéret megvalósítása mennyi időbe, mennyi pénzbe és mennyivel több adóba kerülne. Évtizedekre szóló programmot csinál ma­gának egy kormány, mely még azt sem tudja, vájjon lesz-e pártja és mekkora, te­hát hány hétig állhat fenn, kiszámíthatat­lan milliók befektetését ígéri, bár tudja, hogy ha eddig nemzeti életünk teljes ki­építése nem volt lehetséges, ez azért is volt, mert a folyton emelkedő katonai költ­ségek nyomasztó súlylyal nehezedtek reá; ennek daczára a programm a katonai költ­ségeket tetemesen növelni szándékozik és mégis tömérdek pénzbe kerülő reformokat és befektetéseket ígér, tehát vagy ámít, vagy óriási adóemelést tervez. Összehord mindent, amit a különböző ellenzéki pártok évtizedekig követeltek és ezzel igyekszik megvesztegetni a tömege­ket, csakhogy kikerülje azt az egyet, hogy a magyar pénzen és magyar vér­rel fentartott hadseregben a magyar állam hivatalos nyelve használtassák. Ezzel bebizonyítja, hogy a nagy tömege­ket hazafiatlanoknak hiszi, amiben csaló­dik. De még egyrészt olyan ez a programm, mint az evangéliumi példabeszéd öt ke­nyere, melyből mindenki jóllakhatik, s minden vágy teljesülését megígéri minden­kinek, tekintet nélkül bármire, és senkinek sem mondja meg, hogyan és mikor fogja véghezvinni a nagy csodát, addig akaratlanul is elárulja a programm valódi czélját a következő rövidre foglalható pontozatokban: A királyi vétójog végtelen mindenható­sága, ami megsemmisítené az országgyűlés

Next