Magyarország, 1906. február (13. évfolyam, 28-52. szám)

1906-02-01 / 28. szám

t­ lanságot terjesztettek róla, hogy igazán csak az ő nyugodt temperamentuma kell ahhoz, hogy a hazugságok oly nagy áradatával szemben megőrizze a közügy iránti lelkese­dését. Úgy tudjuk, hogy Andrássy Gyula gróf környezetében a legkevésbbé sem biz­­nak még a béke feltétlen létrejöttében, mert nemcsak hogy ismeri a vezérlő­ bizott­ság határozott állásfoglalását, de látja az intrikák szálait is, amelyek a béke létre­jötte ellen szövetnek. * A Széll Kálmán miniszterelnökségére vo­natkozó hírek is az alaptalan találgatások kategóriájába tartoznak. Jól tudják, hogy Széll Kálmán áll legtávolabb az ő személyé­vel űzött machináczióktól és hogy őt érintik ezek a verziók a legkomolyabban. A válság tartama alatt vagy százszor jelentette ki, hogy a küzdelem lebonyolításában semmiféle aktív részt nem kíván magának , ha barátai és hívei tanácsot vagy útbaigazítást kértek tőle, azt megadta, a nemzeti irányban való kibonta­kozást elősegítette ott, ahol erre neki mód adatott, de semmiféle egyéni aspirácziókat nem táplált. Ennek daczára folyton őt állítják oda, mint olyat, ki a kormányzást magának vindikálná. És amilyen igazak az ő miniszter­­elnökségére vonatkozó hírek, épp oly teljesen alaptalanok és légből kapottak azok a miniszteri listák is, melyeket egyes lapok fabrikáltak. Hogy ezek nem egyebek teljesen üres és értéktelen kávéházi pletykáknál, talán bővebb magyarázásra nem is szorul. * A Fejérváry ügyvivői nem akarnak több kihallgatást adni, tekintettel a politikai hely­zetben beállott tárgyalásokra, így jelenti ezt egy haladópárti hírforrás. Távozásról beszélnek ezek az emberek, de azért lesben állanak, hogy érdemes-e igazán már úgy cselekedni, mintha kifelé állana a szekerük rudja. Egye­sek óvatosabbak és más helyre való alkal- l maztatásukat akarják Fejérváryval kierőszak í­koltatni. Az állam mint biztosító intézet és menedékhely, ilyen rendeltetését az ország­­nak nem először látjuk a remélhetőleg nem­sokára teljesen letűnő regime alatt. * A közigazgatási bíróság ma Kristóffyval szemben illetékesnek mondotta magát azon perok elintézésére, melyeket egyes megyei tiszt­viselők az állami dotáczió megvonása folytán ki nem utalványozott fizetések miatt indítottak. Ezzel a határozatával a közigazgatási bíróság hozzájárul a méltatlanul üldözött tisztviselők megnyugtatásához. Az anyagi kárpótlásokról amúgy is intézkedik a vezérlő­bizottság gondoskodása folytán az ország áldozat­­készsége, de azért nagy curiális elég­tétel rejlik majd abban is, ha füg­getlen bíróság is meg fogja állapítani, hogy a kötelességüket odaadó lelkesedéssel teljesítő hazafias tisztviselőkkel szemben egy törvénytelen kormány jogtipró módon járt el. Megütközést kelt azonban mindenfelé Kris­­tóffyék eljárása, akik az ügyek végleges el­intézését hatásköri összeütközés czímén ki akarják vonni a közigazgatási bíróság ke­zéből. A vezérlő­bizottság illései. A szövetkezett ellenzék vezérlő-bizottsága kedd délután 5 órakor a függetlenségi pártkörben ülést tartott, amelyen Kossuth Ferencz elnökön kívül a következő tagok voltak jelen : Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Bánffy Dezső báró, Parányi Ignácz, Hadik János gróf, Juszl­ Gyula, Eötvös Károly, Zichy Aladár gróf, Batthyány Ti­vadar gróf, Hock János, Holló Lajos, Szederkényi Nándor, Gulner Gyula, Sághy Gyula, Polámyi Géza, Rakovszky István, Tóth János, Barabás Béla, Molnár János és Vázsonyi Vilmos. A vezérlő-bizottság­ üléséről a következő kom­münikét adták ki: A vezérlő-bizottság befejezte tanácskozásait afölött, hogy ő felségének üzenetére Andrássy Gyula gróf milyen választ adjon, ennek szöve­gezésére egy szűkebb bizottságot küldöttek ki, amely munkálatait a szerdán délelőtt 10 órakor tartandó vezérlő-bizottsági ülés elé terjeszti. Azon felmerült híresztelésekkel szemben, a­melyek a vezérlő-bizottság megállapodásait olyan színben tüntetik fel, mintha azok a nem­­zeti jogoknak és a koalíc­ió által elfoglalt ál­láspontnak megtagadását tartalmaznák, kijelenti a vezérlő-bizottság, hogy ezen híresztelések a valóságnak meg nem felelő koholmányok. A vezérlő-bizottság ma délelőtt 10 órakor a függetlenségi pártkor helyiségében értekez­letet tartott. Az értekezleten jelen voltak: Kossuth­ Ferencz elnök, Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Darányi Ignácz, Zichy Aladár gróf, Batthyány Tivadar gróf, Justh Gyula, Tóth János, Sághy Gyula, Sze­derkényi Nándor, Gulner Gyula, Hadik Já­nos gróf, Barabás Béla, Hock János, Holló Lajos, Molnár János, Rakovszky István, Po­­lónyi Géza; távol voltak: Bánffy Dezső báró, Eötvös Károly, Vázsonyi Vilmos, Thaly Kálmán, Zichy Jenő gróf. Az értekezletről, amely egy órakor ért vé­get, a következő kommünikét adták ki: „A vezérlő-bizottság véglegesen megállapí­totta és formulázta azt a választ, amelyet Andrássy Gyula gróf a vezérlő-bizottság nevében a király­lyal közölni fog.“ Andrássy kihallgatása. Andrássy Gyula gróf ma délelőtt sürgönyi­­leg jelentkezett a kabinetirodánál kihallga­tásra. Valószínűleg holnap fogadja ő felsége Apponyi Albert gróf a helyzetről. A bécsi „Zeit“ közli Apponyi Albert gróf következő nyilatkozatát: „A legnagyobb óva­tosságra van szükség azzal a túlhajtott opti­mizmussal szemben, amely most tért foglalni látszik és a békekötést biztosítottnak tekinti. Még mindig nem olyanok a feltételek, hogy a nemzet megalázása nélkül lehetne szó bé­kéről. Már­­pedig békekötés csak úgy lehet, ha megalázásról szó sincs és a ma­gyar nemzettől semmiféle áldozatot sem kívánnak és sem az­ ország állami független­ségét, sem fennálló törvényeit és jogait nem érintik. Ami jog, annak jognak kell maradnia. A koalíc­ió vezérbizottsá­gának a tanácskozásairól nem nyilatkozhatott­, mert a tagok titoktartásra vannak kötelezve mindaddig, amíg Andrássy meg nem viszi a választ a király üzenetére. Annyit azonban szabad és kell is mondanom, hogy a válságra és különösen a koronával folytatott tárgyaló- Forradalom. — A. Magyarország tározója. — A kastély úrnője a kis bondok­ban elszuny­­nyadt. A nagy karosszékben olvasgatott és amint az alkonyat közelgett, a félhomályban olyan bágyadtság vett erőt rajta, hogy fejét a karosszék halványkék selyemtámlájára hajtva elaludt, úgy hogy még a könyv is kiesett kezéből, amelyből olvasgatott. A bondok­ban mély csend volt. A közelgő nyári alkonyat ama sejtelmes félhomályba borított mindent, amelyben a kis tündérek lábra kelve, egymással pajkos tréfát űznek. A pazar fénynyel berendezett bondok­ egyik sarkában, az etagéreon kényes, elegáns tar­tással, felemelt fejjel, mereven állanak a kis figurák XVI. Lajos korabeli kosztümben. És most, ebben a sejtelmes félhomályban s mély csendben a legbüszkébb tartású marquise előbb félénken körülnéz, majd egyszerre meg­igazítja hajporos frizuráját, végre egészen nekibátorodva megszólal: — Marquis, kérem, nyújtsa a karját, végre itt van az alkalom, hogy erről a kényelmet­len polezról, de különösen ebből a borzasztó milienből távozhatok ! A marquis feléje fordult, aztán mélyen meghajolva előtte, karját nyújtotta neki és pár pillanat múlva a halványkék selyem kis pouffon termettek. — Hála Istennek, — sóhajtott fel a mar­quise, — csakhogy itt vagyok, csakhogy ki­szabadulhattam abból a társaságból. Micsoda vegyes társaság, Mon Dieu ! Kezd már tűr­hetetlen lenni a helyzetünk ottan, kivált mióta azok a legújabb alakok közvetlen kö­zelü­nkbe jutottak. Látta azt a kis pásztor­leányt paraszt ruhájában közvetlenül mellet­tem ? Szinte érezni lehet rajta parasztszár­mazását. Fi done! — Valóban, bájos marquise, ez nem ke­gyednek való társaság, — felel a marquis. — Nem is képzeli, mennyire féltem, mikor azt a kis kéményseprőt kegyed mögé állítot­ták, ha erre a habos selyem ruhára, erre a gyönyörű frizurára, mely valóságos kis mű­remek,­­véletlenül egy szemernyi korom szál­lana ! És elfutott a méreg, mikor észrevet­tem, hogy állandóan kegyed felé fordítja a fejét. — Oh, az impertinens ! — Mentségéül szolgáljon emberi gyarlósága, mely egy ilyen földöntúli szépség láttára elő­térbe lép. De ime, itt jön madame la com­­tesse d’Oriel az öreg colonel karján. És csakugyan megérkezett a kissé idős pár lassan, különösen a colonel igen óvatosan lépkedve, nehogy gipszszel fölragasztott bal­karját valamibe beleüsse és helyet foglaltak a fiatalok mellett. — Oh, milyen egészen más itten, még a levegő is tisztább, c sipitja az idősebb marquise. — Az a peuple körülöttem egészen ide­gessé tett­ Ah milyen kellemes igy ! Milyen rég nem voltam igy egészen entre nous ! Még vagy négy-öt pár hajporos, csattos­­czipős gavallér jön, hölgyeiket karjukon ve­zetve, mély bókolással közeledve a már ott­­levőkhöz. Legutoljára érkezik a fiatal curas­­sier-tiszt. — És ön nem is sietett elhagyni azt a borzasztó helyet ? — fordul feléje az idősebb marquise. — Alighanem szóba állott útköz­ben a kis pásztorleánynyal. Vigyázzon! — szól és megfenyegeti legyezőjével — még demokrata hajlamai lesznek abban a vegyes társaságban. — Késedelmem oka, marquise — szól a curassier-tiszt — az, hogy kegyedet kerestem, hogy ide vezethessem. — Oh, tudom jól, hogy önök csak a fiata­lokhoz húznak. — Hiszen marquise még mindig fiatal és ha alkalma lenne, most is éppen olyan kecs­esen járná a menüettet és szellemességével egész környezetét elbűvölné, mint hajdan az udvarnál. — Ah, dehogy! — Nini, ön még nem felejtett elbókolni? Azt hittem, hogy a két bretagnei paraszt mellett, akik az ön tőszomszédságába ke­rültek, már elfelejtett udvariaskodni — szól közbe csípősen egy fiatal hölgyike. — Fi done! Hogy is tud mellettük lenni? — kérdik mind egyszerre. — Ez kegyetlenség, — szól az idős mar­quise — kegyetlenség a mi úrnőnktől, hogy nekünk, akik udvarhölgyet Ámítunk ő felsé­gének, XVI-ik Lajosnak, nem ad előkelőbb helyet. Minket, kékvérüeket összevegyit a — parasztokkal! — Szörnyűség! — kiáltják mind. — Azok az elemek kerültek közénk — szól a legbüszkébb marquise — akik azelőtt cselédeinkkel se mertek szóba állam, akiket azelőtt lánczra fűzhettünk, ha akartuk, vagy el­kerge­tettük őket, ha kedvünk tartotta. — Úgy van! — kiáltják ismét egyszerre. — Ah, úgy hallom — szól az öreg colo­nel — hogy azóta nagyot fordult a világ. A csőcselék megirigyelte a mi kényelmünket, fellázadt ellenünk és a mi felséges uralkodón­kat lefejezte. Minden kékvérűvel így bántak el. Milyen szerencse, hogy mi akkor már nem voltunk ott! — Úgy látszik, győzött és nagyon felülke­rekedett a peuple — mondja az idős mar- MAGYARORSZÁG Budapest, 1906. csütörtök, február X

Next