Magyarország, 1906. február (13. évfolyam, 28-52. szám)
1906-02-01 / 28. szám
t lanságot terjesztettek róla, hogy igazán csak az ő nyugodt temperamentuma kell ahhoz, hogy a hazugságok oly nagy áradatával szemben megőrizze a közügy iránti lelkesedését. Úgy tudjuk, hogy Andrássy Gyula gróf környezetében a legkevésbbé sem biznak még a béke feltétlen létrejöttében, mert nemcsak hogy ismeri a vezérlő bizottság határozott állásfoglalását, de látja az intrikák szálait is, amelyek a béke létrejötte ellen szövetnek. * A Széll Kálmán miniszterelnökségére vonatkozó hírek is az alaptalan találgatások kategóriájába tartoznak. Jól tudják, hogy Széll Kálmán áll legtávolabb az ő személyével űzött machináczióktól és hogy őt érintik ezek a verziók a legkomolyabban. A válság tartama alatt vagy százszor jelentette ki, hogy a küzdelem lebonyolításában semmiféle aktív részt nem kíván magának , ha barátai és hívei tanácsot vagy útbaigazítást kértek tőle, azt megadta, a nemzeti irányban való kibontakozást elősegítette ott, ahol erre neki mód adatott, de semmiféle egyéni aspirácziókat nem táplált. Ennek daczára folyton őt állítják oda, mint olyat, ki a kormányzást magának vindikálná. És amilyen igazak az ő miniszterelnökségére vonatkozó hírek, épp oly teljesen alaptalanok és légből kapottak azok a miniszteri listák is, melyeket egyes lapok fabrikáltak. Hogy ezek nem egyebek teljesen üres és értéktelen kávéházi pletykáknál, talán bővebb magyarázásra nem is szorul. * A Fejérváry ügyvivői nem akarnak több kihallgatást adni, tekintettel a politikai helyzetben beállott tárgyalásokra, így jelenti ezt egy haladópárti hírforrás. Távozásról beszélnek ezek az emberek, de azért lesben állanak, hogy érdemes-e igazán már úgy cselekedni, mintha kifelé állana a szekerük rudja. Egyesek óvatosabbak és más helyre való alkal- l maztatásukat akarják Fejérváryval kierőszak íkoltatni. Az állam mint biztosító intézet és menedékhely, ilyen rendeltetését az országnak nem először látjuk a remélhetőleg nemsokára teljesen letűnő regime alatt. * A közigazgatási bíróság ma Kristóffyval szemben illetékesnek mondotta magát azon perok elintézésére, melyeket egyes megyei tisztviselők az állami dotáczió megvonása folytán ki nem utalványozott fizetések miatt indítottak. Ezzel a határozatával a közigazgatási bíróság hozzájárul a méltatlanul üldözött tisztviselők megnyugtatásához. Az anyagi kárpótlásokról amúgy is intézkedik a vezérlőbizottság gondoskodása folytán az ország áldozatkészsége, de azért nagy curiális elégtétel rejlik majd abban is, ha független bíróság is meg fogja állapítani, hogy a kötelességüket odaadó lelkesedéssel teljesítő hazafias tisztviselőkkel szemben egy törvénytelen kormány jogtipró módon járt el. Megütközést kelt azonban mindenfelé Kristóffyék eljárása, akik az ügyek végleges elintézését hatásköri összeütközés czímén ki akarják vonni a közigazgatási bíróság kezéből. A vezérlőbizottság illései. A szövetkezett ellenzék vezérlő-bizottsága kedd délután 5 órakor a függetlenségi pártkörben ülést tartott, amelyen Kossuth Ferencz elnökön kívül a következő tagok voltak jelen : Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Bánffy Dezső báró, Parányi Ignácz, Hadik János gróf, Juszl Gyula, Eötvös Károly, Zichy Aladár gróf, Batthyány Tivadar gróf, Hock János, Holló Lajos, Szederkényi Nándor, Gulner Gyula, Sághy Gyula, Polámyi Géza, Rakovszky István, Tóth János, Barabás Béla, Molnár János és Vázsonyi Vilmos. A vezérlő-bizottság üléséről a következő kommünikét adták ki: A vezérlő-bizottság befejezte tanácskozásait afölött, hogy ő felségének üzenetére Andrássy Gyula gróf milyen választ adjon, ennek szövegezésére egy szűkebb bizottságot küldöttek ki, amely munkálatait a szerdán délelőtt 10 órakor tartandó vezérlő-bizottsági ülés elé terjeszti. Azon felmerült híresztelésekkel szemben, amelyek a vezérlő-bizottság megállapodásait olyan színben tüntetik fel, mintha azok a nemzeti jogoknak és a koalíció által elfoglalt álláspontnak megtagadását tartalmaznák, kijelenti a vezérlő-bizottság, hogy ezen híresztelések a valóságnak meg nem felelő koholmányok. A vezérlő-bizottság ma délelőtt 10 órakor a függetlenségi pártkor helyiségében értekezletet tartott. Az értekezleten jelen voltak: Kossuth Ferencz elnök, Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Darányi Ignácz, Zichy Aladár gróf, Batthyány Tivadar gróf, Justh Gyula, Tóth János, Sághy Gyula, Szederkényi Nándor, Gulner Gyula, Hadik János gróf, Barabás Béla, Hock János, Holló Lajos, Molnár János, Rakovszky István, Polónyi Géza; távol voltak: Bánffy Dezső báró, Eötvös Károly, Vázsonyi Vilmos, Thaly Kálmán, Zichy Jenő gróf. Az értekezletről, amely egy órakor ért véget, a következő kommünikét adták ki: „A vezérlő-bizottság véglegesen megállapította és formulázta azt a választ, amelyet Andrássy Gyula gróf a vezérlő-bizottság nevében a királylyal közölni fog.“ Andrássy kihallgatása. Andrássy Gyula gróf ma délelőtt sürgönyileg jelentkezett a kabinetirodánál kihallgatásra. Valószínűleg holnap fogadja ő felsége Apponyi Albert gróf a helyzetről. A bécsi „Zeit“ közli Apponyi Albert gróf következő nyilatkozatát: „A legnagyobb óvatosságra van szükség azzal a túlhajtott optimizmussal szemben, amely most tért foglalni látszik és a békekötést biztosítottnak tekinti. Még mindig nem olyanok a feltételek, hogy a nemzet megalázása nélkül lehetne szó békéről. Márpedig békekötés csak úgy lehet, ha megalázásról szó sincs és a magyar nemzettől semmiféle áldozatot sem kívánnak és sem az ország állami függetlenségét, sem fennálló törvényeit és jogait nem érintik. Ami jog, annak jognak kell maradnia. A koalíció vezérbizottságának a tanácskozásairól nem nyilatkozhatott, mert a tagok titoktartásra vannak kötelezve mindaddig, amíg Andrássy meg nem viszi a választ a király üzenetére. Annyit azonban szabad és kell is mondanom, hogy a válságra és különösen a koronával folytatott tárgyaló- Forradalom. — A. Magyarország tározója. — A kastély úrnője a kis bondokban elszunynyadt. A nagy karosszékben olvasgatott és amint az alkonyat közelgett, a félhomályban olyan bágyadtság vett erőt rajta, hogy fejét a karosszék halványkék selyemtámlájára hajtva elaludt, úgy hogy még a könyv is kiesett kezéből, amelyből olvasgatott. A bondokban mély csend volt. A közelgő nyári alkonyat ama sejtelmes félhomályba borított mindent, amelyben a kis tündérek lábra kelve, egymással pajkos tréfát űznek. A pazar fénynyel berendezett bondok egyik sarkában, az etagéreon kényes, elegáns tartással, felemelt fejjel, mereven állanak a kis figurák XVI. Lajos korabeli kosztümben. És most, ebben a sejtelmes félhomályban s mély csendben a legbüszkébb tartású marquise előbb félénken körülnéz, majd egyszerre megigazítja hajporos frizuráját, végre egészen nekibátorodva megszólal: — Marquis, kérem, nyújtsa a karját, végre itt van az alkalom, hogy erről a kényelmetlen polezról, de különösen ebből a borzasztó milienből távozhatok ! A marquis feléje fordult, aztán mélyen meghajolva előtte, karját nyújtotta neki és pár pillanat múlva a halványkék selyem kis pouffon termettek. — Hála Istennek, — sóhajtott fel a marquise, — csakhogy itt vagyok, csakhogy kiszabadulhattam abból a társaságból. Micsoda vegyes társaság, Mon Dieu ! Kezd már tűrhetetlen lenni a helyzetünk ottan, kivált mióta azok a legújabb alakok közvetlen közelünkbe jutottak. Látta azt a kis pásztorleányt paraszt ruhájában közvetlenül mellettem ? Szinte érezni lehet rajta parasztszármazását. Fi done! — Valóban, bájos marquise, ez nem kegyednek való társaság, — felel a marquis. — Nem is képzeli, mennyire féltem, mikor azt a kis kéményseprőt kegyed mögé állították, ha erre a habos selyem ruhára, erre a gyönyörű frizurára, mely valóságos kis műremek,véletlenül egy szemernyi korom szállana ! És elfutott a méreg, mikor észrevettem, hogy állandóan kegyed felé fordítja a fejét. — Oh, az impertinens ! — Mentségéül szolgáljon emberi gyarlósága, mely egy ilyen földöntúli szépség láttára előtérbe lép. De ime, itt jön madame la comtesse d’Oriel az öreg colonel karján. És csakugyan megérkezett a kissé idős pár lassan, különösen a colonel igen óvatosan lépkedve, nehogy gipszszel fölragasztott balkarját valamibe beleüsse és helyet foglaltak a fiatalok mellett. — Oh, milyen egészen más itten, még a levegő is tisztább, c sipitja az idősebb marquise. — Az a peuple körülöttem egészen idegessé tett Ah milyen kellemes igy ! Milyen rég nem voltam igy egészen entre nous ! Még vagy négy-öt pár hajporos, csattosczipős gavallér jön, hölgyeiket karjukon vezetve, mély bókolással közeledve a már ottlevőkhöz. Legutoljára érkezik a fiatal curassier-tiszt. — És ön nem is sietett elhagyni azt a borzasztó helyet ? — fordul feléje az idősebb marquise. — Alighanem szóba állott útközben a kis pásztorleánynyal. Vigyázzon! — szól és megfenyegeti legyezőjével — még demokrata hajlamai lesznek abban a vegyes társaságban. — Késedelmem oka, marquise — szól a curassier-tiszt — az, hogy kegyedet kerestem, hogy ide vezethessem. — Oh, tudom jól, hogy önök csak a fiatalokhoz húznak. — Hiszen marquise még mindig fiatal és ha alkalma lenne, most is éppen olyan kecsesen járná a menüettet és szellemességével egész környezetét elbűvölné, mint hajdan az udvarnál. — Ah, dehogy! — Nini, ön még nem felejtett elbókolni? Azt hittem, hogy a két bretagnei paraszt mellett, akik az ön tőszomszédságába kerültek, már elfelejtett udvariaskodni — szól közbe csípősen egy fiatal hölgyike. — Fi done! Hogy is tud mellettük lenni? — kérdik mind egyszerre. — Ez kegyetlenség, — szól az idős marquise — kegyetlenség a mi úrnőnktől, hogy nekünk, akik udvarhölgyet Ámítunk ő felségének, XVI-ik Lajosnak, nem ad előkelőbb helyet. Minket, kékvérüeket összevegyit a — parasztokkal! — Szörnyűség! — kiáltják mind. — Azok az elemek kerültek közénk — szól a legbüszkébb marquise — akik azelőtt cselédeinkkel se mertek szóba állam, akiket azelőtt lánczra fűzhettünk, ha akartuk, vagy elkergetettük őket, ha kedvünk tartotta. — Úgy van! — kiáltják ismét egyszerre. — Ah, úgy hallom — szól az öreg colonel — hogy azóta nagyot fordult a világ. A csőcselék megirigyelte a mi kényelmünket, fellázadt ellenünk és a mi felséges uralkodónkat lefejezte. Minden kékvérűvel így bántak el. Milyen szerencse, hogy mi akkor már nem voltunk ott! — Úgy látszik, győzött és nagyon felülkerekedett a peuple — mondja az idős mar- MAGYARORSZÁG Budapest, 1906. csütörtök, február X