Magyarország, 1906. augusztus (13. évfolyam, 185-211. szám)

1906-08-01 / 185. szám

t érthetjük belőle, hogy a közeledés köl­csönösnek ígérkezik-e, vagy pedig ott még mindig azt értik közeledés alatt, hogy folyton a nemzet közeledjék a magában álló, mozdulatlan nap felé? tiszt nekünk tudnunk kell, ha jövőbeli magatartásunkat okosan és a helyzet­nek megfelelően akarjuk megszabni. Mert folyton áldozatokat hozni, gyü­­mölcstelenül, haszontalanul, ellenérték nélkül, a jobb jövő reménye nélkül, veszedelmes, de ostoba politika is volna. A politikai színtérről. Budapest, július 31. Hát még a személyi ügyek ! Uramfia, csak ezek ne volnának! Minden állásra pályáza­tot kell hirdetni, minden pályázatra beérke­zik 20 folyamodás; minden folyamodónak van két protektora, hárman referálnak róla: a hivatalfőnök, az osztályfőnök és a főispán. Akit az államtitkár kiválaszt, a miniszternek kell elfogadnia kinevezésre, vagy a királyhoz felterjesztésre. Aki az állást megkapja, szentül meg van győződve, hogy az neki dukál; akik pedig mellőztettek, meg vannak sértve és szid­ják a kormányt. A protezsáló képviselők, mágná­sok, főispánok, főpapok panaszkodnak, hogy őket nem veszi a kormány semmibe, azt a csekélységet sem tette meg nekik, amit kí­vántak. Minden ódium a szegény államtitkár urakra hárul s őket nem fedezi a nagyúri tekintély, melyben a miniszterek díszeleg­nek. A munka terhe egészen rajtuk van s a kellemetlenség legnagyobb része. A minisz­terekről legalább az a törvényes felfogás, hogy „független felelős magyar“ miniszterek. Nagyméltóságuak és kegyelmesek. De az államtitkár függő ! A miniszternek is, a par­lamentnek is, a királynak is felelős. Nem is kegyelmes és­­ még nyaralni sem mehet. * Idáig a világbéke eszméje fantasztáknak ábrándja volt. Ma is a megvalósulás legelső stádiumában van és csak a hágai békekon­­ferenczia és ez az interparlamentáris béke­kongresszus képezik csíráit A népek mind hivei lettek a világbékének, annyira meg­­gyűlölték a militarizmust. Mert ez nemcsak rém összegekbe kerül és roppant közgazda­­sági áldozatokat követel, nemcsak gyötrelem a besorozott ifjúságra s rendszeres tortúrája a besorozott legénységnek; évekig tartó rab­sága minden épkézláb férfinak, hanem egy­szersmind a nemzetek szabadságának kiszol­gáltatása egy fegyveres banda önkényének. Ha nincs szükség háborúra, nincs szükség nagy hadseregekre sem, tehát le kell sze­relni minden állandó hadsereget s az általá­nos véd kötelezettséget át kell változtatni ál­talános nemzetőrséggé. Ez a czél, de ettől legalább még oly messze vagyunk, mint Európa Amerikától a tenger választ el tőle-De mivel a népek kívánják, a népképvise­letek megvalósíthatják. A fejedelmeket és kormányokat csak a parlamentek kényszerít­hetik a leszerelésre. Hogy évenként összejön­nek az összes parlamentek békebarátai, ezzel előkészítik az európai békeparlamentet. A közvélemény, mely e kongresszusok műkö­déséből elterjed, behatol mindenhová, a mi­nisztériumokba, az udvarokba. A londoni kongresszuson a legjelesebb képviselők között miniszterek is voltak jelen kiváló elmék és kitűnő szónokok. Campbell Bannermann, az angol miniszterelnök vezére volt az ellenzéknek és vezérszónok Angliá­ban. Bryan, az amerikai demokraták elnök­jelöltje, leghíresebb szónoka Amerikának. Apponyi, a magyar, két világrész legnagyobb szónoka, aki nemcsak angolul tud dikétiózni, mint amazok, hanem épp oly tisztán és ha­tásosan tart beszédeket magyarul, németül, olaszul, franci­ául. — Tehát öt nyelven, ilyen szónok nincs több hozzá hasonló, csak Kos­suth Lajos volt. Kossuth Ferencz utazik holnapután Ma­­rienbadba, Darányi elutazott tegnap Karls­­badba, Polónyi is ott issza a „sprudelt“. Je­­kelfalussy tegnapelőtt szabadságra ment Lontóra; Wekerle Jánosra készül, mihelyt Ischlből visszajön. Apponyi Angliában van; Andrássy Ikerváron tartózkodik, onnét ment Ischlbe. Zichy Aladár fehérmegyei birtokán nyaral — csak Josipovics, a horvát minisz­ter van Budapesten. Ez már igazán nyári szünet. Szétrebben­tek egyszerre az összes képviselők, 400-ból nincs itt 10 se. De minek is lennének? Semmittenni otthon is lehet, pedig otthon mindenkinek akad tennivalója. Szegény államtitkárokat sajnáljuk, Hadik Jánost meg Deési Zoltánt, Bolgár Ferenct és Molnár Viktort, Günther Antalt és Szte­­rényi Józsefet — az ország minden gondja nyomja vállaikat. A kéregetők fekete serege náluk tiszteleg. A referensek aktahegyekkel jönnek s nekik ügyelni kell, hogy járatlan­ságukat félre ne vezessék. Mert most ők fe­lelősek a minisztereknek és helyettük is. Nekik kell elkészíteni a jövő évi költség­­vetést s a benyújtandó törvényjavaslatokat elkészíttetni, átolvasni, indokolni és azután pecsét alatt elküldeni a miniszter úrnak, ki fürdés és ebéd után a pamlagon olvasgatja. közül, ahogyan officiumok engedi ketten-ketten utczánkint.“ Amidőn Igariék hajléktalanokká lettek, Kóthi Imre felajánlotta a kárvallottaknak saját portáját. Mivel pedig a külső gazdasá­got kivéve Igariéknak még a betevő falatjuk is elégett és nem volt fejüket hová lehaj­tani ama rettenetes éjszakán, kénytelenek voltak elfogadni az Imre szives meghívását, ki a legnagyobb gondossággal helyezte el a veszedelemtől földig sújtott öregeket, nem küldvén egy sor híradást sem Váradra, ne­hogy Marcsa megijedjen ... Igazinét házuk és belsőségük pusztításánál jobban bántotta az a tudat, hogy a Kóthi vendégszeretetére lett utalva. Érezte, hogy a sors éppen ott ütött rajta, ahol legfájóbban esett neki. Tele is lett a lelke szomorúság­gal, úgy hogy Igazi elvitte a nagyasszonyt lánya után Váradra. A nagyasszony eltávozása után való napon egy sereg ember fogott az Igazi uram rommá lett portájának újjáépítéséhez. Kóthi Imre maga dirigálta a míveseket, akik csakhamar szép házat emeltek a pusztulás helyén. Alakra, beosztásra szakasztott olyan volt, mint a régi, csak rangosabb és kényelmesebb lett az ócskánál. Mikor aztán készen volt minden, a szo­bákat is bebútorozták, sőt még virágos ker­tet is formáltak, afféle takarosát mályvákból, rezedákból és piros pünkösdi rózsából. Igazi uram felkerekedett a végből, hogy hazahozza fa­míliáját, egy igét sem szólva arról, hogy a porta immár fel vagyon épitve. A nemzetes asszony hálaszókkal köszönvén el atyafiaitól. Szomorodott szívvel indult hazafelé abban a Apponyi Albert Londonban dicsőségesen szerepel. Államférfiak gyülekeztek ott össze a világbéke és a katonai leszerelés érdeké­ben, ami fontosabb a népekre nézve minden egyébnél. Mert a katonai terhek elviselhetet­lenek és a katonai szolgálat a XX. század kultúrájához méltatlan szolgaság. A hábo­rúk, emberölő gépekkel, gyilkos tömegmé­szárlássá váltak. Nincs igazságos háború, mert erőszak és szerencse nem igazság. Győz­tes és legyőzött belepusztul a pénz- és vér­áldozatokba. Mégis a háború kisebb rossz a nagy állandó hadseregeknél és óriási flották­nál. Sok százezer ember hasznos munka he­lyett hever a kaszárnyákban, vagy szaladgál a gyakorlatokon. Milliárdokat érő hadiszer romlik a szertárakban s a legdrágább hajók a kikötőkben pihennek vagy a tengereken sétálnak. Mire való ez? Semmi egyébre, fejedelmeknek és államférfiaknak passziójára, meggyőződésben, hogy valamelyes bérelt kvártélyban lesznek kénytelenek meghú­zódni, mert biz ő — úgymond — nem teszi be lábát a Kóthi Imre portájára. És talán erre a gondolatra még rivásra is fogta volna a dolgot a nagyasszony, de igazi uram meg­nyugtatta, úgy­szólván, hogy egy alkalma­tos lakást bérelt, amelyben jobb időkig elél­degélhetnek. Hát, uram fia, majd nem hi­tt a szemei­nek a nemzetes asszony, mikor meglátta a kőből épült portát a sok szép alkalmatosság­gal. Kényes szemekkel borult az ura nya­kába, aki nyomban elmondta, hogy a ház­építés az Imre gondolata volt és hogy örömet szerezzen, a nagy házat, egy kis hajlékkal is megtoldotta a Marcsa meg a maga részére. Ennyi figyelem, ennyi jóság végre is meghatotta a nagyasszonyt, úgy­­annyira, hogy ott nyomban áldását adta az ifjú párra. Meg is tartották a lakodalmat a farsangon és Kóthi Imre a maga kőtornáczos, szép ősi házát bérbeadta egy görögnek, ő meg az Igazi-portára költözött. Patyolat élet folyt a kis házban néhány hónapig, a nagyasszony oly édes volt, mint a cseppentett méz, a né­zése megszelídült és még igazi urain is nem egyszer hálálkodott az ő asszonya naturájá­­nak megváltozása miatta. Neki is kevesebb jutott a napi zsörtölődésből, Imrét meg kü­lönösen annyira a szívébe vette, mintha csak a saját édes gyermeke lett volna. Ez azután oly boldoggá tette az egész Igazi- éa Kóthi­­Familiát, hogy mindenkinek eldicsekedtek azzal, hogy a fölséges Isten a nagy vesze­delmekből is áldást bocsát az emberekre. A Kóthi Imre házasságát követő második esztendőben nagy veszedelem borult az or­­­­szágra. A török elárasztotta az országot és aki csak valamire való ember volt, az mind fegyverbe öltözött és sietett a haza védel­mére. Hogy maradhatott volna veszteg asz­­szonyszoknya mellett Kóthi Imre, akinek már régen titkos vágya volt szembeszállni a veszedelmes ellenséggel. Marcsa ugyan nagy aggodalmak közt bocsátotta el a hites urát, Tgariné nagyasszonyom pedig teljesen feles­legesnek tartotta az Imre felbuzdulását, a dolog vége mégis az lett, hogy Imre egy reggelen elbúcsúzva szeretteitől, a debreczeni szép leventékkel megindult Buda felé, har­­czolni török ellen s ha kell, meghalni a ha­záért . . . Nehéz napok voltak ezek, mert a túlnyomó erővel szemben a magyar vitézség meddőnek bizonyult. A török befészkelte magát az el­foglalt várakba, erősségekbe, az ellentálló lakosságot lemészárolta, a virágzó községe­ket egyenlővé tette a föld színével. A króni­kás szerint „vér folya mindenfelé temérdek quantitásban és vitézek hullanak el, kiknek testéből az levegő madarai táplálkozzanak.“ Debreczen akkori nótáriusa szomorú verseze­­tekben panaszkodik és „az török vastallót pro memoria“ vastag vonásokkal örökíti meg a vaskos protokollumba „az fölséges Istent vocálván auxilium gyanánt ez rettenetes na­pokban, melyekben szigorú vigyázásokkal kell lenni, nehogy elpusztuljon az Várass és az ő népe.“ A magyar vitézek közül sokan, akik elke­rülték a halált, fogságba, rabságra kerültek. Erre a sorsra jutott Kóthi Imre is. Fiduz pasának megtetszett a szép levente s nem eresztette el maga mellől. Vitte magá- MAGYARORSZÁG Budapest, 1906. szerda, augusztus 1.

Next