Magyarország, 1906. augusztus (13. évfolyam, 185-211. szám)
1906-08-01 / 185. szám
t érthetjük belőle, hogy a közeledés kölcsönösnek ígérkezik-e, vagy pedig ott még mindig azt értik közeledés alatt, hogy folyton a nemzet közeledjék a magában álló, mozdulatlan nap felé? tiszt nekünk tudnunk kell, ha jövőbeli magatartásunkat okosan és a helyzetnek megfelelően akarjuk megszabni. Mert folyton áldozatokat hozni, gyümölcstelenül, haszontalanul, ellenérték nélkül, a jobb jövő reménye nélkül, veszedelmes, de ostoba politika is volna. A politikai színtérről. Budapest, július 31. Hát még a személyi ügyek ! Uramfia, csak ezek ne volnának! Minden állásra pályázatot kell hirdetni, minden pályázatra beérkezik 20 folyamodás; minden folyamodónak van két protektora, hárman referálnak róla: a hivatalfőnök, az osztályfőnök és a főispán. Akit az államtitkár kiválaszt, a miniszternek kell elfogadnia kinevezésre, vagy a királyhoz felterjesztésre. Aki az állást megkapja, szentül meg van győződve, hogy az neki dukál; akik pedig mellőztettek, meg vannak sértve és szidják a kormányt. A protezsáló képviselők, mágnások, főispánok, főpapok panaszkodnak, hogy őket nem veszi a kormány semmibe, azt a csekélységet sem tette meg nekik, amit kívántak. Minden ódium a szegény államtitkár urakra hárul s őket nem fedezi a nagyúri tekintély, melyben a miniszterek díszelegnek. A munka terhe egészen rajtuk van s a kellemetlenség legnagyobb része. A miniszterekről legalább az a törvényes felfogás, hogy „független felelős magyar“ miniszterek. Nagyméltóságuak és kegyelmesek. De az államtitkár függő ! A miniszternek is, a parlamentnek is, a királynak is felelős. Nem is kegyelmes és még nyaralni sem mehet. * Idáig a világbéke eszméje fantasztáknak ábrándja volt. Ma is a megvalósulás legelső stádiumában van és csak a hágai békekonferenczia és ez az interparlamentáris békekongresszus képezik csíráit A népek mind hivei lettek a világbékének, annyira meggyűlölték a militarizmust. Mert ez nemcsak rém összegekbe kerül és roppant közgazdasági áldozatokat követel, nemcsak gyötrelem a besorozott ifjúságra s rendszeres tortúrája a besorozott legénységnek; évekig tartó rabsága minden épkézláb férfinak, hanem egyszersmind a nemzetek szabadságának kiszolgáltatása egy fegyveres banda önkényének. Ha nincs szükség háborúra, nincs szükség nagy hadseregekre sem, tehát le kell szerelni minden állandó hadsereget s az általános véd kötelezettséget át kell változtatni általános nemzetőrséggé. Ez a czél, de ettől legalább még oly messze vagyunk, mint Európa Amerikától a tenger választ el tőle-De mivel a népek kívánják, a népképviseletek megvalósíthatják. A fejedelmeket és kormányokat csak a parlamentek kényszeríthetik a leszerelésre. Hogy évenként összejönnek az összes parlamentek békebarátai, ezzel előkészítik az európai békeparlamentet. A közvélemény, mely e kongresszusok működéséből elterjed, behatol mindenhová, a minisztériumokba, az udvarokba. A londoni kongresszuson a legjelesebb képviselők között miniszterek is voltak jelen kiváló elmék és kitűnő szónokok. Campbell Bannermann, az angol miniszterelnök vezére volt az ellenzéknek és vezérszónok Angliában. Bryan, az amerikai demokraták elnökjelöltje, leghíresebb szónoka Amerikának. Apponyi, a magyar, két világrész legnagyobb szónoka, aki nemcsak angolul tud dikétiózni, mint amazok, hanem épp oly tisztán és hatásosan tart beszédeket magyarul, németül, olaszul, franciául. — Tehát öt nyelven, ilyen szónok nincs több hozzá hasonló, csak Kossuth Lajos volt. Kossuth Ferencz utazik holnapután Marienbadba, Darányi elutazott tegnap Karlsbadba, Polónyi is ott issza a „sprudelt“. Jekelfalussy tegnapelőtt szabadságra ment Lontóra; Wekerle Jánosra készül, mihelyt Ischlből visszajön. Apponyi Angliában van; Andrássy Ikerváron tartózkodik, onnét ment Ischlbe. Zichy Aladár fehérmegyei birtokán nyaral — csak Josipovics, a horvát miniszter van Budapesten. Ez már igazán nyári szünet. Szétrebbentek egyszerre az összes képviselők, 400-ból nincs itt 10 se. De minek is lennének? Semmittenni otthon is lehet, pedig otthon mindenkinek akad tennivalója. Szegény államtitkárokat sajnáljuk, Hadik Jánost meg Deési Zoltánt, Bolgár Ferenct és Molnár Viktort, Günther Antalt és Szterényi Józsefet — az ország minden gondja nyomja vállaikat. A kéregetők fekete serege náluk tiszteleg. A referensek aktahegyekkel jönnek s nekik ügyelni kell, hogy járatlanságukat félre ne vezessék. Mert most ők felelősek a minisztereknek és helyettük is. Nekik kell elkészíteni a jövő évi költségvetést s a benyújtandó törvényjavaslatokat elkészíttetni, átolvasni, indokolni és azután pecsét alatt elküldeni a miniszter úrnak, ki fürdés és ebéd után a pamlagon olvasgatja. közül, ahogyan officiumok engedi ketten-ketten utczánkint.“ Amidőn Igariék hajléktalanokká lettek, Kóthi Imre felajánlotta a kárvallottaknak saját portáját. Mivel pedig a külső gazdaságot kivéve Igariéknak még a betevő falatjuk is elégett és nem volt fejüket hová lehajtani ama rettenetes éjszakán, kénytelenek voltak elfogadni az Imre szives meghívását, ki a legnagyobb gondossággal helyezte el a veszedelemtől földig sújtott öregeket, nem küldvén egy sor híradást sem Váradra, nehogy Marcsa megijedjen ... Igazinét házuk és belsőségük pusztításánál jobban bántotta az a tudat, hogy a Kóthi vendégszeretetére lett utalva. Érezte, hogy a sors éppen ott ütött rajta, ahol legfájóbban esett neki. Tele is lett a lelke szomorúsággal, úgy hogy Igazi elvitte a nagyasszonyt lánya után Váradra. A nagyasszony eltávozása után való napon egy sereg ember fogott az Igazi uram rommá lett portájának újjáépítéséhez. Kóthi Imre maga dirigálta a míveseket, akik csakhamar szép házat emeltek a pusztulás helyén. Alakra, beosztásra szakasztott olyan volt, mint a régi, csak rangosabb és kényelmesebb lett az ócskánál. Mikor aztán készen volt minden, a szobákat is bebútorozták, sőt még virágos kertet is formáltak, afféle takarosát mályvákból, rezedákból és piros pünkösdi rózsából. Igazi uram felkerekedett a végből, hogy hazahozza famíliáját, egy igét sem szólva arról, hogy a porta immár fel vagyon épitve. A nemzetes asszony hálaszókkal köszönvén el atyafiaitól. Szomorodott szívvel indult hazafelé abban a Apponyi Albert Londonban dicsőségesen szerepel. Államférfiak gyülekeztek ott össze a világbéke és a katonai leszerelés érdekében, ami fontosabb a népekre nézve minden egyébnél. Mert a katonai terhek elviselhetetlenek és a katonai szolgálat a XX. század kultúrájához méltatlan szolgaság. A háborúk, emberölő gépekkel, gyilkos tömegmészárlássá váltak. Nincs igazságos háború, mert erőszak és szerencse nem igazság. Győztes és legyőzött belepusztul a pénz- és véráldozatokba. Mégis a háború kisebb rossz a nagy állandó hadseregeknél és óriási flottáknál. Sok százezer ember hasznos munka helyett hever a kaszárnyákban, vagy szaladgál a gyakorlatokon. Milliárdokat érő hadiszer romlik a szertárakban s a legdrágább hajók a kikötőkben pihennek vagy a tengereken sétálnak. Mire való ez? Semmi egyébre, fejedelmeknek és államférfiaknak passziójára, meggyőződésben, hogy valamelyes bérelt kvártélyban lesznek kénytelenek meghúzódni, mert biz ő — úgymond — nem teszi be lábát a Kóthi Imre portájára. És talán erre a gondolatra még rivásra is fogta volna a dolgot a nagyasszony, de igazi uram megnyugtatta, úgyszólván, hogy egy alkalmatos lakást bérelt, amelyben jobb időkig eléldegélhetnek. Hát, uram fia, majd nem hitt a szemeinek a nemzetes asszony, mikor meglátta a kőből épült portát a sok szép alkalmatossággal. Kényes szemekkel borult az ura nyakába, aki nyomban elmondta, hogy a házépítés az Imre gondolata volt és hogy örömet szerezzen, a nagy házat, egy kis hajlékkal is megtoldotta a Marcsa meg a maga részére. Ennyi figyelem, ennyi jóság végre is meghatotta a nagyasszonyt, úgyannyira, hogy ott nyomban áldását adta az ifjú párra. Meg is tartották a lakodalmat a farsangon és Kóthi Imre a maga kőtornáczos, szép ősi házát bérbeadta egy görögnek, ő meg az Igazi-portára költözött. Patyolat élet folyt a kis házban néhány hónapig, a nagyasszony oly édes volt, mint a cseppentett méz, a nézése megszelídült és még igazi urain is nem egyszer hálálkodott az ő asszonya naturájának megváltozása miatta. Neki is kevesebb jutott a napi zsörtölődésből, Imrét meg különösen annyira a szívébe vette, mintha csak a saját édes gyermeke lett volna. Ez azután oly boldoggá tette az egész Igazi- éa KóthiFamiliát, hogy mindenkinek eldicsekedtek azzal, hogy a fölséges Isten a nagy veszedelmekből is áldást bocsát az emberekre. A Kóthi Imre házasságát követő második esztendőben nagy veszedelem borult az országra. A török elárasztotta az országot és aki csak valamire való ember volt, az mind fegyverbe öltözött és sietett a haza védelmére. Hogy maradhatott volna veszteg aszszonyszoknya mellett Kóthi Imre, akinek már régen titkos vágya volt szembeszállni a veszedelmes ellenséggel. Marcsa ugyan nagy aggodalmak közt bocsátotta el a hites urát, Tgariné nagyasszonyom pedig teljesen feleslegesnek tartotta az Imre felbuzdulását, a dolog vége mégis az lett, hogy Imre egy reggelen elbúcsúzva szeretteitől, a debreczeni szép leventékkel megindult Buda felé, harczolni török ellen s ha kell, meghalni a hazáért . . . Nehéz napok voltak ezek, mert a túlnyomó erővel szemben a magyar vitézség meddőnek bizonyult. A török befészkelte magát az elfoglalt várakba, erősségekbe, az ellentálló lakosságot lemészárolta, a virágzó községeket egyenlővé tette a föld színével. A krónikás szerint „vér folya mindenfelé temérdek quantitásban és vitézek hullanak el, kiknek testéből az levegő madarai táplálkozzanak.“ Debreczen akkori nótáriusa szomorú versezetekben panaszkodik és „az török vastallót pro memoria“ vastag vonásokkal örökíti meg a vaskos protokollumba „az fölséges Istent vocálván auxilium gyanánt ez rettenetes napokban, melyekben szigorú vigyázásokkal kell lenni, nehogy elpusztuljon az Várass és az ő népe.“ A magyar vitézek közül sokan, akik elkerülték a halált, fogságba, rabságra kerültek. Erre a sorsra jutott Kóthi Imre is. Fiduz pasának megtetszett a szép levente s nem eresztette el maga mellől. Vitte magá- MAGYARORSZÁG Budapest, 1906. szerda, augusztus 1.