Magyaroszág, 1906. október (13. évfolyam, 238-264. szám)

1906-10-02 / 238. szám

A szolgálati pragmatika. Budapest, október 1. A volt szabadelvű párt bűnei közt nem a legkisebbik az, hogy a magyar állami tisztviselői kar, melynek keletkezését 1867 óta számíthatjuk, az azóta elmúlt négy évtizedet szolgálati pragmatika nélkül élte át, hogy ma sincs olyan törvényünk, mely az állami tisztviselők szolgálati viszonyait, jogait és kötelességeit s a fölöttük való fegyelmi hatalom gyakorlását szabályozná. Jogaiknak törvényhozási úton való biztosítása nélkül ki voltak szolgáltatva az állam tisztviselői a mindenkori kormányok hatalmaskodásának és önkényének. Bajt és veszedelmet hozott a tisztviselőre az önérzetes magatartás, minden szabad szó és önálló vélemény, a pályáján emelkedni akaró tisztviselőnek ,vagy magas protekcióval kellett bírnia, vagy pedig a gerinchajlítási gyakorlatok elsőrendű mesterének kellett lennie. Az egyenes derekú tisztviselő pályája különben derékon tört ketté. A fegyelmi ügyekben elsőfokon főbb rangú, de mégis függő állású tisztviselőkből alkotott bizottság, másod és utolsó fokon pedig a miniszter, ki élet-halál ura, ítél. Tisztviselők és ellenzéki törvényhozók évtizedeken át hiába kérték, követelték a tisztviselők jogviszonyainak törvényes szabályozását. A szabadelvű párti kormányok — míg időközben a cseléd és gazda, továbbá az ipari s a gazdasági munkások és munkaadók között való jogviszonyokat törvényben szabályozták . Ígéretet tettek ugyan, de mindannyian húzódoztak és kitértek a tisztviselői kérdés megoldása elől. Nem minden szándékosság nélkül, a Tiszakorszak, amely több kormány működésének idejét foglalja magában, az állami tisztviselőknek ezt a függő helyzetét tudvalevőleg politikai czéljaira is alaposan kihasználta, amennyiben párturalmi rendszerének korteseszközeivé, képviselői mandátumszállítóivá alacsonyította le őket, ráfeküdvén összes hatalmával a tisztviselők politikai meggyőződésére. Annyira elfajult már aztán ez az állapot és úgy elterjedt az a hamis felfogás, hogy az állami tisztviselőnek nem szabad a „gazdája“, a kormány és ennek jelöltjei ellen szavaznia, hogy alig akadt egy-két bátrabb és önérzetesebb tisztviselő, aki politikai meggyőződését követve, az ellenzéki pártállású képviselőjelöltre mert szavazni. Az ilyen tisztviselőnek aztán ki is jutott az embertelen üldözés s a nemtelen bosszúállás minden nyomorult válfajából. Meggyőződésének előbb-utóbb mártírja lett az ilyen szerencsétlen. Méltán fogja ezt a korszakot, mely 1905. január 26-áig tartott, az elnyomatás korának nevezni az, aki a magyar állami tisztviselői kar történetét meg fogja írni. A nemzeti jogokért való hazafias küzdelemnek s 1904. november 18-ának kellett elkövetkeznie, hogy a lenyűgözött tisztviselői lelkek is — nem törődve az erős kezűnek híresztelt Tisza István kormányának esetleges bosszújával — nagyobb számmal merjenek az egyesült ellenzék jelöltjeire szavazni. Jelentékeny részük is volt a tisztviselőknek a szabadelvűnek nevezett pártrendszer megbuktatásában. Ezóta szabadabban kezdtek lélekzeni ők is, bár a nemzet többsége akaratának figyelembevétele nélkül kinevezett Fejérváry-kormány garázdálkodásai közepette gyakran el-elszorult a tisztviselők szíve és lélekzete. De mégis 1905. január 26-ával, a szabadelvű párt katasztrófájának napjával kezdődik igazán az állami tisztviselőkre nézve az ébredés és lelt a felszabadulás kora. A szolgálati pragmatika ügyének valóságos megcsúfolása s a sors gúnyja volt az, hogy míg az előző, parlamentáris, alkotmányos és törvényes kormányok, melyeknek módjukban volt a szolgálati pragmatika törvényét megalkottatni, komolyan azzal egyáltalában nem foglalkoztak, éppen az abszolutista, de minden társadalmi osztálynak aranyhegyeket ígérő Fejérváry-kormány dolgoztatott ki egy törvényjavaslat-tervezetet a szolgálati pragmatikáról és mintha csak módjában lett volna törvényerőre emeltetnie azt, ankétszerűen tárgyaltatni is kezdte. A tisztviselői kar megvesztegethetetlen józanságára és hazafiasságára vall, hogy az alkotmányunk elkobzására vállalkozott Fejérváry-kormánynak ezt a fura komolykodását érdeme szerint, keserű humorral megmosolyogta. Szerencsére, amint az általános választói jog eszméjét nem sikerült kompromittálnia, úgy a szolgálati pragmatika kérdését sem kompromittálhatta annyira a „Fejérváry-kormány, hogy annak megoldását is ne vehette volna fel a nemzeti kormány a megvalósítandó alkotmánybiztosítékok sorozatába. A függetlenségi párt értekezlete ezirányú állásfoglalásának köszönhetjük a felirati, illetve a költségvetési vitában a kormányelnök és a belügyminiszter részéről tett azt a határozott kijelentést, hogy a szolgálati pragmatika törvényét még az átmeneti időszak alatt meg fogja alkottatni a kormány. Nincs kétségünk, hogy az ígéret, melyben az előző kormányok részéről annyiszor csalatkoztak a tisztviselők, ezúttal komoly, azt ez uj kormány be fogja váltani s igy e törvény megalkotása az állami tisztviselői kar újjászületésének korszakát fogja megnyitni. A magyar állami tisztviselőknek, kivált a mintegy 95 százalékra rugó kisebb állásúaknak fizetése olyan csekély, hogy az általános drágaság mellett legszerényebb szükségleteikre, kenyérre is alig elegendő. Lakpénzük sem felel meg a tényleges lakbérviszonyoknak és a katonatiszti lakpénzekkel szemben csaknem felényi kunyhóra is alig telik. Nyomorúságuk nem is czifra nyomorúság, mint a katonatiszteké, hanem csak egyszerű, nem takargatható nyomorúság. De még a kenyérnél és a kunyhónál is fontosabb rájuk nézve a szolgálati pragmatika, hogy a jognélküliség tudatában ne lecsüggesztett fővel járjanak e hazában szerteszét, hanem hogy úgy szabad óráikban, mint a szolgálat érdekeinek sérelme és az ügymenet hátráltatása nélkül lehetséges határok közti hivatali állásukban is független s jogaikban biztosított állampolgároknak, az állam s a nemzet szolgáinak, de ne a váltakozó kormányok rabszolgáinak érezzék magukat. Azonban nemcsak a tisztviselők egyéni érzése, önérzete szempontjából : leginkább alkotmányunk érdekében szükséges a szolgálati pragmatika. Mert nem lehet szabad és független az olyan állam, melynek legképzettebb és legértelmesebb munkásai, a tisztviselők, kik az államnak eleven gépezetét alkotják, törvény által nem biztosított jogi helyzetben, megalázott, sivár lelkiállapotban, vak eszközök gyanánt kénytelenek végezni szolgálati teendőiket. Hogy a belügyminisztérium több szerencsétlen tisztviselőjét a korlátlan parancsosztogatásra hatalommal bírt hivatalfőnökük az ellentálló vármegyékben hivatali kiküldetés vállalására rávehette, vagy kényszeríthette, ezt talán nem is annyira az illetők jellembeli gyöngeségének, mint inkább a szolgálati pragmatika hiányának tudhatjuk be. De ez is mutatja, hogy éppen alkotmányunk biztonsága kívánja meg, hogy az állami tisztviselők jogi helyzetét az állammal s minden kormánynyal szemben törvényben és oly biztosítékokkal szabályozzuk, hogy az állami tisztviselőt — legyen az nagy- vagy kisrangú, méltóságos vagy csak tekintetes úr — hazánk alkotmánya ellen semmiféle hatalomnak, de kiváltképpen imparlamentáris és törvénytelen kormánynak felhasználnsa ne állhasson többé módjában ~....... I . BUDAPEST, 1906. OKTÓBER 2 Előfizetési évt negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám éra helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. "' ' 1 ........."""1 J'ISB KEDD XIII. ÉVFOLYAM 238. SZÁM Szerkesztőség és kiadóhivatal ■ Teréz-körút 19» az F 6 szerkesztőj— Holló Lajos. Hirdetések miliméter sx&xmi&sso-l dijas ad Asasorint. Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fenakadást ne szenvedjen. Lapunk mai száma 28 oldal.