Magyarország, 1906. december (13. évfolyam, 291-315. szám)

1906-12-01 / 291. szám

9 hírnökei. A művelődésnek tehát mindig az iró a legelső úttörője és fáklyavivője! Amilyen őszinte és igaz Kaas Ivorban az ember, éppen olyan megtestesülése az iró is az igazmondásnak. Mindig a meggyőződés embere volt. Hitte, amit mondott. Mondta, amit tett! Igazi puritán jellem! Ezért nincs szavai és tettei között hézag! Mindig fedik egymást egybevágóan ! Küzdelmes életének változatos fázisait mindenkor hite szerint rendezte be. Ezért őrizte meg lelkén a tisztaságnak azt a gyermekes báját, amely elválaszthatatlan a becsületes szívektől. Még ha talán hibái voltak is — amelyek elválaszthatatlanok a földi gyarlóságoktól — még azok is csak meggyőződésének túlzásából eredhettek. Függetlenségre teremtett jelleme és határtalan szabadságszeretete a magyar ifjúság mintaképévé teszik őt. Ifjúságunk megtanulhatja tőle, hogyan kell lelkesedni, helyt állni és ha szükséges, börtönbe menni a hasának rajongó szeretetéért. Hogyan kell fajunk nemes tulajdonságait a Nyugat műveltségével és világlátott tapasztalatokkal még fényesebbre csiszolni! Hogyan lehet megtartani a fajbeli eredetiséget és hogyan lehet annak tüzet és zománczot adni, habár magasabb, de azért nekünk mégis csak idegen kultúrával! Hány új eszmemozgalmat indított meg ő hazájában, amelyekkel reányomta a magyar társadalom fejlődésére egyéniségének bélyegét?! Az ő hatalmas tolla vezette azt az agitácziót, mely a 70-es évek elején fölkeltette a magyar művészet iránt való érdeklődést és megvetette alapját a mai Országos Képzőművészeti Társulatnak. Arany János szobrát is neki köszönhetjük! Hány kihűlt lélekben gyújtottam lángra a fajszeretet sovinizmusát, amelyet ostoba gőggel riadt. A Tar Béla apósa, az első asszonynak az atyja, nagyon dühös lett, hogy a veje újra házasodik. Kijelentette, hogy főle többé egy fillért sem kap az a félbolond, akinek negyvennégy éves korában sem nőtt be a fejeságya s orránál fogva hagyja magát vezetni. Az öreg úr dühöngése meghökkentette Tar Bélát. De már nem lehetett visszalépni. Mit mondana a világ ? Mit mondanának Csabayék ? Csak nem fog attól a vén embertől megijedni ? Nem gyerek ő, akinek parancsolni lehet. Mindamellett kissé mégis elszontyolodott állapotban ment az esküvőre. Az a pénz, amit az apósától évenkint kapott, hiányzani fog neki. Hát hiszen megélni megélhet a fizetéséből is, de annak az ezer forintnak a diját meg fogja érezni s ez a gondolat nagyon lehangolta. Semmiképp sem birt jókedvre derülni. S mialatt az anyakönyvvezetőtől a templomba mentek, azon járt az esze, hogy talán mégis ostobaság ez, amit elkövetett. Tulajdonképp mi a mennykőért áldozta föl szabadságát, kényelmét s miért vette nyakába ezt a fagyos szentet, aki csak kárt és alkalmatlanságot szerez neki? A menyegzői vacsora sem esett jól a boldog embernek. Néhány pohár pezsgő kissé fölmelegítette ugyan s azt gondolta magában: már úgyis késő búsulni. Nem mentek nászútra. Tar Béla nem tudott volna mit csinálni heteken át egyedül ezzel a nővel. Miről beszéljenek egymással? Csókolózni mindig nem lehet. S nincs is rá kedve az embernek, ha látja, hogy a másiknak sincs kedve, néztek le az udvaron az politikusok, akik a közéletet csak a vagyonszerzés útjának tekintették és az eszmények kultusza helyett a hatalomban kéjelegtek vagy pedig szemérmetlenül üzérkedtek a mandátumokkal. Nem csoda, hogy az aulára kacsingató politikusok szemében ez az őszinte ember mindig kellemetlen szálka volt, akinek rajongó fajszeretetét a törpe álnagyságok csak lekicsinyelték és kigúnyolták. Kaas Ivor jelleme és hazafisága az elnyomatás sanyarú korszakának tüzében edződött meg. Hazájának megaláztatása, a reánk mért évtizedes nyomor és szenvedés ütötte ki lelkéből a szikrát, amelylyel gyújtott s amelynek fénye ma már bevilágít, az egész ország szemébe. Ifjúkorának ábrándjait a szabadságharcz dicső emlékeinek szelleme ragyogja körül. Eszméit ez emelte, érzéseit ez mélyítette, s mivel önzetlenül adta át egész erejét a hazaszeretet munkájához, működése is áldást hozó volt nemzetére. Ezért nézünk mi most reá tisztelettel — és ezért ünnepeljük őt most szeretettel. Érdemei előtt pedig meghajolunk, mert tudjuk, hogy az igaz élet mértéke mélyebbre lenyúlik, mint a napi siker mérőanja. Sokszor úszik a felszínen könnyű hab, míg a valódi éret súlyával mélyebb rétegekbe száll. A történelem rostáján azonban csak az az egyéniség nem hull keresztül nyomtalanul, aki eszméivel, szavaival és cselekedeteivel hatni tudott valaha nemzetére és aki, mint ő, hazájáért élt és a jövőért dolgozott. MAGYARORSZÁG Budapest, 1906. szombat, deczember 1. Budapest, november 30. A képviselőház holnap, szombaton délelőtt 10 órakor ülést tart, melynek napirendje a következő: Elnöki előterjesztések, az indítvány és interpellácziós könyv felolvasása, a kereskedelmi tárcza költségvetésének folytatása. Polónyi Géza igazságügyminiszter válaszol Vidd Aurél, Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter Kmety Károly interpellácziójára. A helyzet. — Saját tudósítónktól. — Budapest, november 30. Olyan színe van a dolognak, mintha egy társadalmi küzdelem, egy osztályharcz előtt állanánk Magyarországon. Tévedés volna azonban a dolgok állását ezután a külszín után ítélni meg. Harcz és küzdelem igenis lesz, de nem a társadalom egyes osztályai között, hanem egyrészről az egész nemzettest és a magyar államhatalom, másrészről egy vakmerő és elbizakodott csoport között, amelynek fejébe szállott az a dicsőség, hogy a darabant-kormány alatt szövetségese és részese volt a hatalomnak. Osztályharcz már csak azért sem lehet, mivel az úgynevezett „uralkodó“ osztályok nem csak hogy nem viseltetnek gyűlölettel és ártó szándékkal az elnyomottnak hirdetett munkásosztály iránt, hanem ellenkezőleg, el vannak tökélve, annak anyagi és erkölcsi érdekeit a legmelegebben fölkarolni. Amiről most szó van, az egészen más. Az, hogy ki kell ragadni a munkásosztálynak részben félrevezetett, részben terrorizált részeit az alól a káros és veszedelmes befolyás alól, melybe leginkább a darabont-kormány uralma alatt nagyra nőtt terrorista elemek fölülkerekedése folytán jutottak. Ezt a harcrot is maguk azok az elemek provokálták hallatlan elbizakodottságukkal. Szinte példátlan, hogy egy, számra is kicsiny, politikailag, erkölcsileg és szellemileg egyaránt jelentéktelen csoport akkora pretenziókkal lépjen fel egy országban, mint ezt nálunk a nemzetközi szociáldemokrata pártvezetőség tette. Valóságos abszolút uralkodókként léptek föl nemcsak az egész munkásnép, hanem az egész társadalom és az egész közvélemény ellen. Az is példátlan, hogy egy nemzet kebelében egy csoport oly arcátlan vakmerőséggel szálljon szembe a nemzet legszentebb érzelmeivel. Nincs az a legelvadultabb nemzetiségi, aki pl. úgy merjen beszélni és írni a magyar fajról, a magyar nemzetről, mint ezt a szocziáldemokrata sajtó nap-nap után teszi. Nem lehetett ezzel az asszonynyal szembeszállni. Ez sohasem követelt, sohasem indulatoskodott, sohasem panaszkodott. Mindaz, amit kívánt, olyan természetes volt, mintha nem is lehetne másképp. Az első év vége felé már látta ugyan Tar Béla, hogy ez így nem mehet tovább. Néhány szóval meg is próbálta, hogy segítsen a dolgon: — Juliska, takarékoskodnunk kell. Összébb kell szorítani a kiadásainkat. A fiatal asszony meglepetve tekintett férjére, aztán az ő szelíd, csöndes hangján felelt: — Nagyon sajnálom, ha miattam baja és gondja van. De bocsásson el engem. Én nem fogok azért szemrehányást tenni. Váljon el tőlem. Én majd elmegyek valahová szolgálni. Csabayéknál sem voltam sokkal több, mint szolgáló. Ne féljen, meg fogom én keresni a kenyeremet. — Ugyan Juliska, hogy beszélhet ilyet? — pattant föl Tar Béla. S aztán abbamaradt a beszéd. A gond azonban nem repült el, az bele kapaszkodott karmaival a szegény gyönge ember agyába. Akik ismerték korábban, csodálkozva vették észre, hogy öregszik szemlátomást, hogy ránczesodik homloka, hogy meggörnyed a háta. — No ennek is kellett a fiatal feleség ! — mondták félig gúnyolódva, félig szánakozva. Minden este a kaszinóban látták. Ott ült órák hosszáig, szófián, újságokat olvasva, mintha kerülné otthonát. Ha haza ment, nem sok öröm várt rá. Hideg fogadás az asszony részéről, durczásság a gyerekek részéről. A két fiú ellenséges ül ■■'■■■I.I.IJJJ" _ _ .H»M| I ill 'jgjnii j_ i_m Itthon legalább a hivatal elfoglalja az embert, az asszonyt meg a háztartás. Nem lógnak folyvást egymás nyakán. A háztartással nagyon buzgón foglalkozott a fiatal asszony. Hogyne, mikor most saját háztartása van. Saját konyhája, saját bútorai, saját cselédjei. Nem kell másokat kiszolgálnia, őt szolgálják ki. Ő rendelkezik, ő parancsol, azt tehet, ami neki tetszik. "Sápadt arcza kissé megelevenedett, fénytelen szemeibe sugár lopózott. — Nézze, hogy megszépült ez a maga kis felesége, — mondta Tar Bélának Csabayné. Tar Béla látta, de nem értette. Mi mozdulhatott meg ennek a csöndes, fagyos teremtésnek a lelkében ? Bizonyos, hogy nagyon megváltozott, de Csabaynénak nem nagy örömére. Bezzeg, most már nem oly alázatos, kezet sem csókol s egészen úgy viseli magát, mintha egyforma volna Csabaynénak — A szemtelen, hálátlan teremtés ! Az elkeseredett úriasszony igazán nem tudja, mit mondjon. Vele akar vetélkedni ez a béka ? Talán még túl is akar tenni rajta. Olyan drága ruhákat csináltat, hogy Csabaynénak sincs különb s olyan bútorokat vásároltat azzal az oktondi urával, hogy elhomályosítja a Csabayné szalonját. — Szeretném tudni, hogy miből telik, — mérgelődött Csabayné. No hát bizony, ezt Tar Béla maga sem tudta volna megmondani, elég fejtörést is szerzett neki, de ha az asszony valamit akart, nem tudta a férje azt mondani: nincs, nem lehet. Az a hideg tekintet, az a csöndes, nyugodt beszéd szinte megbénította Tar Bélát.