Magyarország, 1907. január (14. évfolyam, 1-27. szám)

1907-01-01 / 1. szám

MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1907. JANUÁR­­ KEDD XIV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM:" Előfizetési év« negyede»» 7 korona, egész évre 88 koron*. Föszerkesztő:­­^Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ Teréz-kirat 19.** Egyes szám ára Helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér* Holló K­&j OB* Kin­»Mi»k miUméttr Kioittnsai duimin­uti^. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az elő­fizetés megújítása iránt szívesked­jenek lehetőleg gyorsan intézkedni, hogy a lap küldése fennakadást ne szenvedjen. A jövő. Budapest, deczember 31. 6000 esztendő bizonyítja az emberi­ség haladását. Nem emlékezünk, hol és mikor születtünk e földön, a kő­kor­szaknak nincsenek feljegyzései és hiába keressük a paradicsomot. De amióta emberek építettek, faragtak, véstek, ír­tak, festettek, régiségbúvárok és nyelv­tudósok feltárták nemünk történeteit. A gyermekkor primitív naivsága kiin­duló pontja annak a fejlődésnek, mely ma villámmal világit, dolgozik és siet előre.. Jó öreg Homér, mi volt Achilles dár­dája Mannlicher úr fegyvere mellett. J Odysseus bárkája árboczával, vitorláival, evezőseivel miben hasonlít Montecuccoli pánczélos szörnyetegéhez, mely szenet pipál és tüzet okádik? És mily fölséges eset volt a trójai faló, hasában az el­lenséggel, melynek kaput törtek Ilion bárgyú védői, a diplomácziai ügyesség­hez hasonlítva, melylyel Bécsbe csalták a magyarokat osztrák császárok és mi­niszterek, hogy törvénybe iktassák, amit esküdt ellenségeink kívántak és köve­teltek ? A változás óriási. Az ember mégis csak ember, születik és meghal, mint azelőtt, eszes és esztelen, jó vagy go­nosz, szerencsés vagy boldogtalan és mindenkin uralkodik fajának ösztöne, melyből családok és nemzetek származ­nak, s a nagy tettek és a közélet ru­gója a nemes fajszeretet. A magyar fajnak csak ezer esztendő jutott a hatból. Istenem, milyen ezer esztendő. Kezdete hontalanság, kere­sése oly darab földnek Európában, hol egy, hét törzsből álló nomád nép lete­lepedhessen s biztonságban élhessen. Vérrel kellett hazát szerezni a magyar­nak s vérrel tarthatta csak meg. Erő­sebbekkel kellett versenyeznie békében, háborúban, kultúrában; mindenki el akarta foglalni földünket tőlünk, mely nélkül mint hazátlanok elvesztünk volna. Móditok irtották a magyart, saját királyaink elkobozták a magya­rok birtokait, hogy idegeneknek ado­mányozzák. Betelepítettek hazánkba né­metet , szerbet, oláhokat és tótokat hoz­tak be az Alföldre, várainkat megszál­lották idegen zsoldosokkal, városainkban német polgároknak adtak szabadalma­kat, kitiltották a magyar nyelvet az udvarból, a kormányzásból, a törvény­hozásból, a hadseregből, még az isko­lákból is, hogy veszszen a magyar. Él még a magyar? Él és van hazája! Nyelvében él és alkotmányában. Nem­zet, szabad és független akar lenni. Tanul, dolgozik, küzd és iparkodik, hogy a XX-ik század műveltségével bírjon s a megújuló támadásokat visz­­szaverje. Amint földünk a nap körül kering, az év egy természetes korszaka életé­nek. A csillagászok és természetvizsgá­lók millió évekkel számítanak, mi em­berek egyenként veszszük őket és szá­zanként, mivelhogy száz esztendő a leghosszabb emberi élet. És a históriá­nak tanúsága megtalálja a folytonos­ságban a korszakokat a századokban. Különös karaktere van minden szá­zadnak. Harcz a kereszténységért a török ellen, harczok a politikai és vallásszabadságért, a XVII-ik század­ban a nemzeti jogokért, műveltsé­gért és franczia eszmékért. A XIX-ik­­ben a magyar nyelv, Magyarország egysége, szabadsága, függetlensége tel­jes erővel hatotta át a szíveket, lelke­ket és karokat. Most a XX-ik század­ban élünk, kezdetben, nagy bizonyta­lanságban. Az első hat esztendő kínos vergődés volt. Az osztrák ármány fel­bérelte a pártos szellemet, igyekezett a nemzetet széttépni, magához ragadta a kormány hatalmát, felbujtogatta a nemzetiségek és a vagyontalanok dühét, fegyvert szegezett a parlamentnek s az árulást jutalmazta pénzzel és kitüntetés­sel. Élet-halálharczot vivtunk, vívunk és kell vívnunk! A jövő titkát ki lebbenti fel? Csak maga az idő. Táltos jósok ma nincse­nek. Államférfiaink s képviselőink tud­hatják, mit akarnak, de azt nem, hogy mi fog történni. Mert ki a megmond­hatója, hogy meddig élteti az isteni gondviselés a koronás királyt ? Ki tudja, mit eszelnek ki a bécsi udvarnál a rossz tanácsadók? Szö­vetségesünk, a mi ellenségünk: a Beck-kormány, Bécs polgármestere, az osztrák Reichsrath és a válasz­tók, a hadsereg és a börze mind ellenségei Magyarországnak, a magyar állam függetlenségének, a szabadság­nak és a magyar fajnak. Gáncsot vet­nek, törnek ellenünk; bátrak, mivel­hogy nincs hadseregünk; elbizakodot­­tak, mert szegények vagyunk; gyűlöl­nek ösztönből, érdekből és hagyomány­ból s lesik az alkalmat, hogy ravasz­sággal és kényszerrel meghódíthassák Magyarországot újra. Ez a germán­ politika 900 év óta. És a német veszedelem nem volt nagyobb soha, mint most, mert nem is volt a német oly egységes, mint amióta Bis­marck helyreállította a német császár­ságot, nem is volt soha oly gazdag és oly művelt, oly fenhéjázó és oly­­ nagyralátó. Világpolitikájának útjába esik hazánk. Amit az osztrák-néme­tek elkövetnek velünk, az csak előké­szület és előcsatározás, hogy gyönge és romlott legyen a magyar, csüggedt és harc­ra képtelen, ha majd elérkezik a germán eszme áradásának ideje. Nem fog késni sokáig, legyünk előrelátók. Figyeljük meg az osztrák dolgokat és hogy mi történik a Balkánon, ahol Koburg és Hohenzollern uralkodik né­met utasítás szerint. Ha Francziaország belső válságban úgy elgyengül, mint Oroszország, ki és mi állja útját akkor, hogy Németország meginduljon a Duna mentén. Vagy nézzük csak azt, hogy nálunk mi történik, hogy velünk mit tesznek még azután is, hogy Fejérváry és Kristóffy megbukott. Hallgassunk a had­seregről, az önálló vámterületről és önálló bankról. De hiszen most voltak a delegácziók s beszéltek az osztrák képviselők, miniszterek s közös minisz­terek ! Minden kérdésben, a hadsereg szállításaitól kezdve a kiegyezés egész komplexumán végig, ha Dalmácziát, Boszniát vagy a külföldet vesszük, mindenütt akadályokba ütközünk és csalfa rosszakarattal találkozunk. Nehe­zen burkolják ezt a hivatalosak, nyíl­tan hirdetik, kik nem azok. És vannak segítőik most is még, kik nem okultak sem a G7 szomorú eredményein, sem a császári hazaárulók ezudai kudarczán, sem a nemzet kétszer megnyilatkozott szabadakaratának nem engedelmesked­nek, hanem árulkodnak és cselt szőnek. Borús hát jövőnk, de nem reménytelen. Hát a törökvilágban jobb volt; hát a ku­­ruczvilág után nem volt rosszabb; nem be­csapták a magyart Mária Terézia és Kaunitz; nem elnyomták Ferencz és Metternich; nem behozták a német ab­szolutizmust József császár és Bach Sándor, és nem hamiskodtak Schmer­ling óta az osztrák miniszterek vala­mennyien? Nemde engedtek az udvari és osztrák befolyásnak nemcsak Fejér­váry és Tisza István, hanem Széll, Bánffy, Szapáry és Tisza Kálmán is, mégis él a magyar és élni fog. Rossz időket ha élünk, jobbak követ­keznek. Világosnál letettük a fegyvert, mégsem vesztünk el. Isten óvja meg drága hazánkat! Csak erkölcseit tartsuk meg és hon­szerelmét, hogy el ne adja földjét és el ne hagyja a nép magyar hazáját, az egyetlent. Művelődjünk, dolgozzunk, küzdjünk és bizzunk, az ocsmány elv­­feladást kerüljük, mert aki saját lelké­vel meghasonlott s lelkiismeretét elve­szítette, az nemzetének is elveszett. De hogyha őseinek vérét meg nem tagadják e hon polgárai, ha vitézség és becsület ki nem vesztek, a nehézségeket legyőz­zük. Okos politikával megtarthatjuk !Lapunk mai «Kama 36 oldal».

Next