Magyarország, 1907. január (14. évfolyam, 1-27. szám)
1907-01-01 / 1. szám
- ban a Strassnoff-esettel nevetségesen blamálta magát, egész Horvátország nagy örömére, prognánt rendezett a szerbek ellen, mire 1902-ban komoly zavargások törtek ki Horvátországban Kimen rendőri és korrupcziós politikája miatt, amelyet a magyar nemzet érdekeivel azonosítottak, miután Khuen és Tomasics ezt így szuggerálták folyton. Mikor azután Bécsben látták, hogy a horvátok magyargyűlölete a legnagyobb fokot érte el s így komoly komplikácziók esetén biztosan számíthatott Ausztria Horvátország támogatására, akkor kiment Budapestre küldték, hogy Magyarországot hasonló eszközökkel elgyengítse s az abszolutizmus karjaiba szolgáltassa, mint azt Horvátországban tette. De emitt gazda nélkül csináltak számítást, mert sem a magyarok, sem a horvátok nem ültek fel nekik. Magyarországon hamarosan túladtak Khuen grófon és mikor a horvátok látták, hogy a magyar nemzetnek, a magyar nemzeti léleknek igazi képviselői, a függetlenségi pártiak megvetéssel és undorral utasították el maguktól azt a gyanúsítást, hogy a magyarok érdeke, hogy Horvátországban rendőri, korrupcziós és protekcziós rendszert honosítottak meg; akkor lehullott a hályog szemükről s megtudták, hogy Khuen semmi esetre sem a magyar nemzet és politika eszköze volt, hanem a bécsi kamarilláé. Ennek a megismerése, valamint a tapasztalat 1848- ban elég volt, hogy a horvátokat visszatartsa annak a végzetes hibának elkövetésétől, amelyet 1818-ban tett s így jött létre 1905-ben a magyarok és horvátok fegyverbarátsága, amely az1905 okt. 8-án a horvát nemzet igazi képviselői által elfogadott fiumei rezoluczióban nyert kifejezést. A fiumei rezoluczió elfogadásának egy másik, mélyebb oka az is, hogy a horvát intelligenczia ma már a kultúra azon tokán van, amikor a szabadságot és alkotmányt tartja a legfőbb jónak s igy érzésében és gondolkozásában mindig azokkal rokonszenvez, akik a szabadságért küzdenek s igy a magyar szabadságharczot csak a legnagyobb rokonszenvvel üdvözölhette. Bécs tervei így hajótörést szenvedtek, mert számításukból kihagyták úgy a magyar,mint a horvát nemzet előrehaladott kultúráját, amely lehetővé tette a magyaroknak, hogy a Khuen-féle uralmat Horvátországban ne helyeseljék, a horvátokat pedig megakadályozta abban, hogy a magyaroknak szabadságukért és függetlenségükért folytatott szükséges és hazafias harczuk elé, amelynek De nem írhatok le minden egyes kiállított műtárgyat, mert most nem is kritikai méltatás volt a czélom.* Nemcsak azért ismertettem meg a testté vált igét a magyar közönséggel, hogy egy párisi nagy művészeseményről beszámoljak, hanem, hogy felhívjam az egész magyar sajtó érdeklődését, mert hiszen a művészet minden országé. Nincsen olyan nehéz ügy, amelyet néhány jószivű íróember rövid idő alatt diadalra ne juttathatna. Ha pedig a „gyengébb nem“ (aki mellett semmi sem a mi erőnk) segíteni fog a világraszóló nemes eszmét teljes diadalra juttatni, akkor a mi honfitársaink, — a magyar anyák fiai — nem lesznek többé oly elhagyatottak Párisban, ahova pedig el kell zarándokolnia minden zseninek, mert Páris iskolája és főképp elismerése nélkül mindig hiányos marad a tudásuk s csak lokális az értékük. A „Maison des Arts“ illusztris alapítói pedig tisztelettel kérik s remélik Apponyi Albert gróf, az első magyar szépművészeti miniszter támogatását és Andrássy Gyula gróf európai hirű, műértő magyar mágnásunk szives érdeklődését. Nemzetünk művészetét és művészeit tárt karokkal várják Párisban, mert most már lesz hely itt az idegenben is, ahol méltóan bemutathatják a mi fajunk nagy művészi erejét anélkül, hogy fontoskodó diplomácziai ügyvivőket és művészetben utazó, de ahhoz nem értő dekorált urakat kellene (drága pénzen) mozgósítani. „Honos alit Artes.“ előbb vagy utóbb teljes győzelemmel kell végződnie, akadályokat gördítsenek, sőt ellenkezőleg lelkesedéssel kisérték ezt a harczot s a lehetőség szerint támogatták is. így érvényesült Kossuth szava : „A szabadság összeköt, a reakezió elválaszt bennünket, és meg vagyok győződve, hogy azok a reakezionárius idők örökre eltűntek, amikor valamelyik hatalomnak sikerülne nemzetünkkel visszaélni nemzeti szabadságtörekvések elnyomására. A történelmi tapasztalat és az előrehaladott kultúra közelebb hoztak bennünket egymáshoz. Zrínyi, Rákóczi, Frangepán politikája feltámadását ünnepük úgy a magyaroknál, mint a horvátoknál és annak a nagy megismerésnek a magasztos fénye, hogy az őszinte testvériség és csorbiztatlttn alkotmányos szabadság a legjobb biztosítéka a magyar korona országai boldogulásának és haladásának, hamarosan el fogja oszlatni a zsarnoki és soviniszta vágyak utolsó árnyékát. Bárcsak áthatná egész lényünket és minden érzésünket a „Szabadság, Egyenlőség és Testvériség!“ MAGYAROSI 3ZAC? Budapest, 1907 kedd, Január 1. A harcziaskedvü bolgárok. — A bolgár-szerb háború felé? — — Saját levelezőnktől. — Bclgrád, deczember 30. Czankov Drágán, öreg bolgár politikus kedvencz mondása volt: — Bulgáriából az út Maczedóniába Szerbián keresztül vezeti Ezzel akarta talán az öreg oroszbarát utánozni a hajdani orosz mondást, hogy „az oroszok útja Konstantinápoly felé Bécsen keresztül vezet!“ Jó tíz éve, hogy Bulgáriában Czankov fenti jeligéjét nem hangoztatták, az majdnem feledésbe ment, de most újból feltámad. Felelevenítik a harcziaskedvű bolgár újságok, mégpedig a kormányhoz és a bolgár udvarhoz közelálló hírlapok. A bolgárok ugyanis nagyon dühösek a szerbekre és a görögökre, mert a bolgár ügy Chaezedóniában — saját beismerésük szerint — rosszul áll. A bolgár balsikerekért a szerb és görög felkelő csapatokat teszik felelőssé Szófiában. Pedig ez nem felel meg a valóságnak. A bolgárok balsikereinek Maczedoniában egészen mások az okai. Az ottani lakosság, tönkretétetvén a Szófiából szervezett 1903. évi nagy macedón felkelés által és az állandó anarchiát megunván, elfordult a bolgároktól és inkább a szerbekhez, görögökhöz és a románokhoz vonzódik. A bolgárok ezért aztán rátörtek a szerb és görög falvakra, felgyújtották azokat és gyilkolták a békés lakosságot, azt akarván ezzel elérni, hogy a nem bolgár falvak is a bolgár párthoz szegődjenek. Ez természetesen nem sikerült, de a végeredmény az volt, hogy az 1903. év után a szerbek és görögök is felkelő csapatokat szerveztek macedón elemekből; ezeknek azonban nem volt támadó, hanem csakis önvédelmi jellegük. Ezek a szerb és görög bandák csakis a saját nemzetiségű falvaikat védelmezték a bolgár bandák támadásai és kegyetlenkedései ellen és így megóvták nemzetbelieiket, hogy ne pártoljanak át a bolgárokhoz. Ezen tények nagyon is felbőszítették a bolgárokat, akik most sajtóháborút indítottak Szerbia és Görögország ellen. De ez sem elégíti ki őket. Harczias kedvükben valóságos fegyveres háborúval fenyegetik meg Szerbiát; Görögországot azért nem, mert vele a földrajzi helyzet miatt nem is viselhetnek háborút, így tehát Szerbia a bolgár harczias düh egyedüli czélpontja. A szerbellenes bolgár sajtóhangulat, amely egészen váratlanul jött, elhidegítette a szerbbolgár barátságot, mely 1897. év óta sikeresen fejlődött és a pesszimista hangulatú politikusok már attól is félnek, hogy Bulgária és Szerbia között összekoccanásra kerül a dolog. Nem hiszem, hogy ennyire fejlődnék a dolog, de hogy a szerb-bolgár viszonyok nagyon is elhidegültek és pedig a bolgárok indokolatlan magatartása folytán ,, az világos és bizonyos. A szerb politikusok és a szerb sajtó dicséretreméltó, higgadt, tartózkodó magatartásával arra törekszik, hogy a szófiai szenvedélyek kitörését meggátolja, de a bolgárok nagyon is harczias kedvűek. A szerb-bolgár viszonyt szóba is hozták a szkupstina tegnapi ülésében, de a tárgyalás higgadt volt. Már egy előbbi tudósításomban említettem, hogy Bécs erősen dolgozik Szófiában, hogy a szerb-bolgár barátságot szétverjék. Ezt egész Szerbiában szentül hiszik. Íme egy szerb politikus véleménye az osztrák aknamunkáról : — úgy látszik, Aehrenthal báró — ígéretéhez képest — megváltoztatja a politikát a balkáni államok irányában. Ausztria most kevésbbé fenyeget, kevesebbet sérteget, de azért titkosabban, ügyesebben dolgozik. Aehrenthal veszedelmesebb Golubovszkinál ránk balkániakra. Ausztriának nem volt elég, hogy a szerbbolgár vámunió it tönkretette, most Aehrenthal azon iparkodik, hogy barátság helyett ellenségeskedést idézzen elő a bolgárok és szerbek között. Ez sikerült is neki, mert a bolgárok rámentek a lépre. Dicsérte őket az expozéban, simogatta őket, nagy ígéreteket tett nekik Macedonia tekintetében a szerbek rovására és végre lemondott a bírósági kapitulácziókról Bulgáriában. A bolgárok ezen kis koncessziót nagy eredménynek tekintették és most készek az egész világgal harcba menni, de különösen a szerbekkel, amire hajtogatják is őket Bécsből. A bolgár sajtó szent háborút hirdet Szerbia és a szerbség ellen, ez pedig tisztán bécsi eredmény. A mostani bolgár külügyminiszter, Sztancsov személyes barátja Aehrenthalnak, együtt szolgáltak Szent-Pétervárott. Az új szerbellenes kurzus Bulgáriában attól a naptól kezdődik, amikor Sztancsov miniszter lett. Mi most már vdthálborúban vagyunk Bulgáriával. A bolgárok nem siettetik a kereskedelmi szerződés megkötését és most az autonóm tarifa érvényes közöttünk. Ez rossz jel. Bulgária most azt a szerepet tölti be, amelyet Szerbia az 1885. évben. Akkor Szerbia, Ausztria kedvéért és unszolására, hadat üzent Bulgáriának. Most Bulgária készül hadat üzenni Szerbiának, az osztrák barátság kedvéért. Szerbia megbánta tettét 1885. évben, Bulgária is meg fogja bánni nemsokára. (▼—v.) akczió a hágai békekonferenczia érdekeiben. Budapest, deczember 31. William T. Stead, a „The Review of Review“ szerkesztője, a híres békeapostol, aki a világbéke érdekében kifejtett fáradozásaiért egy ízben már a Nobel-féle békedíjat is megkapta, Londonból a következő levelet intézte hozzánk: A „Magyarország“ tek. szerkesztőjének Tisztelt Uram! A most reánk virradt újév nagy nemzetközi eseménye a második hágai konferenczia lesz. Ez lesz az első olyan alkalom, amikor a világ minden nemzete együtt lesz a tanácsban. 1899-ben csak huszonhat állam küldött követeket. Ez évre azonban máris csaknem negyven állam fogadta el a meghívást. Az augusztusi gyűlés hivatalos programmja azonban meszsze mögötte marad a nemzetek reményeinek és várakozásának. Tisztelettel arra kérem önt, engedje meg, hogy két javaslatot terjesszek ön elé a Békeszövetség programmját illetőleg; egyet pedig arra nézve, hogyan, milyen eszközök révén válhatnék az hathatóssá ? Az első javaslat az, hogy Hágában a kormányok forma szerint magukra vállalnák a propagandát a béke és a nemzetközi eszme dolgában, ahelyett, hogy ennek a feladatnak több-kevesebb eredménynyel való végzését magánosokra vagy a béke-egyesületekre bíznák. Ebből következnék azután az, hogy a konferencia ajánlaná a képviseletben jelenlevő hatalmaknak egy béke-költségtetés vagy béke-alap megalkotását. Ez határozott arányban állhatna az illető állam hadi költségvetésével, mondjuk pl. hogy egy tizedszázalékát tenné annak, vagyis hogy egy koronát áldoznánk a béke ügyéért minden olyan ezer korona ellenében, melyet hadikészületre költünk. A második javaslat az, hogy tegye a konferenczia kötelezővé a hágai egyeség VIl. pontját. Ez a pont azt kívánja, hogy mielőtt két ellenfél kardot húzna, tárja az ügyet olyan semleges tanácsadók elé, akik ekkor mint segédek vagy