Magyarország, 1907. április (14. évfolyam, 79-103. szám)

1907-04-02 / 79. szám

MAGYARORSZÁG " BUDAPEST, 1907. ÁPRILIS 2. ___ KEDD | XIV. ÉVFOLYAM 79. SZÁM. Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ Tévés­ körút 19 sz. Főszerkesztő: ----­Előfizetési ári negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Holló Lajos: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. A franczia külügy­­ ­­ miniszter mirólunk. Budapest, április 1. Osztrák szövetségeseink mindig ér­tettek ahhoz, hogy a külföldet a magyar törekvések felől a maguk szájaize szerint informálják. A külföld, sajnos, ritkán vette magának azt a fáradságot, hogy az Ausztria és Magyarország kö­zött fenforgó viszonyok iránt mind a két fél részéről informáltassa magát, hanem többnyire megelégedett az egy­oldalú bécsi informác­ióval. Innen van, hogy sok olyan nyilatkozatot hallottunk már a külföldön elhangzani, amelyek a mi törekvéseinket elítélik. Egy bécsi lap, a „Neues Wiener Tage­blatt" most nem kisebb embert, mint Pichon franczia külügyminisztert szólal­tat meg, amint ő véli, ellenünk. Közöl­jük e nyilatkozat lényeges tartalmát, de mindjárt megjegyezzük, hogy ez a nyilatkozat korántsem szolgálhat olyan erős fegyverül a mi törekvéseink ellen, mint aminőnek azt a bécsi lap fölhasz­nálni szeretné. A franczia külügymi­niszter a következőket mondotta: — Nem szokásunk, hogy oly dolgokba avatkozzunk, melyekhez semmi közünk. Az adott esetben is teljes tartózkodással viseltetünk, mely azonban nem akadályoz meg abban, hogy Ausztria-Magyarország császári kormánya (?) iránt érzett őszinte barátságunknak nyilvá­nosan jelét ne adjuk. Ferencz József császár most azon fáradozik, hogy államait a jelenlegi nemzetközi keretekben megtartsa, anélkül, hogy a keresztülvihető reformokat visszautasítaná. Nem a mi dolgunk, hogy különböző népek bírája gyanánt szerepeljünk, de jogunkban áll azt az igazságot megállapítani, hogy az egység erőssé tesz. Általános az a kívánság, hogy Ausztria-Magyarország nemzetközi hely­zetében megmaradjon, ami annyit tesz, hogy megosztva kevésbbé lenne hatalmas. Morális hatalma anyagi erejére támaszkodva, sokkal gyakrabban játszotta a­­mérsékelő, a békítő szerepét, semhogy általánosan ne óhajtanák, hogy az osztrák-magyar eszme (?) minden átme­neti küzdelem daczára érintetlenül fenmaradjon s tiszteletben tartassák a monarchia minden részében. Francziaország és Ausztria-Magyar­ország egymáshoz való viszonya mindig kitűnő volt s kedves vágyam, hogy az is maradjon. Azt jelenti-e a franczia külügyminisz­ter nyilatkozata, amit a bécsi lap be­lőle kiolvasni szeretne? Az követke­zik-e ezekből a szavakból, hogy Ma­gyarország maradjon ezután is politikai­lag, katonailag és gazdaságilag függés­ben Ausztriától? A függés nem egység, és ha Magyarország Ausztriától függ, akkor osztrák-magyar eszméről nem beszélhet a franczia külügyminisz­ter. Az ő szavainak más ér­telmét mi nem látjuk, mint hogy ő azt kívánja, hogy Ausztria és Ma­gyarország maradjanak együtt a közös kátéi in­fcállákdá ifik. ■ mmnmmmmmmmammmmammmmmmam uralkodó alatt, vagyis a „mostani nem­zetközi keretekben.“ De ha a bécsi lap tudósítója az iránt intézett volna kér­dést a franczia külügyminiszterhez, hogy e nemzetközi keretekbe odaérti-e a közös vámterületet, a közös bankot, a magyar hadsereg német nyelvét, meg a delegácziókat, bizonyára azt a választ nyerte volna, hogy ő „különböző népek bírája gyanánt nem szerepelhet.“ Mi a franczia külügyminiszter nyilat­kozatából azt az impressziót merítjük, hogy a külföld irányadó körei, bárme­nyire igyekezzenek is azokat az osztrá­kok félrevezetni, mégis csak meg tudják látni a két ország közötti viszony lénye­gét. Ez pedig, az európai viszonyok szem­pontjából mérlegelve, nem megy túl a perszonális unión, vagyis azon, amit a függetlenségi párt követel. Ha Európa megtudja azt,hogy a magyar függetlenségi törekvések nem jelentik Magyarország­nak Ausztriától és a Habsburg-dinasztiá­­tól való elszakadását, akkor Európa nagyon szépen belenyugszik ezen tö­rekvések érvényesülésébe. Ezért van az, hogy osztrák barátaink a mi törek­véseinket mindig elszakadási törekvé­seknek igyekeznek Európa előtt feltün­tetni, mert csakis így képesek Európá­ban ellenünk hangulatot csinálni. Olyan okos ember, mint a franczia külügyminiszter, nem tekintheti bécsi venni. De hát ez nem tartozik a dologhoz. Végre is apa nem érzi magát boldogtalannak, vagyis ki tudja, valami kelletlen, csúnya perszona mellett nem lenne-e százszor bol­dogtalanabb? Mert nem minden csúnya asz­­szony olyan édes és jó, mint az én szegény mamuskám volt . . . De minduntalan elcsapongok a tárgytól. Ez bizonyára azért van, mert jól esik, hogy egyszer amúgy Isten igazában kibeszélhetem magam, mert amíg állapotom kétséges volt, azaz amig hittek a felgyógyulásomban, min­dig csak a beszédtől tiltottak és nekem min­den érzésemet, gondolatomat vissza kellett fojtanom, holott sokszor azt hittem, hogy széthasad a fejem, úgy gomoly­go­tt benne a sok indulat. Egy kis frissítőt kérek, kedves Dorottya nővér. Úgy ... Most nyújtsa ide ezt a szép, erős és mégis gyengéd fehér kezét. Istenem, ha mellettem lett volna akk­or, talán ... De egyedül voltam és annyira kétségbeesett ! Nem láttam más megoldást! Tehát, amint mondtam az előbb, hazakerül­tem az új életbe, hol a mostoha mama volt a sugarakat szóró nap és én mellette a sze­rény kis bolygó. De azért nem éreztem ma­gamat mellőzöttnek, mert olyan áldott termé­szetem volt, hogy mindenki szeretetébe be tudtam magam hizelegni. Nálam nélkül nem mentek semmire. Ha a háznál sok volt a dolog, én voltam a kovász, aki kedvre derítettem még a legveszedelmesebb házi dorombot is, az öreg Trézsi szakács­nőt. Ha mulatságot, kirándulást terveztünk, én voltam a főrendező és hiába lett volna akármi bajom, ott kellett lennem, mert ná­lam nélkül nem volt kedve senkinek. A ta­valyi szüreten történt, hogy erősen áthültem. ———————JB» jmmímm Szanatóriumban. — A „Magyarország“ eredeti tárczája. — Irta: Véonelná Jankovich Luiza. Kedves Dorottya nővér! Ah, Istenem, aludt és én felébresztettem szegényt ! Látja, ilyen a beteg! Hogy ő nem tud nyugodni, azt szeretné, más is viraszszon, hallgassa lázas, megbomlott agyrendszerének képtelen­ségeit, egyszóval vele kínlódjék, együtt jár­ják a Golgotát. Belátom, hogy kegyetlenség ez tőlem és bocsánatát kérem kedves nővér ! Én nem is tudom, hogy van az, de a többi ápolónőimnek békét hagytam. Azok szundikál­hattak, imádkozhattak, olvashattak kedvükre, sohasem jutott eszembe, hogy zavarom őket, legfőképpen pedig nem gondoltam arra, hogy elmondjak nekik egyetmást abból, amivel csordultig van a lelkem. De magának oly édes, bizalomgerjesztő arcza van, a hangja is lágy, behízelgő, szintúgy simogatja az em­ber lelkét. Magához nagyon vonzódom az első percztől kezdve, hogy mellém rendelték. Meg kérem ne tiltson el a beszédtől ! Mire való volna ez a kegyes ámítás, mikor úgyis tudom, hogy betegségem abba a stádiumba jutott, mikor már minden szabad . . . Hisz én akartam így. Voltam már a javulás útján is. Úgy beszéltek rólam, mint lábbadozóról, aki maholnap elhagyja ezt a szomorú helyet. Egyszerre csak visszaestem olyan váratlanul, hogy a kezelő orvosom nem győzött ra­jta csu­dál­koz­ni. De hiába csóválta gondterh­esen a fejét, sem ő, sem a többiek nem tudtak az újabb veszedelem kútforrására akadni. Én pedig sunyi módon hallgattam, nem árultam el semmit. Mi közük van hozzá ? Nemsokára úgyis kisiklok a kezeik közül és ők egy megfejthetetlen problémával gazdagabbak lesznek. De magának, édes, ha érdekli, el­mondok mindent. Igazítsa meg, kérem, a pár­náimat, így. Ha ülök, sokkal könnyebben esik a beszéd. Ah, milyen szép ez a rózsa­­csokor itt a szekrénykémen ! Csak most lá­tom teljes pompájában. Tulajdonképpen szép figyelem a kishugomtól, hogy minden áldott nap friss rózsacsokrot küld nekem a postán. Pedig szegényke, ha tudná ! ... De hát ő nem oka semminek. Kegyed is be fogja látni. Hallgassa csak kedves !. .. Azon kezdem, hogy kis lány voltam még, mikor elvesztettem az anyámat. Tulajdonkép­pen én szerintem az volna a legjobb, ha minden anya magával vinné sírba a kis­lá­nyát is, né­ha hagyná egyedül ténferegni a világban. De hát ez abszurdum. Vannak néha ilyen képtelen gondolataim, miért is az enyé­mek egy kissé kü­löncznek tartottak, de azért nagyon jól megfértek velem és szeretett mindenki. Mikor az intézetből kikerül­tem, apa már az új mamával és test­vérkével jött elém az állomásra. (A mosto­haanyámnak is volt az első házasságából egy kis leánya.) Körülbelül hat évvel volt fiatalabb nálam, miért is én mindjárt a gon­dos kis mama szerepét vettem át vele szem­ben. Mert az igazi anyja .. . Hogy is mond­jam csak ? Hiszen látta ... Vagy igaz, még akkor nem volt mellettem, mikor ő megláto­gatott. Mert aki egyszer látja, tisztában lehet vele. Szép asszony, ragyogó, tündöklő szép­ség és úgy gondolja, hogy teljesítette min­den kötelességét, ha kegyesen megengedi, hogy az emberek megittasodjanak a látásá­tól. Még máig sem értem, hogy volt apának bátorsága az én szegény, jelentéktelen kis anyám után ezt a pompás teremtést nőül Lapunk mai száma 16 oldal.

Next