Magyarország, 1907. június (14. évfolyam, 130-155. szám)

1907-06-01 / 130. szám

MAGYARORSZÁG . .......... "' ' ' . i' ............ . BUDAPEST, 1907. JUNIUS I. SZOMBATi IntézeTI XIV. ÉVFOLYAM 130. SZÁM. Előfizetési árt negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. főszerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatali Teréz-körut 19 sz. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Hülló Lajos. Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Egy kis összehasonlítás. Irta: Hook János. Budapest, május 31.? Ádázabb gyűlölettel, tisztességtelenebb fegyverekkel kormányrendszert még nem támadtak, mint a koalícziót. A legszélsőbb árnyalatok fogtak kezet a nemzeti irány megbuktatására. Kiosztott szerepekkel dolgoznak. Hazugságokkal izgatnak, rágalmakkal szítják a tüzet és következetesen szövik a cselszövények szálait. Mint a régi satyrok, úgy ők is egy szájból hideget is, meleget is fújnak egyszerre. Ott leselkednek az udvari előszobákban, hogy egy-egy alkalmas pillanatban széthintsék a gyanúsításnak, a bizalmatlanságnak konkolyát. Ügynökeik pedig ezalatt bejárják az országot és a gunyhókban bujtogatnak. Fölfelé denuncziálnak és óvatosságra intik a dinasztiát a nemzeti irány elhatalmasodásával szemben. Lefelé pedig lekicsinylik a koalíczió alkotásait. Árulásról, jogfeladásról beszélnek, így lesznek sima udvaronczokká és véresszájú demagógokká egy személyben. A nagy tömeg pedig, amely nem mérlegel, hanem többnyire csak a benyomások után indul, — felül a hazug jelszavaknak. Elfelejti, hogy évtizedek alatt ugyanazok ütötték az ország testén a legfájóbb sebeket, akik most e sebeket simogatják. Olyanok ezek, mint Rabelais rókái. Néha még a jámbor zaCZT~- II..III—------ — vándokruhát is felöltik, hogy annál jobban megkopaszthassák a libákat A tömeg pedig, amelynek szenvedélyeit csak azért tüzelik fel, hogy így annál biztosabban megtéveszthessék , nem veszi észre a hamis játékot. A ravasz fondorlatokat, amelyeknek titkos czélja a nemzeti politika megbuktatása és a felelősség nélkül hatalmaskodó önkénynek visszaállítása. Ezt a kétszínű játékot már a rómaiak történetéből ismerjük, így buktatta meg egykor az elaljasodott senatus is, a nép igaz barátját, Caius Gradiust. Felbérelte ellen Livius Drusust, hogy ígérjen a népnek még többet. Mikor az elámított tömeg azután készpénznek vette a hazugságokat, a nemes Gradhust legyilkolták a szent ligetben. A senatus pedig ismét kezébe ragadta a hatalmat és a nép újra visszasüllyedt a régi szolgaságba. Ilyen drususi szerepre vállalkoznak nálunk is a letört régi nagyságok és kitartott czinkosaik, a politikai desperációk, hogy a megtévesztett nemzet vállain újra fölemelkedhessenek a hatalom polcára. Szent előttük minden eszköz, amely őket kitűzött czéljukhoz egy lépéssel közelebb viheti. Nem tudják felejteni a boldogabb idők emlékeit, midőn a nemzeti jogok elárulásáért albérletbe bírták az egész országot. Most bántja őket a napfény, a közélet tiszta áramlata, mint ahogy nem tudták élvezni a sivatag szabad levegőjét az egyiptomi szolgasághoz szoktatott vének sem. Lázongtak és izgatták a népet, hogy térjenek vissza a régi hagymákhoz és az elvesztett húsosfazekakhoz! Minthogy évtizedes rombolásaikat pár hónap alatt helyre nem hozhatták, csalódásokról beszélnek. Ők az új kormányzatban csak személycserét látnak és nem rendszerváltozást? Sikereket és kézzelfogható eredményeket követelnek tőlünk s belesafuggerálják a tömegbe, hogy az új politikai helyzet csak folytatása a régi rothadásnak. A jóhiszemű és becsületes hazafiakhoz szólok, hogy vonják hát meg józan ítéletükkel a két rendszer között a párhuzamot. Nem látják-e, hogy a régi stagnáczió, mely a meddőségnek, a mozdulatlanságnak korszaka volt, hogyan változott át lassanként a tisztulásnak, az erjedésnek korszakává? Mindenütt látjuk a fölpezsdülést, amely mindig az egészségnek a megnyilatkozása a szervezetben. Mit jelent ez a nyugtalanság? Hogy a szunnyadó erőtényezők működni, forrongni kezdenek s egy benső átalakulás processzusára vetnek világosságot. Ez a születésnek a vajúdása! Ahol küzdelem jelentkezik, ott van a cselekvő élet is. Csend és nyugalom csak a temetőben van, mert az élet törvénye a forrongás, a harcz Csalhatatlan ismérve ez a mi fokozatos haladásunknak is. De ne feledjük, hogy mi most még csak az áttörés nehézségeivel küzdünk. Lassú átmenetekkel, észrevétlenül emelkedünk, minthogy a természetben sincs ugrás, Damaskus felé. Vígjáték 1 felvonásban. — A Magyarország tárczája. —Személyek : Roger, Micheline, neje, Hortense Szobaleány. Szintér: elegáns öltözőszoba. A háttérben kandalló, balra a hálószoba ajtaja, jobbra ablak. A bútorokon ruhadarabok hevernek ennivaló rendetlenségben, mint ahogy az egy bálba készülő Szép asszonynál szokott lenni. Micheline kivágott ruhában áll a tükör előtt, amíg Hortense térden állva kétségbeesetten erőlködik, hogy a derekát bekapcsolja.) 1. jelenet: Micheline : Az Istenért siessen ! Az úr rögtön itt lesz. Tudja, hogy ő milyen pontos ! Hortense : Mert az úr nem hord fűzőt ! Midheine: Oh, a férfiak! — Egy ing, egy nyakkendő, és fel vannak öltözve! Nos, megvan ? Hortense: Végre! Egész melegem lett tőle! Micheline: Gyorsan a belépőm, keztyüm... zsebkendőm . .látja, már itt is van! (Kopogás hangzik.) Ön az ? Szabad ! Jöjjön! . . . de jöjjön hát! 11. jelenet. (Roger báli öltönye felett bundával belép s órájára néz.) Michelin (idegesen): Áh, tudom, tudom: „Elkéstünk ... ez már mégis csak sok ... utolsók leszünk ... ez folyton igy megy ...“ Roger (nyugodtan): Ellenkezőleg, én meg akarom önt dicsérni, kedvesem, ma nem késünk, csak egy kis órát! Micheline: Nagyon szellemes ! Roger: Nem, csak pontos vagyok ! Micheline: Pontos — pontos ! De nagy dolog pontosnak lenni, ha nem kell öltözködni ! Tudja, mit mondott az elébb Hortense? „Látszik, hogy az úr nem hord fűzőt!“ Roger: Igaza van, még nem hordok! (A nejéhez.) Mehetünk ? Micheline (a keztyűjét húzva): De siet! Az ember azt hihetné, hogy ég a vágytól valakit viszontlátni! Roger: Helyes ! A kötekedés, oldaltámadás mind nagyon klasszikus dolog! De csalódik, kedvesem, a flirt az egyetlen sport, melyet nem kedvelek — fárasztja az idegeket minden czél nélkül! Hanem én nem szenvedhetem, ha egy szalonszíndarabot rossz helyről kell néznem. A múltkor is Laminetteéknél egy kövér hölgy mögé kerültem, akinek a . . . akinek a . . . tournedosja eltakarta előlem a színpadot és nem láthattam . . . Hortense: A cocotteokat? Roger: Ha úgy tetszik! De ön egy kissé túlszigorú a barátnői iránt! Micheline: Én a professzionátusokról beszéltem ! Roger: Pedig mégis csak ők viselik legszebben magukat. Micheline: Köszönöm! De rászánja magát végre az indulásra? Roger: Mit, én . . . hiszen ön . .. Micheline: Már egy órája várok önre, míg ön folyton tournedos-król beszél nekem! mmm—mmmmm ' ,----------,gfiiif—i----------■HígS.—'"T" T * Roger (dühösen) : No, tudja ... (elneveti magát) ez igazán kacagtató ! Hortense, az autó előállt? Hortense: Igen ! (Az ajtón kopognak.) Micheline: Ki az megint? Lehet! (A komornyik egy pneumatikus táviratot hoz.) Roger (átveszi a sürgönyt s a feleségének nyújtja): Ez önnek szól! Micheline: Lássuk! A Martha írása ! (Felbontja.) Paff! Ne tessék ! Roger: Nem tartják meg az estélyt ? Micheline: Nem. (Fenhangon olvassa.) „Kedvesem, egy szomorú esemény, Pavanes nagynénénk hirtelen halála . . .“ Lehetetlen! A nagynéni meghalt. . . . Roger: Ezen nincs semmi csodálni való! Micheline : Hogy-hogy ? Roger: A dolog természetes. Ez a vén boszorkány egész életét kellemetlenkedéssel töltötte. Most is neki mindegy lett volna, akár holnap, akár nyolc nap múlva hal meg, de ő, hogy minket megbosszantson, csak azért is ma halt meg rosszakaratból ! Én a Lionel helyén bizony nem gyászolnék... Micheline: Ugyan Roger, hogy beszélhetsz így a megszomorított emberekről ? Roger: Szomorú? Ugyan menj! Az istenadták örökölnek egy milliót! Mahivemeéknek több a szerencséjük, mint megérdemlik. (Idegesen fel s alá jár.) Ez emberek, akik a náluk való robotolás kedvéért elütnek három ebédtől, mert három ebédre voltunk hivatalosak s az utolsó perczben cserbenhagynak ! Micheline: Mit tehetnek egyebet! Roger : Mit tehetnek ? Hát mit tudom én ? Lapunk mai száma 23 oldal.