Magyarország, 1907. július (14. évfolyam, 156-181. szám)
1907-07-02 / 156. szám
MAGYARORSZÁG BUDAPEST. 1907. JULIUS 2. KEDD XIV. ÉVFOLYAM^ 156. SZÁM. Előfizetési év. Egyetlen. 7 évTM ** korona. FWkeszti: Szerkesztőség és kiadóhivatal! Teréz-körut 19 K -Egyen szám éra helyben és vidékeit 10 fillér. Holló Lajos. Hird^tések minimét« „4mit4»„a dij„*b4. ««int. Tisztelettel felkérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt szíveskedjenek lehetőleg gyorsan intézkedni, hogy a lap küldése fennakadást ne szenvedjen. ......................................................................... A tolakodó osztrák. Budapest, július 1. Tudtuk és mondottuk is mindig, hogy a Magyar türelem szörnyen, hosszú, de azt hittük, hogy annak is megvan a maga határa. Most látjuk, hogy nics. Mert amit két nap óta, művel itt egy szemtelen, tolakodó osztrák, az példátlan a világon. Semmiféle nemzete a világnak nem tűrné azt, hogy eljöjjön a határai közé egy külföldi ember, népgyűléseket rendezni, izgató beszédeket tartani. Nálunk megtörtént ez a példátlan eset, a hatóság tudtával, beleegyezésével, közreműködésével. Próbálná azt meg például Francziaországban egy német birodalmi képviselő, amit Pernestorfer Hálunki de facto Megcselekedett, hogy összegyűjtse a Francziaországba élő német elvtársakat, és izgassa őket a fennálló társadalmi és állami rend ellen. Az az atyafi alighanem szereplésének első órájában megismerkednek a franczia toloncz-rendszabályzattal. Nálunk? A rendőrség hivatalosan tudomásul veszi a bejelentést, hogy egy Magyarországi népgyűlésein egy osztrák birodalmi képviselő beszédet fog tartani. És a rendőrség képviselői végigülik és végighallgatják az egész népgyűlést, mintha az a világ legrendesebb dolga volna, hogy itt idegen ország embere lázító beszéddel segítsen szétbontani amúgy is bomladozó nemzeti egységünket. Valóban nem tudja az ember, mit bámuljon inkább, az osztrák «vendég» szemtelenségét-e, vagy a Magyar rendőrség Mamlaszságát ? Mondhatjuk, szép kis preczeder is! Sietnek is az osztrákok fölhasználni. Halljuk is már az osztrák szoczialista képviselők fogadkozását, hogy időrőlidőre le fognak' hozzánk' rándulni, hogy «szervezzék' a Magyar társadalmat». Éppen csak ez hiányzott nekünk ! Jó képe lesz annak a Magyar társadalomnak, amit a bécsi szoczialisták fognak megszervezni! Választási Mozgalmaink is egy új, eredeti, Modern vonással gazdagodnak. A Magyar jelölt és a Magyar népszacok mellett meg fog jelenni az osztrák birodalmi képviselő is, hogy kioktassa, fölvilágosítsa ezt a tudatlan, politikailag éretlen magyar népet. Mert a Mi Pemerstorfer urnak’ szabad, miért ne volna szabad a többinek is? És ami szabad volt egy népgyűlésein, miért ne volna szabad tizen, százon, ezren? Hiszen megmondotta Pemerstorfer Úr, hogy ő itthon érzi magát, mert a «monarchia» határain belül van! Lám, lám, milyen egyformán tudnak, gondolkozni az osztrák urak, mikor Magyarország közjogi helyzetéről van szó! Akár klerikális, akár liberális, akár szoczialista, a «Gesammtmonarchie»-ből egy sem enged. Igaz, hogy ez az első eset, amikor osztrák ember magyar népgyűlésen nyíltan vallhatta és hirdethette ezt a magasztos eszmét, de a rendőrség által nyújtott precedens folytán van reményünk, hogy ezentúl országszerte hirdethetik a bécsi urak Ausztria és Magyarország szoros állami együvétartozását! Mert hiszen ők itthon vannak! Hát engedelmet kérünk. Mi ezt a precedenst el nem fogadhatjuk. Tiszteljük a vendégjogot, de csak addig, amíg a vendég vissza nem dll vele. Várjon a szabad Amerika eltűrte volna-e, ha Apponyi, amikor Amerikában járt és ott beszédeket mondott, Amerika közéletének vezető embereit piszkos, korrupt, hitvány alávalóknak nevezte volna? Vagy ha megpróbálta volna ott pártot szervezni arra a Czélra, hogy fölforgassa Amerika társadalmi és gazdasági rendjét? Pedig Pernestorfer Ur nálunk ezt mind Megcselekedte. Ennélfogva Pernerstorfer Urat egyszer s Mifidenkorra ki kell Utasítani Magyarországból. A nemzetek között általános, elemi szabály az, hogy egymás belügyeibe A Nagy János sarcza. — A «Magyarországa eredeti tárczája. — Irta: Vértesi Arnold. • Jól ismerték a dunántúli végekben Nagy Jánost, a veszprémi vitézek zászlótartóját. Hire volt derékségének, sok jeles vitézi cselekedetének, de nem volt szerencséje: már harmadszor került török rabságba. Holmi fehérvári portyázó török katonák elfogták. Azoktól szerezte meg Musztafa aga, mivelhogy illendő, hogy ilyen derék vitéz ne maradjon közönséges emberek rabságában, hanem a hatalmas császár jóravaló agájának a gondviselése alá jusson. Nem is veretett vasat a lábára az aga. Hadd lássák, hogy Musztafa aga megbecsüli a vitéz embert s nem cselekszik úgy, mint az ebhitü gyaurok, (Allah pusztítsa el őket), aok mindjárt vasat vernek a rabságba jutott szegény törököknek kezére, lábára, akár közrendü, akár főember legyen. A lándzsa végével sem fenyegette, hogy nagyobb sarczot csikarjon ki tőle: — Tudod te magad, jó vitéz, hogy meg kell becsülni az ilyen vitézlő embert s illendő sarczczal kell megváltani. — Nincs már semmim, amiből sarczot fizethetnék, — feleli Nagy János; — kétszer kifosztottak a ti embereitek s itt kell megrothadnom a rabtartó házban, ha sarcz nélkül nem bocsátotok ki. Musztafa aga szakállát simogatta és nyájasan szólt: — Ne beszélj így, fiam, Nagy János. Hogy ereszthetnék én el sarcz nélkül ilyen derék fő-fő vitézt? Hát csak annyira becsülöd te magadat? Lám, Czakó Ambrus is megadta a negyedfélezer forint sarczát, te is megadhatsz annyit. — Czakó Ambrusért is a szegény veszprémi katonák adták oda a zsoldjukat, — sóhajtott Nagy János; — de ki váltson ki engem? — Majd csak összekoldulhatod a sarczodat te is. Kezességre, hitlevélre kieresztelek. Tudod, mi a törvényi s a becsületes szokás a császár népe közt és a ti népetek közt. De Nagy János csak azt ismételte, hogy nem lehet az, soha meg nem hozhatná ő a sarczát. — No, fiam, hát akkor majd megmutatjuk neked a lándzsa végét, ahogy ti szoktátok, — mondta Musztafa. S arra megkezdődött az alkudozás Musztafa ága és Nagy János közt.— Megadhatnál legalább’ harmadfélezer forintot. — Miből? Se házam, se földem. Szegény végbeli katona vagyok. ■— A királyod megadhatná, akinek szolgálsz. — A király? — gondolta Nagy János. — Czakó Ambrus kapitányt is a szegény katonák maguk váltották ki. De mivel válthatnák ki őt? Zsoldot már Isten tudja, mióta nem láttak. Egészen lerongyosodtak, éheznek is szegények. Nagy nyomorúságban vannak. Csak a portyázás tartogatja bennök a lelket, csak amit itt-ott elcsíphetnek a török elől. Az aga azonban nem akart alábbszállni: — Csúnya, fösvény nép vagytok, ti magyarok. Azt mondjátok: nincs pénzetek. De ha ti elfogjátok a jámbor igazhivő törököt, bezzeg lenyúznátok a bőrét is. Hát nem vette meg a hétezer tallért szegény Halil agáért Zrinyi György uram? Pedig az is szegény vitéz volt, a jámbor aga. Bezzeg ti elfogdossátok a szegény kalmárokat is, mikor békességben utaznak. Hát nem a veszprémi huszárok fosztogatták-e ki szegény Ámhát agát? Hát most csak nyúljatok a tarsolyotokba s fizessetek ti is. i _i .1 — De honnan vegyünk annyi tenger pénzt? — vetette ellene Nagy János. — Annyiért egész zászlóalja embert is fogadhatnának helyettem. Dorgáló szóval fordult feléje az aga: — Szégyelled, vitézlő Nagy János, hogy olyan kevésre becsülöd magadat. Bizony meg- szurkáltatlak a lándzsa végével, ha emberségesebben nem beszélsz s meg nem adod a becsületes sarczodat. — Hát mit adjak? Hiszen tudod, hogy már kétezer odaadtam mindenemet. . . Ilyen derék vitéz szerezhetett azóta megint. Szégyen volna, ha kétezer forinton alul eleresztenélek. Azt mondanák: a zászlótartó Nagy Jánost nem tudta megbecsülni Musztafa aga. — Adnak helyettem más rabot, a ti nemzetetekből valót. — Mi haszna abból Musztafa agának? ■— szólt a török fejét csóválva. — Az ember a császáré, de a pénz, amit fizetsz, az az enyém. Hát eleresztelek másfélezer forintért... Az is sok? Hát legyen ezer forint. De most már ne alkudjál tovább. Nem illik az ilyen vitézhez. — Hiába ígérném, derék aga, soha még nem bírnám fizetni. Végre megegyeztek négyszáz forintban. — Azt nézem, hogy már harmadszor esett meg rajtad ez a szerencsétlenség, — mondta Lapunk mai száma 22 oldal.