Magyarország, 1907. december (14. évfolyam, 285-308. szám)

1907-12-01 / 285. szám

BUDAPEST 1907 DECZEMBER I. VASÁRNAP/^^%/­ XIV. ÉVFOLYAM 285 SZÁM. ii -- 7......... Előfizetés» árt negyededre 1­­ corona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő. Szerkesztőség és kiadóhivatali Teréz-körút 19 sz Egyes szám áll a helyben és vidéken 10 fillér*« Holló L 8. j O Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. A magyar államiság jogai. Írta: Holló Lajos. Budapest, november 30.; Vérem fellázad, amikor magyar közjogi fejtegetéseket olvasok, amelyek a horvát visszaéléseknek sietnek tá­mogatására. A horvát képviselők­nek — mondják — ugyanazon jogaik vannak a magyar országgyűlésen, mint a magyar képviselőknek. Ez sem igaz, mert a horvátoknak csak a közös vo­natkozású ügyekben vannak jogaik. De nem ez a kérdés. A horvát nyelvnek használatá­ról van szó. Arról van szó, hogy a magyar törvényhozás tanácskozásait át lehet-e alakítani heteken és hónapo­kon keresztül horváttá? Arról van szó, hogy a horvát képviselőknek meg le­het-e egyáltalán akadályozni horvát nyelvű szóáradatokkal a magyar ország­gyűlés működését. Eszem, lelkem, hazafiságom, minden tiltakozik ez ellen. Hogy Horvátország­ban mit csináljunk és mit ne csinál­junk, ez bölcs mérlegelés dolga lehet. Mindenki azt tartja, hogy amíg békés megoldásra van kilátás, arról az útról nem szabad letérni. De itt a magyar törvényho­zás jogainak megvédésében nincs alku és nincs megegyezés. Itt az állami jogaink ellen elkövetett merény­letet vissza kell verni. Nem meghát­rálni kell, hanem a harczot, ha már durva és brutális formában fölvettetett, egye­nesen provokálni kell. A magyar törvényhozás nyelve a magyar. Ez egy kér­lelhetetlen törvény, amelynek érvényt kell szerezni. Sem horvát, sem semmi­féle más nyelvvel, a magyar törvény­­hozás tanácskozásainak szabadságát kor­látozni nem lehet. A horvátok igen­is tehetnek horvát nyelven is nyilatko­zatokat. De a horvát nyelv használa­tával vissza nem élhetnek. A magyar törvényhozás működését meg nem akaszthatják. Az első kísérletet, amely erre irá­nyul, kérlelhetetlenül vissza kell verni. Nem erőszakos eszközökkel, nem kiál­tozásokkal és tettlegességgel, hanem vissza kell verni a törvény ere­j­é­vel. Mert világos és kétségbevonhatatlan törvényünk van reá, hogy a magyar törvényhozás nyelve a magyar. Ezt a törvényt hatályából kiforgatni semmiféle eszközzel nem lehet. Legkevésbbé lehet azt tenni a törvényhozásnak méltányos­­sági okokból engedett egyik kivéte­les intézkedésének felhasználásával. Nincs a világon az a Lustkandl, vagy más rabuliszta közjogász, aki ezt ki­mutatni tudná. Sajnos, törvényhozásunk működését még mindig megzsibbasztja a lappangó horvát veszedelem. Most csendben van­nak a horvát urak, gyűjtik az erejüket. Örülnek, hogy magyar képviselők vet­ték át helyettük egy ideig a szót. De ki tudja, mikor törnek újólag reánk ? Megint fogunk akkor kapkodni, megint fogunk széthúzni és megint fo­gunk közjogászkodni ? Nem igaz, hogy nagy veszedelem a horvát veszedelem. Nagy veszedelem a magyar gondatlanság, az előrelátás hiánya és az egymás között való huza­vona. Ha készen állunk támadásukra és fellépünk erél­lyel, egységes felfogással és törvényes fegyverekkel, játszva elhárítunk törvényhozásunk feje felől minden ve­szedelmet. A magyar alkotmány olyan erős vár­fal, amelyen néhány hebehurgya horvát koponya könnyen összelocscsan. Ott lent sem ronthatjuk ezzel a hely­zetet. Ellenkezőleg, ha látják a magyar törvényhozás erélyét és egységét, talán inkább eszükre térnek, így már rendes fegyvertárukba vették be, hogy ők hor­vát szóáradatokkal megakaszthatják (!) a magyar országgyűlés működését. Ha megtudják, hogy visszaéléseiket senki tovább el nem tűri, nagyzási hóbortjuk­ból is könnyebben ki fognak gyógyulni. Függetlenségi társaimon velem együtt erőt vett az elkedvetlenedés a horvá­­tokkal szemben tanúsított erélytelenség és gyámoltalanság miatt. Nem is habo­zom kimondani: ha ebben az irányban továbbra is ezt az utat követnénk, ké­pes volnék egymagamban állva is a nyílt propaganda terére lépni. Mert két dologban nem hiszem, hogy függetlenségi politikusoknak­­ engedni lehetne. Egyik a magyar állami­ság megvédése. Másik a független­­ségi politika előrehaladása. A h­orvátokkal szemben való gyenge­ség egyenesen a magyar állami­ság jogát veszélyeztetné. Európa előtt — mondják — nem akarunk jogtipró színben feltűnni. Nem is kell. Még ön­magunk előtt sem kell jogtipró színben feltűnni. De feltűnhetünk e Európa előtt gyámoltalan és nevetséges színben, akik államiságukat sem tudják egy ki­csiny erőszakoskodó csapat betörése ellen megvédelmezni ? Igaz-e, hogy szá­zados küzdelmek biztosították a magyar országgyűlés magyar nemzeti jellegét? Igaz e, hogy tételes törvény is határo­zottan megállapítja a törvényhozás ma­gyar állami nyelvét? Ha ez mind igaz, hogy lehet akkor egy generáczió mégis oly könnyelmű és lelkiismeretlen, hogy ezt a százados jogot néhány vakmerő ember kedvéért megsemmisülni engedje ? Jogtisztelet ez, vagy inkább megbocsáthatatlan gyáva­ság és könnyelműség ? És éppen a függetlenségi pártnak az országban és a magyar törvényhozás­ban többségre jutásakor essék meg ez az országos megszégyenítés. A függetlenségi politika elhala­dására milyen hatással lehetne ez a gyengeség? Igaz, hogy a 67-es al­kotások egyik példátlan szerencsétlen intézkedése ad tápot a horvát vissza­élésre. De azért nem a 67-es intézmények emberi, tehát gyarló voltára akarunk ebből is következtetni. Hanem arra, hogy íme, a többségre jutott függet­lenségi politika nem tud megküz­deni a nehézségekkel. Nem tudja elhárítani a veszedelmeket a nem­zet feje felől. Nem a jóhiszemű 67-es politikus kombattánsok részéről, hanem kívülről napról-napra megindul a támadás ezen okból is a függetlenségi politika ellen. Tapsolnak hozzá, mikor azt a hazug vádat emelik a függetlenségi politika ellen, hogy íme, az sem tud mást csi­nálni, mint a 67-es politika folytatását. Pedig tudják, hogy a politikai zs­­avarból való kivezető munka a többi pártokkal karöltve és a r­zet megkérdezése mellett még a vállalkozott a függetlenségi párt, kor kisebbségben volt Hogy az egész ország hozzáját szentesítette a királ­lyal létrejött­­ egyezést arra nézve, hogy az átm korszak a katonai és közjogi kérds kikapcsolása mellett csakis a progi szerüleg körülírt feladatokat fog megoldani. Mégis felhangzik a vád. Mégsem szűnik meg napról-napra a hazug gya­núsítás, hogy a függetlenségi párt fel­adta elveit és 67-es politikát folytat. Jöjjön most ehhez a lelkiismeretlen hajszához még a nemzeti jogos érzékenységen esett ily nagy­fokú sérelem is, ki biztosítja akkor a függetlenségi pártot, hogy nem hasz­nálják fel ezt is engyenesen az ő tö­rekvéseinek diszkreditálására. Lehetséges-e forróbb vagy az udvari politikusok körében, mint hogy a füg­getlenségi törekvések kompromittálva legyenek ? Hogy reá legyen sütve azok követőire a gyámoltalanság és elvfel­adás vádja. Újra sarjad akkor az udvari politika szénája. Máris gyülekeznek és élet­jelt adnak magukról embereik, hogy még valamennyien nem haltak ki. Ha meg is ritkultak soraik, ha a nemzeti talajba át is lett plántálva egy-egy törzsökö* papunk mai száma 40 old­a)

Next