Magyarország, 1907. december (14. évfolyam, 285-308. szám)

1907-12-01 / 285. szám

a MAGYARORSZÁG sebb fájuk, a többi ír­ó ma is él és az udvari politika folytatására mindig készenlétben áll Legyen éber azért a függetlenségi párt és ne rohanjon bele olyan vesze­delmekbe, amelyek megsemmisülésére vezetnek. Merítsen erőt azokból a nagy felada­tokból, amelyek a megvalósítás czéljá­­ból - egyenesen az ő keze munkájára várnak. Nem igaz az, hogy nincs vál­tozás a politikai helyzetben. Ég és föld a különbség a ma és a múlt között. Akkor erőszakos eszkö­zökkel, korrupc­ióval, terrorizmussal tartották fenn a 67-iki közösséget min­den téren. Ma már a kormány padjairól, az ural­kodó erők, az osztrák kormán­nyal folytatott tárgyalások alkalmával min­denütt az állami önállóság kö­vetelményei jutnak kifejezésre. Nagy, nehéz feladat vár most a füg­getlenségi pátra. Már a jövő évben munkába kell venni az önálló nem­zeti bank létesítését. Három év alatt be kell egészen rendezni a különálló magyar hitelszervezetet és pénzforgal­mat. Új választások után elő kell ké­szítenie katonai és közjogi téren az uralkodóval való egészséges megoldást. A magyar államiság jogait érvényre kell juttatni, emellett hosszú időre kiható békés megegyezést kell terem­teni. 1917-ben elkövetkezik a külön vámterület létesítése, addig tehát az előkészítés nagy munkáját ezen a téren is kérészül kell vinni. íme a termékeny tíz évnek hatal­mas perspektívája. A függetlenségi párt nagy öntudatossággal kell, hogy ezek­­nek a feladatoknak megoldására ke­­rüljön. Bizonyára nem fog egyedül állni fel­­tai betöltésében. A többi hazafias­ok készséggel sietnek támogatá­ De lehetetlenség csak egy perczre azt hinnie, hogy a gazdasági és politikai függetlenités nagy munkáját más vége­z­i el helyette. Segítő csapatokat­ találhat, de n­é­l­k­ü­­l­e sem a gazdasági, sem a politi­kai önállósítás terén előhal­adást senki sem fog tenni. Mindez kétszeres ok arra, hogy a függetlenségi párt gondosan őrködjék a függetlenségi politika presztízsének érin­tetlensége felett. Verje vissza a gyanút és rágalmat, amit ellene intéznek. Őrizze meg törekvései iránt a nemzet hitét és bizalmát. Ha vakmerő és kalandor politikát nem is fog sohasem követni, de ahhoz sem adja beleegyezését, hogy a ma­gyar államiság ezeréves joga az ő kezében védtele­nül maradjon. Lesz elég erős agya és karja ahhoz, hogy minden tá­madást ezen a téren visszaverjen. A büntető törvénykönyv novellája. írta: dr. Csizmazia Endre orsz. képviselő. Budapest", november 30. I. Lidércz Nyomásként nehezedik a képviselő­ház munkásságára a horvát obstrukczió. Kö­zel két hónap óta együtt ül már a parlament, s az indemnitáson kívül, csupán néhány al­kotmány­biztosítéki törvényjavaslatot tudott letárgyalni. Pedig a Háznak ez ülésszaki mun­kálkodása igen fontos, nagyjelentőségű refor­mokat magukban foglaló törvényjavaslatok szá­mára volna szükséges. A pénzügyminiszter által benyújtott adója­vaslatokon kívül, amelyek egész adórendsze­rünk átalakítását és igazságosabb alapokra he­lyezését fogják eredményezni, az igazságügy­miniszter nyújtott be régen várt, s az igaz­ságügy égető bajainak orvoslására hivatott tör­vényjavaslatokat. Ezek között az egész jogász­világ különös érdeklődését vonta magára a bün­te­tő törvény­könyv novellája. Büntető törvénykönyvünk kétségen kívül a magyar törvényhozásnak egyik legkiválóbb, s a külföldi jogi irodalom által is elismert nagy alkotása volt. Csakhogy ez a törvény éppen abban az időben alkottatott, amidőn a büntető­jogtudomány nagy átalakulásokon ment át. A Csemegi-kódex a keletkezése idején még ural­mon levő iskola terméke, csakhogy ennek az iskolának napja már akkor is leáldozóban volt. A büntető jogtudományban éppen abban az időben új irányok érvényesültek. Ezek a régi iskola alapzatát megdöntve, a büntető törvény­­hozást új alapelvekre kívánták felépíteni. A mi büntető törvénykönyvünk, a XIX. szá­zad első felének jogfejlődésével egyezően, a fő­­súlyt a bűncselekmények jogi fogalmára, azok tárgyi és alanyi ismérveinek szabatos megha­tározására fektette, s minden bűncselekmény feltétlen jogkövetkezményeként a megtorlást parancsolta. Az új irányzatok ellenben már nemcsak a bűncselekmény tényálladékának, ha­nem a tettes egyéniségének, az összkörülmé­­nyeknek és a tett lelki rugóinak megvizsgá­lását is a bíró feladatává tették. A javítási elmélet tanai jutnak­ ér­vényre, hogy különösen azok, akik meggondo­latlanságból, de nem erkölcsi romlottságból vétkeztek a jogrend ellen, megmentessenek a társadalomnak, s az állam becsületes, mun­kás polgárai lehessenek. Czél az, hogy főleg a fiatalkorú bűntettesek, akiknek erkölcsi rom­lását rendszerint nevelésük hiánya, a felügye­let elhanyagolása, avagy társadalmi környeze­tük hatása okozza, a lehetőséghez képest, ne zárassanak ki a társadalomból örökre, hanem az erkölcsi romlástól megóvassanak, jó útra, tereltessenek. í 1 i 1 .1. I i­I Ezek az alapelvek a külföldi modern tör­vényhozásban már érvényesültek, s az eddigi tapasztalatok azoknak helyességét minden irányban fényesen igazolták. i ! í Egy részről tehát a már érintett körülmé­nyek, másrészről pedig az, hogy a büntető tör­­vénykönyvnek a gyakorlati alkalmazásban je­lentékeny fogyatkozásai és hibái mutatkoztak, szükségessé tették az orvoslást. A jogászok rámutattak a törvénynek a legsürgősebb ja­vítást igénylő hiányaira és hibáira, s megtör­ténik, hogy a bíró a törvény parancsára «vérző szivvel» oly büntetést kénytelen egyes esetek- A látogatás.­ ­ A «Magyarország» eredeti tárczája. — írta: Sboray Aladár. Lehet vitatkozni pro és contra azon, kis­asszony-e az az asszony, akit úgyszólván az oltár előtt hagyott faképnél az ura, de azon nem lehet vitatkozni, hogy egyedül élni egy nagy kastélyban, nem a legszórakoztatóbb fog­lalkozás.­­ A kis Seelenbach grófné pedig igazán egye­dül élt. Az a két ember, akit a gróf melléje rendelt, misis Brown és Krausheim főhadnagy, csak éppen arra volt jó, hogy annál inkább érezhette az egyedülvalóságát. Az egyedülvalóság magában véve még nem átok, szerencsétlenség sem, sőt határozottan áldás, ha az ember maga keresi, de ha reá kényszerítik, akkor nagy, elviselhetetlen te­her. Seelenbachné hat hónap óta volt egyedül. Hat hónapig nem hallott semmit az uráról s mindent elkövetett, hogy az övéit, akiknek nyolczoldalas hazugságokat irt levélben a maga megelégedettségéről, távol tartsa Mathis­­burgból, a barokk­ kastélyból, ahol ő remetés­­kedett. Hat hónap elteltével egyszerre váratlanul, bejelentetlenül mer,érkezett Seelenbach gróf, a férj. A csöppnyi, szőke leányasszony csaknem el­ájult, amikor maga előtt látta. A gróf, nem­sokáig élvezte a meglepetést, hanem egye­nesen in médiás rés. kezdte a dolgot­ . ”­­ — Grófné, — mondta — bocsássa meg, hogy alkalmatlankodom. Nagyon rövid időre leszek terhére. Kénytelen voltam idejönni, mert olyan dolgokról értesültem, amelyek szük­ségessé teszik az én jelenlétemet. Misis Brown ugyanis arról értesített, hogy ön egyáltalán nem tudja tűrni Krausheimet. Nekem nem czé­­lom, hogy önt kínozzam, ha csakugyan úgy áll a dolog, amint misis Brown jelentette, gon­doskodni fogok kellemesebb major domusról. A csöpp asszony egy pillanatig gondolkozott. Ez a nagy előzékenység természetellenesnek tűnt fel előtte s kitérően válaszolt: v — Tulajdonképpen semmi kifogásom nincs a főhadnagy úr ellen. Nem tartom sem rokon­szenvesnek, sem ellenszenvesnek, de meg va­gyok győződve róla, hogy mást sem tudnék rokonszenvesnek tartani. — Azt hiszem, ez egy kis elfogultság, de remélem, hogy könnyen meggyőzhetem az el­lenkezőjéről. Egy igen kedves, ritka szere­tetreméltó pajtásom, Winz báró, otthagyja az ezredet, ami szép d­ragonyos-ezredünket, — igaz, elfeledtem tudatni önnel, hogy a dra­­gonyosokhoz helyeztettem át magamat — s ez a barátom, igen szivesen elvállalná itt Mathisburgban a major domusságot s szive­sen oktatná önt a lovaglásban. — Köszönöm, — mondta Magda — ismét­lem, hogy nincsen semmi különös kifogásom a főhadnagy ur ellen. Seelenbach meghajtotta magát s valamely furcsa, torz mosolygás futott végig az ar­­czán. A felesége szobájából egyenesen misis Brownhoz ment.- ' ^ v — Azt hiszem, maga egyáltalán rosszul fogta föl a helyzetet, kedves Braunná. — Én pedig azt mondom, hogy igenis jól látok. Ez a Krausheim egyszerűen lehetetlen. Ha azt hiszi, hogy csak egy szóval is udvarol a maga igen tisztelt feleségének, akkor na­gyon téved. Ez az ingyenélő, ahelyett, hogy, elcsavarná annak a hídnak a fejét, mogorva, zsörtölődő, valóságos erényhős, így nem egyez­tünk, kedves grófom. Az én leányom tisztes­­séges leány s nem való arra, hogy fiatal dra­ ■­gonyos-hadnagyok kifos­szák a fiatalságából, a jó hírnevéből, azután a faképnél hagyják. — No, no, — csillapította a felbuzdult höl­gyet a gróf. — Azt hiszem, sem magának, sem Francainak semmi oka arra, hogy az én tisztességemben s a tisztességes szándékaim­ban kételkedjenek. — A maga tisztességes szándékai, — kacza­­gott misis Brown vagy ha jobban tetszik, Braunné asszony, — ugyan sokra mentünk volna vele, ha én nem veszem a kezembe a dolgot. Maga — igen tisztelt gróf úr — egy pillanatig sem gondolt arra, hogy... — Eh,­­— vágott közbe idegesen Seelen­bach, — ezt a mesét ismerem, éppen elégszer hallottam. Maga éppen olyan jól tudja, mint én, hogy nem tehettem másként. Rajtam nem múlt. Én lettem volna postás, vasutas, lemond­tam volna a milliomos örökségről, de ez ép­pen magának nem tetszett, kedves Braunné. A maga Franczija — így mondta — nem arra való, hogy egy tintanyaló mellett nyo­morogjon. ■— Nem is arra való. No bizony, kaphatott volna különb legényt magánál, aki mellett nem

Next