Magyarország, 1908. január (15. évfolyam, 1-27. szám)

1908-01-01 / 1. szám

BUDAPEST 1908 JANUÁR 1._______________SZERDA _________XV ÉVFOLYAM 1.'sZA Előfizetést éri negyedévre ? trón», cgfzsz ívre 28 korona. K­jszerkeszto: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Teréz-kerut I Egyed, szám­ára helyben és vidéken *0 fillér. Holló Lajos: Hirdetések mtriméter számítással díjszabás szerint. Ellenségeink. Budapest, deczember ül. Állapodjunk meg egy pillanatra , te­kintsünk szét a nagyvilágon és tartsunk sze­mlét ellenségeink fölött. Szép számmal vannak tagadhatatlanul. Itt vannak mindenekelőtt a horvátok, akiknek elszakadási törekvéseik napról­­napra nyilvánvalóbakká lesznek és akik most már nyiltan a magyar állam egy­sége ellen törnek. Kevésbbé nyiltan, de ugyanerre a czélra törekszenek a nem­zetiségi izgatók, akik ugyancsak hazánknak magyar nemzeti mivoltát akarják megbuktatni és helyébe a da­rabokra töredezett, föderalisztikus, többé már nem magyar „Hungáriát“ akarják tenni. Tökéletesen egykoron pendül velük a magyarországi s­z­o­c­­­i­á­l­­­demokráczia, mely immár egész határozott magyar-ellenes irányzatot követ, úgy hogy jelenlegi küzdelme mnár nem is annyira a társadalom gazda­­gi rendjének megváltoztatásáért, mint­kább az ország magyar nemzeti­­jelle­nek megbuktatásáért folyik. Ugyanezt ezért tűzi ki maga elé a nagy­­i­z­t­r­á­k mozgalom, mely lázító röp­­ítokat csempész be az országba é k­ülönösen a hazafiságát mindeddig meg­­tett magyarországi németséget ipar­­odik a magyar nemzeti eszme ellen ilázítani. Hozzászámíthatjuk még ellen­ségeinkhez a külföldi sajtónak azt a nem jelentéktelen részét, melyet ellenségeinknek­ sikerült rendszeres, tervszerű hazudozásaikkal ellenünk han­golni. Még mindig nem vagyunk készen, mert itthon a letört Tisza- és darabant­­féle elemek köz­örvendve nézik ellen­ségeink szaporodását, és lesben álla­nak, hogy mikor lehetne a magyar nemzeti gondolat vagy a magyar alkot­mányosság romjain önző uralmukat visszaállítani. Ezek a lesben állók persze azt hirde­tik, hogy mindezeket az ellenségeket a magyar nemzeti, függetlenségi törekvé­sek zúdították a nyakunkra. Meglehet, hogy igazuk van. Valóban, a szabad­elvű rendszer alatt nem volt ennyi el­lenségünk , de miért is lett volna ? A hű és jó szolgának nem szoktak ellen­ségei lenni. A magyar nemzet akkor igazán nem alkalmatlankodott senkinek, nem tolta előre a maga érdekeit és engedte, hogy minden más érdek az övéi rovására érvényesüljön. Hullák voltunk, meglapultunk az osztrák csá­szárság köntöse alatt, észre sem vettek bennünket. Most tényezők akarunk lenni; természetes, hogy ez az akaratunk beleütközik számos olyan érdekbe, mely eddig zavartalan érvényesült­­ellenünk. Kénytelenek tehát észrevenni bennün­ket. A régieknek volt egy jó szavuk a magyar nemzet jogos törekvései által előidézett ellenhatás megjelölésére és „Te vagy a Jóság és a Hatalom, A Béketűrés, örök Irgalom. A porba sújt, mit rám szent kezed mért, De te sújtottál, te tudod, hogy mért ?“ „Szivemből immár csak egy ima fakad: Vedd kegyelmedbe — ott lenn — fiamat." ez a szó még ma is nagyon iderül ez a reakczió. • Ezt a reakcziót mindig szembe­­ látta magával a nemzet, amikor akarta bontani szárnyait és amikor jes erővel ki akarta fejteni a nem­ létben rejlő összes erőket. A legutó történelmi alkalommal, 1848-ban rohamosan támadtak ellenünk a bő és külső reakczió elemei, a horvát zadástól kezdve a muszka czár szűrői erdejéig, hogy nemzeti életünk katar tréfáját idézték elő. A katasztrófát­­ hevertük, de tanulságait elfelejteni, nem szabad. A reakcziót, igenis, si­mításba kell vennünk, de az a kérdé hogy lemondjunk-e a kedvéért azokr­a törekvéseinkről, amelyek nélkül igaz biztosított, virágzó nemzeti lét nem le­hetséges ? Lemondani nem lehet, egyszerűen azért, mert a nemzet egészséges élet­ösztöne azt meg nem engedi. A nemze tönkrezúzta azt a többségi pártot, még a lemondást politikai elvül tűzte ki mert fölismerte, hogy a lemondás egyet jelent a jog elvesztésével. De másrészt nem akar a nemzet újból katasztrófát sem előidézni. Így született meg a ma­gyar nemzeti politikának mostani ve­zérlő gondolata: a nemzeti független­ségnek fokozatos, tervszerű, lépcsőzetes megvalósítása. Ettől a politikától ellenségeink, bár­mennyibe megszaporodjanak is, eltért a sírt, könyörgött, bizonykodott, hogy ez az igazi, az utolsó. Menthetetlenül meghal, ha hozzá nem adják, így lett a magas, fekete, rongyos emberé, akit a dicsőség csak rögös utakon vezetett eddig. Jó szerencse, hogy nem mindig a maga csizmáját viselte, különben egész vagyont sza­kított volna el a rögökön. Még egy félév se telt el azóta, s már itt van a holdváltozat: az új kiábrándulás. A festő határtalan gyűlö­letnek örvend, a válóper pedig vígan folyik... Ilyen körülmények között csacsiság lett volna komolyan venni a Giza beszédét. A következő héten már nyughatatlan volt Giza. Mindig az ablaknál leskelődött. Az em­ber ment, mint valamely sötét fellegdarab; észre se vette, hogy édes, forró tekintet vi­lágítja meg az útját. Mindig magába mélyedt, mindig küzködött valakivel s arczára egyre mélyebb nyomokat vésett a küzdelem.­­ Nem igen vette észre a jövő-menőket, bár itt-ott ritmikus, édes ruhasuhogás muzsikált előtte, utána. Giza boldogan nézte ezt a részvétlenséget és mondotta: — Milyen komoly, határozott... igazi férfi­­karakter ... Isten bizony szerelmes vagyok belé. I­ekaczagták. Oh, te kis esztelen, griffölnöd kellene a férfiakat, akik léhák, könnyelműek, futóbolondok, miként a festőd. Ideje, hogy már megismerd a világot, s az életet. Giza egészen mást beszélt a., kor- My erköl­csi tanítás után. — Hallottam,, hogy feleség«­_ nem ^ ,félte­ hozzá. Egy modern Xantipr­é aki legújabb di­vat szerint öltözik, de j*ο4£dásra férf­ikönyeket használ. Isteni jótétemény volna felderitni bá­natos napjait. v × e r g ö d é s. Irta : Dahlia. Ó, szánjon engem minden, ami érez, fisz’ testemből tesz s az én véremből vér ez. M’adtam mind, mi legjobb volt énbennem Ég le kellett a hideg térdbe tennem.. ..Hogy kértelek előtted térdrehullva, Mély alázattal arczomra boraivá, Hogy végy el engem az ártatlan helyett, —­­­e neked is csak az ártatlan kellett !“ ) sülte, soha senkinek se vétett h te­rcusraVerted minden szenvedésed, Hogy itt t­éstét kínosan vonszolja, X:\ii túlvilági, mely mindezt kárpótolja?“ t*:!;o 11 az anya szörnyű keservében És összeroskad a feszület tövében. ''em történt sm­mi. Csak ahogy föltekintett, Szenvedő Krisztus neki talán intett Nagy­ Máriának a kereszt tövében r­észtvev.) könny lény j ott a szemében. HM látta, hogy őt oly szendén nézi Ahogy csak szenvedő tud szer­v*"­dőre nézni: Mint ijarmateser-ptö! felödült a lelke ttt ő a keresztfát buzgón átölelte. „Uram segíts ! Hatalmas Istenem, Az eszem vette el a gyötrelem. Mit te mértél reám, a bánatot Enyhíteni csupán csak te tudod.“ Csak szeszély volt. Irta: Szabó Feren­cz.* Giza merengve nézte ablakából a férfit, aki lehajtott fővel, gondolkodva haladt az utczán. — Ez egy hős... ez egy mártír, — mondta magasztaló hangon a kis csitrinek. — Ne légy esztelen. Hiszen nős, — botrán­­kozott meg a húga, aki csak most végzi a fel­sőbb leányiskolát, azonban már tudja a tár­sadalom konvenczionált illemtanából, hogy nős férfihoz vonzódni legalább is — esztelenség. Pedig ebben a tiszteletreméltó iskolában ta­lán nem is tanítják ezt a fontos életigazságot. Giza, a teljes szépségében ragyogó , elvált asszony, könnyelmű fel nem vevéssel rángatta a vállát. — Azért mégis legkülönb a férfiak között. Én vonzódom hozzá, ha tetszik valakinek, ha nem. Anyjuk is feallotta a vitát, de szigoru elvei­vel nem elegyedett közbe. Bolond, szeszélyes asszony a lánya, a Sold fezerirat változtatja ér­zelmeit. Mintha bizony csak szerelemből, csak hóbortokból állana az élet. Lám, az a csinos, hazug, minden izében rongyos festő hogy el­csavarta egyszer a fejét, s mi lett a vége?... Akkor, egy napon, kézen fogva hozta haza és Lapunk mai száma 32 oldal

Next