Magyarország, 1908. július (15. évfolyam, 166-174. szám)

1908-07-11 / 166. szám

j "Budapesti, 1908. szombat, Minus XI. MAGYARORSZÁG’ . A végrehajtási novella. A főrendiház és képviselőház a’évei, (Saját tudósítónktól.)­ Budapest, julius 10. A sok viszontagságon keresztülment végre­hajtási novellát ma a főrendiház is, a képvi­selőház is végérvényesen letárgyalta, úgy, hogy a javaslat most már hamarosan szente­sítés alá kerülhet. Délelőtt 10 órakor a fő­rendiház tartott ülést, Dessewffy Aurél gróf elnöklete alatt, s változatlanul, hozzászó­lás nélkül elfogadta a birtokrendezésről és a kúriai bíráskodásról szóló törvényjavaslat okát. Azután a végrehajtási novella tárgyalására tértek át. A kritikus 7. szakasznál, melynél Nagy György a képviselőházban való rész­letes tárgyalás alkalmával azt az ismeretes in­dítványát tette, hogy a tisztviselők nyug­díja ne legyen lefoglalható, Degenfeld Pál gróf azt az indítványt terjesztette elő, hogy a tisztviselők nyugdíjának mellőzésével, csak az özvegyek és árvák nyugdíja és kegydíja ne essék lefoglalás alá. Az indítványt hozzászólás nélkül fogadták el a főrendek. Még több kisebb stiláris módo­sítást is eszközöltek a javaslaton, amelynek letárgyalása után Günther Antal igazság­ügyminiszter köszönetet mondott a főrendek­nek, hogy a nagyfontosságú szocziális javas­latot megszavazták. A javaslatot azután átküldték a képviselő­házhoz, melynek ülése 12 óra után kezdődött. Mindenekelőtt Günther Antal igazság­ügyminiszter szólalt fel, s rövid beszédében u­tait a javaslat sürgős voltára, s azokra­­ a fontos szoc­iális érdekekre, amelyek a javas­lat létrejöttéhez fűződnek. Felszólalása után a Ház nyomban tárgyalás alá vette a főrendi­ház módosításait. A hetedik szakasznál Nagy György védte azt az indítványát, hogy a tisztviselők nyug­díja­ se lehessen lefoglalható. Günther Antal igazságü­gyminiszter vá­laszában arra­ utalt, hogy a szoc­iális érde­kekkel éppen az volna ellentétben, hogy munkálkodó kisebb tisztviselők fizetése lefog­a­­lalható lenne, a 6—8000 koronás nyugdíjak pedig nem. Ez lenne a javaslat leginhumanu­­sabb rendelkezése. Pilisi István azt indítványozta, hogy nyugdíjak 2000 korona meghagyásával legye­­­nek csak lefoglalhatók, de Bakonyi Samu előadó felszólalása után, ezt a módosítást is elvetette a Ház, s az egész javaslatot vál­tozatlanul a főrendiház módosításaival fo­gadta el. A javaslat ezután fél 2 órakor ismét a fő­rendek elé került, akik a képviselőház üze­netét hozzászólás nélkül vették tudomásul. A képviselőház ülésének végén még Me­­zőfi Vilmos terjesztett be sürgős interpel­­láci­ót a Kovald-gyárban történt katasztrófa tárgyában, de választ nem kapott. Részletes tudósításunk mindkét ülésről a következő: A főrendiház ülése. Dessswffy Aurél elnök délelőtt negyed tizen­egykor megnyitja az ülést. Mindenek előtt kegyeletes szavakban emlékezik meg a főrendiház volt tagjának, Than Károlynak minap történt elhunytáról. Az elhunyt európai hír­névre tett szert lankadatlan tudományos tevékeny­sége által. A főrendek utólagos jóváhagyása mellett koszorút helyeztetett koporsójára. Javasolja, hogy emlékét jegyzőkönyvben örökítsék meg. A főrendiház hozzájárul az elnöki javaslathoz. Jelenti, hogy a király a minisztertanács előter­jesztésére Chernel Gyula és Metzner Béla országgyűlési képviselőket főrendiházi tagokká ne­vezte ki. Jelenti, hogy a birtokrendezési javaslat tárgya­lásánál a földmivelési minisztert M­e­z­ő­s­s­y Béla államtitkár fogja helyettesíteni. Egyébb irományok beterjesztése után a kúriai bíráskodásról s a birtokrendezésről szóló javaslatokat hozzászólás nélkül elfogadták* j Következett a végrehajtási novella tárgyalása. Dégenfeld Pál gróf jegyző olvasta a javaslat szövegét. Felszólalás csak a részletes­ tárgyalás­nál volt. A 7. szakasznál Dégenfeld Pál gróf jegyző beterjeszti a bi­zottságnak módosítását, mely szerint Nagy György, indítványával szemben csak az özvegyek és árvák nyugdíja és kegydíja nem foglalható le. A főrendiház a bizottság módosításával fogadja el a szakaszt. A 9., 13., 14. és 19. szakaszoknál szintén el­fogadják a bizottság jelentéktelen stiláris ter­mészetű módosításait. A vita végén Günther Antal igazságügyminiszter: Azok sez érdekek, melyek megvédésére készült a javaslat, fontos szocziális természetűek. Azon kis exiszten­­cziák nevében, akiknek érdekeit megvédi a javas­lat, valamint a kormány nevében köszönetét fejezi ki a főrendeknek, hogy letárgyalták az ügyet. Dessewffy Aurél gróf elnök jelenti, hogy a napirendet letárgyalták. Javasolja, hogy a főrendi­ház a képviselőház üzenetének átvétele czéljából egy óra múlva újból tartson ülést. A főrendiház hozzájárul az elnök javaslatához. Dégenfeld Pál gróf jegyző felolvasta az ülés eddigi rész­jegyzőkönyvét s azt a főrendiház hi­telesítette. Az elnök tizenegykor felfüggesztette az ülést. A szünet után Dessewffy Aurél gróf elnök­ fél 2 órakor ismét megnyitotta az ülést. Dégenfeld Pál gróf jegyző felolvasta a képvi­selőháznak üzenetét, melyet a főrendiház tudomá­sul vett. A folytatólagos ü’­63 jegyzőkönyvének felolvasása után a főrendiház ülése háromnegyed 2 órakor vé­get ért. A képviselőház ülése: Hávay Lajos elnök délben fél egy órakor meg­nyitja az ülést. A beérkezett kérvények és irományok előterjesz­tése után az elnök jelenti, hogy M­e­z­ő­f­i Vilmos a Rovald­­gyárnál történt tűzkatasztrófa ügyében sürgős in­­terpelláczióra kért és kapott engedelmet. Bemutatja a főrendiház elnökének átiratát, mely­ben arról értesíti a Házat, hogy a főrendiház a birtokrendezésről s a kúriai bírásko­dás hatályának meghosszabbításáról szóló ja­vaslatokat változatlanul elfogadta. A végre­­h­ajtási törvény reformjáról szóló ja­vaslatot a nyugdíjakra vonatkozó ismeretes mó­dosítással s több jelentéktelen stiláris természetű módosítással fogadta el a főrendiház. Hammersberg László jegyző felolvasta a fő­rendiház jegyzőkönyvének vonatkozó részét. Günther Antal igazságü­gyminiszter: A fő­rendiház hozzájárult a képviselőház azon határozatá­hoz, hogy laiz özvegyek és árvák nyugdíja, kegy­díja, nevelési járulék, stb. ,szentesitessék. Ahhoz azonban, hogy a nyugdíjasok nyugdíjai lefoglalha­tók nem lesznek, nem járult hozzá. Tekintettel a javaslat ellen megindult agitáczióra... (Zaj.) kéri a Házat, vegye nyomban tárgyalás alá a főrendiház üzenetét. (Helyeslés.) A Ház hozzáj­árul a miniszter javaslatához. A nyugdíjakra vonatkozó szakasznál Nagy György szólal fel. A főrendiház módosításának csu­pán ama részét fogadta el, mely az özvegyek és árvák nyugdíjára vonatkozik. Európában sok állam van, ahol a nyugdíjak lefoglalhatatlanok, mint pl. Francziaországban, vagy a keleti államok­ban... (Derültség.) Ha már valaki oly rossz viszo­nyok köz­é jut, hogy nyugdíjba megy, nem szabad attól elvenni a nyugdíjat... (Zaj.) Szatmári Mór: Éljen meg a nyugdíjból! Ne csi­náljon adósságokat! (Zaj.) Nagy György: A főrendek határozata inhumá­nus. Kéri a Házat, maradjon mely a nyugdíjak tekin­tetében eredetileg elfoglalt álláspontján. Günther Antal igazságügyminiszter: Nagy azt állítja, hogy humánus szempontból kell mentesíteni a nyugdíjat. Ha elfogadtatnék Nagy álláspontja, a csekély fizetésű hivatalnok fizetése lefoglalható volna továbbra is, egy nagy nyugdíjú hivatalnoké nem. (Mozgás.) A franczia nyugii­ foglalhatatlan, de az azért van, mert oly kevés, hogy abból megélni alig lehet. (Egy hang a balpárton: Hát nálunk lehet nyugdíjból megélni?!) A franczia nyugdij leg­több esetben kevesebb a rendes fizetés felénél; ha ezek mentesittettek is, nálunk nem lehet e példát követni. Kéri a Házat, mellőzze Nagy álláspontját. (Helyeslés.) Pilisy István osztja Nagy álláspontját. A nyug­díjakat mentesíteni kell. Módosítást nyújt be az iránt, hogy a nyugdíj kétszáz koronán felül csupán egy harmadáig, legyen lefoglalható. (Helyeslés a­ balpárton.) Bakonyi Samu Pilisy módosításának mellőzé­sét kéri. (Helyeslés.) A javaslat a nyugdíjból aj lefoglalhatatlan részt amúgy 13 emeli. 1 Következett a szavazás. 1 . A Ház a főrendiház módosított szöve­gét fogadja el, Pilisy módosítását mellőzi. Felkiáltások: Éljen Günther! _ A főrendiház által eszközölt többi stiláris módo­sítást a Ház szintén elfogadta. A módosítások elfogadásáról az elnök javas­latára a Ház az ülés után értesíti a főrendiházat. (A jegyzőkönyv vonatkozó részét nyomban hitele­sítik.). (­­ Az elnök felhatalmazást kér a Háztól, hogy a nyári szünet tartama alatt választások kiírása, eset­leges ünnepélyeknél való részvétel iránt intézked­­hessék. A szokásos felhatalmazást a Ház megadja. Az elnök javasolja, hogy a Ház legközelebbi ülését szeptember 22-én, délben 12 órakor tartsa. (Helyeslés.) ' "­ *•** ' ' * --­ Következett a sürgős interpelláczió. Mezőfi Vilmos a Kovald-gyárnál történt ka­tasztrófa alkalmából interpellálja a bel- és keres­kedelmi minisztereket. Ismeretes, hogy­­ a szeren­csétlenség mennyi áldozatot szedett. Daczára, hogy a szűk Szövetség-utczában levő gyárban nagy­mennyiségű benzin volt felhalmozva, a közbizton­ságról kellőleg n­em történt gondoskodás­. Rakovszky Béla: Botrány! (Zaj.) Mezőfi Vilmos: Nem volt semmi mentő­eszköz a gyárban... Teljesen érthető a közönség felháboro­dása a gyár ellen. Ki engedte meg a közbiztonsági intézkedések elhanyagolását, s oly nagy mennyiségű benzin felhalmozását?! Hol voltak az iparfel­­ügyelők?! Nem szabad eltűrni, hogy a munkások oly csekély bér fejében koczkáztassák életüket s ily módon pusztuljanak el. (Helyeslés.) A kormány addig nem terjesztheti­ a Ház elé a sztrájktörvényt,­ míg a munkások életbiztonságáról nem gondosko­dik. Bármennyibe kerül is a mmentőkészülékek beszer­zése, közbiztonsági intézkedéseknek meg kell lenni.­­Interpellácziójában kéri a kormányt, intézkedjék a tűzveszedelmes gyáraknak a főváros területéről való kihelyezése iránt s hogy a gyárak a veszedelmek megelőzésére a közbiztonsági intézkedéseket meg­tegyék. (Helyeslés.) Az interpellácziót kiadják' a kereskedelem- és bel­ügyminiszternek'. Hitelesítették még a mai ülés hátralevő­ ré­szének jegyzőkönyvét s az elnök fél kettőkor — köszönetet mondva a Ház tagjainak az elnök­ség iránt tanúsított tiszteletteljes viselkedésükért,­ — az ülést bezárta. (Élénk felkiáltások; Él­jen Návay!) .­­ Budapest, julius 10. Apponyi Albert gróf utazása. Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter ma délután Eberh­ardra utazott, hogy néhány napot családja körében töltsön. A miniszter hétfőn érkezik vissza Budapestre. A horvát bán körútja. Zágrábi tudósítónk­ jelenti: A bán körútja folyamán tegnap Zomanja helyiségbe érkezett, ahol szintén meleg fogadtatás­ban volt része. Mikor a bán a gazdasági hivatal épülete előtt állt, néhány gyerkőez abd­ugolni pró­bált, a zsi­nózó tömeg azonban ezt a néhány éret­len kiáltást csakhamar elnémította. Innen Peru­­sicsba vezetett a bán útja, ahol szintén lelkesen fogadták. Majd Goszpicsba ment, ahol a vár­­megyeházánál a katonai és polgári hivatalok, inté­zetek, testületek fejei tisztelegtek nála s több kül­döttség járult eléje, amelyek a­ nép kívánságait tárták föl előtte. A bán megígérte a küldöttségnek, hogy tőle telhetőleg mindent megtesz, hogy hazáját gazdaságilag minél magasabb fokra emelje. Ratk­o­­vics és Zobel tábornokok, akik éppen Goszpics­­ban tartózkodtak, szintén tisztelegtek a bánnál. A bán megtekintette a gazdasági hivatalt és melegen érdeklődött a megye gazdasági viszonyai iránt s egyúttal elrendelte, hogy a gazdasági hivatal tol­daléképületét minél hamarabb építsák meg. Ezután sétautat tett a városban és mindenütt tüntető ün­neplésben volt része. Este bankett volt, amelyen részt vett a város intelligencziája s több felköszöntés hangzott el a bánra, aki mindenkit jóakaratáról biztosított.

Next