Magyarország, 1908. november (15. évfolyam, 262-286. szám)

1908-11-01 / 262. szám

­­ tásokat afelől, hogy korlátlanul és aka­dálytalanul meg kell adni Buchingerék népének és mindenféle nemzetközi ele­meknek a politikai hatalmat: magyar vérünk tiltakozik az ilyen internaczio­­nális teória ellen. Mi elsőrangú szük­­ségnek azt ismerjük el, hogy a hazá­hoz hűséggel viseltető és nemzeti életünkkel össze­forrott elemek kezébe te­gyük le ebben az országban a közhatalmat. Egy ilyen felfogás nem irányul a ma­gyar munkásság ellen. Isten mentsen meg, hogy alkotmányos berendezkedésünk osztályuralomra alapittassék. De alapit­­tassék nemzeti uralomra. A honfoglaló, ezer év óta itt lakó nemzet uralmára. Olyan rendszer, mely a letelepedett és nemzettel összeforrott elemeket százezer számra megfosztja a politikai jogosultság birtokától, és ezek helyett jogokkal ruházza fel minden korlát és minden válogatás nélkül az ingatagabb, befolyásolható és nemzetközi érzelmek­kel szaturált elemeket, nem válhatik javára azoknak a nagy, nemzeti ideálok­nak, amelyeket a nemzet legális törek­véseiben századok óta követ. Ha a jövő kialakulására gondolunk, magunk előtt látjuk azoknak a tisztes­­korú, jómódú polgároknak ezreit, akik szégyenkezve szoríttatnak félre az urnák­tól, mint szavazati joggal nem bíró, ér­téktelen elemek. Ellenben a Goldmann Miksás által felbujtott gyenge és függő nép, amely ma itt, holnap ott él, döntő súlylyal fog bírni az ország sorsának intézésében. Nem lehet egészséges és nem lehet szerencsés az országra nézve egy olyan rendszer, amely ennyire feje tetejére állítja a dolgokat. És hiába jön be a szavazóhelyiségbe kétszer és h­áromszor is leszavazni a korcsmk­os, a boltos és egy két kiváltságos honpolgár, az nem­csak hogy jóvá nem teszi a, gyökeres nak hatalma alá, nem érezte léleknek az ő lelkével való egy életét. Ezért csak formá­­kat ismert meg, a minden dolgok veleje azon­ban ismeretlen maradt előtte. Azt, hogy min­den szépség csak minit a jóságnak köntöse igaz érték, sose volt alkalma még cs­ak megsejteni sem. Hogy utazgatásai során sokat látott, csak még rontott a dolgán. Egyre csak szépet mu­togattak neki, de életet soha. Ki is fejlődött benne a legfinomabb hangulatok megérzésének képessége; a művészi szépet úgy tudta­ élvezni, mint csak kevés kiválasztott lélek, ízlése meg­­téveszthetetlenre finomult, de nem fejlődött ki benne a jóság szükséglete, sem az, hogy valahonnan jóságot érezzen, sem az, hogy maga valakihez jó legyen. Pedig hiába minden. A szépnek egyoldalú kultusza mindig csak ne­mes formákkal leplezett önzés. Az ilyen lény nem is bírja az életet. Üvegházba való, mint a kényes nemesített virág.­­ Akkoriban, mikor nőiségének első megráz­­kódásait élte, egy gyönyörű szép német leány került melléje. Valamiféle Hildának hívták. Vé­rében forró szenvedély lobogott. A két leány egymás szépségéért lelkesedve nagyon meleg barátságba keveredett. Mikor Possányi észre­vette, hogy a kisasszony veszedelmes hatással lehet leányára, már késő is volt. Akkor a fiatal leány fehér bakfis-álmai már nagyon piros, nagyon forró gyötrődések voltak. Csendes, méla ábrándozása akkor már mohón lihegő ezomrnság volt, így érte aztán az első szerelem. Nem hó­fehér tisztaságú, meghatott, naiv rajongás volt, hanem süni vérű szenvedély, zsarnokias hibát, de a jogfosztást még visszata­­szítóbbá és igazságtalannabbá teszi. Ha nem volnának hatalmas, nagy nemzeteknek példái előttünk, a régi magyar tradicziók is eligazítanának ben­nünket abban, hogy a higgadt, nyugodt, megtelepedett és állandóbb elemek azok, amelyekben a támaszt első­sorban kell keresnünk. Menjünk ezen tradicziók nyomán előre és amint lábunk biztos talajon nyugszik, úgy haladjunk majd ismét egy lépéssel tovább és tovább. Ne koc­káztassuk nemzeti törekvé­seink sikerét nagyon is kétes értékű intézkedések által. A mostani nehéz helyzetből való kibontakozás, független állami életünknek megteremtése, mind a legszorosabban összefüggenek azzal a szilárd alapzattal, amelyre alkotmá­nyos életünket helyezzük. Egy téves intézkedés — és hosszú időre visszavetés és hanyatlás fog nemzeti törekvéseink­ben bekövetkezni. 2 KANTAROSOZIA, Budapest, 1908. vasárnap, november* A politikai helyzet. — Saját tudósítónktól. — Budapest, október 31. kekkel s a legjobb benyomással tértek vissza országukba. És ebből mindenesetre legalább is erkölcsi haszon hárul nemzetünkre. Oly sok el­lenségünk, oly kevés jó barátunk van, hogy örömmel fogadhatjuk minden népnek rokon­­szenvét s uralkodóknak becsülését. . . u. Aztán a keleti események tették a világ köz­­érdeklődésének központjává hazánkat és fővá­rosunkat. Bulgária függetlenítése s Bosznia- Herczegovina annexiója a királynak magyar bi­rodalmában való tartózkodása alatt következ­tek be. E nagy események kapcsán a külföldi sajtó és diplomác­ia rá volt utalva államunk­kal és ezzel összefüggőleg nemzetközi és közjogi helyzetünkkel való foglalkozásra. A Bécsből irányított és félrevezetett külföldi sajtó s en­nek folytán a külföld közvéleménye még min­dig nem helyesen ismeri Magyarország állam­jogi helyzetét. A király legtöbb idejét Bécsben tölti, ott székelnek az idegen államok képvi­selői. E tények és sok mellékes körülmény szin­tén támogatják azt a téves felfogást, melyben államiságunk megfelelőig ki nem domborodik. Most azonban a keleti eseményekkel kapcso­latosan sűrű alkalom nyilvánult annak tapasz­talatára, hogy a király nem egyik provincziájá­­nak székhelyén, de az Ausztriától különálló magyar állam fővárosában rezideált. De emelte a király budapesti tartózkodásának jelentőségét a delegácziók tárgyalása is. A világ szeme feszült érdeklődéssel figyelte annak lefolyá­sát s ebből Újólag meggyőződhetett, hogy csak két egyenrangú állam szövetségéről, nem pe­dig egységes birodalomról lehet szó. E külpolitikai jelentőségén kívül nem cse­kély fontossága van királyunk hosszabb ideig tartó magyarországi idézésének abból a szem­pontból is, hogy bizonyára hozzájárult a nem­zet és király közötti harmónia, egyetértés elő­mozdítására és megszilárdítására. A közvetlen érintkezésnek jótékony hatása különösen akkor nyilvánulhat, midőn egy nyíltszívű és őszinte féllel állunk szembe. Ő felsége ismét tapasz­talatot szerezhetett a magyar nemzet lojali­tásának őszinteségéről, politikai bölcsességéről. Meggyőződhetett, hogy dinasztiájának legszi­­lárdabb és legbiztosabb támasza Magyarország, hogy azok a kívánalmak, melyek oly sok félre-Az öreg Bossányinak egyre több aggodalma lett vele. Szeretett volna segíteni. De hogy? Tisztára­ látta már, hogy leánya voltaképpen beteg, legalább is annyiban, hogy nincsen benne egészség. Tanácsot kért ettől is, attól is. — Férjhez kell adni — szólt egy barátjának tanácsa. — Hm! — hümmögött rá az öreg — vedd el. A tanácsadó pedig a füle tövét vakarta és még jobban hümmögött. — Sport, barátom, sport! — vélekedett egy másik. — Nincs az ilyen hisztériának más or­vossága, mint a friss levegő­, friss víz. Az öreg a fejét rázta és még jobban elgon­dolkodott. — Hiszen hajt is, lovagol is. Nyáron úszik, csónakázik, télen korcsolyázik. Ha meg rodlira kuporodhat, olyan mint egy megveszekedett erdei ördög. Papokat is kérdezgetett. — A vallás,, a vallás, — ezt hánytorgatták. — De hiszen eljár szentegyházba. Húsvétra meg is gyónt­­—• ellenkezhetett az öreg. — Meg, meg. — A lelkiatyának is el kel­lett ismernie. — De hát nem ez teszi, — folytatta még — nem ez. De ezt már nem értette az öreg. Nagysokára kapott csak olyan feleletet, ami megtetszett neki. — Semmi dolga a kisasszonynak, — mon­dotta valaki, — az a baj forrása. Elhatározta hát, hogy majd munkára fogja. Évek óta nem töltött Budapesten a király oly hosszú időt, mint az idén. Több heti itt tartózkodás után ma távozott el körünkből. Budapesti időzése kezdettől fogva érdekes és nagyjelentőségű eseményekkel volt összekap­csolva. Majd minden napnak megvolt a maga nagy fontosságú története s az érdekesnél ér­dekesebb események sűrűn váltották fel egy­mást. Két fejedelmi látogatásban volt részünk. Először Ferdinánd bolgár fejedelem látogatott el, néhány napra rá a spanyolok ifjú királya bájos nejével együtt töltött itt pár napot. Mind­két fejedelmet illő vendégszeretettel fogad­tuk, szíves és lelkes ünnepléssel igyekeztünk kellemessé tenni azt az időt, melyet körünkben­­ töltöttek. És hiszszük, nemcsak udvarias ki- s jelentés, de őszinte megnyilatkozás volt részük-­­ ről annak elismerése, hogy feledhetetlen emlék és esztelenül féltékeny indulat. És bűnös: a más asszony férjét szerette. Nem is tartott sokáig, hamar kiégett. De azután többször is újra,­ meg újra próbálta, de csak egyszer a fehér ábrándos szerelmet, mindig a vére lo­­bogása szeretett. Volt aztán, hogy nagyon meghatotta egyszer egy templomi hangulat. Magdolna lett tőle. De nem az az igazi, akit őszinte könyhullatás vonz a Megváltó lábához. Nem az, aki igaz fájdalom­tól csuklik, vonaglik a kereszt tövében. Neki a kezét tördelő Magdolna tetszett, akinek ki­bontott aranyhaja olyan szépen, olyan izga­­tóan rávetődik a márványos meztelen vállra, karra, ahogyan csak festeni lehet a Magdolná­­kat. Hogy valóban egészen más a Magdolna­­lélek, nem is sejthette. Vallásos hangulatai buja érzékiességnek színeiben jártak. Mámor és kéj lihegett bennük, nem áldozat, lemondás. Éles tekintetével maga is észrevette. Eleintén keser­gett is miatta, aztán csakhamar kaczagott. S ahogy észrevette a kaczagása csengését s meg­látta, milyen szép a piros ajka körül kivillanó fogsor, mint a rózsa szirma körül kicsillanó gyöngy, még jobban kacsagott. Talált aztán megint más hangulatot és sorra átélte a mai művészetnek és irodalomnak min­den irányzatát. Egy volt, melyhez mindig vissza­tért, Wilde. Ennél aztán meg is maradt. Meg­találta nála önmagát. Huszonötesztendős lett már és még leány volt. Gazdagsága sem tudott neki kérőt von­zani. Szépsége is sok férfi­ természetet tűzbe hozott, de hiába. Senki sem merte komolyan feleségül óhajtani ' v' v

Next