Magyarország, 1908. november (15. évfolyam, 262-286. szám)
1908-11-01 / 262. szám
tásokat afelől, hogy korlátlanul és akadálytalanul meg kell adni Buchingerék népének és mindenféle nemzetközi elemeknek a politikai hatalmat: magyar vérünk tiltakozik az ilyen internaczionális teória ellen. Mi elsőrangú szükségnek azt ismerjük el, hogy a hazához hűséggel viseltető és nemzeti életünkkel összeforrott elemek kezébe tegyük le ebben az országban a közhatalmat. Egy ilyen felfogás nem irányul a magyar munkásság ellen. Isten mentsen meg, hogy alkotmányos berendezkedésünk osztályuralomra alapittassék. De alapittassék nemzeti uralomra. A honfoglaló, ezer év óta itt lakó nemzet uralmára. Olyan rendszer, mely a letelepedett és nemzettel összeforrott elemeket százezer számra megfosztja a politikai jogosultság birtokától, és ezek helyett jogokkal ruházza fel minden korlát és minden válogatás nélkül az ingatagabb, befolyásolható és nemzetközi érzelmekkel szaturált elemeket, nem válhatik javára azoknak a nagy, nemzeti ideáloknak, amelyeket a nemzet legális törekvéseiben századok óta követ. Ha a jövő kialakulására gondolunk, magunk előtt látjuk azoknak a tiszteskorú, jómódú polgároknak ezreit, akik szégyenkezve szoríttatnak félre az urnáktól, mint szavazati joggal nem bíró, értéktelen elemek. Ellenben a Goldmann Miksás által felbujtott gyenge és függő nép, amely ma itt, holnap ott él, döntő súlylyal fog bírni az ország sorsának intézésében. Nem lehet egészséges és nem lehet szerencsés az országra nézve egy olyan rendszer, amely ennyire feje tetejére állítja a dolgokat. És hiába jön be a szavazóhelyiségbe kétszer és háromszor is leszavazni a korcsmkos, a boltos és egy két kiváltságos honpolgár, az nemcsak hogy jóvá nem teszi a, gyökeres nak hatalma alá, nem érezte léleknek az ő lelkével való egy életét. Ezért csak formákat ismert meg, a minden dolgok veleje azonban ismeretlen maradt előtte. Azt, hogy minden szépség csak minit a jóságnak köntöse igaz érték, sose volt alkalma még csak megsejteni sem. Hogy utazgatásai során sokat látott, csak még rontott a dolgán. Egyre csak szépet mutogattak neki, de életet soha. Ki is fejlődött benne a legfinomabb hangulatok megérzésének képessége; a művészi szépet úgy tudta élvezni, mint csak kevés kiválasztott lélek, ízlése megtéveszthetetlenre finomult, de nem fejlődött ki benne a jóság szükséglete, sem az, hogy valahonnan jóságot érezzen, sem az, hogy maga valakihez jó legyen. Pedig hiába minden. A szépnek egyoldalú kultusza mindig csak nemes formákkal leplezett önzés. Az ilyen lény nem is bírja az életet. Üvegházba való, mint a kényes nemesített virág. Akkoriban, mikor nőiségének első megrázkódásait élte, egy gyönyörű szép német leány került melléje. Valamiféle Hildának hívták. Vérében forró szenvedély lobogott. A két leány egymás szépségéért lelkesedve nagyon meleg barátságba keveredett. Mikor Possányi észrevette, hogy a kisasszony veszedelmes hatással lehet leányára, már késő is volt. Akkor a fiatal leány fehér bakfis-álmai már nagyon piros, nagyon forró gyötrődések voltak. Csendes, méla ábrándozása akkor már mohón lihegő ezomrnság volt, így érte aztán az első szerelem. Nem hófehér tisztaságú, meghatott, naiv rajongás volt, hanem süni vérű szenvedély, zsarnokias hibát, de a jogfosztást még visszataszítóbbá és igazságtalannabbá teszi. Ha nem volnának hatalmas, nagy nemzeteknek példái előttünk, a régi magyar tradicziók is eligazítanának bennünket abban, hogy a higgadt, nyugodt, megtelepedett és állandóbb elemek azok, amelyekben a támaszt elsősorban kell keresnünk. Menjünk ezen tradicziók nyomán előre és amint lábunk biztos talajon nyugszik, úgy haladjunk majd ismét egy lépéssel tovább és tovább. Ne kockáztassuk nemzeti törekvéseink sikerét nagyon is kétes értékű intézkedések által. A mostani nehéz helyzetből való kibontakozás, független állami életünknek megteremtése, mind a legszorosabban összefüggenek azzal a szilárd alapzattal, amelyre alkotmányos életünket helyezzük. Egy téves intézkedés — és hosszú időre visszavetés és hanyatlás fog nemzeti törekvéseinkben bekövetkezni. 2 KANTAROSOZIA, Budapest, 1908. vasárnap, november* A politikai helyzet. — Saját tudósítónktól. — Budapest, október 31. kekkel s a legjobb benyomással tértek vissza országukba. És ebből mindenesetre legalább is erkölcsi haszon hárul nemzetünkre. Oly sok ellenségünk, oly kevés jó barátunk van, hogy örömmel fogadhatjuk minden népnek rokonszenvét s uralkodóknak becsülését. . . u. Aztán a keleti események tették a világ közérdeklődésének központjává hazánkat és fővárosunkat. Bulgária függetlenítése s Bosznia- Herczegovina annexiója a királynak magyar birodalmában való tartózkodása alatt következtek be. E nagy események kapcsán a külföldi sajtó és diplomácia rá volt utalva államunkkal és ezzel összefüggőleg nemzetközi és közjogi helyzetünkkel való foglalkozásra. A Bécsből irányított és félrevezetett külföldi sajtó s ennek folytán a külföld közvéleménye még mindig nem helyesen ismeri Magyarország államjogi helyzetét. A király legtöbb idejét Bécsben tölti, ott székelnek az idegen államok képviselői. E tények és sok mellékes körülmény szintén támogatják azt a téves felfogást, melyben államiságunk megfelelőig ki nem domborodik. Most azonban a keleti eseményekkel kapcsolatosan sűrű alkalom nyilvánult annak tapasztalatára, hogy a király nem egyik provincziájának székhelyén, de az Ausztriától különálló magyar állam fővárosában rezideált. De emelte a király budapesti tartózkodásának jelentőségét a delegácziók tárgyalása is. A világ szeme feszült érdeklődéssel figyelte annak lefolyását s ebből Újólag meggyőződhetett, hogy csak két egyenrangú állam szövetségéről, nem pedig egységes birodalomról lehet szó. E külpolitikai jelentőségén kívül nem csekély fontossága van királyunk hosszabb ideig tartó magyarországi idézésének abból a szempontból is, hogy bizonyára hozzájárult a nemzet és király közötti harmónia, egyetértés előmozdítására és megszilárdítására. A közvetlen érintkezésnek jótékony hatása különösen akkor nyilvánulhat, midőn egy nyíltszívű és őszinte féllel állunk szembe. Ő felsége ismét tapasztalatot szerezhetett a magyar nemzet lojalitásának őszinteségéről, politikai bölcsességéről. Meggyőződhetett, hogy dinasztiájának legszilárdabb és legbiztosabb támasza Magyarország, hogy azok a kívánalmak, melyek oly sok félre-Az öreg Bossányinak egyre több aggodalma lett vele. Szeretett volna segíteni. De hogy? Tisztára látta már, hogy leánya voltaképpen beteg, legalább is annyiban, hogy nincsen benne egészség. Tanácsot kért ettől is, attól is. — Férjhez kell adni — szólt egy barátjának tanácsa. — Hm! — hümmögött rá az öreg — vedd el. A tanácsadó pedig a füle tövét vakarta és még jobban hümmögött. — Sport, barátom, sport! — vélekedett egy másik. — Nincs az ilyen hisztériának más orvossága, mint a friss levegő, friss víz. Az öreg a fejét rázta és még jobban elgondolkodott. — Hiszen hajt is, lovagol is. Nyáron úszik, csónakázik, télen korcsolyázik. Ha meg rodlira kuporodhat, olyan mint egy megveszekedett erdei ördög. Papokat is kérdezgetett. — A vallás,, a vallás, — ezt hánytorgatták. — De hiszen eljár szentegyházba. Húsvétra meg is gyónt—• ellenkezhetett az öreg. — Meg, meg. — A lelkiatyának is el kellett ismernie. — De hát nem ez teszi, — folytatta még — nem ez. De ezt már nem értette az öreg. Nagysokára kapott csak olyan feleletet, ami megtetszett neki. — Semmi dolga a kisasszonynak, — mondotta valaki, — az a baj forrása. Elhatározta hát, hogy majd munkára fogja. Évek óta nem töltött Budapesten a király oly hosszú időt, mint az idén. Több heti itt tartózkodás után ma távozott el körünkből. Budapesti időzése kezdettől fogva érdekes és nagyjelentőségű eseményekkel volt összekapcsolva. Majd minden napnak megvolt a maga nagy fontosságú története s az érdekesnél érdekesebb események sűrűn váltották fel egymást. Két fejedelmi látogatásban volt részünk. Először Ferdinánd bolgár fejedelem látogatott el, néhány napra rá a spanyolok ifjú királya bájos nejével együtt töltött itt pár napot. Mindkét fejedelmet illő vendégszeretettel fogadtuk, szíves és lelkes ünnepléssel igyekeztünk kellemessé tenni azt az időt, melyet körünkben töltöttek. És hiszszük, nemcsak udvarias ki- s jelentés, de őszinte megnyilatkozás volt részük- ről annak elismerése, hogy feledhetetlen emlék és esztelenül féltékeny indulat. És bűnös: a más asszony férjét szerette. Nem is tartott sokáig, hamar kiégett. De azután többször is újra, meg újra próbálta, de csak egyszer a fehér ábrándos szerelmet, mindig a vére lobogása szeretett. Volt aztán, hogy nagyon meghatotta egyszer egy templomi hangulat. Magdolna lett tőle. De nem az az igazi, akit őszinte könyhullatás vonz a Megváltó lábához. Nem az, aki igaz fájdalomtól csuklik, vonaglik a kereszt tövében. Neki a kezét tördelő Magdolna tetszett, akinek kibontott aranyhaja olyan szépen, olyan izgatóan rávetődik a márványos meztelen vállra, karra, ahogyan csak festeni lehet a Magdolnákat. Hogy valóban egészen más a Magdolnalélek, nem is sejthette. Vallásos hangulatai buja érzékiességnek színeiben jártak. Mámor és kéj lihegett bennük, nem áldozat, lemondás. Éles tekintetével maga is észrevette. Eleintén kesergett is miatta, aztán csakhamar kaczagott. S ahogy észrevette a kaczagása csengését s meglátta, milyen szép a piros ajka körül kivillanó fogsor, mint a rózsa szirma körül kicsillanó gyöngy, még jobban kacsagott. Talált aztán megint más hangulatot és sorra átélte a mai művészetnek és irodalomnak minden irányzatát. Egy volt, melyhez mindig visszatért, Wilde. Ennél aztán meg is maradt. Megtalálta nála önmagát. Huszonötesztendős lett már és még leány volt. Gazdagsága sem tudott neki kérőt vonzani. Szépsége is sok férfi természetet tűzbe hozott, de hiába. Senki sem merte komolyan feleségül óhajtani ' v' v