Magyarország, 1909. november (16. évfolyam, 259-283. szám)

1909-11-02 / 259. szám

EST, 1909 NOVEMBER 2. KEDD XVI. ÉVFOLYAM 259. SZÁM. — .....................— ■ ........ ~ ■■■■ ....~— .....— .ési ári negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. fő­szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal: Teréz-körut 19. az. s szám­ára helyben és vidéken 10 fillér. Holló L­a­j 0 S. I Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. „Harcz Asszíria ellen.” Budapest, november . (†) A bécsi lapok napról-napra teli vannak a magyar válságról szóló hírek­kel. A kibontakozás tervei csakúgy hem­zsegnek a hasábjaikon és a magyar politikai helyzetről többet írnak, mint Ausztria százféle bajáról. Aki az osztrák politikusok, public­isták cselszövéseit ismeri, nem ül föl a bécsi lapok fe­nyegetéseinek és nem ül föl azoknak a híreknek sem, amelyek látszatra jóaka­­ratúak Magyarország iránt. Híreikből, cikkeikből mindenkor valóságként az­­ rettegés tűnik ki, hogy Magyar­­ország valamikor mégis csak talpra áll és komolyan rátér a gazdasági önálló­ság útjaira. Most is azt írja az egyik nagy bécsi újság, hogy a magyar pártok egyesülni fognak­­ Ausztria ellen. A magyar pártok, látván, hogy Ausztria külön­böző politikai frakc­iói együtt haladnak a nagy osztrák keresztény-szoczialista párttal, ugyancsak egymás mellé álla­nak, hogy érczfalként visszapattanjon róluk az osztrák pártok sokféle vak­merő támadása. Amikor ezt a híradást olvassuk, ami­kor a híradásnak ilyetén bevezetését olvassuk: azt kell hinnünk, hogy a magyar pártok mindannyian egyesülni fognak a függetlenségi táborban. Ezt kellene hinnünk, mert az ilyen egye­sülés még nagyobbakká, még erő­sebbekké tenné Magyarország igaz­ságait. Ezt kellene hinnünk, mert most már nincs is szó ilyen-amo­lyan közgazdasági álláspontokról, ha­nem úgy érezzük, hogy a ragaszko­dás a gazdasági közösséghez a nemzeti ügy rut sérelme, az ország legnagyobb ügyének silány elárulása. Az osztrák híradásnak meglepő a konklúziója. A magyar pártokat nem látja függetlenségi táborban együtt, hanem a „parlamenti munka majoritá­sának ” a megteremtésében. A munka majoritása ez lenne a jelszó, a békés munka többsége ez lenne az új kor­mányzó párt jellemzője és a munká­nak ez a pártja, a békének ez a pártja a gazdasági önállóság jelszavá­val indulna el az útjára. A gazdasági önállóságot hirdetné, és ezenközben meghosszabbítaná a közös bank szabadalmát, új elvi kijelentéseket kérne és kapna Ausz­triától, kijelentéseket, amelyek Ma­gyarország jogait elismerik a pa­piroson a gazdasági önállóság­hoz. Vissza lehetne térni, mondja az osztrák helyzetczikk, a Beck-féle ki­egyezés ama gondolatához, amely a közbenső vámokkal volt kapcsolatos, egészben véve azonban Magyarország mind katonai, mind gazdasági téren csökkentené a maga kívánságait. Aki e czikk kígyózó okoskodásait követi, meglátja belőle, hogy az egyesült magyar pártok a harczot Ausztria ellen ügyeslen kezdik, új leszereléssel. Akárki sugallta ezt a czikket, akármi forrásból keletkezett a magyar politi­kai helyzet ilynemű megrajzolása, eb­ből a képből az a bús valóság mered reánk, hogy vannak magyar politiku­sok, akik a hadviselés technikáját ala­posan meg akarják változtatni és a háborút a fegyverlerakással kezdik. A magyar újság­berkekben, sajnos, napok óta hasonló hangokat hallunk. A kisebbségi pártokat képviselő lapok először a fúziónak pengették az esz­méjét. Azután beszéltek a hatvanhetes pártok konc­entrác­iójáról. Most a ko­­operác­iót hangoztatják és minden tit­kos gondolatuk, minden nyíltan kifeje­zett kívánságuk abban lyukad ki, hogy a bankközösség fenmaradjon, a gazda­sági közösség változatlanul fennálljon, hogy a hatalom a kezébe kerüljön va­lami felemás pártnak, amely Magyar­­országot visszaviszi a gazdasági szolga­ságba, amelyet nyögött negyven éven át, 1867-től a híres 1905 ös választá­sokig. A gazdasági lekötöttség megvan most is, de a nemzet a függetlenségi pártnak adott többséget és ennek a pártnak a feladata, elháríthatatlan kö­telessége, hogy eleget tegyen a nem­zet parancsának és a gazdasági fel­­szabadulás felé vigye az országot. Azt mondják a gazdasági önállóság harc­osairól, hogy a falnak viszik a nemzetet. Megalkuvó, gyáva politikusok mondhatnak csak ilyesmit. Ha kikerül valaki a börtönből a napvilágra, eleinte fáj neki a világosság. De úgy fogjuk-e Lee Waller pőre. Irta : Kőhalmy József. — Bili! — kiáltott Lee a kertajtóban. Az­után a szájába vette a két ujját és éleset füty­­tyentett hozzá. Bili előmászott a kert végé­ből. Bili, ez a foghijjas, maszatos képű kölyök, mindig előmászott valahonnan: hol a pinczé­­ből, hol a bokrok közül, vagy éppen a padlás­­rál. De sohasem jött üres kézzel. Egyszer egy csomó üveget hozott, amikre pompásan lehetett czélba lőni a Lee légpus­kájával. Máskor verébfiókát kerített, vagy kis macskát, de ha mást nem, mesés híreket min­dig hozott a Tom Brandy bandájából. — No, mi Újság, Bili? — kérdezte vígan Lee. Bili felelet helyett egy hatalmasat hü­ppö­­gött. Ezt is a Tom bandájából hozta. Akkorá­kat tudtak köhögni, hogy az utcza másik vé­gén is meg lehetett hallani. Ilyen hüppögés­­sel adtak jelt egymásnak. — Nagy linch volt a tizedik utcájában! — mondta azután fontoskodva. — Bevágtunk har­­m­incz ablakot. Én magam betörtem húszat! Felültek a kerítés tetejére, lelógatták a lá­bukat. Lee fülelt, Bill pedig elmondta a dol­got. Roppant érdekes volt, és Leenek na­gyon fájt, hogy nem lehetett ott. A Tom bandája — vagy két tuc­at vásott kölyök, nyugtalan védi, ötletes, izmos ameri­kai bitangok, —­ éppen nagy macskavadásza­­tot rendezett. Valahol a tizenkettedik utcza táján járhattak,,a­mikor nagy csődületet láttak ---------------------"1 .................... egy ház előtt. A háziúr kidobott egy öreg asz­­szonyt. A bútorait is kihajigálták az utcza kö­zepére, mert nem tudta megfizetni a házbért szegény. Erre ordított egyet a banda. Ő — Bili — is úgy bömbölt, ahogy csak bírt. Aztán betörtek egy csomó ablakot. Közben arra jöt­tek a parket­ gyár munkásai, s mikor meghal­lották, miről van szó, — hogh! — akkor kez­dődött csak az ostrom! Az ajtókat leszaggat­ták, a falépcsőket betörték, mindent össze­vissza húztak, egy óra alatt elkészültek a ház­zal. A háziúrral is. Az kapott egy-egy blackeyet mind a két szemére, éppen elég volt neki... Bili igen drámai módon tudott előadni ilyen dolgokat. Hadonászott a karjaival, felugrott, ordított ahol kellett, és fülrepesztő füttyök­kel helyettesítette a gondolatjeleket. Lee lá­zasan hallgatta. Éppen ott tartott Bili, hogy jött a policeman, a rendőr, de mikor látta, mi történik, megfordult, és.. . — Lee, jöjjön fel, kérem, — szólt le valaki rozoga fahangon az ablakból. Mr. Beaded volt, Lee nevelője. Mr. Beadell nagyon jó fiú volt, de a földrajzon, számtanon és más ilyen hiába valós­ágon kívül igazán sem­mihez sem értett szegény. Talán sohasem matchelt életében és minden órán kijelen­tette, hogy minél jobban játszik base­ballt va­laki, annál biztosabban megbukik a latinból. — All right, megyek már — kiáltott vissza Lee, de azért bevárta a történet végét. Na­gyon meg lehetett elégedve vele,, mert egy fél piros ezerórat sándékozott Bilinek. A fog­híjjas Bill is ő. Ahogy ilyen szépeket tu­dott hazudni. Mi­a­ egyszer biztosította Leett, hogy most már feltétlenül beveszik a Tom­ bandájába, aztán egy óriásit hüppögött és el­ment csavarogni. Lee erősen irigyelte most a rongyos Bilit, a házmester fiát. Dühös volt és elhatározta,­­hogy ma nem tanul egy szót sem. Pompás kis kölyök volt Lee Waller. Már­ négy-öt esztendős korában karakter volt a kis arczában, fekete haja keményen, daczosan si­mult homlokához, a vágyakozó, kicsit felkom­­korodott szélű ajaka is keményen csukódott­ össze, a szép asszonyok imádták, kézről-kézre kapták és amíg összecsókolták, kényes lett a Szemük bele. Nagyon szép kis fiú volt Lee Waller. És erős fiú is volt, a karján igazi, komoly izmok feszültek, a rendes, tiszta krissi kezéből keményen repült a falabda, mikor­­ baseballt játszottak. Tizenegyéves volt a ragyogó szemű, okod kis Lee, mikor nagy dolgok történtek otthon. A mamája egy nap elment sétálni, mint ren­desen szokott és nem jött többé vissza. Wal­ler papa sokat törülgette a szemüvegét, mo­gorván bezárkózott és ettől kezdve egyedül maradt Lee és lassan kint derengett valami a kerek kis macskafejében. Ha szép és okos gyerekeknek eltűnik a par­­fümös ruhája, szép mamájuk és a papájuk nagyon csöndes ember lesz, abból mindig baj származik. Az öreg Waller — most már iga­zán olyan volt, mint valami öreg bácsit — csöndesen elvált az elegáns, illatos asszony­tól, tálé" meg is bocsátotta, hogy hűtlen lett hozzá, naptól kezdve mégis lassan­lasz­"- molett ez a jó ember, ny 3napi­­uk mai száma 28 oldal.

Next