Magyarország, 1910. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1910-01-01 / 1. szám

t­ juk, amint eddig is tudomására adtuk, hogy velünk csakis az önálló bank és az önálló vámterü­­lét alapján lehet megegye­­zésre jutni. Teljenek el tehát hónapok meddő kísérletekkel, legyenek új választások, tartson a parlamentáris küzdelem még hosszú ideig, mi a gazdasági füg­getlenség alapjáról el nem mozdulunk és a fölemelt kvótával szemben köve­teljük az önálló banknak tényleges megvalósítását, minden alku, minden félreértés és minden kétértelműség nél­kül. Ez az a programm, amelylyel mi a további küzdelmekbe is belemegyünk. A tisztító vihar. Justh andreneziájának hatása Elnémult rágalmak. Az ex-rex és Wekerle. — Saját tudósítónktól. —­­ Budapest, deczember 31. A Justh Gyula tegnapi audiencziájának, a Lukács Lászlóval folytatott tárgyalások meg­hiúsulásának hatása alatt áll ma a politikai világ­­és a közvélemény. Általános az a fel­fogás, hogy­ a tegnapi események tisztító a­­­dark­ént hatottak a politikai atmoszfé­rára. Kipusztult abból minden kétértelműség és homályosság. Kiderült, hogy Bécsből szép­­szerrel ez a nemzet semmit sem kaphat, még elismert jogainak teljesedését sem, ennél­fogva a nemzetnek „az alkot­má­n­y­o­s e­l­­lenállás terére kell lépnie, hogy jogainak érvényesít­ését kicsikarja. De kiderült az is, hogy Bécsben nagyon tartanak attól, hogy a nemzet az ellenállás terére lépjen, ennélfogva hitegetésekkel, formulákkal, megkerülésekkel iparkodnak a nemzetet elkábítani és az ellen­állástól visszatartani. Ji­sth Gyulának és a függetlenségi párt­nak­ az érdeme az, hogy a nemzetet az elkábí­­tástól és kilátótal­ártól megóvták. Hónapokon, sőt éveken keresztül rágalmazta a hatvanhetes és a közös bankos sajtó Justh Gyulát és a vele egyívású államférfiakat azzal, hogy amit cse­lekszenek, azt tisztán azért cselekszik, hogy a hatalomhoz jussanak. No hát most kiderült, hogy mennyire törekszenek a hatalomra. Ha nem volna elég bizonyíték az, hogy Justh Gyula odahagyta fényes állását, társai pedig visszautasították a Kossuth Ferencs által felajánlott miniszteri tárcsákat: íme, most két­ség­b­evon­hatatlan,­­ bebizonyult, hogy J­u­s­t­h Gyulát és társait tisztén és egyedül a gazda­sági önállóság, az önálló bank megvalósításá­­nak gondolata és­ akarata vezette. Csak egy kissé lazább felfogása a politikai kötelessé­geknek kellett volna ahhoz, hogy megszerezzék maguknak a kormányzati hatalmat, a jogo­sultság teljes látszatával, mert hiszen a kormány a gazdasági önállóság és az önálló bank­­program­ jával jött volna, és így teljesen megfelelt volna a függetlenségi párt emlékezetes november 11-iki határozatának, amely szerint a párt­­csak olyan kormányt tá­mogat, mely a gazdasági önállóságot és az ön­álló banknak 1911-ik évi január hó elsejére leendő felállítását kormányzati pro­gram­­jába veszi... Csakhogy Justh Gyula és társai, okulva a Wekerle-kormány­­nyal szerzett keserű tapasztalatokon, amelyek szerint a kormán­y­n­y­i­l­a­t­k­o­z­a­t­o­k é­s a királyi elhatározások nem mindig fedik egymást, biztosítékokat ké­rettek az iránt, hogy a kormányprogramm nem marad üres szó, amelynek megvalósítása an­nak idején a királyi ellentáláson megtörik. Ezért kereste Justha Gyula és a független­ségi párt a királylyal való közvetlen érint­kezést. Feltételezte a királyról azt, hogy ha ő meg is engedi kormányának azt, hogy olyat hirdethessen programmjául, ami az ő elhatá­rozásait nem fedi, de 5 maga nem fog bele­menni a szavakkal és program­mokkal való két­értelmű játékba. Itt csak kétféle eshetőség volt. Vagy kijelenti 5 felsége, hogy az önálló bank ellen annak idején, esetleg ha csak akkor­­ is, amikor a nemzet újból az önálló bank mel- I natu repente. Gonosz carts történt vala a vá­rosban, mivel pedig szoros vigyázásunk volna, hogy semmi isten­tel­enség ne történjék,­­pél­dát kell még a szent innepek előtt statuálni. » Beadóik itt, ugyanis, hogy in Dominica Pal­in­arum, azaz tegnap este, mikoron az jámbor hívek poerdteírtjára készülőnek, a város haj­dúi az utczaháznál tolvajláson érték volna Kun Istvánt, Hajdú Antalt, Sípos Istvánt és Pető Mihályt Anna Polertis leányzóval. Mivel penigy­len az város becsülete nem tűrheti meg ezen latrokat, adódjanak a hóhér kezeibe, mivel nem egyszer cselekedjenek hasonló istentelensége­­ket. E szavak után a tömlöcztartók elővezették a vádlottakat. Lehajtott fejjel kullogtak be a bűnösök, csak az egy Bokros Anna lépett be bátran, szinte belemélyesztve szemét az asz­tal végén ülő fiatal vízzerret vártuk szemébe. A vádlott férfiak nem tagadták rablási szán­dékukat, nyíltan kerti Iván, hogy az utczaház mellett levő mészárosszékeket feltörték és már más alkalommal is tolvajlottak több portékát­. További examinálásra nem­ is vala szükség és a magisztrátus repente kimondta a deubera­­tumot a következőkben : «Mi­vel ezen tolvajok az város becsületes hírnevét megrontották, ha­bár máskor is lapok voltak és így halált­­ér­demelnének, tekintve, hogy vallásukban az go­nosz cselekedetet nem tagadták, imo coram Deo et senatu bevallották, most fejük nem ve­­rődik, ellenben mindnyájan a kereken erősen megveretvén, a városból kiüzennek és ha több­ször itt találtatnának, meghaljanak absque omni juris strepitu.» A pálozás hajdúk ezután a tolvajokat átad­lett’ dönt, a maga részéről nem támaszt nehéz­ségeket: ebben az esetben a Lukács László­­féle kombináció megvalósítása elől elhárul minden akadály. .Vagy pedig azt jelenti ki a király, — ami azután be is következett, — hogy ő megmar­ad az önálló bank ellen elfoglalt álláspontja mellett, ami­kor természetesen a Lukács László-féle kom­­­binácziónak nyomban meg kellett hiúsulnia. A Justh Gyula kihallgatásának az volt a czélja, hogy vagy biztosítékot szerezzen az önálló banknak­, vagy pedig kiderítse a Lu­kács László-féle «kormányprogramm» érték­telen, megbízhatatlan voltát. Ezt a czélját a ki­hallgatás teljesen el is érte; a király «dön­tött» a bankkérdésben. Ferencz József és Ju­sth Gyula mint «jó barátok» váltak el, de a nem­zet és király között az alkotmányosság össze­kötő fonala megszakadt, és most már csak az önálló bank effektív megvalósí­tásával fűzhető megint össze. * Megbocsátás. Irta : Konca Ákos. Debreczen város tisztes szenátorai mind egybegyűltek felbiró uram hívására a város­háza nagytermében. Szokatlan volt ez az egyb­e­­hivás, mert a nagyhét egyik napján történt, már pedig a magisztrátus más esztendőkben a szent napokon nem ült széket, «lévén szoros statútumba az Innen előtt való napok jámbor megülése...» Csakhamar megnyílt a feőbiró uram szobá­jának ajtaja, mely a terembe vezetett és be­lépett azon Nagy Pál István feőbiró uram, kit a szenátorok mély meghajlással üdvözöltek. Az asztal végén Bonczos Kis László viczenótárius faragta a hófehér ludtollat, várván és lesvén a szót felbiró uram ajkairól. Nagy Pál István csakhamar félállott fara­gott bitói székéből és köhintvén: egyet-kettőt, imigyen szólt komor hangon : «A kegyelemnek Istene az ő szent lelkének erejével szálljon le a mi gyülekezetünkbe és mind a mostani szándékunkat, s mind ennek­­utcánna való szükséges kívánt dolgainkat bírja, igazgassa a maga dicsőségére és az respublica javára. Adj uram aszét és szivet, hogy recte foroghassunk előtted szent kegyelmedben, el nem feledvén : Qualis est judex, tales sunt quippe ministri, Si malus est dominus, sít popul’usque m­alua. Ámen!» Most peniglen cito elmondom, miért hivat­tam: figyelmeteket, szenátor uralómékat in­ge­Már egy nap sem választ el az új esztendő beköszöntőtől, mely sok minden kedves aján­dék között hozza, a nemzet számára az ex­lex­et. Mikor husvét táján közhírré tették, hogy a bankkérdésben a kormány tagjai kö­zött a szolidaritás megszűnt . Kossuth Ferencz megállapította, hogy a koal­ált pártok útjai szétváltak, alig gondolhatta valaki, hogy tíz hónap eltelte után is még mindig a Wekerle­­kom­ány bármily minőségben is helyén legyen. Beadták lemondásukat, de Wekerle­lent és fönt mindent elkövetett, hogy megmaradjon. Csak a vak nem látja, hogy összes mesterkedései nem a válság helyes megoldására irányultak, de minden cselekedetében az az egy c­él ve­zette, hogy a miniszterelnöki állásból vala­hogyan ki ne csöppenjen. Bizony, ha április 26-án lemondásukat beadva, szigorúan és eré­lyesen dolgoztak volna a kibontakozáson, már régen bekövetkezett volna valamelyes megol­dás, mely minden esetben jobb lett volna a mai helyzetnél. Ámde Wekerle sok bécsi út­jában s a Budapesten lefolyt számos minisz­teri tanácskozásokon gondosan és rafifináltan munkálkodott azon, hogy azt a vékony szálat f­iák az atmbituson várakozó hóhérnak,­­aki le­gényeivel kivitte őket a Tóczós mellé, hogy a kereken történő verést végrehajtsa, míg Bokros Anna ott­ maradt a bírák előtt, hogy számot adjon bűnéről... Nagy Pál István felbiró uram­ a leány felé fordulva ekképpen kezdett beszélni:’ — Nyilvánvaló a cimboráidi egyező vallá­sából, hogy nagy tolvajságot cselekedtetek, azonkívül ti már régen botránkoztatjátok a város jámbor népét. Miután ez bizonyos, valld be, hogy micsoda gonosz lélek rítt rá, hogy az Isten törvényét violáttad... — Hamis a lelke, gonosz a beszéde annak, aki rám fogja, hogy én is részes vagyok a bűn­ben. Járt utánnam, mikor még becsületes un­ter volt, na, tagadom ; ellopta az édesanyja utolsó tallérját, hogy piros keszkenőt vegyen rajta nekem, de én a szemébe vágtam a lopott s pénzen vett jószágot és’ elűztem magamtól. Az­­ osztásban sem voltam részes, hanem éppen ak­­­­kor mentem haza éjjel az utczaháznál, mikor a tolvajok ott rabolni akartak. — És ha így van, amint mondod — fa­ggatá tovább a felbiró — hol jártál leányzó létedre éjszaka idején ? ! —■ Szabad vagyok, a magam kenyerén élek, ott járok, ahol akarok — vágá vissza a szót a leány. — Az én becsületemhez senkinek sincs semmi köze. És ha forró vasat tesz rám a hóhér, akkor sem mondom meg, hogy hol és kinél voltam. — Csendesebben, lányom — folytató komo­ran a felbiró. — A törvény kezében vagy, tagadásod mit sem használ és ha önként nem !MAGYARORSZÁG Budapest, 1910. szombat, január 1­6. /

Next