Magyarország, 1910. augusztus (17. évfolyam, 182-206. szám)

1910-08-02 / 182. szám

. Abból pedig, hogy ellenségeinek erő­feszítése czélt érketett, világosan kitű­nik, hogy alkotmányosságának alapjai gyöngék, ellentállást ki nem bírók, mi­nélfogva az első föladat: ezeket az ala­pokat az egész nemzet bevonásával meg­erősíteni és megtörhetetlenekké tenni. A fölocsúdás folyamatának azért kell végbemennie, hogy azután teljes és friss erővel hozzá lehessen látni ezek­nek a feladatoknak a megoldásához. Egyik irányban, a gazdasági önállóság kérdésében a legerélyesebb ellen­­­állásra van szükség, hogy a nemzet kizsákmányolói czéljukat el ne érhes­sék, erőfeszítéseik gyümölcseit be ne szedhessék és a nemzet gazdasági bék­lyóit ne állandósíthassák. A másik irány­ban, a demokratikus átalakulás, a nemzet egyetemére kiterjedő válasz­tói reform tekintetében pedig állandó, szakadatlan serkentő és sürgető munkát kell végezni. A közel­jövő poli­tikai feladataiban ennek a kérdésnek kell dominálnia, és a nemzet igazi akaratát képviselő ellenzék akkor tölti be hivatását, amikor minden más téren, ahol a nemzetet megterhelni, megsarc­olni akarnák, kemény és ki­tartó ellentállást fejt ki és ezáltal meg­gátolja azt, hogy a politikai élet teher­­vonata más, helytelen vágányra terel­tessék. Vagyis: meg kell győzni csá­szárt, kormányt, többséget és minden­kit arról, hogy ebben az országban semmiféle nagyobb kérdést el nem lehet intézni addig, amíg az ország és az alkotmány demokratikus átalakulásának a kérdése becsületesen megolldva és elintézve nincs. Természetes, hogy ez a meggyőzés csak nagy és heves parlamenti harczok árán lehetséges. Ehhez pedig pihent erő, visszanyert önbizalom, az ügy igaz­ságába vetett hit, férfias harczkészség és lankadást nem ismerő kitartás szük­séges. A depresszió érzetének az ellen­zék soraiból el kell tűnnie, és helyet kell adnia annak a tudatnak, hogy a sors, a történelmi akarat nagy dolgok ki­vívására szemelte ki azokat a férfiakat, akik, mint az ősz Madarász József a mostani országgyűlés megnyitása alkal­mával nagyon helyesen mondotta, a nép igazi akaratából jutottak a nemzet képviselőházába. Menjen csak most haza ez a fáradt és csüggedt képvise­lőház. Hisszük, akarjuk hinni és re­ményleni, hogy ősszel, amikor újra összejő, megváltozik a szelleme, vissza­tér a lelke és csalódást csakis a nem­zet ellenségeire fog hozni, akik azt hi­szik, hogy a magyar képviselőház a zsebükben van. Olsvayné észre is vette tartózkodását, de nem tette szóvá. Istenem, anyósnak készült és tanulékony volt. Megsejtette jó korán, hogy a modern kor alakulásában a régi anyósok szerepét, szeszélyeit a fiatal menyek okkupál­­ják s hogy egy jóravaló anyósnak felesleges minden érzékeny kerlés, de hallgatás a helye. És elfelejtett rögtön mindent, mikor később felfogta a fiatalok egyetértő tekintetét, hogy tenniszezni mennek. — Ne zavarjuk őket, — gondolták mind a ketten s mig odafenn tizesztendei program­­mot apró részletezéssel előre megterveztek, tarkitva keresztelőkkel, apró kecske- és kicsi penny-fogatokkal, a tennisz felé vezető útón azt mondta Rózsika Olsvaynak: — Kijelentem magának, Peti, — akár tud róla, akár nem — hogy én anyáink tervébe nem megyek bele. Hogy erről nem tudtam eddig s nem is akarok tudni ezután se, mert engem a magam szivén kívül semmi és senki nem fog befolyásolni. Engem nem lehet oda­­tonálni senkinek se; akihez én hozzámegyek, azt szeretni akarom, de még jobban kívánom, hogy ő szeressen és szabad akaratából óhajt­son engem! — Én nem ismerem a tervüket. — Gondoltam — felel a leány. — Annál szebb’ az eset. S annál kevésbbé hízelgő rám nézve. — Miről van szó? —­ kérdi érdeklődve Olsvay. — Arról — hangzák’ a válasz hidegen, na­gyon hidegen és ebben a fagyos tartózkodás­ban úgy festett ez a szép szál leány, mint egy gőgös királyné — van szó, hogy bennün­ket össze akarnak házasítani. — Már­mint magát, Rózsika, és engem? — úgy van. De ne csodálkozzék és ne okoz­zon vele magának gondot. Én éppen olyan ke­véssé akarom, mint maga s amilyen őszinte baráti érzéssel gondolok magára, éppen oly kevéssé tudnék iránta másként érezni. — Szóval: ki vagyok kosarazva. — Csak azt lehet kikosarazni, aki megkér bennünket. S maga nem tette ki magát ennek. A kosár — közös elhatározással és egyetér­téssel — a mamák álmának szól. Aztán hűségesen elmondott mindent abból, amit hallott. Mint két fiatal pajtás, nevettek együtt. Peti azt gondolta magában, hogy Ró­­zsikát feleségnek venni ugyan esze ágában se volt, de a dolog mégis mulatságos. Megbeszél­ték, hogy Olsvaynak csakugyan illenék már megnősülni, közel harminczéves. S hogy körül is néz egy kicsit a világban. Majd Rózsika segítségére lesz. ő maga még várhat a férj­­hezmenéssel, hiszen alig múlt húszesztendős. Anyáiknak nem szólnak, csak mikor már meg­találta Peti azt, akit neki a sorsa szánt. S míg a két mama boldogan álmodozott to­vább, a két fiatalnak egyre messzebb esett egymástól az útja. Ha társaságban összeült a két önjelölt anyós, jóindulatú mosolygással néz­ték őket az emberek. Mindenki tudta, hogy a fiatalok nem kellenek egymásnak, csak ők nem akarnak tudni, látni semmit. Lehetetlen, hogy a dologból valami ne legyen, gondolták magukban. Ők bíztak benne. Sőt sok beható tárgyalás után megegyeztek már Rózsika új budoárjának spinében is. A fehéret unalmas­nak vélték, a kéket sablonosnak, a rózsaszín meg­ leányoknak való. Sárga és halványlila kö­zött ingadoztak néhány napig, míg végre valami opálos tengerzöld színben állapodtak meg. Olsvay Peti akkor már hosszú időn keresztül járta a világot, a hatodik héten mulatott Buda­pesten, s hol ezzel, hol amazzal a leányéval együtt emlegették a nevét. Rózsika pedig egy egészen elfogadható kérőt kosarazott ki. A do­log nem volt egészen korrekt, mert bizony a­­ szép leány eléggé udvaroltatok magának az illető gavallérral. De végre is nem tudott igent mondani. Azzal okolta meg önmaga előtt a dolgot, hogy nem megy férjhez sohase. Ala­­pítványi hölgy lesz. Annyira okvetlenül ne rad rá a szülei után, hogy szerényen, tisztes­ségesen megélhessen belőle. Petivel meg már oly régen találkozott, hogy bátran el is fe­­ledhették egymást. A két mama boldog áb­rándja már nem is boszantotta, inkább némi kis sajnálatot érzett irántuk. Peti nem is jött haza az utóbbi időben. Nem­ akarta kitenni magát anyja unszolásának, aki megkívánta tőle, hogy Futakyéknál esetről­­esetre viziteljen. Aztán boszantotta Rózsika szemében az az örökös kérdés, hogy — még mindig nem talált senkire? Jóságos Isten, de­hogy is nem talált, csakhogy mindeniknél, va­lamennyinél különb volt Rózsika. És körül­belül valamennyi szívesen is fogadta volna kö­­zeledését, de őt hidegen hagyta az egész világ.­­Pedig nem volt szerelmes belé, igazán nem, ezt tiszta meggyőződésből hitte és nem szűnt meg benne a remény, hogy rátalál majd arra,­ aki mellett elfelejti az egész világot. Végre is haza kellett térnie; az intéző­je olyan dolgokat referált neki, amelyek elinté­zéséhez személyes jelenléte kívánatos. Azon tűnődött egész után, hogy miként térhetne ki Rózsika kérdő tekintete elől... Kigondolt egy ártatlan hazugságot. Hogy már van válasz* tottja. Valaki, akinek még nem szólt semmit»’ de akihez visszaossza húzzák a gondolatai." Tulajdonképpen nem is volt valótlanság a do­­log. Aki legjobban érdekelte mégis, az egy bájos, szőke leány, akivel összetévedt olykor* olykor a tekintete. Határozottan érdekes leány és ki tudja? A félvalóságból bizonyosság is lehet. És Rózsika szemében legalább nem fogja látni többet ezt a kellemetlen kérdő tekin­tetet. ... "­ Jókedvűen hajtott át hozzájuk’. Mert,­ elfé* mAGYARORSZÁG Budapest, l£>xv. iujuu, amrüsztüs 2. A politikai helyzet Saját tudósítónktól. 1— Budapest, augusztus 1. "A képviselőház a nyári szünet előtt ma tar­totta utolsó érdemleges ülését. Lesz ugyan még két formális ülés, a holnapin a konzuli bíráskodásról szóló törvényjavaslat harmad­szori felolvasása történik meg, a csütörtöki ülésen pedig a főrendiháznak az oda tárgya­lás és­ «szíves hozzájárulás» végett átküldött javaslatokról érkezendő üzenetet veszi a kép­viselőház tudomásul. És ezzel bezárulnak a parlament kapui, s a képviselők­ csekély számú csapata is, amely még tartózko­dik, szétoszlik a szélrózsa minden irányába. Hír szerint szeptember hó 26-án gyűl ismét össze a képviselőház, de első feladataként a delegáczió tagjait fogja megválasztani, s az­tán újra elnapolás következik, míg a delegá­­cziók végzik munkáinkat. A közös ügyes bi­zottsági tárgyalások után sem fog következni a parlament plénumának munkája, mert előbb­ a jövő évi költségvetést tárgyalja le a pénz­ügyi bizottság, így tehát csak október végén,­­vagy november elején fognak a képviselőház érdemleges ülései megkezdődni. * Hatalmas, nagy arányokban folyt le teg­nap a munkásoknak tüntető felvonulása és népgyülése a lakásmizéria és házbéruzsora el­len. Elől a gyermekek, utánuk az asszonyok s végül a férfiak sorakoztak s a Hunyadi-tér­ről a Csengery-utczán, And'" •"-•-utón, Nagy­körúton és Rákóczi-úton át vonultak a Ga­­ray-térre, hol a nép­g­yűlés lefolyt. Az impo­záns nyugat­at felvonuló tömeget a közön­ség mndenütt élénk rokonszenvvel üdvözölte és gyakran meg is éljenezte. Hiszen Buda­pest polgárságának túlnyomó részét szintén ugyanazon nyomorúság terhe sújtja, amelynek szomorú képét nyújtották a felvonuló tün­tetők. Ma már tarth­atatlanok és tűrhetetle­nek azok az állapo­­ok, amelyek a fővárosi la­kásviszonyokat uralják. A sokat szidott koa­­líc­iós kormány megkezdette a szoc­iális in­tézkedéseket, hogy enyhítsen a bajokon, de bizony a m­ár több, mint félév óta Uralomra került Uhuén kormány «nemzeti munkája» e­ téren is megbomlotta az előhaladást. Külön­ben aprólékos intézkedésekkel ez álapotokon segíteni nem lehet. Több irányú, nagy konv­erepcziójú intézményeknek égé,ez sorozatára van szükség. S ezeket vaskö­ve­tkezetességgel, erős kézzel, s mindenekfölött gyorsan kell lé­tesíteni. A képviselőház gazdasági bizottsága a parl­­amenti vendéglőst évi tízezer korona szubvencióival segélyezni javasolja. Jól vá­lasztotta meg a gazdasági bizottság az időt erre a szubvenc­ióra. Amikor Budapestet la­kás- és kenyérforradalom fenyegeti, amikor az állam szolgái kiirtják családjukat, mert nem nézhetik tovább azok irtózatos nyomorát.■

Next