Magyarország, 1910. szeptember (17. évfolyam, 207-232. szám)

1910-09-01 / 207. szám

MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1910. SZEPTEMBER 1. CSÜTÖRTÖK/^^n XVII. ÉVFOLYAM 207. SZÁM.­­.............." ...-■ ■■ • ■" —-----------------, - —........~ Előfizetési ári negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: ^ . ^^/1^zerkesztőség és kiadóhivatali Teréz-körut 19. sz Egyes szám­ára helyben és vidéken 10 fillér. Holló Lajo Hirdetések milliméter számításnál díjszabás szerint. A jövő nemzedék. Irta: Baza Baromi Budapest, augusztus 31. Itt a szeptember, iskolába készülnek a magyar fiúk. Egy részük most dönti el, hogy milyen pályára menjen. S ez a döntés elég fontos nem csak az illet­ékre nézve, de talán még inkább a nemzet szempontjából. Hogy fog meg­szólni a jövő nemzedék, mennyi lesz felőlük ügyvéd, orvos, mérnök, iparos, kereskedő, hivatalnok, gazda? A nem­zet életébe vágó nagy kérdés ez, fon­tosabb, mint akármelyiké a napi poli­tika aktuális kérdéseinek. Mondhatni, hogy ettől függ nagy részben a magyar nemzet jövő sorsa. Gondolunk-e evvel a kérdéssel olyan komolyan és alaposan, ahogy roppant fontossága megérdemelné ? Dehogy! Megy ez is csak úgy Isten nevében, a régi magyar indolencziával, Pató Pál módjára, ahogy minden egyéb dolga ennek a szegény országnak. Hogy az oktatásügyünk évtizedek óta szükséges reformja egyre késik s belátható időn belül alig lesz meg, az még a kisebbik baj. Ha nem javítanak ■gy, legalább nem is rontanak rajta. Könnyen lehet, sőt valószínű, hogy a reformmal csak rontanának. De arra sincs semmi gondunk, hogy a most meglévő oktatási intézetek közt­­ a nemzet érdekeinek megfelelő arány­ban oszoljanak meg a tanulók. S ez már öreg hiba. Mert késő azután kiabálni, hogy sok az ügyvéd, sok a jogász, nem győznek annyi hivatalt csinálni, hogy valamennyit elhelyezzék. Nem kell annyi fiút rábocsátani egy pályára, nem kell annyi jogászt nevelni, hogy mikor aztán végeztek, megakad­jon velük az állam s ne tudjon nekik kenyeret adni. Sajnos, magyar családokban alig van még ma is szó pályaválasztásról. Megy minden magától, az ősi hagyományok szerint. Mikor kinő a fiú az elemi isko­lából, beadták a gimnáziumba; ha le­teszi az érettségit, felküldik jogásznak, s mikor a jogot elvégzi, ha van még valami ősi birtok, hazajön gazdálkodni benne (jogi tudás alapján), ha nincs, vagy már kevés, akkor keres neki a rokonság valami hivatalt, vagy ha éppen nagyon vágyik az önállóságra, hát beáll ügyvédnek. Magyar középosztálybeli fiúnak ma is ez még a rendes, normális pályafutása. A legtöbb családban el se tudják kép­zelni, hogy ez másképp is lehetne, hogy a fiukat más pályára is adhatnák. És ez nagy nemzeti baj. Mert a kel­leténél kétszeresen több jogász eltar­tása megbízhatatlan súlylyal nehezedik az egész magyar gazdasági termelésre. A húszmilliónyi magyarországi lakos­ságnak, a magyar földművelési és ipari a fejedelmi kornakban látható összehasonlító rajz mutatja, — két szép, hosszú, nyílegyenes, csinos házsorokkal szegélyezett, s fasorokkal díszített utcza, s több, szintén egyenes ke­­resztutcza, ezernél több házzal, s körülbelül ötezer lakossal, két szép parkkal, termékeny­­nyé tett, nagy kiterjedésű völgygyel, nyugat felől erdőkoszorúzta hegyoldalakkal, s ez mutatja azt a nagy kulturmunkát, amit Crna­gora fejedelme országa fővárosának fejlődé­séért tett, és áldozott. A mi kedves, termé­keny, nagy Alföldünk kedvelt fája, a lombos ákácz, itt épp olyan szépen virul, s egész fa­sorok vannak akáczfából. Ami az épületeket illeti, itt is rosszabb volt a hire Cetinjének, mint amilyen valójában. Emeletes épület — többnyire egyemeletes, de van kétemeletes is, — van itt nagy számmal, csakhogy az itteni viszonyoknak megfelelőleg természetesen kicsinyek, az emeletek alacso­nyak, csak a külföldi követségek épületei, kü­lönösen az olasz és franczia, emelkednek­­ki, csinos, díszes kivitelükkel. Az építkezésben azonban semmiféle stilt, a legkisebb­ díszítést sem lehet felfedezni, még a fejedelmi konokon sem, amely egyszerű, egészen simára vakolt, világosbarna épület, nagy terraszszal az utcza felé. Méreteivel meglepi az embert a Vi­a d­n­i Dom, az új kormányzósági palota, amely csak most készült el, s ünnepies felavatása ma volt, a fejedelem és trónörökös jelenlété­ben. Hatalmas, négy utczára néző, egyemele­tes épület ez, tágas szobákkal, ablakokkal, szép nagy udvarral. Itt folyik le az ünnepségek nagy része. A Vladni Dómban helyezik el majd az egyes kormányhivatalokat, amelyek most egyes, szétszórt, apró házikókban vannak. .. A középületek közül kiemelkedik még na- 5 termelésnek több jogászt kell eltartani, mint a harminczmilliónyi ausztriai la­kosságnak s az ottani intenzív földmű­velésnek és hatalmas, régi iparnak. De ez még csak a kisebbik baj. Sok­kal nagyobb a másik, ami a pályák aránytalan eloszlásából származik. Az, hogy ez az aránytalanság hátráltatja, megakasztja az ország gazdasági fejlő­dését. Az egész világ körülöttünk szédül­tesen halad előre. A tudomány fejlő­dése, bámulatos találmányok egyre sza­porodó csodái it meg új területeket nyitnak meg folyton az emberi mun­kásság és boldogulás számára. Nemze­tek versengve tolulnak az új utakra, amelyeken a jólét, haladás, nemzeti nagyság terem. A magyar ifjú pedig tanulja a jogot, mint az apja, nagyapja, s az a legfőbb ambícziója, hogy valami csendes, ,jó hivatalt kapjon, ahol élelemmel, ruhával, mindennel holtig eltartsa őt az állam. Nem így tervezte Széchenyi István. Intenzív földművelést, erős, fejlett ipart, amitől Ő Magyarország boldogulását és függetlenségét várta, nem lehet jogá­szokkal, jogi tudománynyal teremteni. Mérnök, építész, vegyész, iparos, gyáros, vállalkozó, kereskedő vagy képzett, modern gazda legyen a magyar fiatal­ember. Ne keresse a hivatalok biztos, nyugodt, üvegházi megélhetését. Vágjon neki bátran, friss erővel a zajló, kocz­ Lapunk mai száma 22 oldal« V V' - - «*»*-_ Cetinjei lépek. Cetin­je, augusztus 27. Crnagorai A fekete hegyek országa! Cetinje, a teljes ünnepi díszbe öltözött fejedelmi szék­város, az egész országból ideözönlött, válto­zatos, festői nemzeti öltözetekben pompázó ezernyi sokaságával, a külföldről idesereglett sok idegennel, a folytonos automobil-tülkölés, konc­ertezés valósággal világvárosi életet és forgalmat varázsolt ide pár napra, s a be­nyomások, impressziók olyan tömege rohanja meg a szemlélődőt, hogy még az avatott tollú hírlapíró is alig képes teljes, hű képet adni annak, ami most Cetinjében Nikita fejedelem 50 éves uralkodói jubileuma és Crnagora fe­jedelemségnek királysággá emelése alkalmá­ból lefolyik. Mindenekelőtt az udvari élet az, ami felkelti az idegen figyelmét. Nemhiába demokrata or­szág ez, a fejedelem és a fejedelmi család egy a népével, az érintkezés majdnem családias, szuronyerdő itt nem védelmezi az uralkodót. Még az olasz király is, aki már közel egy hete időzik itt bájos, rokonszenves külsejű nejével apósa családja körében, elvegyül Nikita fe­jedelemmel, de holnaptól kezdve már I. Ni­kola királylyal, a sétálók közé, s nagy kedvteléssel élvezi azt a tarka, színgazdag, nyüzsgő életet, amely most olyan élénkké teszi .Cetinjét. 1 . Cetinje! Ötven évvel ezelőtt, amikor Ni­kita ősei fejedelmi trónját elfoglalta, 25 apró ház, szétszórva a cetinjei, akkor még kopár, terméketlen, csupa sziklával borított völgy­ben, és öt, mondd öt szál élő fa, —­ es volt a fejedelmi székhely. S ma — mint egy,­­'..........a­gyobb arányú méreteivel a Zetski Do ta (színház), amelyben a narodna skupstiná (országgyűlés) tartja üléseit. Dani­é trón­örökös csinos villája is kedvesen hat,, s a Grand Hotel egyemeletes épülete a főutcza végén.­ * Teljes ünnepi pompájában csak ma bontako­zott ki Cetinje, a három napos nemzeti ünnep előestéjén. Az összes házak gazdag zászlódíszt öltöttek, Crnagora piros-kék-fehér, és a fe­jedelmi ház fehér keretű vörös zászlói, köze­pén a fejedelmi czimerrel, lobognak mindenütt,­ az utczákon végig babérlevélből készített, a hatalmas póznák között kifeszített guirlandok húzódnak, számtalan színes lampionnal, a fő-* utczák elején és a fejedelmi konok előtt két­félél pedig hatalmas diadalkapukat állítottak föl, gazdag zászlódíszszel. Az utczákon nagy embertömeg hullámzik, tarka, gazda­g­­díszí­tésű, nemzeti öltözetben. Egész Montenegró­ból ifjú és öreg, aki csak bírta, fejedelm­e hivó szózatára elzarándokolt gyalog Cetinjébe,­­csak egy törzs, a legmesszebb fekvő hercze­­govinai határtól jött lóháton, apró, mokány­­lovakon, hogy a nemzeti ünnepből és örömből kivegye a maga részét. Legnagyobb a száma azoknak,­ akik az ősrégi nemzeti öltözetben pompáznak. Bő, kék bu-­­gyogónadrág, szűk, testhez simuló, vörös, gaz­­dagon sujtásozott ujjas­ mellény s rövid, vagy hosszú, térden alul érő dolmány, dús arany­­sujtásozással. A fejen a jellegzetes montenegrói sapka s az övben az elmaradhatatlan hosszú­­csövű revolver vagy régi divatú pisztoly. Sok­­nak handzsár is van az övében, többnek régi kard lóg az oldalán, amelyet valamikor feje­, í delmiétől kapott ajándékképp valami hőstett­­ jutalmazásául. Megható látványt nyújtanak •• - I— ..........- -- - - ■ — ■ —

Next