Magyarország, 1911. április (18. évfolyam, 77-102. szám)

1911-04-01 / 77. szám

BUDAPEST, 1911. ÁPRILIS 1.__________SZOMBAT: XVI. ÉVFOLYAM 1 77. SZÁM. Előfizetési ár­i negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: Ikesztőség és kiadóhivatal ■ Teréz-körut 19 SZ. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Holló Lajos: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Német cég. Irta: Lovaszy Márton. Budapest, márczius 31.­­ Az a dicséretre méltó, reményt keltő kezdeményezés, amelyet sir Edward Grey az angol parlamentben a fegy­verkezés korlátozása iránt megindított, ideg, gőgös visszautasításban részesült ethmann­ Hollweg német biza­­lmi kanczellár tegnapi beszédében, kanczellár nem riadt vissza attól az ősi felelősségtől, amely az angol ademényezés visszautasítása folytán zá­rul és teljes mértékben magára vállalta sák ódiumát, hogy a nemzeteknek a gyerkezési terhek csökkentése iránti tényei elhamvadtak. Európa művest­üzeteinek tehát hordani kell ezután a hadi terhek súlyos igáját, mert Othmann­ Hollweg és az ő császári ura úgy akarja. Sőt attól kell tartanunk, hogy e nyilatkozat után még fokozot­tabb erővel tör ki az államok között a fegyverkezésben való őrült vetélkedés, még nagyobb veszedelemmel fenyegetve az európai népek jólétét, boldogulását, megélhetését. Kinek van erre szüksége? A nem­zeteknek bizonyára nincs. Bethmann­ - Hollweg egyszerűen rágalmaz, amikor a háborúk okát a népek érzésvilágá­ban és a sajtó „üzelmeiben“ keresi. Hogy a népekben él a nemzeti öntudat, az kétségtelen, és kell is, hogy éljen, de kik azok, akik ezzel a nemzeti ön­tudattal visszaélnek és azokat a veszedelmes hangulatokat előidézik, szítják, élesztik, hogy azután kihasz­nálják ? Bátran állíthatjuk, hogy — ta­lán az egyetlen Balkánt kivéve — Európa műveit nemzeteinek lelkében a hatalmi terjeszkedés vágya már nem él. Ezek a vágyak már csak a hatalmi pozícziójukat növelni kívánó fejedelmek és a becsvágyó, „érde­mekre“ áhítozó diplomaták szívében lakoznak. Tőlük indul ki azután a leg­több esetben a nemzeti féltékenység, irigység, hatalmi vágy felkeltése, sőt amikor a „sajtó üzelmeiről“ van szó, azok mögött is majd mindig megtalál­hatnók azt a hatalmas kezet, amely ezeket az üzelmeket mozgatja. Végig tekinthetünk az utolsó félszá­zad háborúin, és úgy látjuk, hogy azok­nak majd mindegyikét valamely nyílt vagy titkos dinasztikus érdek idézte elő. A német-franczia háborúról tudvalévő, hogy III. Napóleon azzal akarta elterelni a figyelmet a fejére nőtt belső állapotokról. Várjon a magyar katonákat a „nép érzésvilága“ haj­totta-e meghalni Boszniába és Hercze­­govinába, és nem azért kellett-e elfog­lalni ezt a két tartományt, hogy pótol­ják az Itáliában elveszített provincziákat? Az orosz nép vájjon nem egy rettene­tes forradalommal tüntetett-e a kelet­ázsiai háború ellen, mely fiainak vérét patakokban ontotta olyan czél érdeké­ben, amely az orosz nép lelkétől telje­sen idegen volt? Tisztán dinasztikus érdek a háború is, a fegyverkezés is, mert a dinasztiák hatalma ma már pusztán a fegyelmezett, engedelmességre fölesketett hadserege­a föld akkora volna, mint­ egy narancs vagy egy alma. A hozzá legközelebb eső ,úgyne­vezett álló csillag, a nap, ebben az arány­ban már akkora volna, mint egy jókora ház, melyben körülbelül 1V2 millió akkora na­rancs találna helyet, mint milyen a föld. E mellett még meggondolandó, hogy a mi ma­­pánk az álló csillagok miriádjai között csak a kisebbek közül való. Jóllehet az állócsilla­gok nagyságát az óriás távolság miatt pon­tosan megmérni eddig még nem sikerült, bi­zonyos megfigyelések arra a feltevésre ve­zetnek, hogy egyes csillagok, mint például a déli égboltozaton tündöklő Canopus nevű csillag, milliószorta nagyobbak a napnál is. Valószínű azonban, hogy az égitestek kiter­jedésének is megvan a maga határa és nem növekedhetik a végtelenbe. Egy szertelen nagyságú csillag bizonyára nem maradhatna meg állandóan, hanem az óriás nyomás kö­vetkeztében önmagától széjjelomlana. Ez ala­pon állíthatjuk, hogy például a Canopusnál lényegesen nagyobb csillagok nem igen lé­tezhetnek. A kicsiny ember előtt azok a távolságok is, amelyek bennünket az égi testektől elvár­­asztanak, szinte megfoghatatlanok. Ha pél­dául azt mondom, hogy a nap távolsága a földtől a legújabb és legpontosabb meghatá­rozás alapján 149,228.000 kilométerre rúg, ez egy oly szám, melyet leírni és kimondani ugyan tudunk, de elképzelni csak nehezen. A mi leg­jobb aviatikusaink gépeiben órán kint 100 kilo­ken nyugszik. Hiába igyekeznek a kor­mányférfiak a felelősséget a népekre és a sajtóra áthárítani: a felvilágoso­­dott közvélemény napról-napra jobban átlátja azt, hogy a fegyverkezés folyto­nos fokozása a nemzetek érdekeivel min­dig élesebb ellentétbe jut. Maga a nö­vekvő békemozgalom ennek a tudatnak az erősbödéséből táplálkozik, és talán nincsen túlságosan messze az az idő, amikor ez a tudat annyira megerősödik, hogy gátat vet a fejedelmek és diplo­maták féktelen pazarlásának és tobzó­dásainak. A minden mértéket túlhaladó fegy­verkezési mánia éppen ennek az időnek az elkövetkeztét sietteti, és így a fejedelmek maguk alatt vágják a fát, amikor a nemzete­ket ezekkel az őrületes haditerhekkel sanyargatják. Íme, itt van Németország példája, milyen botor, minden józan ész és okos számítás nélküli eljárás az, versenyre kelni a haditengeré­szet terén a világ leggazdagabb és első tengeri hatalmával! Mit ér vele Németország, ha anyagi erejének végső megfeszítésével akármilyen óriási flottát teremt magának? Biztos lehet benne, hogy minden hajóval szemben, amely­­lyel flottáját szaporítja, Nagybritannia legalább is két hasonló erejű hadi­hajóval erősíti a maga hajóhadát. A német birodalom tönkre teheti magát (előbb azonban minket tesz tönkre), de Nagybritannia tengeri hatalmát soha utol nem érheti, abból az egyszerű okból, mivel Anglia győzi a ver­senyt Németországgal, méternyi utat tesznek meg. Ha folytonosan ezzel a gyorsasággal repülve, a napba tud­nánk utazni, csak mintegy 178 évi folytonos repülés után érkezhetnénk el oda, vagyis már 1733-ban kellett volna elutazni, hogy most oda érkezhessünk. . Ez a megfoghatatlan távolság is elenyészően csekély ugrássá zsugorodik össze, ha össze­hasonlítjuk az állócsillagok távolságával. Ez a távolság már akkora, hogy a csillagászok évszázadokon keresztül hiáb­a igyekeztek nagy­ságát meghatározni. Csak a múlt században sikerült egy zseniális német csillagásznak,­ Besselnek, egy csillag távolságát mérés által meghatározni. A legtöbb csillag távolságát még ma sem ismerjük. Az a csillag, melyik hozzánk a legközelebb áll, a Centaurus csillag­kép «Alpha» nevű csillaga, 40.000.000.000.000 kilométernyire van tőlünk. Ez a messzeség olyan nagy, hogy a fénysugár, mély másod­­perc­enkint 300 millió métert halad, csak kö­rülbelül négy és fél év múlva érkezik el onnan mihozzánk. És ez a legközelebbi csillag,­ úgy­szólván a mi szomszédunk. A sarkcsillag fénye csak 50 esztendő múlva érkezik hozzánk, van azonban olyan csillag is, melynek fénye csak száz, ezer, sőt több ezer év múlva ér el hoz­zánk. A csillagok közt szétszórva láthatók az úgy­nevezett ködfoltok, amelyeknek egy része gáz­­nemű anyagból álló égitest, míg a másik rész a csillagok egész halmazából áll, amely csil­­­­lagok csak a nagy távolság miatt nem velte- Pillantás a végtelenségbe. Irta: Hoffmann Ottó. Al föld, a hiti nagyravágyás és torzsalkodá­sok ez örökös (Szmhelye, igen nagy valami, ha tekintetbe vesszük az emberek és alko­tásaik kicsinységét, viszont elenyészően kicsi, ha összehasonlítjuk azokkal a méretekkel, melyekhez a csillagászok hozzászoktattak ben­nünket.­­ Nagyon, de nagyon kevés Halandó van tisz­tában azzal, hogy voltaképpen mi is­­az a föld, amelyhez reményei, nagyravágyása és küzdelmei egész életén át fűzik­. A legmélyebb­ akna, amit eddig a földbe képesek voltunk fúrni, nem haladja meg a három kilométert. Ez kevesebb, mint négy­ezred része a föld átmérőjének, vagyis csak annyi, mint picziny tűszulás valamely na­rancsnak a héjában. De még a legmagasabb hegyek is, amelyek örök­ hóval fedett ormára femper fia még nem jutott el, nem képeznek nagyobb egyenetlenséget a föld felületén, mint te azok a kidudorodások, amelyek a na­rancs héját egyenetlenné teszik. Másrészt azonban, Ha összehasonlítjuk a föl­det más hatalmasabb égitestekkel, annak a tudatára ébredünk. Hogy a föld voltaképpen nem más, mint egy elenyésző porszem a világűr végtelenjében. Tegyük fel, — hogy­­visszatérjek az előbbi hasonlathoz — hogy lapunk mai Máma 24 oldal

Next