Magyarország, 1911. május (18. évfolyam, 103-127. szám)

1911-05-03 / 103. szám

előfizetési ár n­egyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám helyben és vidéken 10 fillér. SZERDA XVIII. ÉVFOLYAM­­ 103. SZÁM. BUDAPEST, 1911. MÁJUS 3. Főszerkesztő: Holló Lajos.­rkesztőség és kiadóhivatal­­ Teréz-körut 13 sz. Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Bécs és Arad, Budapest, május 2. Bécsbei Khuen megnyerte a csatát. Sikerült neki a legmagasabb udvari és legmagyartalóbb osztrák köröknek a kegyes engedélyét kieszközölni arra, hogy Magyarországra az eddiginél sok­kal súlyosabb vérbeli és vagyoni sarczot vethessen ki. Ennek az engedélynek a fejében a föntebb tisztelt udvari és osztrák körök szemet hunynak a fölött, hogy a magyar kormány a megígért választójogi reformot ad graecas c a­­ e n d a s elhalasztja. Az általános, egyenlő és titkos választói jog pallosa nem függ többé a magyar képviselőházi többség feje fölött, ezért csak érdemes az eddiginél 40—50 ezer újonc­c­al és pár száz millióval többet megszavazni a nép véréből és vagyonából? Khuen tehát diadallal tér haza Bécs­­ből, és amilyen buzgalmat tanúsított a bécsi diadal kivívására, éppen olyan buzgalommal fog most ahhoz, hogy dia­dalát a magyar nép bőrén érvényesítse. Mert az a különös ebben a dologban, hogy Khuen a diadalt tulajdonképpen a magyar nép fölött aratta, mert hiszen sírnak a választói jogát sinkofálta el, és a hadisarczot, a több pénzt, a több katonát is a magyar népnek kell fizet­nie. Vájjon mit szól ehhez a magyar nép ? Éltűri-e, hogy egyik felől kijátsz­szák, kiforgassák abból a jogából, amelyet király, országgyűlés, kormányok ünnepélyesen megígértek neki, másfelől azzal kárpótolják, hogy már­is elvisel­hetetlen terheit még súlyosabbakkal te­tézzék ? Nos, a magyar nép már meg is adta a választ a bécsi diadalra Aradon. Ugyanazon nap, amikor Khuen kiku­­nyerálta a maga „diadalát“ a bécsi hatalmaktól, gyűlésre gyűlt össze ab­ban a városban, amelyet a bécsi elnyomó, zsarnoki törekvésekkel szem­ben a magyar szabadság Golgotá­jává avatott föl a történelem. A magyar kormány feje hadat üzen a magyar nép jogainak, és a magyar nép abban a pillanatban kimondja, hogy a hadüze­netet e­l­f­o­g­a­d­ja és hogy jogai vé­delmében kész a végsőig menő küz­delemre. A dolog nagy jelentőségére vall, hogy Magyarországon kevés olyan impozáns és harmonikus népgyűlés volt, mint a­minő vasárnap zajlott le Aradon. Csak azok a nagy eszmék, amelyek a meg­valósulásra már megértek, képesek a tömegek lelkét azzal az erővel meg­ragadni és azzal az együttérzés­­s­e­l megtölteni, aminőt az aradi gyűlés produkált. Csak az ilyen nagy eszmék heve képes arra, hogy eltüntesse a választó­vonalakat pártok, osztályok,­­ fajok és felekezetek között, bizonysá­gául annak, hogy a nagy eszmékben, a közös czélokban rejlik a legnagyobb nemzetképző, nemzetegyesítő erő. E tekintetben mély és­ súlyos tanul­ságokkal szolgál az aradi gyűlés. Arad városának és környékének minden rendű népe, foglalkozási, felekezeti és faj­különbség nélkül a nemzeti zászló alatt, mellén nemzetiszinti kokár­dával sereglett erre a gyűlésre. Kell-e ennél hangosabb bizonyítéka annak, hogy amely nemzet egyformán osztoz­­tatja fiait a jogokban és kötelességek­ben, annak kebelében elnémulnak, el­tűnnek a széthúzó erők és a j­o­g­­egyenlőség eszméjének olvasztó tüzéből éppen a nemzeti eszme kerül ki legjobban megerősödve? Íme: Aradon a jogegyenlőség eszméjének hatása alatt elhalványul a nemzet­közi eszme, és azok is, akik jogfosz­­tottságuk keserű tudatában tagadásba vették a nemzeti eszmét, most három­­színű kokárdával a mellükön hódolnak előtte. Ugyanígy vagyunk a nemzeti eszme leglényegesebb tartalmával: a füg­getlenségi eszmével is. Az a nem­zet, amely polgárainak millióit kizárja a jogok birodalmából, függetlenségének megvívásában vagy kivívásában nem számíthat e kizárt milliók támogatására. Most azonban az aradi gyűlésnek azok­­ a szónokai, akik nem tartoznak a függ i getlenségi párthoz, bizonyítják, hogy az ■ állampolgári jogokkal együtt a nemzetség- Utazás „Bailing“ körül. Szerződtetésének körülménye). A nagy sz­enzácziók, mint mondani, szokták, tetőre vetik árnyékukat. Pár héttel ezelőtt nagy izgalommal tárgyalták művészi körökben és­­■ sajtóban azt a hírt, hogy Balling Mi­­lly német karmestert, a W­a­g­n­er-család bi­­.­­.masát és egyik művészi tanácsadóját a bayreuthi ünnepi előadásokon első karmester­nek szerződtették Operánkhoz, sőt a beava­tottak már azt is tudni vélték, hogy Balling inkognitóban nálunk járt és az Operaház mű­szaki tanácsosának kíséretében m­egtekintette a színház összes helyiségeit és teljes beren­dezését. A hír bombaként hatott, első­sorban­ azokra, akik gondosan ápolt kisded érdekei­ket veszélyeztetve látták az «idegen jövevény» esetleges meghivatásával s igy természetes, hogy ezek az érdeke kotteh­ák ki-ki a maga ízlése­ és érdekeltségének a­­nagysága szerint bírálta el a kinevezés hírét. A sajtó akkor csaknem egyhangúlag a kinevezés ellen fog­alt állást, főképpen azért, mert nem ismer­ek Balling művészi kvalifikáczióját ,és meg­írtuk mit is, hogy külföldi ember kinevezésé­nek igazán csak akkor volna értelme, ha múlt­jában és képességeiben teljes garanczia volna az iránt, hogy az ő munkálkodása által igazi hagy, művészi sikerre volna kilátás. _ "A hullámok, amiket az állítólagos kinevezés Sir© .vert fel akkoriban, csakhamar elsimul­tak, mert a kérdezősködésre sem az Opera igazgatósági irodájában nem erősítették meg a hír valódiságát,, sem a kultuszminisztérium­ban nem beszéltek az ügyről olyan határo­zott formában, ahogy az «befejezett tények­kel» szemben már szokásos. A nagy hű­hóval nemzeti sérelemmé felfújt «szenzáczió» fölött hamarosan napirendre is tért a közönség. Megnyugodtak tehát az Operában­ is abban, h­ogy a m­u m u­s-nak beígért Bailing­­Mi­hály nem jön el. A beállott szélcsend ebben a kérdésben azonban nem sokáig tartott.­­ Szombaton este kipattant a hír. Hogy Bai­ling szerződtetése immár befejezett tény és hogy a német karmester folyó évi augusz­tus első felében már­­el is foglalja állását Operánknál. Hogy mily czímmel és jelleggel, ezt még az illetékes körök is titkolják, de annyi bizonyos,­ hogy Bailing Mihályra olyan hatáskör várakozik az intézetnél, amely jó­val meghaladja a betanítással és vezénylettel járó egyszerű karmesteri teendőket és mes­­­sz­ebbmenő hozzászólást enged a főbenjáró mű­vészeti kérdésekhez. A vasárnapi lapok nagy véhémencziával tár­gyalják a kombinácziónak újabb felmerülését és amikor már kézzelfogható adatokkal iga­zolja egyik-másik lap a kinevezés tényét, az Operában és a minisztériumban csodálatos­képpen most sem tudnak semmit Balling úr kinevezéséről. * Mi utána jártunk a dolognak és olyan elő­­kelő férfiúnak a nyilatkozatát adhatjuk közre, aki a főváros művészi életében vezető szere­pet játszik és akinek módjában van előkelő állásánál fogva a kulisszák mögé betekinteni és megbízható informác­iókkal rendelkezni. Ez a nyilatkozat így szól: — Tudjuk, hogy ‘az országgyűlésen elhangzott ‘interpellácziónak és Zichy János gróf vála­szának, amely az Operában uralkodó állapotok gyökeres szanálását helyezte kilátásba,­ operai ankét lépett a nyomába. A pró- és kontravé­­lemények tekintélyes halmazából, a vitában fel­hangzott jó tanácsok­ tömegéből lassankint ki­domborodott két nagy kérdésnek a fontossága, amelyek megvalósítása körülbelül az Opera régi fényének, visszaállításával volna egyértelmű. Hogy­ hiba van az Opera körül, ezt megálla­pította az ankét is. Egy elsőr­angú kar­­mester és főrendező meghivatását hangoz­­tatták legsűrűbben, a miniszter tehát ebben az irányban kereste a megoldást. Tárgyalásokat kez­dett első­sorban Dohnányi Ernővel, mert igen természetes, hogy akkor,­ amikor ilyen fon­tos kérdés kerül dűlőre,­ felső sorban magyar ember kerülhet kombináczióba. Dohnányi azon­ban, akit az felső karmesteri teendőkkel kapcso­latos igazgatói állásra szemeltek ki, olyan hor­ribilis követelések ellenében lett volna hajlandó berlini pozíc­ióját feladni, amelyeknek teljesí­tésére a kultuszkormány nem vállalkozhatott. A tárgyalások abban maradtak. — Nem vezettek eredményre a «purparlé»-k Stoll Ágostonnal sem, akit a nyugalomba vá­gyakozó Alszeghy helyébe akartak főrendezőnek meghívni, mert Stoll, amellett, hogy, a Zene­­akadémiában tanári állást kötött ki magának idejövetele­­esetére, szintén olyan nagy igények­kel lépett fel, amiknek­­esetleges kielégítése je­lentékenyen megterhelte volna az Opera budget-jét. Tárgyaltak aztán Lőwe Ferdinánddal, a bécsi «Conzertverein» kiváló karmesterével,­ aki azon­ban 36.000 korona fizetést, a téli időre hosz­­szabb szabadságot, felmondás esetén nagy vég- Lapunk mai száma 32 oldal.

Next