Magyarország, 1911. május (18. évfolyam, 103-127. szám)
1911-05-03 / 103. szám
előfizetési ár negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám helyben és vidéken 10 fillér. SZERDA XVIII. ÉVFOLYAM 103. SZÁM. BUDAPEST, 1911. MÁJUS 3. Főszerkesztő: Holló Lajos.rkesztőség és kiadóhivatal Teréz-körut 13 sz. Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Bécs és Arad, Budapest, május 2. Bécsbei Khuen megnyerte a csatát. Sikerült neki a legmagasabb udvari és legmagyartalóbb osztrák köröknek a kegyes engedélyét kieszközölni arra, hogy Magyarországra az eddiginél sokkal súlyosabb vérbeli és vagyoni sarczot vethessen ki. Ennek az engedélynek a fejében a föntebb tisztelt udvari és osztrák körök szemet hunynak a fölött, hogy a magyar kormány a megígért választójogi reformot ad graecas c a e n d a s elhalasztja. Az általános, egyenlő és titkos választói jog pallosa nem függ többé a magyar képviselőházi többség feje fölött, ezért csak érdemes az eddiginél 40—50 ezer újonccal és pár száz millióval többet megszavazni a nép véréből és vagyonából? Khuen tehát diadallal tér haza Bécsből, és amilyen buzgalmat tanúsított a bécsi diadal kivívására, éppen olyan buzgalommal fog most ahhoz, hogy diadalát a magyar nép bőrén érvényesítse. Mert az a különös ebben a dologban, hogy Khuen a diadalt tulajdonképpen a magyar nép fölött aratta, mert hiszen sírnak a választói jogát sinkofálta el, és a hadisarczot, a több pénzt, a több katonát is a magyar népnek kell fizetnie. Vájjon mit szól ehhez a magyar nép ? Éltűri-e, hogy egyik felől kijátszszák, kiforgassák abból a jogából, amelyet király, országgyűlés, kormányok ünnepélyesen megígértek neki, másfelől azzal kárpótolják, hogy máris elviselhetetlen terheit még súlyosabbakkal tetézzék ? Nos, a magyar nép már meg is adta a választ a bécsi diadalra Aradon. Ugyanazon nap, amikor Khuen kikunyerálta a maga „diadalát“ a bécsi hatalmaktól, gyűlésre gyűlt össze abban a városban, amelyet a bécsi elnyomó, zsarnoki törekvésekkel szemben a magyar szabadság Golgotájává avatott föl a történelem. A magyar kormány feje hadat üzen a magyar nép jogainak, és a magyar nép abban a pillanatban kimondja, hogy a hadüzenetet elfogadja és hogy jogai védelmében kész a végsőig menő küzdelemre. A dolog nagy jelentőségére vall, hogy Magyarországon kevés olyan impozáns és harmonikus népgyűlés volt, mint aminő vasárnap zajlott le Aradon. Csak azok a nagy eszmék, amelyek a megvalósulásra már megértek, képesek a tömegek lelkét azzal az erővel megragadni és azzal az együttérzéssel megtölteni, aminőt az aradi gyűlés produkált. Csak az ilyen nagy eszmék heve képes arra, hogy eltüntesse a választóvonalakat pártok, osztályok, fajok és felekezetek között, bizonyságául annak, hogy a nagy eszmékben, a közös czélokban rejlik a legnagyobb nemzetképző, nemzetegyesítő erő. E tekintetben mély és súlyos tanulságokkal szolgál az aradi gyűlés. Arad városának és környékének minden rendű népe, foglalkozási, felekezeti és fajkülönbség nélkül a nemzeti zászló alatt, mellén nemzetiszinti kokárdával sereglett erre a gyűlésre. Kell-e ennél hangosabb bizonyítéka annak, hogy amely nemzet egyformán osztoztatja fiait a jogokban és kötelességekben, annak kebelében elnémulnak, eltűnnek a széthúzó erők és a jogegyenlőség eszméjének olvasztó tüzéből éppen a nemzeti eszme kerül ki legjobban megerősödve? Íme: Aradon a jogegyenlőség eszméjének hatása alatt elhalványul a nemzetközi eszme, és azok is, akik jogfosztottságuk keserű tudatában tagadásba vették a nemzeti eszmét, most háromszínű kokárdával a mellükön hódolnak előtte. Ugyanígy vagyunk a nemzeti eszme leglényegesebb tartalmával: a függetlenségi eszmével is. Az a nemzet, amely polgárainak millióit kizárja a jogok birodalmából, függetlenségének megvívásában vagy kivívásában nem számíthat e kizárt milliók támogatására. Most azonban az aradi gyűlésnek azok a szónokai, akik nem tartoznak a függ i getlenségi párthoz, bizonyítják, hogy az ■ állampolgári jogokkal együtt a nemzetség- Utazás „Bailing“ körül. Szerződtetésének körülménye). A nagy szenzácziók, mint mondani, szokták, tetőre vetik árnyékukat. Pár héttel ezelőtt nagy izgalommal tárgyalták művészi körökben és■ sajtóban azt a hírt, hogy Balling Milly német karmestert, a Wagner-család bi..masát és egyik művészi tanácsadóját a bayreuthi ünnepi előadásokon első karmesternek szerződtették Operánkhoz, sőt a beavatottak már azt is tudni vélték, hogy Balling inkognitóban nálunk járt és az Operaház műszaki tanácsosának kíséretében megtekintette a színház összes helyiségeit és teljes berendezését. A hír bombaként hatott, elsősorban azokra, akik gondosan ápolt kisded érdekeiket veszélyeztetve látták az «idegen jövevény» esetleges meghivatásával s igy természetes, hogy ezek az érdeke kottehák ki-ki a maga ízlése és érdekeltségének anagysága szerint bírálta el a kinevezés hírét. A sajtó akkor csaknem egyhangúlag a kinevezés ellen fogalt állást, főképpen azért, mert nem ismerek Balling művészi kvalifikáczióját ,és megírtuk mit is, hogy külföldi ember kinevezésének igazán csak akkor volna értelme, ha múltjában és képességeiben teljes garanczia volna az iránt, hogy az ő munkálkodása által igazi hagy, művészi sikerre volna kilátás. _ "A hullámok, amiket az állítólagos kinevezés Sir© .vert fel akkoriban, csakhamar elsimultak, mert a kérdezősködésre sem az Opera igazgatósági irodájában nem erősítették meg a hír valódiságát,, sem a kultuszminisztériumban nem beszéltek az ügyről olyan határozott formában, ahogy az «befejezett tényekkel» szemben már szokásos. A nagy hűhóval nemzeti sérelemmé felfújt «szenzáczió» fölött hamarosan napirendre is tért a közönség. Megnyugodtak tehát az Operában is abban, hogy a mu m us-nak beígért BailingMihály nem jön el. A beállott szélcsend ebben a kérdésben azonban nem sokáig tartott. Szombaton este kipattant a hír. Hogy Bailing szerződtetése immár befejezett tény és hogy a német karmester folyó évi augusztus első felében márel is foglalja állását Operánknál. Hogy mily czímmel és jelleggel, ezt még az illetékes körök is titkolják, de annyi bizonyos, hogy Bailing Mihályra olyan hatáskör várakozik az intézetnél, amely jóval meghaladja a betanítással és vezénylettel járó egyszerű karmesteri teendőket és messzebbmenő hozzászólást enged a főbenjáró művészeti kérdésekhez. A vasárnapi lapok nagy véhémencziával tárgyalják a kombinácziónak újabb felmerülését és amikor már kézzelfogható adatokkal igazolja egyik-másik lap a kinevezés tényét, az Operában és a minisztériumban csodálatosképpen most sem tudnak semmit Balling úr kinevezéséről. * Mi utána jártunk a dolognak és olyan előkelő férfiúnak a nyilatkozatát adhatjuk közre, aki a főváros művészi életében vezető szerepet játszik és akinek módjában van előkelő állásánál fogva a kulisszák mögé betekinteni és megbízható információkkal rendelkezni. Ez a nyilatkozat így szól: — Tudjuk, hogy ‘az országgyűlésen elhangzott ‘interpellácziónak és Zichy János gróf válaszának, amely az Operában uralkodó állapotok gyökeres szanálását helyezte kilátásba, operai ankét lépett a nyomába. A pró- és kontravélemények tekintélyes halmazából, a vitában felhangzott jó tanácsok tömegéből lassankint kidomborodott két nagy kérdésnek a fontossága, amelyek megvalósítása körülbelül az Opera régi fényének, visszaállításával volna egyértelmű. Hogy hiba van az Opera körül, ezt megállapította az ankét is. Egy elsőrangú karmester és főrendező meghivatását hangoztatták legsűrűbben, a miniszter tehát ebben az irányban kereste a megoldást. Tárgyalásokat kezdett elsősorban Dohnányi Ernővel, mert igen természetes, hogy akkor, amikor ilyen fontos kérdés kerül dűlőre, felső sorban magyar ember kerülhet kombináczióba. Dohnányi azonban, akit az felső karmesteri teendőkkel kapcsolatos igazgatói állásra szemeltek ki, olyan horribilis követelések ellenében lett volna hajlandó berlini pozícióját feladni, amelyeknek teljesítésére a kultuszkormány nem vállalkozhatott. A tárgyalások abban maradtak. — Nem vezettek eredményre a «purparlé»-k Stoll Ágostonnal sem, akit a nyugalomba vágyakozó Alszeghy helyébe akartak főrendezőnek meghívni, mert Stoll, amellett, hogy, a Zeneakadémiában tanári állást kötött ki magának idejöveteleesetére, szintén olyan nagy igényekkel lépett fel, amiknekesetleges kielégítése jelentékenyen megterhelte volna az Opera budget-jét. Tárgyaltak aztán Lőwe Ferdinánddal, a bécsi «Conzertverein» kiváló karmesterével, aki azonban 36.000 korona fizetést, a téli időre hoszszabb szabadságot, felmondás esetén nagy vég- Lapunk mai száma 32 oldal.