Magyarország, 1911. május (18. évfolyam, 103-127. szám)
1911-05-17 / 115. szám
16 miniszteri segédtitkárt, bizottsági taggá Ráta László budapesti ág. h. ev. főgimnáziumi igazgatótanárt. Ugyancsak a fenti időtartamra dr. Makay Béla miniszteri osztálytanácsos, jegyző helyettesítésével Vitarius Gyula miniszteri fogalmazót bízta meg. A tanítói nyugdíjügy rendezése- Tanítói karokból kapjuk a következő sorokat: A napokban már a kultusztárcza költségvetését fogják tárgyalni. A tanítóságnak ezer meg lezet 3 baja. Szószólója pedig fájdalom, nincsen. A «Magyarország» már több ízben jelét adta a tanítóság iránt való jóakaratának. Nekünk öregebb tanítóknak már csak egy óhajunk, egy kívánságunk van: a nyugdíjügy revíziója, melynek már 1903. évben kellett volna szőnyegen lenni. Az a leghőbb vágyunk, hogy a szolgálati év 40-ről legalább 35-ra szállíttassák le. Hány meg hány tanító van, aki keservesen, a legtöbb esetben nélkülözi azt a pár koronát és inkább nyomorog, de a nyugdíját biztosítani akarja. Fizet,, fizet és azután el sem éri, hogy fáradságának gyümölcseit élvezhesse. Kidől idő előtt. Végre itt volna már az ideje, hogy ezt az ügyet napirendre hozzauk, s a tanítói nyugdíjügyet méltányolni kezdjék. Több öreg tanító. — Egyetemi tanárok ünneplése. A tudományegyetem két tudós tanárát, Hegedűs Istvánt és ponori Thewrewk Emilt szeretetteljes ünneplésben részesítették tanítványaik és tanártársaik tanárságuk évfordulója alkalmából. Hegedűs Istvánt, a jeles filológust, tanárságuk 25 éves jubileuma alkalmából felkereste szemináriumában számos jelenlegi és volt tanítványa, továbbá Beöthy Zsolt, Pecz Vilmos, Szinnyei Józsefegyetemi tanárok, Demeczky Mihály vdV. tanácsos, Láng Nándor, Hornyánszky Gyula magántanárok, stb. A filológia munkásai nevében Vári Rezső, a volt hallgatók nevében Darkó Jenő, más mostaniak közül Huszti József köszöntötték Hegedűst, aki elfogadva, m meghatottan mondott köszönetet és fogadalmat tett, hogy minden erejét ezután is eszményei megvalósításának fogja szentelni. Az ünnepeltet női hallgatói a friss május egész virágözönével árasztották el. Az ünnepségről távol maradt tisztelői, barátai és tanítványai pedig levélben és telegrammban jelentették ragaszkodásukat és nagyrabecsülésüket a kiváló tudós iránt. Vasárnap volt ötvenéves évfordulója annak, hogy ponori Thewrewk Emil dr. egyetemi tanár a tanári pályára lépett. Ezt az alkalmat hallgatói fölhasználták arra, hogy a tudós tanár iránt való nagyrabecsülésüknek és szeretetüknek kifejezést adjanak. Az ünnepeltet Dohai János negyedéves bölcsészettanhallgató köszöntötte s beszédében vázolta a tudós hervadhatatlan érdemeit, aki tanítványaiban nemcsak a tudomány ideális szeretetét ébreszti föl, hanem a magyar haza iránt való törhetetlen ragaszkodását is beléjük oltja. Thewrewk Emil dr. megköszönte az ünneplést s kijelentette, hogy pályáján mindig az a czél vezérelte, hogyaz ifjúságban a nemzeti öntudatot ápolja és ébrentartsa. VIDÉK: Községet országos kongresszusa. A községek július 16-án országos kongresszust készülnek tartani Budapesten, amely a következő pontokkal foglalkoznék: 1. A községek helyzete. 2. A községi terhek csökkentése. 3. A községek állami segélyezése. 4. A közigazgatás reformja és a községek önrendelkezési joga. 5. A községi jövedelmek emelése. 6. A választói reform és a községek érdeke. 7. A községek szabad szervezetének megalakítása. — Ez utóbbi pont arra vonatkozik, hogy a tavaly megalakított Magyarországi Községek Szövetségének az alapszabályait a belügyminiszter megtagadta. A községek most szövetség helyett szabad szervezetben próbálnak tömörülni. TűzoltókonдгеззЕпз Veszprémben. Veszprémből jelentik: Az Országos Tűzoltószövetség eziđei nagygyűlését pünkösdkor tartja Veszprémben. Június 2-án lesz az ismerkedési estély, 3-án délelőtt 8 órakor a régi elnökség tartja legutolsó ülését. Ezt 9 órakor választmányi ülés követi a vármegyeházán, majd 11 órakor veszi kezdetét a nagygyűlés a színházban. Délután lesznek a szakosztályülések. Este 6 órakor Adora J. István tűzoltótiszt felolvasást tart vetített képekkel a mozgószínházban. Utána 8 órakor díszelőadás a színházban. Június 4-én, reggel 10 órától versenygyakorlatok, délután 3 órakor a veszprémi tűzoltóság gyakorlata, 4 órakor nagygyűlés, 5 órakor népünnepély. Június 5-én a kongresszus tagjai kirándulnak a Balatonra. A zentai új városháza, Zentáról jelentik: Zenta városának a múlt héten tartott közgyűlése egyhangúlag elhatározta, hogy husvét vasárnap leégett városháza helyén 700,000 korona költséggel uj városházat emeltet és egy uj templomot is épit 200,000 korona költséggel- amelynek a helyét később állapítják mégi . MAGYARORSZÁG Budapest, 1911. szerda, május 17. TUDOMÁST és KINDAL01 (—) A Tudományos Akadémia Entz Géza dr. elnöklésével tegnap este ülést tartott. «Az elhajlított fény poláros állapotának újabb nevezetes törvényszerűségei» czímmel két évi kísérletezéseinek eredményeit mutatta be és számos rajzzal és készülékkel illusztrálta előadását. Lenhossék Mihály dr. «A zonula ciliaris fejlődéséről» tartott előadást. Majd két, az intézetben készült dolgozatot mutatott be. Az egyik Tasnádi Nagy László dr.. «A bélcsatorna szöveti fejlődése az emberi embriókban» czímű értekezése. Hillebrand Jenő dr. «A Balla-barlangi diluviális gyermekcsontvázról» írt tanulmányát és az ősgyermek összeállított koponyáját mutatta be az Akadémiának. Az előadást nagy tetszéssel és figyelemmel hallgatták. Wittmann Ferencz dr. «Rezgésjelenségek kísérleti vizsgálata» czímű értekezését terjesztetteelő. Löventhey Imre dr. egyetemi tanár három értekezést mutatott be. Értekezéseit, melyeket «Budapest környéke, terciér üledékeinek geológiájához» czím alatt foglalt össze, az Akadémia nagy tetszéssel fogadta. Zemplén Győző dr. az Akadémia megbízásából, a Rócsay-pályázat keretén belül 1908. óta végzett vizsgálatairól számolt be «A gázok belső súrlódásáról» czímű nagyszabású értekezésében, amelyet nagy elismeréssel hallgattak. Lengyel Béla dr. Mauthner Nándor dr. «A glukovanillinsav és a glukoparaoxy-benzoesav szintézise»; Radosesztáv dr. Fekete Mihály «A széttartó Sorok elméletéhez»; Udránszky László dr. pedig Hermann Imre «Adatok a fehér fénynek a színes fényhatást gyöngítő tehetségéhez és a kontrasztszin elméletéhez» czimű értekezést mutatták, be. Végül Zárt ülés volt. (—) Vasutas segédkönyv. Az áruszállítási szolgálatnál régen nélkülözött segédkönyvet szerkesztettek Nagy Dezső máv. főellenőr és Klein Vilmos máv. hivatalnok Karczagon. Az üzletszabályzatban foglalt határozmányok szerint a feladó az áru feladásakor tartozik megnevezni azt az állomást, hová az áru szállítandó. Ha e követelménynek megfelelni nem tud, a vasút kénytelen a kifuvarozott árut visszautasítani, mi igen gyakran a felek érzékeny károsodásával jár. A szállító közönség fontos érdeke megszerezni ezen művet, melyben betűsorrendben ki van tüntetve minden helységnél az a vasúti állomás, mely a czimzett lakóhelyéhez legközelebb esik, hová az árut továbbítani és elszámolni kell. Ezt a czélt szolgálja a 830 oldal terjedelemben, kemény táblába kötött most megjelent vaskos kötet, mely kis korona árban megrendelhető a szerzőknél. _ (—) Újabb adatok áss erdélyi meleg sóstavak ismeretéhez (Hőjelenségek rétegzetes sűrűségű sóoldatokban.) Hazánk erdélyi részében feküdnek a szóvá táj és vízaknai sóstavak, melyeknek érdekes hőjelenségei páratlanul állnak az egész világon és sok fejtörésre adtak már okot a természettudósoknak. Kalecsinszkytől már régebben megjelentek magyarázatok, amiket el is fogadott a tudományos világ, de dr. Rózsa Mihály fővárosi tanár fenti czímmel most megjelent művét nemcsak mint annak kiegészítőjét, hanem mint egy új nézőpont és magyarázat kifejezését kell tekintenünk. Már a Mathematikai és Fizikai Társulatban és a Természettudományi Társulatban e témáról tartott előadásait is nagy érdeklődéssel hallgatták és ebben a dolgozatban is bizonyára sokan fognak élvezettel lapozgatni. Kapható minden könyvkereskedésben. Azab korona 20 fillér, jelenésüket helyezték kilátásba. Azegyesületi iroda (Izabela utcza 42, i. sz. 195.) készséggel szolgál az ünnepélyre vonatkozó, bármily irányú felvilágosítással (hivatalos óra d. e. 8—11-ig). * Az Országos Anya- és Csecsemővédő Egyesület javára pénteken, 19-éneste8 órakor, a Beketow-czirkuszban nagy külön eperten high-life-előadást tartanak. A jótékonyczélú előadás rendezői: védnöknő: Stefánia kir. herczegnő, elnökség: báró Dániel Ernőné, gróf Apponyi Sándorné, gróf Sztáray Sándorné, gróf Mikes Árminné, Neumann Árminné, Balázs Béláné, Szinnay Oszkárné,Bárczy István polgármester, stb. Főtitkár: Rákosi Jenő. A rendezőség a fényesnek ígérkező előadásra nagy előkészületeket tesz. *' Mária Remete Boldogasszony Kápolnai Egylet vasárnap tartotta XXX. évi rendes közgyűlését Szentkirályi Antal lovag elnöklésével. A bemutatott évi jelentés szerint az egyletnek sikerült a kegyhely telekügyét elvképp rendezni, hogy azt, valamint a templomkörüli területet az ottani vendéglővel együtt 100.000 koronáért megvásárolta és telekkönyvileg biztosította. Az egylet pénzügyi viszonyai kielégítők, bevételei 56.808 koronát, kiadásai 54.758 koronát tettek ki. A kegyhelyet tavaly 850.500 hivő kereste fel. A közgyűlés úgy a jelentést, mint a számadásokat, nemkülönben a telekvételről szóló előterjesztést jóváhagyólag tudomásul vette. Végül megejtették a választásokat. Díszelnökökké választották Várad* L. Árpád megyés püspököt, Kohl Mecárd püspököt* Bogisich Mihály ez. püspököt. Elnökké újból Szentkirályi Antal lovagot, társelnökökké Andriska Antal osztálytanácsost és Nemes Antal dr. pápai prelátust választották meg. Ügyészek lettek: Baránszky Gyula dr. és Eckermann Ede dr., titkár: Vártdorffy Kálmán, jegyző Prokisch János, pénztáros Garrauner Károly, ellenőrök Krammer József és Wanivek Antal. A számvizsgáló bizottság tagjai Böreskevi Tivadar, Peska Ignácz ,és Klockner Mihály. * A Protestáns Országos Árvaegylet e hó 20-án, szombaton, délután hat órakor tartja a Protestáns Országos Árvaházban (VII., Szegényház-tér 1.) III. rendes közgyűlését, amelyet egybeköt néhai alisták Laky Adolf, a nagylelkű emberbarát emlékére rendezendő ünnepséggel. A közgyűlést követő emlékünnepen az emlékbeszédet Kovácsy Sándor, az egylet elnöke tartja, ezt követi Laky Adolf arczképének leleplezése. * M '■ I 1 ■ i . Az Országos Gyermekvédő Liga e hó 28-án délelőtt 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését Pest vármegye székházában. A közgyűlés tárgysora a következő: 1. Elnöki megnyitó és évi jelentés. 2. Az 1910. évi zárszámadás. Bizottsági jelentés a számadások vizsgálatáról és a felmentés megadása. 3. Az 1911. évi költségvetés. 4. Öt igazgatósági tag választása. 5. Esetleges indítványok. EGYESÜLET. Ingyentej. Az Ingyent®! gyermekünnepélyének előkészítő bizottsága f. hó 15-én délután Jánosi Engel Gyuláné elnöklete alatt tartotta utolsó összejövetelét. A nagy számban megjelent lelkes hölgysereget az elnökség: gróf Keglevich Béláné, Jánosi Engel Gyuláné és dr. Neumann Árminná fogadta Jobb kilátások mellett alig indult egy jótékony ünnepély, mint a szóban forgó. Budapest hölgyvilágának szine-java fárad, hogy e gyermekünnepély valóban ünnep legyen a gyermekek számára s méltó legyen azon egyesülethez, melynek javára rendezik. Délután 2-től este 8-ig katona (bosnyák) zenekar és czigányzene (Sovánka Nándor) játszik, lesznek bűvész- és paprika Jancsi-mutatványok, tombola, szerencsekerék, ezek fogjáka gyermeksereget szórakoztatni. Lesz azonkívül sátor minden szép és jóval, mivel szülők gyermekeiket megörvendeztethetik. De a felnőttekről sem feledkezett meg a lelkes hölgysereg, este 8—11-ig katonazene, Rákosi Szidi fehér kabaretja fogja a látogatókat szórakoztatni. Híres bufferról is gondoskodott a rendezőség. Az ülésen felolvasták József főherczeg és Auguszta főherczegasszony levelét, amelyben аз ünnepélyen való meg 'НУЉТ-ТШ.' ifi mai alatt közlőitekért a szerkesztőség nflB -i’ felelősséget. Miért vagy náthás édesem? Velem bizony nem eshet meg ilyesmi. Először is van eleve elhárító szerem, másodszor pedig gyorsan tudok magamon segíteni, ha a meghűlés mégis meg akarna lepni: mindig veszek néhány Fáy-féle valódi sodeni ásványpasztillát. Ha a nátha megtámadná a nyakamat és a torkomat, a sodeni gyorsan és biztosan végezne vele. Ezért kövesd tanácsomat, végy a gyógyszertárban vagy a drogériában 1 korona 25 fillérért, de vigyázz, nehogy hamisítványt erőszakoljanak rend. r .)Kepvisi.'jet Magyarországra ás Ausztriára: W. Th. Guntzert écs királyi ulvart szálliti, Wien IV 11. Grosse Neugasse 17. Párisi pittólapok. Hivatkozással még Párisból küldött körleveleimre, tisztelettel értesitem a n. a. hölgyközönséget, hogy onnan disztiönst szerződtettem s a legújabb modellkülönlegességeket is beszerezve, női kalap szalonomat megnyitottam. — Kegyes támogatást kér tisztelettel Íme L©&iis© (Schönfeld) VI., Csengery-utcza 45« szám« fiz Operával szemben Hajós u. 15. I. em. egy nagy _utcai és egy udvari szoba, mely irodának igen alkal« —— más, azonnal kia£ó. »»" ■»«■■■ *