Magyarország, 1911. június (18. évfolyam, 128-153. szám)

1911-06-15 / 140. szám

Budapest, isii. csütörtök, Junius 15. h&lirARUiKSZi'G KÖZGAZDASÁG A Bánya- és Kohóvállalatok Egyesüle­tének közgyűlése. Budapest, június 14. A Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesülete hétfőn tartotta dr. Cs­prin Ferencz elnöklésével rendes évi közgyűlését az egyesülethez tartozó bá­nya- és kohóvállalatok képviselőinek nagyszámú részvételével. Dr. Chorin Ferencz elnöki megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a vas­ipar helyzete a múlt évben is örvendetesen fejlődött, különösen kieme­lendő az, hogy nagy beruházások által műveiket a technikai fejlettség oly magaslatára emelték, mely a külföldi művekkel bátran kiállhatja az összeha­sonlítást. Nem oly kedvező a szénipar helyzete. Bár a magyar szénbányák a lefolyt évben ismét mintegy harminczör millió koronát fektettek be, a bányák jövedelmezősége nem tartott ezzel lépést. Ennek egyik fő oka az osztrák és a porosz kőszén­bányák versenye, amely annál inkább vált érez­hetővé, mert hazánk egyes részei geográfiailag is ■közelebb fekszenek az osztrák és porosz bányák­hoz, mint a magyar bányákhoz. Emellett a kitűnően szervezett osztrák és porosz szénszindikátus Ma­gyarországot export-területnek tekinti s amig sa­ját területén versenytől nem kellvén tartania, ma­gasan tartja az árakat, a magyar piac­ra veti azt a szénmennyiséget, melyet kedvezőtlen ipari kon­junktúra mellett otthon elhelyezni nem képes. Ezzel a versenynyel szemben egyedül a vasúti tarifák nyújthatnának védelmet a magyar széniparnak, de a köteléki díjszabások ezt a védelmet is nagyrész­­ben illuzóriussá teszik, amennyiben a külföldi bá­nyák szenét csaknem ugyanoly olcsó díjtétel mellett szállítják, mint a magyar szenet. A helyzet illusz­trálására szolgáljon az a tény, hogy huszonkét ma­gyar szénbánya, amelyekbe 244 millió korona van befektetve, a múlt évben összesen 8.800.000 korona osztalékot fizetett, ami mindössze 3,6 százalékos kamatozásnak felel meg. Ez, tekintve a koc­kázatot, a­mely­­vel a szénbányászat jár és az óriási tőkéket, amelyeket igényel, valóban igen szomorú eredmény. Amikor az állam a kincstári szénbányászatra be­rendezkedett, ez a körülmény azt a reményt kel­tette, hogy a kincstár, mint termelő megismerked­vén azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a szén­­bányászatnak küzdenie kell, a közvélemény is igaz­ságosabban fogja megítélni a szénbányák helyzetét , jobban át fogja érezni annak az iparágnak jelen­tőségét, amely 56.000 munkást foglalkoztat, munka­bérekben és tisztviselői fizetésekben 68 millió ko­ronát fizet évenkint s közel húsz milló korona ér­tékű ipari megrendeléseket tesz. Ez azonban nem következett be s a magyar szénipar még min­dig alaptalan támadásoknak van kitéve a köz­vélemény előtt. Nem kíván ezekkel részletesebben foglalkozni s csak egy momentumot óhajt kiemelni, hogy nevezetesen a helyzet félreismeréséből ered­het csak az az állítás, mintha a magyar szénbá­nyák nem jártak volna el a Máv­ iránt mindig a legteljesebb lojalitással, sőt éveken át nagy áldozat­készséggel. Nem szabad egy év adatait kiragadni. Egy évtized adataira támaszkodva konstatálja, hogy 1900-tól 1910-ig a magyar államvasutak olcsóbban szerezték be a regie-szenet, mint akár az osztrák, akár a porosz államvasutak. A szén árának emel­kedése általános jelenség, amely világszerte mutat­kozik, így hiteles adatokból merített két tényre hivatkozik csupán. Az Egyesült­ Államok 16 nagy vasútjára vonatkozó adatok szerint a tonnakilomé­terenkénti, illetve tonnamérföldenként a szén költ­ség 1900—1910-ig 57.97 százalékkal, a porosz vasutakon 1899—1909-ig 50.8 százalékkal emel­kedett. Azon reményét fejezi ki, hogy mindezen nehézség daczára a magyar szénbányaipar továbbra is következetesen fog a consolidate útján haladni és nem fog lankadni a külföldi széniparral való Versenyben. A nagy tetszéssel és éljenzéssel fogadott elnöki megnyitó beszéd után V­e­i­t­h Béla üdv. tanácsos szólalt fel, aki szóvátette, hogy a szénipart a koa­­lícziós kormány dédelgetett kedvenc­ének tüntetik fel, holott éppen a koalicziós kormány mérte a legnagyobb csapást a magyar szénbányaiparra az­zal, hogy állami szénbányászatra rendezkedett be. Ezzel megbénította a szénbányák fejlődését, meg­nehezítette a kalkulácziót, mert a bányáknak min­dig számolniuk kellett egyrészről az állami szén­bányáknak kiszámíthatatlan tényezőktől függő ver­senyével, másrészről pedig azzal a körí­lménynyel, hogy munkásaik egy részét az állami szénbányák lefoglalják. Tartózkodni akar minden polémiától és azért szükségesnek tartja a tényeknek kellő vilá­gításba való helyezését a közvélemény tájékozta­tása végett. Lázár Pál üdv. tanácsos, az egyesület ügy-v­ezető igazgatója foglalkozótt azután hosszabb­ elő­terjesztésben az államvasutak 1906. és 1907. évi szénbeszerzési dolgában a képviselőházban elhang­zott felszólalásokkal. Az előterjesztéshez többen szó­lottak hozzá. Rau Gottlieb igazgató tiltakozik különösen az ellen az állítás ellen, mintha a bányák e k­ét esz­tendőben silányabb minőségű szenet szállítottak volna. F­o­r­b­a­k­y István miniszteri tanácsos szintén szükségesnek tartja a közvélemény teljes tájékoz­­tatását. E czélból részletes számszerű adatokkal kellene megvilágítani a bányák eljárását.­­ Engel Ármin vezérigazgató rámutat arra, hogy a folytonos vagyonhiány folytán a ’bányákban a készletek felhalmozódtak, ami lehetetl­enné tette­­a szénnek oly osztályozását, mint rendes ‘elszállí­tás mellett. A panaszok pedig nem annyira a minőségre, mint az osztályozás hiányára­­ vonat­koztak. ’ H­ö­n­s­c­h Árpád szerint a munkabérek 'emel­kedéséről közzétett hivatalos adatok magukban véve is eléggé igazolják a­­termelési költségek rendkívüli emelkedését. Még több felszólalás hang­zott el, mire a közgyűlés­­egyhangúlag a követ­kező határozatot fogadta el. A Magyar bánya- és kohóvállalatok­­egyesülete a magyar államvasutak 1906. és 1907. évi szén­beszerzéseire vonatkozólag a közvélemény tájékoz­tatására szükségesnek tartja a tényálladákot a kö­vetkezőkben megállapítani: 1 I. 1906-ban a magyar szénbányák a folytonos sztrájkok, passzív rezisztenczia, a tömeges kiván­dorlás, melynek hatását még most is érzik, végül pedig a nagy mértéket öltött vagyonhiány folytán sem az államvasutakkal, sem a magánfogyasztók­kal szemben nem teljesíthették egész szerződéses kötelezettségeiket. Ugyanez volt a helyzet Ausztriá­ban is. A sztrájk és a vagyonhiány azonban men­tesítő körülmények, amelyek kizárják a kártérítési igény támasztását. A szénbányák mindent elkövet­tek, ami csak módjukban állott, hogy az ország szén nélkül ne maradjon. Az adott válságos körülmények között a magánfogyasztók az Ms major esetét elis­merték, mert tudták, hogy hiába kísérelnék meg, hogy a bányákat a szállítások elmaradásáért fe­lelősségre vonják. Nem így az államvasutak, ame­lyek 1907-ben az elmaradt és külföldi szénnel pó­tolt szállításokért az árkülönbözetet követelték az összes hazai szénbányáktól. A magyar bányák ezt a követelést visszautasították és vizsgálat el­rendelését kérték a minisztertől annak megállapí­tására, hogy a szállítások elmaradásáért terheli-e a bányákat felelősség. A vizsgálatot elrendelték és az államvasutaknál heteken át folyt. Hatósági bizonyítványokkal és hiteles okiratokkal megálla­­píttatott, hogy mely sztrájkok és vagyonhiány okoz­ták a szállítások elmaradását és kideríttetett, hogy a vis major esete teljes mértékben fenforog­­és az államvasutak követelésének jogalapja nincsen. Eb­ből világos, hogy a bányák nem kértek és nem kaptak ajándékot az államtól és az államvasutak csak oly követelést ejtettek el, amelynek bírósági érvényesítésére semmiféle kilátás sem volt. II. Nem részesültek kedvezményben a bányák a szerződésnek 1907-ben történt felmondásának el­fogadásánál sem. A szerződéseket 1905-b­en azzal a kifejezett feltétellel kötötték, hogy azok felmond­hatók, ha bizonyos feltételek beállanak. Ez a fel­tétel volt a termelési költségeknek munkásmozgal­mak, sztrájkok és hasonló körülmények folytán való aránytalan emelkedése. Az államvasutak és a szál­lító közötti nézeteltérés esetében dönt a minisz­ter, de nem mint érdekelt fél, hanem a körülmé­nyek méltányos mérlegelésével, tehát mint arbi­ter. A bányavállalatok a felmondással kapcsolat­ban hivatalos okiratokkal igazolták, ami különben köztudomásús volt, hogy a termelési költségek 1906-ban épp a munkásmozgalmak és az anyagok drágulása következtében rendkívüli módon emelked­tek. Az államvasutak a felmondást a miniszterhez terjesztették fel. A miniszter nem zárkózhatott el a bányák által igazolt tények elől és utasította az államvasutakat, hogy az egyes bányavállalatokkal tárgyaljanak a termelési költségek emelkedésének számszerű megállapításáról. Midőn ez is tisztázva lett, a miniszter elfogadta ugyan a felmondást, de kikötötte, hogy a­­bányák kötelesek ugyanazon m­eny­­nyiségeket három évre biztosítani, súlyos kötbé­reket állapított meg a szerződésileg biztosított meny­­nyiségeknek minden körülmények között való pon­tos szállítására és végül kikötötte, hogy az áreme­lés nem tehet, ki többet, mint amennyit a­ terme­lési költségeknek okmányokkal igazolt emelkedése már a megelőző évben kitett. III. Végre ami azt a kifogást illeti, mintha a kritikus években rossz minőségű szenet szállítot­tak volna, a szénbányák kijelentik, hogy a szerző­dés egész tartama alatt mindig frissen aknázott szenet kapott az államvasút, a szerződésileg meg­határozott bányákból és az államvasutaknak meg volt a joga minden szállítást­­kellő módon ellen­őrizni. A­ gabonaárak emelkedése. A­ gabona­tőzsdén egy hét óta állandóan emelkedik min­den gabonanemű ára. Októberi búza ma öt­ven fillérrel emelkedett rendkívül erős üz­leti forgalom mellett s a különböző hies hí­­rek hatása alatt. Ez a nagy emelkedés a tőzsdén is nyugtalanságot kelt, annyival is inkább, mert a vetések állásáról , a termés kilátásairól a vidéken mást beszélnek, mint a tőzsdén. Egy nagy budapesti pénzintézet, amely jelzálogü­zletekkel foglalkozik, 17.vár­m­­egy­ében a helyszínen szerzett értesülése­ket különösen a búzáról s mindenütt azt az értesítést kapta, hogy a búzavetés jó. És a budapesti tőzsdén ennek dac­­ára emelkedik a" búza ára, ami végre nem baj', csak később ne legyen belőle baj­, amikor a terméskilátá­sok kijózanítják majd a tőzsdén azokat, akik most ennek a nagy áremelkedésnek korlátlan árai s a papiros­ búza árát erős iramban hajt­ják a magasba. Tengerentúli bank. Az amerikai magyarok pénzével sáfárkodó pénzintézet sorsa élénken fog­lalkoztatja nemcsak vezető­ intézeteinket, de a kor­mányt is. A Magyar—Amerikai Bank, amely a Magyar Pénzintézetek Központi Hitelbankja, a Pesti Magyar­­Kereskedelmi Bank támogatásával működik Newyorkban, a magyarság folytonos szaporodása folytán mindig nagyobb és nagyobb igényeknek kell, hogy megfeleljen. Az intézet azonban csak a rendelkezésére álló anyagi erők arányában is tápol­hatja az amerikai magyarság érdekeit. Ezért gondolt a kormány arra, hogy az olyan pénzügyi vállalkozást, amelyre az amerikai magyaroknak­ valóban szükségük van, anyagilag és erkölcsileg támogasson s a Magys Általános Hitelbank is nyilván erre gondolt, amikor a helyszínen tanulmányoztatta az amerikai magyar intézet létesítésének feltételeit. Ámde egy új pénz­intézet aligha használhatna a magyaroknak annyit, amennyit a régi már használt, amely bevált s amely a magyarság nagy részét üzletfelei közé szá­mítja. Voltaképpen arra kellene törekedni, hogy az Amerikai Magyar Bank legyen Newyorkban az a központi szervezet, amelyre az amerikai magyar­ság anyagi érdekeit rábízza, ez azonban csak úgy lenne megvalósítható, ha az Amerikai Banknak ehhez a kibővített üzletköréhez elegendő tőkéje volna. Fel kellene emelni az Amerikai Bank alap­tőkéjét, a­melyre értesülésünk szerint ké­szülnek is azok a magyar­­ intézetek,­ amelyek­­nek támogatásával működik, s a­zok az amerikai bankárok, akik a bankkal üzleti­­összeköttetésben állanak. Csak ilyen módon lehet­­rendezni az ame­rikai magyar pénzintézet ügyét s a kormánynak az a régi ter­ve, hogy az amerikai magyarság gaz­dasági érdekeinek megvédelmezésében kiveszi a maga részét, czélhoz csak úgy vezethet, ha az ame­rikai Magyar Bankból megalakítandó Tengeren­túli Bank létrejöttét támogatja. Ennek az intézet­nek aztán azok a magyar pénzintézetek, amelyek a Magyar Amerikai Banknál érdekeltséget vállaltak, bizonyára olyan tőkét adnak rendelkezésére, amely­­lyel kitűzött czéljainak könnyen megfelelhet. ] IT Első Magyar Iparbank Alapítva Részvénytőke 1864. évben 10 millió korona Betétek kamatoztatása takarékkönyv, checconto vagy folyószámla részére a legelőnyösebb kamatláb mellett. Leszámitolása bel- és külföldi váltóknak, előlegek értékekre ruláns feltételek mellett. Kifizetések, átutalások és checkek a bel- és külföld összes helyeire, úgyszintén a bankszakmába vágó összes üzleti ügyek elintézése. A tőzsdei megbízásoknak pontos és szakértő ellátása* Központ és váltóház Budapest, V., József-tér 1. sz.

Next