Magyarország, 1911. augusztus (18. évfolyam, 180-206. szám)
1911-08-01 / 180. szám
k f Budapest, 1911. kedd, augusztus 1v /MAGYAROSSZÍÓ- Helyzetét most, mikorai képviselőházi erőteljes, lankadatlan ostrom már megingatta, nehezíti, de hogy a népnek első hatalmas állásfoglalását a Horvátországban akczeptált granicsárféle erőszakoskodással akarja elnémítani: ez Khuen részéről a gyülekezési szabadság ellen való olyan durva merénylet, amely fölött napirendre térni egykönnyen nem lehet. Az a cinizmus és szánalmas kapkodás, amivel a miniszterelnök a tegnapi rendőri brutalitásokért való felelősség alól ki akart bújni, elárulja a kormány türelmetlenségét és félelmét, de egyszersmind arra enged következtetni, hogy a rendőrség felsőbbutasításra járt el tegnap, mikor belegázolt a jogait gyakorló tömegbe. Abban a kínos vergődésben, melylyel Khuen ma a képviselőházban Lovászy Márton éleshangú interpellációjára mentegette a rendőrséget, éppen a választói jog kérdésében úgy elszólta magát, hogy lehetetlen ezt le nem szögeznünk. A választói jogot érintveugyanis, a miniszterelnök, akinek programmjában benne van az általános választói jog, a következő lekicsinylő, gúnyos kifejezést használta: Általános,és nem tudom- hogy-hívják választói jog. Ami más szóval azt jelenti, hogy Magyarország miniszterelnöke, mikor a választói jogért folyik már a késhegyig menő harcz az egész országban, nem tudja, vagy nem akarja tudni, hogy minő választói jogért szállt harczba az ország. Akár nem tudja, akár nem akarja tudni, egyformán súlyos és egyformán jellemző szerencsétlen politikai viszonyainkra,hol a kormányelnök a nemzet vágyaival, ha kezeléseivel így mer paczkázni. I * A küzdő ellenzék a mai képviselőházi ülésen a tegnapi népgyűlés nagyszerű sikerének hatása alatt állott. Jóleső, nyugodt tudattal konstatálhatja ma az ellenzék, hogy M ország megértette a küzdelem , czélját és nemzeti jelentőségét, s ez mindenesetre fokozni fogja a képviselők lelkesedését és kitartását. Khuen-Héderváry gróf, noha viselkedése és tényei mást jelentenek, a bécsi lapokban még mindig a türelemről mesél, s a már ezerszer hallott frázisokkal hirdeti, hogyaz ország vele van, az ő politikáját helyesli és az ellenzék obstrukczióját elitéli. Hát hiszen, ha ebben kedvét leli a miniszterelnök, lám folytassa, ebből az országnak kára igazán nem származik. Hanem mégis egy kissé furcsa, hogy amikor Kouen gróf pártjának egységéről is állandóan beszél, s abban magát tartja vezérnek, a közkatonák fenyegetőznek, házszabályrevíziót, erélyes fellépést és más hasonló dolgokat követelnek és sürgetnek. Mindez azonban a küzdőellenzéket nem zavarja, s az országra sincsen semmiféle hatással. Nem lesz hatása a készülő szánalmas fogásoknak sem, melyek közül az egyik legközelebb az lesz, hogy Okolicsányi Lászlót, aki nem átallja magát még mai napig is pártonkívüli függetlenséginek nevezni, fel fogja szólaltatni a katonai javaslatok mellett. Nem valószínű, hogy megállítsa a küzdelmet folyásában Tállián Bélának, a véderő bizottság elnökének felszólalása sem, hiszen majd megfelel erre és egyéb készülő munkóbeszédre az ellenzék sok jeles szónoka, kik közül az obstrukczió közben Jüsth Gyula, Holló Lajos, Károlyi József gróf, Mezőssy Béla, Barabás Béla és Győrffy Gyula készülnek a közeljövőben felszólalni. te! Azok a forró, perzselő csókok meg, amelyekben nagynéha része volt neki is, talán annak a másiknak szóltak! Mit, talán? Egészen biztosan annak a másik, annak a gyűlölt Alicenak szóltak! Úgy? És ő ezt tűrje? Ő belenyugodjék ebbe az iszonyú helyzetbe? A kijátszott, megcsalt asszony szerepébe, akinek csak a diadalmas vetélytársnő elmulasztott szerelmi morzsái jutnak osztályrészül és ezek is csak olyképpen, hogy a másiknak szól az a csók, az az ölelés, amelyről azt hitte, hogy őt, őt, a szegényt, a megvetetted teszi boldoggá! Nem! Ezerszer is nem. Visconti-Venestának van igaza: rabló ellen védekezni kell bármilyen eszközzel. Hát védekezzünk. És Pozzo di Borgone védekezett, így védekezett: «KedvesVisconti! Bocsássa meg, amit tegnap mondtam. Tegnap nem voltam észnél. Magának volt igaza a lelkiállapotom megítélésében is, meg abban is, hogy küzdelem nélkül ne adjuk fel a boldogságunkat. Meg nem múlt el a propozíciója óta negyvennyolc óra, hanem csak tizenkettő, és én mégis már válaszolok. A mai éjszaka mondja tollba a válaszomat. A mai rettenetes, gyötrelmes éjszaka. Mindent, mindent megteszek, amit maga akar, az ügy, ami szent ügyünk érdekében. Jöjjön mihamarább, hogy a részleteket megbeszélhessük!! . Szívélyesen üdvözli a Alice di Pozzo di Borgo, aki társa a szenvedésben.» . III .' Polo-klubban színház után és baccarat előtt igen élénk volt a hangulat. A hangulat mindig igen élénk szokott lenni, amikor valami nagy, társaságbeli pletyka akad, ho i rogva és amikor embereket lehet szapulni. Most pedig lehet. Színház után és kaccarat előtt. Ilyen kövér pontyot se tálalt valaki egyhamar a klubtársainak, mint ez az ördöngős kis Zurló, aki a nagy hadseregiben való bukása óta ma először jött a Polo-klubba: — Képzeljék... Hahaha... az a tengerszemű Visconti-Venosta... h’ahaha elszerette... elszerette, hah’aha, a felesége szeretőjének a... a... nos, a feleségét! By Jove! Szintózan vagyok és úgy mondom: Tegnapelőtt kijövök a szanatóriumból, hogy Corrierában gyógyuljak ki végleg az anyám puha keze alatt az agyrázkódtatás esetleges utókövetkezményeiből. Nos, az anyám puha keze vasmaroknak bizonyult: szigorúan ragaszkodott dr. Rozzoli előírásaihoz és ennek következtében semmi lovaglás, semmi ópiumfüst és semmi szesz! Huszonnégy óra alatt megtanultam, hogy az agyvelőm csak arra jó, hogy kellemetlenkedjék nekem. Egy pohárka sherryért valóságos élethalálharczot vívtam a kedves, jó mamámmal. Diocane, mondom a Huszonötödik Órában,ennek a fele se tréfa, kis Zurló, ezt az életet te három napig sem bírod ki, nem hogy három hétig! Egye a szösz az agyvelőmet, eddig igazán semmi hasznát nem vettem az életben és most meg egyenesen három származzék belőle? Zut! Never! Ebből nem lesz semmi: megszököm a mama puha kacsája alól! És megszöktem. Egyenesen Riminibe. Autón. Meg sem álltam a palotaszállóig. De ott aztán, a küszöbön, úgy megálltam, mintha gyökeret vert volna egyszerre mind a két lábam. Pozzo di Borgone jött le a piros-szőnyegű lépcsőn, kaczéran, vidáman és mellette Visconti-Venosta, a század legnagyobb huncutja sodorgatta öntelten a «lord Kitchener»bajuszát.,, Amint megláttak, félre sem néztek, hanem egyenesen jöttek felém. Még mosolyogtak is, mintha a világon a legtermészetesebb dolog az volna, hogy ők ketten értik egymást! És még mennyire értik"; a lakók névjegyzékéből idézek: Principe Ettore Visconti-Venosta, Roma, No. 18, marchesa Alice di Pozzo di Borgo, Sann Margherita, No. 20. Ezt persze csak a viszontlátás kölcsönös öröme és a rövid időre szóló búcsú után állapítottam meg a portás kulcsos fülkéjében. Ebédre az asztalukhoz kértek. Csak úgy, mint valami jólelkű, fiatal házasok, akik nem féltik a boldogságukat meg a társaságukat valami feléjük vetődött, magányos ismerősüktől. Szakasztott így. Visconti, a selma, bizonyos osztentáczióval hámozta a villájára tűzött baraczkokat Pozzonénak és Alice aszszony anyáskodó szeretettel tette kézzel a czukrot Ettore feketéjébe. Engem majd az ördög vitt el ezalatt. Hiába, a Hosszú Francesco felesége még mindig olyan asszony, hogy kilelheti a hideg még magát don Juant is, ha látja... hogy az asszony mással kedveskedik! Az a fejedelmi termet! Azok a nedves, mélytüzű, keveset háremhölgy-szemek! Velem forgott a világ. Pedig keveset ittam. Sőt. Majdnem semmit sem ittam. És mégis részeg voltam. Az asszony részegített meg, meg az a különös helyzet, amelyben találtam. Az. Határozottan. Amikor Alice asszony asztalt bontott, hogy utána a siesta következzék, meg tudtam volna fojtani Visconti-Venestát. Pedig különben nem igen szoktak gyilkos hajlamaim lenni. De akkor voltak. És mennyire! Alig bírtam a véremmel. Úgy ágaskodott bennem, mint valami félénk izlandi csikó az Irish bank előtt. Úgy szakasztott úgy! Nem is tudtam a szobámba Budapest, július 31. "a képviselőház bizottságaiból. A VII. bíráló bizottság augusztus 5. napján délelőtt 11 órakor a képviselőház jegyzői szobájában ülést tart, melyen Kristóffy József megbízólevelét tárgyalják. A képviselte ülése: Khuen a nép barátja. *B*Saját tudósítónktól*— Budapest, július 31. A négy név szerint való szavazáson kívül, ami a mai ülés napirendjét kimerítette, egy rendkívül érdekes és következéseiben is nagyon értékes interpelláczió hangzott el ma a Házban. Lovászy Márton sürgős interpelláczió formájában tette szóvá a rendőrségnek a tegnapi nagygyűlésről eloszló néppel szemben követett tapintatlan, durva és a gyülekezési jog szempontjából is veszedelmes eljárását. Beszéde bevezető részében rámutatott arra az immár letagadhatatlan jelenségre, hogy a trón zsámolyáról is, kormányok programmjából is a választójogra vonatkozóan elhangzott ígéret beváltását a nép mindegyre erősebben, hangosabban és türelmetlenebbül sürgeti, követeli. Ezt a kérdést már nem lehet még rendőri brutalitással sem levenni a napirendről s minden kormány megbukik, amely nem hozza az általános, egyenlő, titkos választójogot. Úgy látszik, tegnap a rendőrség egyenes utasításra rendezte azt a támadást a nép ellen; úgy látszik, hogy a miniszterelnök azt a kormányzati rendszert akarja meghonosítani itt is, amelyet oly sikeresen inaugurált Horvátor-szágban. Ezzel azonban pórul jár, mert ez a föld a szabadság földje s a nép inkább odaadja vérét, mint szabadságát. Garancziákat követelt arra nézve, hogy a rendőrség hasonló túlkapásait a jövőben szigorú rendelettel megakadályozza a miniszterelnök. Lovászy Márton nagy tetszéssel fogadott, zajos éljenzéstől kísért beszéde után fölkelt Khuen, hogy választ makogjon az interpelláczióra. Tegnap, úgymond, népgyűlés volt a véderőjavaslatok ellen és az általános, egyenlő s nem tudom, hogy Hívják választójog mellett. Az eloszlásnál azonban nem békésen vonultak el, hanem akasztófára kívánták a hóhérokat és pribékéket, ezért a rendőrség kénytelen volt beavatkozni, amit nagyon helyesen cselekedett. . Szinte ragyogott az arcza Kimennek, amikor ezt mondotta: 3 I