Magyarország, 1911. szeptember (18. évfolyam, 207-232. szám)
1911-09-01 / 207. szám
BUDAPEST, 1911. SZEPTEMBER 1. Előfizetési ár • neggyedéve 7 korona, ágénz évre 28 korona.95frs szám ára helyben és vidéken 10 fillér. •*** .~ittiiÉ¥¥n m i.'. jf liMWin WiiiiiTSWif ni Hí J>TaBaMÉBSaaMMMMWMBMiSMi FCszerkesztA • i J Holló Lajos. XVIII. ÉVFOLYAM 207. SZÁM. Szerkesztőség és kiadóhivatal« Teréz-körút 19 sz. Hirdetések milliméter ssAmítAssal díjszabás szerint teljes egy új rendszer. Irta : Basa Barna. Budapest, augusztus 31. Az alkotmányos életnek szabad orságokban megvan az a nagy előnye, hogy az ország kormányzására kiválogatódnak benne a nemzet legjobb, legértékesebb, legalkalmasabb elemei. A parlamenti küzdőtér szabad versenyében biztosan kitűnik, hogy kik a legkiválóbbak, tehetségre is, erkölcsre is a legelsők; ezek körül csoportosulnak a pártok, s ezekből nevezi ki az államfő az ország kormányát. Tehát a parlamenti rendszer amellett, hogy kifejezésre juttatja a nemzet akaratát, egyúttal alkalmas tér is arra, hogy ott váljanak ki s érlelődjenek meg az ország kormányzására legalkalmasabb egyének, Így fejleszti ki a parlamenti rendszer a modern értelemben vett arisztokráciát, a legjobbak uralmát, azt, hogy mindig a nemzet legjobbjai, legértékesebb egyénei kormányozzák az országot. A mi szerencsétlen, hazug alkotmányunk, ez a valódi alkotmány-imitáczió, alkotmány-paródia, épp az ellenkezőjét szüli ennek az eredménynek. Nálunk, az alkotmányos külszínnel bemázolt önkényuralom országában a legjobbak uralmának éppen a megfordítottja fejlődik ki. Láttuk a közelmúltban is a kivételesen tiszta és őszinte választások eredményét. A kormány összeállította a minimumát azoknak, amikre okvetetlenül szüksége van az országnak, hogy egészségesen fejlődhessék. Az uralkodó elé vitte, s kérte ezekhez a nagyon mérsékelt, a végletekig lefokozott nemzeti kívánságokhoz való hozzájárulását. Az uralkodó ezt is megtagadta. Megkínált más politikusokat a kormánynyal. Azok is kívánságokkal léptek föl, mert látta, mindenki, hogy elsorvad az ország, ha ki nem mozdítják tespedéséből. Az uralkodó nemengedett. Egymásután küldte el azokat, akik csak a nemzet jogainak s létérdekeinek kielégítése mellett voltak hajlandók kormányt vállalni. Látható, hogy ezek a jobbak, ezek az erkölcsileg értékesebbek, akik nem hajlandók a nemzet életszükségleteiből engedni, akik hatalomra jutásuk egyéni előnyeiért nem áldozzák fel a nemzet fejlődésének egyetemes érdekeit. S ha senki se vállalná a kormányt a nemzei jogok és kívánságok érvényesülése nélkül, akkor elhárulna minden akadály a nemzet fejlődésének útjából, mert az uralkodó kénytelen lenne végre is engedni a nemzet óhajtásának, s annak teljesítésével a parlamentben kivált s elismert legjobbakra bíni a kormányt. De mindig vannak, akik ezt elrontják. Mindig vannak, akik csak a maguk érvényesülését nézik, s készek mindenrőllemondani s a nemzet legsúlyosabb megterhelését is vállalni, csak hogy a hatalmat megkapják. Természetesen ezek nem remélhetik, hogy a nemzet szabad akaratából, a szellemi és erkölcsi értékek parlamenti kiválogatódása révén juthatnak az ország élére : felkínálják hát magukat nemzetük ellen, a bécsi hatalom szolgálatára. Vállalják, hogy ők a bécsi akaratra rá fogják fogni, hogy az az ő akaratuk, s ezzel a czinikus ámítással fenn fogják tartani az alkotmányos külszín nagy hazugságát s az alkotmányosság hamisított formái közt kiszolgáltatják az országot a bécsi hatalom kényekedvének. Mindent, mindent vállalnak. Csak a hatalmat megkapják. Engedik, sőt segítik megrontani az országot, kifosztani a népet, csak ők egyénileg boldogulhassanak. Nem csoda, hogy akadnak ilyen emberek. Melyik nemzetnek nem voltak mindenre kapható elemei, akik vállalkoztak egyéni boldogulásukért saját népüket megrontani ? Mikor a fáraók korbácscsal hajszolták népüket a piramisok építésére, nem akadtak-e bőven rabból a népből, akik vállalkoztak rokonaikat, testvéreiket ütni és véresre korbácsolni azért a konczért, amit gonosz szolgálatuk fejében kaptak? A pópa. i. Mintha a szive vérével írták volna azt akönyvet! Minden napja a nagy dákoromán dicsőségről szólott: minden sora tűz, vad lá- Sitás, minden betűje vad és átok volt a magyar állameszme ellen... Végigrohant a fejezeteken, amikben csak fagy hemzsegtek a nagy tévedések, aztán elül kezdte megint, hogy minden mondat emlékezetében maradjon, mert izzó gyűlölettel viseltetett a föl iránt, mely életet, kultúrát és kenyeret adott neki... Nagy, véres forradalom volt az ő álma, mely össze fogja omlasztani a magyarság uralmát. Vérben fürdenek az oláh fegyverek s az égő magyar falvak pokolian ragyogó fénye fogja az égre festeni a dákoromán eszme igazságát, Irmagja sem maradt a magyarnak ... s a forradalom médjéből kiválik, megszületik a minden románok birodalma s majd csak a történelem fogja hirdetni, hogy Magyarország is volt valaha... Sötét arczát fölemelte és a kicsi, virágos kertből a távolba nézett, hol a kék, szakaidőzött körvonalú hegyek a magyar Alföld felé hajlanak. Mind román föld lesz! Fekete lángokban izzó szemét", az egekre vetette és mosolygott, mert az a nap, azok a kedves bárányfelhők nemsokára, román földön fogják hirdetni azt, amiről most olyan némán és olyan megejtően beszélnek! Álmodozni kezdett. Bele ringattamagát a forradalom világába. És egyszerre csak kiirthattsangot hallott, utána meg siető lépteket, kapucsattanást s amint a kertajtó felé tekintett, Marie-át Házba, az ő egyetlen leányát... Sietve ment végig a káposztásföldön. Piczi lába meg-megakadt a nehéz rögben. Már meszsziről kiáltotta: — Apám... apáim! Odanézett és láttta, hogy piros a leány arcza. Odanézett és látta, hogy fényes a leány szeme. Valami történt... no meg se mozdult, hogy papi és apai méltóságán, csorba ne essék. A leány megállott előtte és pihegve mondta: — Katonák! Megsötétedett a pópaképe. — Hol?! — Az udvaron... Meghalványodott a pópa képe — Mit akarnak? — Szállást... Lángba borult a pópa képe. De mire kilépett a kertkapun, olyan volt a szeme, mint a kerekbe vágott jégdarab ... II. A paróchia előtt szép, szálas katonatiszt állott. A pópa intetta leánynak, hogy menjen be, aztán kiegyenesedett ésméltóságteljes léptekkel tartott a tiszt felé, akinek a háta mögött fegyveres bakalegények állottak. A tiszt előrelépett. Szaluták: — Botár hadnagy vagyok... A pópa megállt. Megbillentette széles karimájú kalapját: — Simeon Mordra .. Aztán hidegen, sötéten hozzátette: — Mivel szolgálhatok? — Főtisztelendő úr, lesz szives megengedni, hogy beszállásoljam magamat... — felelte a hadnagy hűvös udvariassággal, mert látta már, hogy kivel van dolga. A pópa hidegen mosolygott. — Ide? . — Igen... Ezredem éle egy óra múlva érintia falut. Szállásé,sinálás a föladatom. Két napig maradunk itt... — Itt? — Igen. • — Itt nem... — mondta a pópa ridegen. — A papnak nem katonaszállás. Szigorú volt a hangja. Botár hadnagy 3 veranda fele tekintett. Ott volt a virágok között a leányfej... Kicsit meg vörösödött az arcza s a pópa felé egy lépést tett: — Főtiszte’rendőséged tévedésben van. A falu nagyon kicsi, nincs elég hely... És, ha nincs elég hely, végső szükségben a papiak is katona-szállás. Szíveskedjék tudomásul venni, hogy... — Nem veszek tudomásul semmit! — Le kérem... A pópa szeme meglobbant. — Nem adok szállást... Meglobbant a hadnagy szeme is. De lefojtotta indulatát. Odaszólt a pópának: — Főtiszttallendő úr, figyelmeztetem, hogy ne ellenkezzék, mert... A pópa előrelépett. — Mert... milesz? — kérdezte daczosan. •— Mi lesz a hadnagy ,úr? — Letartóztatom. — Engemet?! — Önt. Elkaczagta magát a pópa. Szúrt ahangja. Botár hadnagy a kardjára tette a kezét. — Főtisztelendőséged igen kedves házigaz- Lapunk mai száma 24 oldal.