Magyarország, 1913. február (20. évfolyam, 28-51. szám)

1913-02-01 / 28. szám

BUDAPEST, 1913. FEBRUÁR 1. % 1 ----------- ■ .­­ Előfizetési ár­­ negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Fegyverkezés a nép ellen Budapest, január 31. „Inter arma silent Musae“, ezt a régi fő diák közmondást tartja szem előtt a­­magyar kormány, amikor a főváros isko­láit megtörni katonákkal. A magyar kor­mány most háborúra készül az ország, a nép ellen, így hát hallgasson a kul­túra, hallgassanak a Múzsák. Végre is, ha kitört volna a háború Muszkaország­gal és a győzedelmes orosz hadsereg bevonult volna Budapestre, az sem cse­lekedett volna másként. Az is lefoglalta volna csapatainak férőhelyéül a középü­leteket, az iskolákat, a kultúra hajlékait és kiűzte volna onnan a Múzsákat. Még abban sincs különbség, hogy idegen hadsereg foglalja le a kultúránk csarno­kait, mert hiszen a magyar kormány idegen, osztrák csapatokat hoz ide, megbízható, hűséges, jó osztrák csapato­­­­kat, olyanokat, akiknek a „zavargók“ között nincsenek rokonaik, barátaik, test­véreik és akik ennélfogva habozás és lelkiismeretfurdalás nélkül bocsátanak sor­­tüzet azokra a vakmerőkre, akik a ki­rályi szót komolyan vették és a megígért jogot követelni merészelik . . . Ki kételkednék abban, hogy ez a ki­törőfélben levő háború a kormány és az ország között a kormány győzelmével fog végződni ? Katonai szakszempontból tekintve a dolgot, kétségtelen, hogy a jobb fegyverkezés, felszerelés és lőszer­­készlet előnye a kormány oldalán van. A jogait követelő népnek, a demokratikus választójogot sürgető országnak nincs Mannlichere, géppuskája, gyorstüzelő ágyúja. Igaz ugyan, hogy ez a f­egy­ver­készlet jog szerint az országot, a népet illetné meg, és az ő védelmére volna hi­vatva, mert hiszen az ő pénzén ve­­rődött, ámde általánosan elterjedt hadi szokás, hogy az ellenség a hatal­mába esett fegyvereket azok tulajdo­nosai ellen fordíthatja, Így hát a „hadijoggal“ teljesen megegyező el­járás, hogy azokat a fegyvereket, ame­lyeket a magyar nép pénzén szerzett az országot leigázó kormány, az ezen le­igázás ellen fellázadó magyar nép ellen fordítsa, Így hát ha — amint mondottuk — tisztán katonai szakszempontból mérle­geljük az esélyeket, a kormány győzelme föltétlenül bizonyos. Az is kétségtelen, hogy a kormányban megvan a hajlandó­ság ezt a kérdést i­s sztratégiai alapon kezelni, hiszen hallottuk, hogy milyen hangosan dicsekedett parlamenti „győ­zelmével“, amelyet szintén a fegyveres erő alkalmazásával vívott ki. Csak abban nem vagyunk egészen bizonyosak, hogy lehet-e ezt a kérdést, ezt a mérkőzést tisztán katonai alapon eldönteni ? Igazán csak arról van itt szó, amiről Csataldzsá­­nál vagy Drinápoly körül, hogy kinek van több és jobb ágyúja, puskája, gép­fegyvere ? Azoknak a hatalma, akik most az or­szágot leigázták, a dolgozó nép mun­káján épül föl. Ők ennek a munkának a parazitái. Ennek a munkának a gyü­mölcseit szedik ők be adók, províziók és egyéb sarc­ok alakjában. Ezek a gyü­mölcsök szolgálnak arra, hogy a maguk tikust, színházi kritikust a legjobb szándék, a legtisztább jóindulat vezérelte mindig, és nem volt rá példa, hogy e finomtollú írót, noha hatalmában állt, mert az ő bírálói ítélő­­széke szinte döntőszavú kritikai fórum, bár­mely körülmény kizökkentette volna a leg­előkelőbb contenance-ból. A fiatal magyar drámaíróknak egyik leglelkesebb támogatója és szószólója kifelé is és kétségkívül ér­demes része van abban, hogy a magyar szín­­műirodalom oly örvendetes módon tért fog­lalt a világpiaczon. Ugyanez a gyöngéd elő­zékenység jellemzi Ruttkayt a magánérintke­zésben is, de amidőn ma új művének tapso­lunk a Nemzeti Színházban, ez nemcsak­­ ő szép erényeinek és egyéni szeretetreméltó­­ságának szól, hanem ugyanolyan mértékben műve értékeinek is, amelyek mindenképpen rászolgálnak erre a tapsra. «Az első és a második» érdekesen és elmésen variálja a franczia drámákból, s legutóbb ta­lán a Bataille «Szerelem gyermeké»-ből is­mert problémát, amely az asszony sorsáról szól, akit elh­agy a férfi. Ruttkayt azonban ennél az esetnél jobban érdekli a férfi, akinek sorsát szemléltetően állítja elénk a régi kör­nyezetben, és az új asszony mellett. Nagy­szerű m­egfigyelésekkel, tal­­­ló karakterizá­lással díszíti föl ezt a tárgyat, amelyet való­ban eleven, drámaírói tollal írt meg. De lássuk magát a történetet: Bánhegyi Géza író nyolc­ évvel ezelőtt fele­­ségül vett egy nálánál idősebb, balsaci kor­ban lévő, dúsgazdag özvegyet, akitől egy kis hatalmi szervezetét fentartják. Egy nagy, sokoldalú, bonyolódott gazdasági élet izzadja ki annak a szervezetnek a költ­ségeit, amely szervezet maga is nagy, sokoldalú, bonyolódott gazdasági életet él. Hogy fennállhasson, szüksége van a közlakosság állandó munkájára, annak zavartalan folyamatára, megfelelő terme­lési, fogyasztási és hitelviszonyokra. Le­het-e mindezt pótolni karhatalmi zászló­aljakkal, kombinált csendőr- és bakaőr­járatokkal, iskolákba gyűjtött készenlétek­kel ? Az állami és társadalmi élet alap­jának, a munkának a hiányát pó­­tolja-e a sortű­z, a gépfegyver kattogása, a gyorstüzelők bömbölése, százaknak és ezreknek kiontott vére ? A nép ellen fegyverkező kormány té­vedése nyilvánvaló. A nép nem „fegyver­rel a kezében“ akarja kivivni a neki megígért jogot, hanem azzal, hogy meg­vonja a munkát attól az államtól, attól a társadalomtól, amely őt kitagadja. A maga munkaereje fölött az a nép éppen olyan korlátlan felségjoggal rendelkezik, mint az uralkodó a fegyveres erő fölött. Két olyan föltétlen szuverenitás ez, hogy közöttük nem is kerülhet összeütközésre a sor. Fegyverrel meg lehet ölni, be lehet csukni valakit, de arra kényszeríteni nem lehet, hogy dolgozzék. Akármennyi kato­nát gyűjt is lakásra a főváros iskoláiban a­­kormány, a tömegsztrájk igazi harczi fegyvere, a munkabeszüntetés ellen teljesen tehetetlen. És mi lesz akkor, ha ez a munka­­beszüntetés bekövetkezik ? Ekkor a kor­mány és kisded tábora számára a tanul­ságoknak, a politikai tapasztalatoknak egy leánykája is született. A még mindig szép és hódító asszony rajongva szereti férjét, és mé­lyen megrendülve tudja meg, hogy a férje megcsalja, s már hónapok óta gyöngéd köte­lékek fűzik egy fiatal leányhoz, akit anyává is tett. A szerencsétlen asszony retteg attól a gondolattól, hogy a férjét elvesztheti, s bár szánja a bajba került leányt, azt óhajtaná, vajha csak epizód lenne ez a liaison az ura életében. Megkéri tehát jó barátját és régi imádóját, aki annak idején sikertelenül ver­sengett a kezéért, hogy keresse föl a valami­kor jobb napokat látott családot, s tegyen a nevében ajánlatot, hogy visszaadja nekik a régi jólétet és gazdagságot, ha cserében visz­­szakaphatja a férjét. A jó barát, Kállay Dezső orvos el is jár megbízatásában, a leány apja, a tönkrement színigazgató tragikus pózzal el is fogadná az ajánlatot, de a leánynál várat­lanul heves ellentállásra talál a közbenjáró. Mosolyog a csábító ajánlaton, és felvilágosítja az orvost, hogy őt nem lehet pénzen megvásá­rolni. Ő nem kért és nem fogadott el a sze­relmesétől soha semmit, a szerelmét ingyen, síri passzióból és a szive sugallatára adta neki s nem kíván tőle mást, mint a szerelmét. Cso­dálkozik az orvoson, hogy a közbenjárásra vál­lalkozott, holott örülnie kellene a dolgok ilyen fordulásán, mert a férj eltávolodásával re­ménye lehetne az imádott asszony kezének el­nyerésére. Ezen viszont az orvos mosolyog. Az ő nobilis lelkétől távol áll az ilyen önző gondolat; ő becsületesen el akarja végezni amire vállalkozott, s nemi fogadja el a leány Az első és a második. —­ Rutkay György 3 felvonásos színműve a Nemzeti Színházban. — Valamikor a régi Népszínházban, még a megboldogult Evva Lajos régiméje alatt, ját­szottak már ezen a színpadon «Az első és a második» czímmel egy darabot A húsz év­vel ezelőtt bemutatott mű Rákosi Jenő és Szabados Béla operettje volt, a mai pedig, amely a czímen kí­vül semmiféle rokonságban sincs a régivel, Ruttkay György új szín­műve. A «Sötétség», a «Vénusz» és más nagysi­kerű darabok írója ezúttal is megfelel azok­nak a várakozásoknak, amiket a színház és a közönség a kitűnő szerző új művéhez fűz. Érdekes, színes, elmés és hatásos színdarabot irt, telve frappáns, helyenkint szinte izgalmas jelenetekkel, a színészek számára pompás és hálás szerepekkel s ehhez képest a siker, mely híven kísérte minden munkájában, melléje fog szegődni most is. Bizonyára senki sincs, aki ennek a sikernek megérdemelt voltát kétségbe vonná s aki nem a legőszintébb szívvel ki­­vánná is Ruttkay Györgynek ezt a sikert. Nincs senki, akit a magyar írói és zsurnalisz­tikai világban általánosabb szeretet venne kö­rül, mint Ruttkayt. És méltán. Mint ember és mint író, egyaránt a legszimpatikusabb egyéniségek közül való. Mint újságíró, egyike legtiszteltebb pályatársainknak a mint eszté- Lapunk mai zsáma 20 oldal.

Next