Magyarország, 1913. október (20. évfolyam, 232-258. szám)
1913-10-01 / 232. szám
BUDAPEST, 1913. OKTÓBER 1. SZERDA XX. ÉVFOLYAM 232. SZÁM Ez&fizetési ár negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. bőszerkesztő: —..„.'kesztöség és kiadóhivatal Rákóczi-ut 38. sí Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. Holló I1&.JOS. | Hirdetéseit milliméter szÁmitAsaaldUssabAs szerklt. tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt szíveskedjenek lehetőleg gyorsan intézkedni hogy a lap küldése fennakadást ne szenvedjen -rr^T-7. ... — r.:a UJ kezdelem előtt. Budapest, szeptember 30. Az ellenzék a, nyári szünet elteltével taj harczra készül. A munkapárti sajtó intrikuskodása nem tette meg hatását. Nem sikerült az ellenzék soraiba sem, miféle eket verni. Tömören, teljes összhanggal állnak az ellenzék politikusai az új harcz előtt. Más fegyverei nincsenek az ellenzéknek ma sen, mint amit az alkotmányos élet nyújt. Agitáczió, szervezkedés, tömörülés. De vájjon elég-e ez a mai kormányzati rendszer megdöntésére? Ez a kormány még letért az alkotmányos küzdelem teréről. Az ő fegyverei nem parlamentárisak. Azok már egyenesen forradalmi eszközök, amiket a hatalom vesz foganatba. A nemzet egyetlen szemernyit se tér le a törvényes bázisról. A hatalom azonban túl teszi pracát törvényen, alkotmányon, jogrenden, erkölcsi és jogi szabályokon. A törvényhozás termét, a kormányát hatalmát, a közigazgatás szervezetét mind csak arra használja fel, hogy a jogot kijátssza és megsemmisítse, az alkotmányos rendet pedig összetörje. Azzal a hatalommal kell összemérnie az ellenzéknek erejét, amely a legtávolabbról sem áll parlamentáris alapon. Milyen választásokat vitt ez véghez, milyen pénzeket harácsolt össze, milyen erőszakot, terrort fejtett ki? És azután a törvényhozás termében is spadasszin-haddal, csendőrökkel, darabontokkal, sorban, milyen alávaló merényleteket vitt véghez? Ezzel a kormánynyal kell összemérni az ellenzéknek egyedül az alkotmányosság arzenáljából vett fegyvereit. Mintha nyakig vaspánczélba öltöztetett osztrák zsoldossal kellene a puszta kézzel küzdő idealistának megmérkőzni. De az ellenzéknek még sincs más választása. Csak küzdeni és tovább küzdeni. A harcrot egy pillanatra sem szabad feladnia. Kövessen el a kormány erőszakot erőszakra, bukdácsoljon bár a törvénytelenségek egész tömkelegében, mindennek az ellenzéket nem szabad elcsüggeszteni. Tisza lapjai örökösen tele vannak azzal, hogy az ellenzék hogyan tépelődik, s nem tudja mihez kezdjen. Természetesen az ellenzék körében mit sem tudnak erről. Tisza fegyveres parlamentjében az ellenzék ezentúl épp úgy nem vesz a végén természetesen görögtüzes nagy apotheozissal, vagy bengáliai fényben ragyogó tablóval. Valamint hazaárulás lett volna az is, ha a szezont valami idegenből fordított és nem eredeti, hazafias irodalmi termékkel nyitják meg. A prológok tartalma legtöbbnyire abból állt, hogy a vándor Thália, múzsái körében bebocsátást és hajlékot kér a város, vagy község géniuszától, azután kecsegtető művészi ígéretek elhangzása után beinvitálja a nagyérdemű közönséget a színészet apostolainak hazafias pártfogására. És ettől a naiv hagyománytól a régi Nemzeti Színház sem menekülhetett, mikor 1837. augusztus 22-én tartott felavatási ünnepélyén, a nemzet lángoló lelkesedésének hatása alatt, megnyitó előadásul színre hozta Vörösmarthy Mihály «Árpád ébredése» czímű verses allegóriáját. A vidéki színpadokon, a szezonnyitó prológusok és allegóriák, lokális szerzők, vagy pedig a színtársulat valamelyik ltterátus tagjának tollából kerültek ki rendszerint és ugyanezek gyártották a főispáni installácziókra, megválasztott képviselőkre és egyéb helyi ünnepélyekre szolgáló alkalmi írásműveket. A szabadságharcz lezajlása után, a nemzeti elnyomás szomorú napjaiban, amikor az iskolákban is rákényszerítették a magyar gyerekeket a «Gotterhalte» éneklésére, valahányszor a Herr Bezirksvorsteher, vagy a Herr Schulinspektor a küszöböt átlépte, — amikor nemcsak a magyar érzést, de a magyar szót is belefojtották szuronyos fegyverü zsandárokkal a magyar népbe, — a vidéki színészetre is nehéz napok következtek, mert a színpadról elhangzott minden szót szigorúan ellenőrizték az e czélra kirendelt czenzorok, részt, mint eddig. Esze ágában sincs asszisztálni a törvényeken keresztül gázoló kormányzatnak és összevásárolt parlamenti csapatának. Csak menjenek ezek a maguk útján. Fognak még bizonyára néhány szörnyűséget elkövetni, de már több, vagy kevesebb ebből : igazán nem számít. Államosítják a közigazgatást, eltörlik a sajtószabadságot, megszüntetik az esküdtszéki jogkört? — Hát Bach mit csinált? Ő is kinevezte a Bezirkshauptmanokat, a sajtót is nyűgbe verte, az esküdtszék akkor sem volt meg. Mire mentek mégis vele? Előbb-utóbb csald eszükre kellett térniök. Azért csak hajrá, dolgozzák ki magukat a jó urak. Kell az ilyen «nemzeti» munka az országnak is, Európának is. Tisztán kell mindenkinek látni, hogy egy ilyen őrült rendszer mi mindenre képes. Ha az ellenzéknek valamire szüksége van, az az, hogy bővítse ki repertőirját. Itthon kövessen el továbbra is mindent a közvélemény ébrentartására. Fejtsen ki hatalmas akcziót, szervezze erejét a bekövetkező választásokra. De tovább kell menni és mindent el kell követni arra is, hogy a külföld is kellően legyen tájékoztatva a mi viszonyaink felől. Ma a kormány fizetett czikkei töltik meg leginkább a külföldi lapokat. Ezek a czikkek természetesen az ellenzéki Ekkor több, mint tíz évig az alkalmi irodalom is szünetelt és csak 1861-ben, mikor a nemzet ujjáébredése erősen meglazította a sokáig viselt bilincseket, juthatott ismét kifejezésre a magyar színészek elfojtott lelkesedése. Alig volt a lezajlott szabadságharczínak olyan érdekes alakja, olyan jelentősebb epizódja, amelyet a hazafias felbuzdulás ne sietett volna a színpadon megörökíteni így keletkeztek gyors egymásutánban a következő alkalmi darabok : «Görgei Arthur», irta : Dálnoki Gaál Gyula; — «A vörössapkások», «A honvéd leánya», irta : Deési Zsigmond; — «A világosi gyásznapok», «Petőfi Sándor élete és halálai, irta: Egervári Potemkin Ödön; — «A zsidó honvéd!», irta: Lukácsy Sándor (később a régi Népszínház rendezője); — «Kossuth és Batthyány», — «Damjanich János», — «Klapka és Görgei», — «Az isaszegi csata», — «Kossuth menyasszonya» (Scheibe Theodor német regényének dramatizálása), — «Budavár ostroma», «A tizenhárom vértanú», — és «Bem apó erdélyi hadjárata». — Ezek közül a leghosszabb életű volt a «Bem apó», amelyet 1859-ben Molnár György rendezésében, a budai nyári színkörben hét hónap alatt majdnem kétszáz estén játszottak óriási lelkesedés mellett. Ebben csillogtatta Molnár legfényesebben kiváló rendezői képességeit; az aréna tágas udvarát Valóságos csatatérré változtatta át; több, mint 600 gyalogost, 150 lovast és tömérdek ágyút vonultatott fel és ezt a nagy tömeget olyan vaskézzel dirigálta, hogy akármelyik osztrák generális megirigyelhette volna zajos sikerét. A czimszerepet .Várhidy Sándor játszóiba, Alkalmi színdarabbok. (Emlékeimből.) Irta: Deroki Antal. A magyar irodalomban az alkalmi színdarabok szinte elválaszthatatlanul össze vannakforrva a magyar színészet történetével és ha az irodalomtörténet nem is méltatta azokat különös figyelmére, valószínűseg csak azért történt, mert az efemer életű irodalmi termékeknek nem tulajdonított fontosabb jelentőséget. Én azonban, aki mintegy hatvan évig szinműirodalomra tekinthetek vissza és hangyaszorgalommal, szinte szenvedélyesen gyűjtöttem egy félszázadon át a kínálkozó anyagát, tapasztalataim alapján némi joggal állapíthatom meg, hogy az alkalmi irodalom, — mint kortörténeti és korrajzi anyag, — elég érdekes és érdemes arra, hogy az utókor számára emléke megőrizhessék. Az alkalmi színdarabok keletkezése a magyar színészet csecsemőkorára vezethető viszsza, mert alkalmi daraboknak kell tekinteni azokat a párbeszédes, vagy többszemélyes prológusokat, allegóriákat ás ünnepi színműveket is, amelyek a magyar színészet keletkezésétől egészen a nyolcvanas évekig minden színtársulatnál divatban voltak. Mikor a régi magyar színészek gyékényes fedelű, ládákkal és díszletekkel megrakott szekereken járták végig az ország rögös útjait fesi valamelyik kocsiszínben, vagy pajtában ütötték fel ideiglenes sátorokat, szentségtöregeiktartották volna, ha a megnyitó előadást prológus, vagy allegória nem előzi meg. Lapunk mai száma 22 oldal