Magyarország, 1913. november (20. évfolyam, 259-283. szám)
1913-11-01 / 259. szám
BUDAPEST, 1913. NOVEMBER 1. SZOMBAT , XX. ÉVFOLYAM 259. SZÁM Előfizetési ár : negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyzbesi és vidéken 10 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. _zerkesztőség és kiadóhivatal a Rákóczi-ut 38. sx Hirdetései?: milliméter számítással díjszabás szerint. r obbanás a hatalom tetőpontjáról. Budapest, október 31. A tegnapi képviselőházi ülés hatása alatt az egész ország megkönnyebbülve lélegzik föl. Érzi a nemzet agyonnyomott, agyonpresszionált közvéleménye, hogy a munkapárti rémuralom tegnap gyógyíthatatlan sebet kapott, amelybe rövid idő alatt okvetlenül bele kell pusztulnia. Ez az, ami a csüggedést bizalommá változtatja át, ami az embereket felvillanyozza, ami új életre támasztja a kihalt vágyat, és elhamvadt reményt. Most már könnyebb elviselni a munkapárti rendszer gyötrő nyomását, könnyebb eltűrni a szégyent, amelyet a nemzetre hozott és hoz, amikor tudjuk, hogy ennek a rendszernek a napjai meg vannak számlálva. A munkapárt részén is érzik a lesújtó vereséget, amely őket vezérestül érte, amely kirántotta alóluk az erkölcs, a tisztesség gyékényét és odadobta őket a gyalázatnak és megvetésnek. Ott azzal iparkodnak ellensúlyozni a katasztrofális csatavesztés hatását, hogy ráfogják az ellenzékre, hogy föladta eddigi elvi és taktikai alapját, amikor bement a fegyveres őrökkel megrakott és önkényes házszabályokkal agyonnyomorított képviselőházba. Csakhogy a közvélemény tisztán látja a tegnapi ülés lefolyásából azt, hogy az ellenzék semmit sem adott föl abból az elvi álláspontjából, hogy a kaszárnyává aljasított képviselőház érdemleges munkájában nem vesz részt és az önkényesen és törvénytelenül megalkotott új házszabályok érvényét el nem ismeri. • Az ellenzék tegnapi hatalmas győzelmének egyik éppen nem utolsó jelentőségű eleme éppen az volt, hogy amikor megjelent a képviselőházban és szörnyűséges csapásait gyors egymásutánban mérte Tiszára és embereire, úgy hogy azok súlya alatt alapjaiban megingott az egész rendszer . Ugyanakkor teljes sikerrel, szembeötlően domborította ki azt az álláspontját, hogy a Tiszáék képviselőházát parlamentnek nem tekinti, annak el nem ismeri. Az ellenzék egy pillanatra sem jutott abba a helyzetbe, hogy a Tisza-féle házszabályokhoz alkalmazkodni legyen kénytelen, sőt az evégből felállított csapdákat éppen arra használta fel, hogy kézzelfoghatólag demonstrálja azt az elvi álláspontot, hogy az ellenzék még mindig a régi, a törvényes házszabályok alapján áll. Hiába tesz hát úgy a munkapárt, mintha «örülne» az ellenzék bemenetelének, mert örömre igazán semmi oka sincs. Ha ma, a tegnapi izgalmaktól csillapultan, meghiggadva végig tekintünk a tegnapi ülés eseményein, meg kell állapítanunk, hogy aligha volt még példa a parlamentarizmus történetében, amikor ilyen borzalmas dolgokat vágtak a kormány és a többség fejéhez, anélkül, hogy ezeknek módjukban lett volna a kegyetlen támadás ellen védekezni. Hogy csak a főbb dolgokat említsük, amikor Károlyi Mihály gróf azt vetheti a miniszterelnök szemére, hogy magát azzal a kormányférfiuval azonosította, aki bírói ítélet alapján «Európa legnagyobb panamistája» czimet és jelleget nyerte el; amikor Andrássy Gyula gróf azt jelentheti ki, hogy a munkapárt korrupcziója akkora, hogy az a magyar becsülettel össze nem egyeztethető; amikor Vázsonyi azt konstatálhatta, hogy a munkapárti kormányok bűneiért, ha azokat köztisztviselő követte volna el, a börtön volna a méltó büntetés; amikor Rakovszky, kétszer egymásután azt vághatja a miniszterelnök szemébe, hogy inkorrekt volt, és a miniszterelnöknek erre szava sincs (mert nem lehet), és amikor az egész Campagne azzal a méla akkorddal végződik, hogy a miniszterelnök beismeri, hogy első aradi választása költségeit a sópanama és játékbank pénzével megtöltött pártkassza, második aradi választása költségeit pedig az utólag megkárosított aradi polgárok fizették ki, hát akkor azt kell konstatálnunk, hogy erről a kormányról és erről a többségről a tekintély és erkölcs köntösének utolsó foszlányai is le vannak tépve. Ez a tegnapi nap eredménye. És most már az a kérdés, hogy ez a kormány, kormányozhatja-e tovább az országot, és ez a «többség» uralkodhatik-e to. I,.II ..... .... ... mm.. — A két torony. Irta: Lássál* István. I. Ősz volt, de még fényben ragyogott a táj. A faleveleknek még élénk zöld színe volt. Atermészet a vén asszonyok nyarát élte. Ezüsthajszálai, aa ökörnyálak csendesen libegtek a levegőben. — Igazán magam sem hittem, hogy időt szakíthatok. — mondta a pesti úr.— Egy nagy port viszek és igen sok dolgot ad... —■ Neked sem árt egy kis pihenés. Meglátod, milyen kellemes napokat töltünk! Kimegyünk az erdőre ,és elvadászgatunk... Erős, magas termetű ember lépett a vendéglő udvarára. A vendéglős eléje sietett, lekapta sapkáját s igen különös hangon köszöntötte:— Alászolgája, kapitány úr! A kapitány félrevonta a vendéglőst az udvar sarkába. — Ki ez az úr?—• kérdezte az ügyvéd a barátjától. — Micsoda kapitány? — Pszt! — suttogta a földbirtokos. — Meg ne hallja! Közelebb hajolt hozzá, félszeme a kanitálingon volt, elfogultan magyarázta: —• ^Kérlek, ez egy rettenetes ember * . « Odakint lakik az erdő alatt egy toronyban... Senkivel sem érintkezik, csak egy törpe, néma szolgát tűr meg maga körül... Azt mondják, hogy szellemekkel czimborál!... Az ügyvéd elnevette magát: — Ugyan kérlek, csak nem hiszel az ilyen csacsiságokban? —. Pszt... kérlek... A nép aranyért sem menne az udvara környékére. Éjszakánkint iszonyú ebvonitás, sóhajtozás és siránkozáshallatszik a torony körül... — Micsoda torony? —• Az egész háza két különálló torony. Az egyik üres, a másikban ő lakik a néma törpével. Ha egyik-másik paraszt arra téved,káromkodni kezd és kilövöldöz a toronyablakon. .. — Hm! — Nem igen hiszek az ilyen mendemondákban, de szavahihető emberek állítják, hogy különös alakú lényeket láttak éjszakánként a torony környékén. Néha olyan üvöltözés veri föl a hegyek alját, hogy a faluig is behallatszik. .. •— Ésa hatóság? — Nem bolygatja, s külömben is... A kapitány feléjük fordult. — Nézd a szemét!... Nagy, félelmetes szeme volt. Különös zöld fény lobogott benne. Széles, dudori homlokára sötét fürtökben hullt a haj. Hamuszina arczán mély barázdák húzódtak alá; kegyetlen ajkán, mely lefelé hajolt, mintha sírni akarna,gúnyos, rejtélyes mosoly ült. — No. Ugye? — Szfinksztember... A mendemondáknak azonban nem hiszlek. Az egész csak a nép fantáziája. A «kapitány úr»-nak bizonyára oka van, hogy ilyen félelmetes színben tüntesse föl magát. De érdekes az ügy... Miből él? —■ Állítólag a nyugdíjából. Az ügyvéd gondolkozott. — Mivel foglalkozik?— Nem tudom. Talán székemet idéz... — Nagyon felcsigáztad a kíváncsiságomat. A végére járok! — Megőrültél?! —• Nem én. Csak látni akarom azokat a szellemeket! Még úgy sem láttam... A kapitány egy távoli asztalka mellett letelepedett. Egy üveg sört kért. Töltött a poharába, de nem ivott. Czigarettára gyújtott s nagy zöldes szemével maga elé bár múlt. ? — Mit akarsz? —• suttogta a földbirtokos.— Odamegyek és bemutatkozom. — Ne tedd! —■ Megteszem. És neki is megmondom, hogy mit akarok... — Bád lő! — Ne félj. Ha erre kerül, én hamarább lövök... — Pompás rózsadamaszk fegyverére sandított. A zsebében is volt egy Browning. És helyén volt a szive, mindenek fölött pedig nagyon izgatta a különös kaland. — Hallgass rám. Hagyj békét neki.. . — Nem. Gyere te is. — Én? Isten ments... Én nem szeretem az eféléket... A misztikus embereket mindig kerültem életemben... És te se menj! — Bizd rám. ■ • — Mi lesz a vadászattal ? Lapunk mai száma 34 oldal