Magyarország, 1913. december (20. évfolyam, 284-308. szám)

1913-12-02 / 284. szám

t gázolh­at az ő tisztelt barátjával s egész pénzen vett pártjával együtt a nemzet jogaiba, szabadságaiba: homlokukon mégse a hősök glóriája lesz, nem is a zsarnokok rémes hírneve, hanem a pa­namák sötét szégyenfoltja. S utoljára is ez a folt fogja megölni őket. Akármilyen határtalan Bécsnek Hozzájuk való ragaszkodása, ennek az élő erejétől még az se bírhatja sokáig megvédeni őket. Mert iszapot használnak a házépítés­hez, de amelyik ház teljesen iszapból s teljesen iszapra van építve, annak igen rövid időn belül össze kell om­­lania. MAGYARORSZÁG Budapest, 1913. kedd, deczember 2. Éles tiarczok a delegáczióban. Károlyi felel Tiszának. — Apponyi, Andrássy, Hadik beszédei Andrássy és Tisza összetűzése. I-T Saját tudósítónktól. Tisza próbálta ezután Hadik gróffal szem-­ ben megvédeni álláspontját a parlamenti őry­ségnek a ’delegáczióiban való szereplését ille­tőleg s ekkor heves összetűzés történt Ti­sza és Andrássy között. Tisza telje­­ sen elvesztette a fejét, maga beval­lotta, hogy már nem tud magán uralkodni — igy tehát természetesen csak goromfaás­­kodni tudott. Andrássy azonban személyes kérdésben talpraesett választ adott Tiszának. Most Károlyi, Apponyi, és Hadik egy­szerre jelentkeztek szólásra, az elnök azon­ban hamarosan berekesztette az ülést s je­lezte, hogy délután fél 4 órakor folytatják a­­tanácskozást. Részletes tudósításunk a következő: A delegáczió mai plenáris ülésére az ellenzéki delegátusok egymásután érkeztek a Bank­gassei palotába. Elsőnek Kir­á­r­o­l­y­i Mihály gróf érke­zett, majd autón Andrássy Gyula gróf, Ha­­d­i­k János gróffal és Rakovszky Bélával, utána gyalog jött Apponyi Albert gróf, majd Chor­in Ferencz és­­Windisch-Graetz Lajos herczeg. Az ellenzékiek az ülésteremben egymás mellett foglaltak helyet. Pont Vili órakor nyitotta meg Láng Lajos az ülést. A közös kormány részéről Bérc­h­­old Lipót gróf külügyminiszter,­­Wickenburg Márk osztályfőnökkel és S­z­a­p­á­r­y Tiborral, K­r­o­b­a­­t­i­n hadügyminiszter G­u­n­z­­ altábornagy­gyal, Cso­bán alezredessel és Burger Márton szá­zadossal, Bilinszky közös pénzügyminiszter T a 11 ó c­é­g osztályfőnökkel, a magyar kormány részéről Tisza István gróf miniszterelnök, B­u­­rián báró felség személy© körüli miniszter, Te­le­szky pénzügyminiszter és Harkányi báró kereskedelmi miniszter jelentek meg. _ Elnök megnyitván az ülést a jegyzőkönyv veze­tésére Vojnits Sándor bárót, a felszólalók jegy­zésére Werner Gyula jegyzőt hívja fel. Az eddig lefolyt két ülés jegyzőkönyvének hitelesí­tése után Láng Lajos elnök megállapítja, hogy a mai ülés napirendje a további teendők iránti intézkedés és hogy az elnök hajlandó megadni a bizottság tagjainak kérésére az alkalmat a mai napon arra, hogy a palotaőrség kérdé­sé­t­ megbeszéljék. Mielőtt erre rátérnének, Ká­rolyi Mihály gróf személyes megtámadtatás czimén kér szót. A bizottság az engedélyt erre meg­adván, K­­á­r­ol­y­i Mihály gróf a következő be­szédet mondotta: levő rajzokat, körülbelül száz darabot, ame­lyek még sokkal tökéletesebbek és értéke­sebbek voltak. Kétezerötszáz frankot kínáltam neki nagylelkűen és ő készségesen elfogadta. Hálából kicsomagoltam a belé­legző készü­léket és eldicsértem, hogy hirtelen úgy el­múlik majd tőle a náthája, mintha cs­ak kés­sel vágták volna el- úgy látszik, hogy még soha senkitől sem kapott ajándékot, mert ma­­gánkívül volt örömében, zokogott és majdnem megcsókolta a kezemet. Azután boldogan el­tipegett a szekrényéhez és a fehérnemű közül előszedett még­ tizenkét darab rajzot, ame­lyeket viszonzásul rám erőszakolt ajándékba. — Ezeket meg­ akartam tartani, — hebegte zavartan, — mert boldogult férjem azt mondta, hogy ezek a legjobb munkái, de a nagyságos úr olyan jóságos, hogy szívesen odaajándé­kozom, ha elfogadja. Eleinte természetesen vonakodtam elfo­gadni, de mikor láttam, hogy nagyon meg­sértem a szegény özvegy érzékenységét, még­is csak belenago­dtam. A Dayer-féle rajzokon majdnem egymilliót nyertem és ezzel az üzletem is híresebb lett és váratlan virágzásnak indult. — És a szegény özvegy? — kérdezte rész­véttel Massillon. — Az özvegy? Hát, édes istenem, az is csak jól járt. Vett magának Clamartban egy kis viskót és egy akkora kertet--------mint a zsebkendőm. És hálából minden évben küld nekem egy csokor rózsát és egy kosárka ba­­raczkot, a saját terméséből. Ebből láthatod, kedves barátom, hogy a valódi jótétt mindig meghozza a maga dús kamatait!... Budapest, dec­ember 1. A magyar delegáczió ma tartotta meg ple­náris ülését, amelyet a munkapártiak meg­­futamodása miatt a múltkor nem lehetett megtartani. A mai ülésen adta meg Károlyi Mihály­­gróf a méltó választ arra a durva hangú kirohanásra, amelyet Tisza intézett ellene a napokban, midőn az aradi és debreczeni kül­döttségeket fogadta. Károlyit azonban az el­nök indokolatlan akadékoskodása félbe­szakította mondanivalói előadásában. Ezután Apponyi Albert gróf szólt az ügyrendhez. Erőteljes és meggyőző szavak­ban kifogásolta, hogy Károlyit megakasztotta az elnök beszéde közben és csodálkozássát fe­jezte ki a nagy felszinszienésre, amely a «pa­nama» szó puszta kiejtés© nyomán támad... Az ellenzéki vezérek szavai megnyilatkozásra késztették Tisza Istvánt is. Kétségbeesett mosakodásba kezdett, hogy Károlyi csak sze­mélyes megtámadtatás elleni védekezésre ka­pott engedélyt. A Károlyit érintő kvalifikál­­hatatlan hangnak természetesen nem bírta okát adni, ellenben hosszú lére eresztette mondanivalói sovány tartalmát. Erre rövid, talpraesett felszólalásban Az­egész gyűjtemény egy poros, ócska bőrönd­ben volt, de még több is. Csak azt válogattam le, ami nekem legjobbnak tetszett. A fér­jem Dayer volt, talán már tetszett is a ne­vét hallani? — Sajnálom, de igazán nem hallottam eddig. Hazudtam, mert a művész nevét előnyösen ismertem, sőt legutóbb megbízásból min­dent össze kellett vásárolnom rajzaiból, amit csak kaphattam, még­pedig horribilis áron. A négyszeres árát is megkaphattam volna ér­tük, bármennyi lett volna. És most a véletlen utamba dobja Dayer öz­vegyét, egy nagy mappa rajzzal! Hát nem szerencse ez? De elővigyázat, óvatosság! Ne hirtelenkedjük el a dolgot, ne rontsuk el az üzletet! Betessékeltem a jó, öreg asszonyt az üzletbe. Száznegyven rajz volt a mappában, egyik szebb, mint a másik. Műremekek, Mas­sillon, valóságos műremekek! Amit eddig Da­­yertől láttam, mind hitvány kontármunka ■ezekhez képest. A régieket bizonyosan barátai közt osztogatta szét, de a legjavát magának tartogatta. Az özvegy nagyon levert, szomorú volt, vörösre sirt szemei és kany­ázott zsebken­dője nagy nyomorúságról tanúskodtak. Azt hittem, hogy csak tetteti a szomorú gyászt, hogy az árakat felsrófolhassa, de később meg­győződtem, hogy a gránalomraméltó asszony a színleléshez nagyon együgyü volt és inkább azzal mentegetődzött, hogy súlyos náthája van, semhogy könyezésének okát bevallotta volna. Emellett folyton hajlongott előttem. — Mennyit adhatna, uram, a rajzokért? — kérdezte végre tartózkodó, szerény hangon. — Bajos, bajos, asszonyom, mert ezek a ponyi nyomban rá is mutatott. Károlyi pedig kijelentette, hogy majd más alkalommal fogja megadni Tiszának a választ, ha itt el­ütik tőle. Most Andrássy Gyula gróf az ellenzék részéről legutóbb összehívott plenáris ülés meghiúsítását tette szóvá. Rámutatott, hogy a többségi párt valósággal technikai obstruk­­cziót rendezett a múltkori plenáris üléssel szemben. Mindezt előre, tervszerűen megbe­szélték. Konstatálta, hogy az elnök és a vele összejátszó többség megszökött a tárgyalás elől. Apponyi Albert gróf a maga részéről is megállapította, hogy a múltkori eset előre megrendezett puccs volt. De, érdeklődött, szeretné tudni, ki rendezte? Tisza­ kérkedve vállalta magára a felelősséget, s felhéjázva hangoztatta a többség jogait. Hadik János gróf a parlamenti őr­ségnek a delegáczió­ban való alkal­mazása ellen tiltakozott, nagy tet­széssel fogadott, lendületes beszédében, An­drássy Gyula gróf pedig újab­b felszólalá­sában rámutatott arra, hogy törvénytelenül, minden ok nélkül zárták ki Rakovszky Istvánt a delegációból, amely ilyenformán csonka­ rajzok nem tartoznak tulajdonképpen szak­mámhoz,, — mondtam hidegen. — Különben ha nagyon olcsón megkaphatnám... Mit gon­dol, mennyit kaphatna értük? — Szegény férjem, minden lapért ötven frankot szokott kapni. Tehát összesen hétezer frank! Mesés va­gyon, elérhetetlen álom az öreg­asszonyra nézve, gondoltam magamban. — Úgy, ötven frankot? — mondtam hide­gen. — Talán ha csak három-négy nap volna, meggondolnám a dolgot, de így... Megelég­szik általában négyezer frankkal? Végre megegyeztünk ötezer frankban. Lát­tam, hogy az özvegy titokban mosolyog, mint­ha az összegnek csak harmadrészére számított volna. Mikor elbúcsúzott, derültebb arc­c­al így szólt: •— Van még otthon sok belőle, ha paran­csolja, mind elhozhatom. — Kérem, ne fárassza magát, talán jobb lesz, ha magam megyek el értük. — Ezt csak azért mondtam, nehogy a drága rajzok vala­melyik konkurrensem kezeibe kerülhessenek. Az özvegy asszony megadta lakásának czil­­mét és én voltam olyan okos és erős, hogy csak egy hónap múlva kerestem fel. Időköz­ben három rajzot eladtam belőlük huszon­­nyolczezer frankért. Hogy hálámat kifejezzem a derék özvegy iránt, örökös náthájára visszaemlékezve, be­tértem egy gyógyszertárba és vettem neki egy kis kelélegzési készüléket tíz frankért. A gyógyszerész biztosított, hogy ez a leg­újabb találmány a nátha ellen. Az özvegyet egy szűk, dohos lakásban ép­pen reggelinél találtam, tejet szürcsölgetett. Örömmel fogadott és összeszedte az összes meg-

Next