Magyarország, 1914. április (21. évfolyam, 80-104. szám)
1914-04-01 / 80. szám
2 MAGYARORSZÁG Budapest, 1914. szerda, április 1. eszelős gondolatok, hogy a magyart le kell gázolni, a románt pedig kedvezményekkel meghódítani. Holott éppen megfordítva kellene csinálni. Itt a tanulság, itt az eredmény. Elhiszik-e most már Bécsben, hogy mind az ezer ostobaság közt, amit a balkáni bonyodalmakban egy esztendő óta elkövettek, a legeszeveszettebb ostobaság volt a román szövetség hóbortja? Elhiszik már, hogy nevetségesen, szégyenletesen hülye politika olyan lihegve szaladni Románia szövetsége után, s olyan temérdeket áldozni érte? Mindig komikus, ha olyan szekér után szalad az ember, amelyik nem akarja felvenni. Hát még mikor egy rongyos talyiga után szalad olyan ember, akinek négylovas hintója van! Belátják ezt most már Bécsben ? Vagy közismert villámgyors észjárásukkal csak akkor fognak rájönni, ha majd egy nagy összeütközésnél egyszerre csak hátba támad a román «szövetséges» ? Hiszen igaz, nincs okunk halálra rémülni a szóbeli sortüztől, amelyet olyan hősileg ropogtatott felénk a román ezredes. Megismerhettük már az ő sortüzes bátorságukat a bolgár háborúban. Előbb szétnéztek: nincs-e a közelben ellenség, aki vissza-sortüzelhet. S mikor látták, hogy nincs, akkor vezényelték harsányan a sortüzet, így várattak vér nélkül fényes diadalt. Megijedni hát, nincs okunk. De a barátságuk után futni még kevésbbé. Nekünk Románia soha őszinte, értékes szövetségesünk nem lesz és nem is lehet. Ezt beláthatja ma már mindenki, akinek a legparányibb józan esze van. A legcsekélyebb emberi értelem kell hozzá, csak egy hajszálnyival több, mint amennyivel az osztrákmagyar monarchia sorsát ma intézik, hogy evvel teljesen tisztában legyen az ember. Nekünk ne paktumokat csináljanak, ne barátkozzanak evvel a Romániával, hanem védekezzenek ellene. Ne paktummal védjenek minket a román betörés ellen, hanem a határok megerősítésével. Nem barátkozást akarunk, hanem biztonságot, ha ezt se tudja nekünk megszerezni az Ausztriával való kapcsolat és a hármasszövetség, sőt a román barátkozás esztelenségei miatt nyitva hagyja keleti határainkat s védtelenül teszi ki Erdélyt a román támadásoknak, akkor ebből a szövetségből nemcsak hasznunk nincs, hanem egyenesen a vesztünk támadhat belőle, s akkor mégis csak őrület lenne a magyarságtól, hogy ilyen szövetséghez elvakultan, feltétlenül ragaszkodjék még a maga romlása árán is. A bukaresti események a legcsúfosabb csődjét jelentik a Berchtold— Czernin—Tisza-társaság politikájának, amely a monarchia egész jövő sorsát a román szövetség megszerzésének egyetlen kockájára akarta feltenni. Ennek az esztelen politikának buknia kell, mert különben a magyar nemzet egyenes öngyilkosság nélkül nem maradhat híve annak a hatalmi alakulásnak, amely ilyen bolond vaksággal sodorja őt a biztos romlásba. Budapest, március 31. A fiumei polgármester-választás. A fiumei rapprezentanza ma délelőtt 11 órakor Wickenburg Ispán gróf kormányzó elnöklete alatt illést tartott, melyen Zanclla Richárd megválasztott polgármesternek kellett nyilatkoznia az iránt, hogy megválasztását elfogadja-e. Zanella hosszabb beszédben nyilatkozott a központi kormányzatról s végül nagy tetszés közben kijelentette, hogy a polgármesterséget elfogadja. Ezután alpolgármesterré megválasztották Corossac Ferencet és második alpolgármesterré Grosich Antalt Mindketten kijelentették, hogy megválasztásukat elfogadják. fészkében a rongyvackok között szendergett a család és Iluci rekedt ordítása belesüvitett az éjszakába, Varga Péter ur fölkelt a téli kabátjáról, ami az ágya volt A többiek már kifáradtak, nem bírták az álmatlanságot. .Varga Péter ur elővete a muzsikát, ami olyan verkliszerü valami volt. Csavarni kellett, a tetejére tett kótalap forgott és valami szomorú nótát muzsikált, olyan szomoruat, hogy a föl-fölébredő szomszédok összerázkódtak, magukra húzták a takarót. Ia el is tudtak aludni a nótázástól, hát nagyon furcsát, szomorút álmodhattak... Mondom, Iluci nagyon beteg volt. Nem tudta megmondani, hogy mi a baja, csak nagy, fekete szemeivel keservesen, könyörögve nézett a körülötte ácsorgókra. A háziorvos úr talán tudna rajta segíteni, de hát nem lehet kívánni, tőle, hogy a negyedik emeletre isten nevében mászkáljon. Nagy nehezen összeteremtettek három koronát, kihívtak egy fiatal doktort, aki a három koronáért megmondta: — Itt nincs segítség, tüdőgyuladás, sorvadás, idegláz és még egy csomó nyavalya. Megfulad szegény, de jobb is neki. Kár volna költekezni, kivált ha nincs mit. Micsoda siránkozás tört ki erre! Az öreg Varga Péter kicammogott a szobából és lement a napsugárra sétálni. A mama, a lányok, amikor lecsillapodtak, a temetésről beszélgettek: honnan vesznek pénzt? A papnak legalább ennyi kell, a koporsósnak ennyi. Oh, csak csoda történnék, csak el ne pusztulna szegény!... Nem hittek a csodában maguk se. Valahonnan fehér, olcsó valamit kerítettek és könypergések közt szabták, varrták az Iluci halotti ruháját. Most már ez is készen volt és Iluci úgy elnézte a hófehér, hosszú köntöst, amikor előtte terítgettek... Ebben ő pihen majd, ebben a szép, fehér köntösben. Bizonyosan virág is jut majd a koporsójára, valami olcsó, hamar száradó tavaszi virág... Az egész família ettől fogva mindig a temetésről beszélt, a temetésről álmodott. Látták a papot, a füstölőt, hallották a kántort és látták Ililést, amint a rikító színre festett négy szál deszkában tarka virágok közt feküdt. A papa, az öreg Varga Péter ült a csavaros muzsika mellett, fogta a csavaróját és muzsikálni akart még egyet Bucinak, de kivették a kezéből. Már nem kell többet muzsikálni.* Eltemették Ilucit. Hogy háimét, került elő a temetési költség, azt nem lehet hirtelenében előszámlálni. Ebből is, abból is, innen is, onnan is. A messze temetőből éhesen, a fájdalomtól bódultan vánszorog haza a família. Éjfél lesz, amire elpihennek. Az Iluci helye üres. A szoba csöndes. A mama is elszenderült, csak néha-néha sir föl álmában egyik-másik agyonkínzott szivü leány. Az álomrészeg, kimerült Varga Péter ur fölriad a télikabát-ágyon, úgy hallotta, hogy Buci sir. Odamegy a sarokba, a szeme csukott, de a keze megtalálja a régi, rettenetes hangú muzsikát, megcsavarja és a muzsika szól, sir, jajgat keservesen. *► A lányok fölriadnak. A torkukat fojtogatja a sir ás és csak annyit tudnak mondani: — Papa, papa!... az istenért!... A helyzet. A magyarság teljes letörése. — Elpusztítják a vármegyéket. — Egy kormánylap változásai. A hivatalos lap közli a választókerületek beosztásáról szóló belügyminiszteri rendeletét. Lapunk mellékletén az egész «munkát» megtalálja az olvasó. Konstatálnunk kell, hogy amit az anyagi választójogi törvény a törvényalkotás nagy sietségében összetöretlenül felejtett, azt ez a belügyminiszteri alkotás mind pozdorjává zúzta. Letarol ez minden észszerűséget, méltányosságot, célszerűséget, jogot, a mely a pártszemponttal ellentétes. Mivel pedig a választók akaratának csak némileg is szabad és igazi megnyilatkozása a munkapárt érdekeivel homlokegyenest ellentétes, tehát nem marad semmi lerombolatlanul. Elsősorban le kellett törni a magyarságot. A húsz legnagyobb választókerület közül 17 a magyar, a husz legkisebb, kerület közül 17 a nemzetiségi. Amott 6—9000 magyar, emitt 1400— 1900 nemzetiségi szavazó választ egy-egy képviselőt. Másodsorban, mivel az ellenzéki választókat egy tollvonással megsemmisíteni mégsem lehet, az ellenzék munkáját a kerületek geometrikájával igyekeztek úgyszólván lehetetlenné tenni! Vannak magyar kerületek, ahol az egyes községek nyolcvan kilométernyire vannak egymástól. Vannak kerületek, amelyek száznál több községből állanak. Tessék itt a szavazást ellenőrizni. A pártszempont vonul végig az egész belátáson. És a legsötétebb reakció. A szocialisták alacsonyra szabott reményeit is teljesen letöri. Hacsak az ország lakossága emberfölötti erővel nem fog össze, nagy, lelketpróbáló hevülettel nem esküszik össze megrontói ellen, úgy ez a rendelet megörökíti, rajtunk a munkapárti átkot. De most már meg fog mozdulni mindenki, aki nem olyan gyáva, hogy maga rakja össze kezét a bilincselésre. Bizonyos, hogy az el nem rejthető célzat, mely, ebből a rendeletből felénk ordít, kiváltja az ország lakosságából az ellenhatást. Nagy tatárjárás lesz a legközelebbi választás, de ha mi is úgy akarjuk, nagy tatárfutás lesz belőle. * A kormánysajtó fölébredt abból az álomból, amelybe Tisza ringatta, mondván: «Ha egyéb eredménye nem is lenne a román komité megbízottaival folytatott tárgyalásaimnak, már az maga elég, ha az a mellékhatása meglesz e tárgyalásnak, hogy a Romániával való viszonyunk melegebbé válik.* Nos, ha valaha az élet rácáfolt rossz politikára, úgy ezt most ugyancsak megesett Tiszával. A paktumtárgyalások eredménye az, amit mi és az ellenzék előre láttunk: gyengeségünkre mutatott rá és felszarvazta határainkon belül és határainkon túl élő ellenségeinket. Oda jutottunk, hogy a leghűségesebb kormánylau ma ugyanazt kiáltja, amit mi