Magyarország, 1914. május (21. évfolyam, 105-128. szám)
1914-05-01 / 105. szám
BUDAPEST, 1914. MÁJUS 1___________________PÉNTEK XXI. ÉVFOLYAM 105 SZÁM Előfizetési ár , Szerkesztő bizottság: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Negyedévre 7 korona. Egész évre 28 korona. KÁROLYI MIHÁLY gróf, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egyes számára helyben és vidéken 10 fillér. BECK LAJOS LOVÁSZY MÁRTON • VI., Teréz-körirt 22. Szám. Feszültség... Berchtold gróf külügyminiszter tegnap elmondotta a delegátus urak előtt a maga expozéját. Beszámolt a külügyi helyzetről. De ettől a beszámolótól ugyan nem lettünk okosabbak. Úgy hat ránk ez az expozé, mint valami diplomáciai pohárköszöntő, melynek meghallgatása után a lakomázó urak összeütik poharaikat s azután egymásra nézve, kérdezgetik : Mit is mondott ? Hát mondani, mondott eleget, de kijelentéseinek, magyarázgatásainak magva mégis igen sovány. Az európai békét biztosítottnak látja, hanem azért a helyzetben feszültség van. Ebben, a diplomatái derűs optimizmus ölelkezik a sötét pesszimizmussal- Tessék választani a kettő közül. Mert egyszerre, mind a kettő nem lehet igaz. Vagy biztosítva van az európai béke, s akkor mi az ördögnek mutogatja a feszültséget; vagy pedig csakugyan van feszültség és akkor miért rázogatja olyan lelkesen a béke olaj ágát? Berchtold gróf úgy rajzolja ki a külügyi helyzetet, hogy a lehető legjobb viszonyban vagyunk az egész világgal. Szövetségben az egyik felé,vel, barátságban a másik felével. De azért mégis holló szárnyaival röpköd fölöttünk a feszültség. A béke biztosítására törekszik a hármasszövetség, melyet szilárd alapokon nyugvónak mond a külügyminiszter, a béke biztosítására törekszik az európai hatalmak másik csoportja, melynek viszonyát hasonlóképpen azilárd alapokon nyugvónak tartja a külügyminiszter; a béke áldásai után vágyakoznak a balkáni államok, melyek mindenikére áldó kezét terjeszti ki a külügyminiszter, de azért mégis feszültséget emleget. Hol van hát a feszültség, és miért van a feszültség ? Erre a kérdésre nem ad feleletet a külügyminiszter. Pedig valójában ezt kellene tudnunk. Erre lehetünk és vagyunk kiváncsiak, a többi szinte mellékes. Mert akárhogy is fújja fel berchtold úr az albániai kérdést, mint olyant, amelyért nekünk lelkesedni, vagy aggódni kell, minket nem Albánia sorsa érdekel, hanem a magunk sorsa. Berchtold gróf mégis Albánia sorsarl, jövendőjéről, fejlődéséről, boldogulásáról szónokol. Nekünk úgy tetszik, hogy a külügyminiszter valami különös diplomata-zsonglőrködéssel azért dobálgatja előttünk a balkáni és főképp az albán labdákat, hogy valamiképp elterelje figyelmünket a monarchia állapotáról. Azért csinál kedvező diagnózist Albánia betgségéről, hogy ne kelljen diagnózist mondania a monarchia betegségéről. Pedig ez a betegség jobban érdekel minket, és hogy ez a betegség is ott lappang az európai helyzet világában, arról bizonyságot tett az a roppant riadalom, mely egész gazdasági életünket gyötrő lázba ejtette a király betegségének hírére. A feszültség, ami résramként hangzik Berchtold gróf expozéjában, nyilván nem erre vonatkozik. Ez a refram éppen olyan diplomata-mesterkedés, mint a béke biztosságának hangoztatása. Azutóbbi arra való, hogy a delegációból kiváltsa a bizalmat, az előbbi pedig okul szolgál az újabb katonai követelésekre. A békebiztosítás hangoztatása a külügyi kormány saját belső ügye, a feszültség emlegetését pedig a hármasszövetség érdekei követelik. A hármasszövetségnek van szüksége arra, hogy a monarchia minél nagyobb haderővel fokozza Németország és Olaszország haderejét s nyilván a hármasszövetség politikája kívánta meg Berchtold gróftól, hogy a feszültséget emlegesse, mert különben a béke biztosságának hangoztatása ugyebár nem lehetne ok újabb rengeteg katonai áldoztok követelésére? Németországnak és Olaszországnak szüksége van arra, hogy tengeri hatalmasságuk erejét fokozzák: nosza, Berchtold gróf álljon elő a feszültséggel és ez alapon az emberi múlandóság járná meg parányi macskaeszét. A kisfiú később fölébred és szomorúan néz maga elé. A szeme lázban ragyog, az arca beesett és égőpiros, foltok gyűlnak ki rajta. Keskeny csontos kezével a paplanja csücskével babrál és halkan mondja : — Elvesztettem a csatát. Senki sem érti, azt hiszik, félrebeszél. Futnak ismét az orvosért. De Pali nincs roszszabbul, mint tegnap. Hanem a szeme sokkalta szomorúbb. — Mi van a katonákkal? — kérdi csöndesen. Az édesanyja melléje ül, megfogja a kis beteg erőtlen kezét és Pali halkan, mondja ezeket. • — Már úgy volt, hogy miénk lesz a győzelem. De akkor a katonáim egyszerre elhagytak. Valaki azt kiálltotta, nem érdemes engedelmeskedni neki, úgy sem él már sokáig. Ugye anyám ? Az anya sírni kezdett. A beteg folytatta: — Amióta nem hallom a dőlt pörgését, a katonákat nem látom az után istenni, nincs kedvem semmihez. Édesanyám, mondja meg a katonáknak, jöjjenek ide és itt fújják meg a trombitát. Az ezredét írta : Csűrös Zoltán. I. Isten bizony, a nap is szebben süt a házak felett és a madarak is vidámabban csiripolnak a vadgesztenye lombján, ha elvonul a piacon a hadsereg. Na, nem egy egész ármádia. Csak egy század rendesen. Elöl léptet a kapitány és mindjárt utána a hadnagyok jönnek és a bakák. Mire a menet eleje a piac közepére ér, a sátorverők is megjelennek a piacszögleten. A sátorverők után már nem jár senki. Pörög a dob, olykor a trombita is beleharsan a levegőbe, megcsillan a napsugár a csákók tetején és Pali úr szívét megdobogtatja a nagy öröm. Csípőre teszi apró öklét, az aszfalt szélére lép és hetykén végigméri a dadát, aki ki akarná fújni a Pali úr orrát. — Hagyjon most békét nekem ! A fiatalember katonának készül. Igaz, csak nem régóta. Eddig sokáig habozott a cukrász és kocsispálya között. Az ifjú lélek ingatag. De amint az ember megérik, a vágyai tovább szállanak az egyéni jólét mezejéről a hírnév országútjára. Igaz, aki kocsis, az napestig hajthatja a lovakat és kocsikázhatik, a cukrász süteményt reggelizik, ebédel és vacsorál, éjjel pedig, ha nem alhalik, csak fölkel és elszórakozhatik a tortái között hajnalhasadásig. Szóval ezek mind virágos és kényelmes életpályák. Mégis van valami, ami mindennél magasztosabb. Hiába minden kertelés, az igazság az, hogy Dombóvári Palinak már olthatatlan dicsőségszomja volt, pedig az orrát még a 'a dadája fújta ki. Az álom édes tündére gyakran, kézenfogta és elvitte harctereké, miken kékruhás katonák küzdöttek és az erdők piros fényben állottak az ágyutűz fölcsapó világításában. És Pali harsány hangon osztotta parancsait. Domború mellén aranysujtásos atilla ragyogott és piros csákója kócsagforgójával enyelegve játszott a mezők fuvalata. Oh, hány nehéz diadal mámoros érzésével ébredt föl kicsi hősünk ketreces ágyában, amikor a fölcsapott függönyön kék reggel mosolygott már feléje s a szomszéd szobában megcsördültek a kávéskanalak ! Még látta elvonuló meglépett, de győztes seregét, még gyönyörködött a röpködő, dagadó zászlók sorában, még hallotta a diadalmas kürtszót, mely végigrivalgott a harmatos réteken, elhullámzott az ezüstködös erdők fölött és a messzeség violás hegyei katlanjaiban elveszett, amikor Mari öblös hangja a fülébe morzsolta : — Pali úrfi, hasára süt a nap . . . II. De most csönd van a gyerekszobában és cz, ablakon beszűrődő sápadt kék októberi sugarak körülfolyjék a megvetett gyerekágyat, amelyben a mucska lihegve szendereg. Lábujjhegyen járnak a háziak. Kis gyerekszéken tarka macska mosakodik és ha elhagyja a műveletet, merengve néz a levegőbe, mintha III. Borongó félhomály ül a boltozatos irodában. Az ajtó előtt szuronyos vitéz strázsál, idebent a főhadnagy adjutáns a nagy iratcsomókat rendezi.Odakünt enyhe őszi idő. A nyitott ablakon lágy dzsongás hullámzik a szobába. Lapunk mai száma 32 oldal.