Magyarország, 1914. május (21. évfolyam, 105-128. szám)

1914-05-01 / 105. szám

BUDAPEST, 1914. MÁJUS 1___________________PÉNTEK XXI. ÉVFOLYAM 105 SZÁM Előfizetési ár­ , Szerkesztő bizottság: Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Negyedévre 7 korona. Egész évre 28 korona. KÁROLYI MIHÁLY gróf, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egyes szám­ára helyben és vidéken 10 fillér. BECK LAJOS LOVÁSZY MÁRTON • VI., Teréz-körirt 22. Szám. Feszültség... Berchtold gróf külügyminiszter teg­nap elmondotta a delegátus urak előtt a maga expozéját. Beszámolt a kül­ügyi helyzetről. De ettől a beszámolótól ugyan nem lettünk okosabbak. Úgy hat ránk ez az expozé, mint valami diplomáciai pohárköszöntő, melynek meghallgatása után a lakomázó urak összeütik poharaikat s azután egy­másra nézve, kérdezgetik : Mit is mondott ? Hát mondani, mondott eleget, de kijelentéseinek, magyarázgatásai­­nak magva mégis igen sovány. Az európai békét biztosítottnak látja, hanem azért a helyzetben fe­szültség van. Ebben, a diplomatái derűs opti­mizmus ölelkezik a sötét pesszimiz­mussal- Tessék választani a kettő kö­zül. Mert egyszerre, mind a kettő nem lehet igaz. Vagy biztosítva van az euró­pai béke, s akkor mi az ördögnek mu­togatja a feszültséget; vagy pedig csakugyan van feszültség­ és akkor miért rázogatja olyan lelkesen a béke olaj ágát? Berchtold gróf úgy rajzolja ki a külügyi helyzetet, hogy a lehető leg­jobb viszonyban vagyunk az egész világgal. Szövetségben az egyik felé­,­vel, barátságban a másik felével. De­­ azért mégis holló szárnyaival röpköd fölöttünk a feszültség. A béke biztosítására törekszik a hármasszövetség, melyet szilárd alapo­kon nyugvónak mond a külügyminisz­ter, a béke biztosítására törekszik az európai hatalmak másik csoportja, melynek viszonyát hasonlóképpen azi­lárd alapokon nyugvónak­ tartja a kül­ügyminiszter; a béke áldásai után vá­gyakoznak­ a balkáni államok, melyek mindenikére áldó kezét terjeszti ki a külügyminiszter, de azért mégis fe­szültséget emleget. Hol van hát a feszültség, és miért van a feszültség ? Erre a kérdésre nem ad feleletet a külügyminiszter. Pedig valójában ezt kellene tudnunk. Erre le­hetünk és vagyunk kiváncsiak, a többi szinte mellékes. Mert akárhogy is fújja fel berch­told úr az albániai kérdést, mint olyant, amelyért nekünk lelkesedni, vagy aggódni kell, minket nem Albánia sorsa érdekel, hanem a magunk sorsa. Berchtold gróf mégis Albánia sorsar­l, jövendőjéről, fejlődéséről, boldogulásá­ról szónokol. Nekünk úgy tetszik, hogy a kül­ügyminiszter valami különös diplo­­mata-zsonglőrködéssel azért dobálgatja előttünk a balkáni és főképp az albán labdákat, hogy valamiképp elterelje figyelmünket a monarchia állapotáról. Azért csinál kedvező diagnózist Al­bánia betgségéről, hogy ne kelljen diag­nózist mondania a monarchia betegsé­géről. Pedig ez a betegség jobban ér­dekel minket, és hogy ez a betegség is ott lappang az európai helyzet vilá­gában, arról bizonyságot tett az a rop­pant riadalom, mely­ egész gazdasági életünket gyötrő lázba ejtette a király betegségének hírére. A feszültség, ami résram­ként hang­zik Berchtold gróf expozéjában, nyilván nem erre vonatkozik. Ez a refram­ ép­pen olyan diplomata-mesterkedés, mint a béke biztosságának hangoztatása. Az­­utóbbi arra való, hogy a delegációból kiváltsa a bizalmat, az előbbi pedig okul szolgál az újabb katonai követelé­sekre. A békebiztosítás hangoztatása a külügyi kormány saját belső ügye, a feszültség emlegetését pedig a hármas­szövetség érdekei követelik. A hármasszövetségnek van szük­sége arra, hogy a monarchia minél na­gyobb haderővel fokozza Németország és Olaszország haderejét s nyilván a hármasszövetség politikája kívánta meg Berchtold gróftól, hogy a feszültsé­get emlegesse, mert különben a béke biztosságának hangoztatása ugyebár nem lehetne ok újabb rengeteg katonai áldoztok követelésére? Németország­nak és Olaszországnak szüksége van arra, hogy tengeri hatalmasságuk ere­jét fokozzák: nosza, Berchtold gróf álljon elő a feszültséggel és ez alapon az emberi múlandóság járná meg parányi m­acskaeszét. A kis­fiú később fölébred és szomorúan néz maga elé. A szeme lázban ragyog, az arca beesett és égőpiros, foltok gyűl­nak ki rajta. Keskeny csontos kezével a paplanja csücskével babrál és halkan mondja : — Elvesztettem a csatát. Senki sem érti, azt hiszik, félrebeszél. Futnak ismét az orvosért. De Pali nincs rosz­­szabbul, mint tegnap. Hanem a szeme sokkalta szomorúbb. — Mi van a katonákkal? — kérdi csön­desen. Az édesanyja melléje ül, megfogja a kis beteg erőtlen kezét és Pali halkan, mondja ezeket. • —­ Már úgy volt, hogy miénk lesz a győze­lem. De akkor a katonáim egyszerre elhagytak. Valaki azt kiálltotta, nem érdemes engedel­meskedni neki, úgy sem él már sokáig. Ugy­e anyám ? Az anya sírni kezdett. A beteg folytatta: — Amióta nem hallom a dőlt pörgését, a katonákat nem látom az után istenni, nincs kedvem semmihez. Édes­anyám, mondja meg a katonáknak, jöjjenek ide és itt fújják meg a trombitát. Az ezredét írta : Csűrös Zoltán. I. Isten bizony, a nap is szebben süt a házak felett és a madarak is vidámabban csiripolnak a vadgesztenye lombján, ha elvonul a piacon a hadsereg. Na, nem egy egész ármádia. Csak egy század rendesen. Elöl léptet a kapitány és mindjárt utána a hadnagyok jönnek és a ba­kák. Mire a menet eleje a piac közepére ér, a sátorverők is megjelennek a piacszögleten. A sátorverők után már nem jár senki. Pörög a dob, olykor a trombita is beleh­ar­­san a levegőbe, megcsillan a napsugár a csá­kók tetején és Pali úr szívét megdobogtatja a nagy öröm. Csípőre teszi apró öklét, az aszfalt szélére lép és hetykén végigméri a dadát, aki ki akarná fújni a Pali úr orrát. — Hagyjon most békét nekem ! A fiatalember katonának készül. Igaz, csak nem régóta. Eddig sokáig habozott a cukrász és kocsispálya között. Az ifjú lélek ingatag. De amint az ember megérik, a vágyai tovább szállanak az egyéni jólét mezejéről a hírnév országútjára. Igaz, aki kocsis, az nap­estig hajthatja a lovakat és kocsikázhatik, a cukrász süteményt reggelizik, ebédel és vacso­rál, éjjel pedig, ha nem alhalik, csak fölkel és elszórakozhatik a tortái között hajnalhasa­dásig. Szóval ezek mind virágos és kényelmes­­ életpályák. Mégis van valami, ami mindennél­­­­ magasztosabb. Hiába minden kertelés, az igaz­­­­ság­ az, hogy Dombóvári Palinak már olthatat­­lan dicsőségszomja volt, pedig az orrát még a 'a dadája fújta ki.­­ Az álom édes tündére gyakran, kézenfogta és elvitte harctereké, miken kékruhás katonák küzdöttek és az erdők piros fényben állottak az ágyutűz fölcsapó világításában. És Pali har­sány hangon osztotta parancsait. Domború mellén aranysujtásos atilla ragyogott és piros csákója kócsagforgójával enyelegve játszott a mezők fuvalata. Oh, hány nehéz diadal mámoros érzésével ébredt föl kicsi hősünk ketreces ágyában, amikor a fölcsapott függönyön kék reggel mo­solygott m­ár feléje s a szomszéd szobában meg­­csördültek a kávéskanalak ! Még látta elvonuló meglépett, de győztes seregét, még gyönyör­ködött a röpködő, dagadó zászlók sorában, még hallotta a diadalmas kürtszót, mely végig­­rivalgott a harmatos réteken, elhullámzott az ezüstködös erdők fölött és a messzeség violás hegyei katlanjaiban elveszett, amikor Mari öblös hangja a fülébe morzsolta : — Pali úrfi, hasára süt a nap . . . II. De most csönd van a gyerekszobában és cz, ablakon beszűrődő sápadt kék októberi su­garak körülfolyjék a megvetett gyerekágyat, amelyben a m­ucska lihegve szendereg. Lábujjhegyen járnak a háziak. Kis gyerek­széken tarka macska mosakodik és ha elhagyja a műveletet, merengve néz a levegőbe, mintha III. Borongó félhomály ül a boltozatos irodá­ban. Az ajtó előtt szuronyos vitéz strázsál, ide­bent a főhadnagy adjutáns a nagy iratcsomó­kat rendezi.­Odakünt enyhe őszi idő. A nyitott ablakon lágy d­zsongás hullámzik a szobába. Lapunk mai száma 32 oldal.

Next