Magyarország, 1914. május (21. évfolyam, 105-128. szám)
1914-05-01 / 105. szám
2 követelhet a haditengerészet számára négyszázhuszonhétmillió hitelt. Ettől a rettenetes követeléstől persze megborzad a monarchia és főképp megborzad Magyarország ! Honnnét vegye ez a szerencsétlen, a militarizmus által már koldusságra juttatott, gazdasági életében megbénított, erejének a maga hasznára való kifejtésében könyörtelenül megakadályozott, minden újabb erőforrástól elzárt ország ezt a rengeteg pénzt? És miért dobálja a tengerbe, mikor olyan szegény és mikor semmiféle érdeke nem’ követeli'? Ezt érzi Berchtold gróf is és kegyetlen aggodalmainkra is van neki megnyugtató politikája, mely hintés szárnyakkal bontakozik ki expozéjában. Kincsen már okunk a busulásra. Új világot, aranyvilágot nyit számunkra a külügyminiszter. Lesz már szőlő, lágy kenyér : a külügyi politika bölcsesége megtalálta az üdvözítő arkánumot. Kell pénz a haditengerészetre? Hát lesz pénz, csak utána kell nyúlni. De hol? Hát Kilikiában, Kisázsiában! Új terület, új gazdasági forrás! Hát nem nagyszerű ötlet ez? A monarchia gyarmatosít! Magyarország gyarmatosító állam lesz! Még nem kész ugyan számunkra ez az Árkádia, de már lebegteti előttünk Berchtold gróf, mint a délibábot. És fölteszi rólunk, hogy mi olyan gyermekek, vagy olyan bohók vagyunk, hogy hiszünk a délibábnak. Ha nem volna olyan kétségbeejtően szomorú az állapotunk, mulathatnánk ezen az operetteszerű ötleten, de így inkább megdöbbenünk ezen a játékon, amit velünk űznek, s amely olyan kegyetlenül hasonlít a közönséges balekfogáshoz. más szövetség kedvéért a militarizmus teherhordójává tette egy gonosz és erkölcstelen rendszer. Nem elég, hogy nemzetünket kizsarolja a militarizmus, Berchtold gróf még gúnyt is űz velünk, mikor Kilikiát mutogatja. Hanem, azért a munkapárt ezt is komolyan veszi. Talán arra gondol, hátha Kilikiából is jut valami a pártkasszának!s Kilikiával kecsegtetnek, mikor idehaza Saját országunk kincseit nem tudjuk kiaknázni, mert népünket a házvalahol most csikordul a kút kereke . . . valahol lábdobaj . . . valahol néhány ember diskurál. De az egész nagyon messziről hangzik ide fel. Aztán erős léptekkel jön valaki. Milyen ünnepies lett most idebenn minden ? A nagy üveges szekrény a két ablak között, a sokfiókos íróasztalok, a bőrfotelek, a karosszékek, a polcállványok, mintha mind vigyázz-állásban várnák a hatalmas ezredes urat. Ö itt a fő. Hatalma akkora, hogy a szegény baka még álmában is csak úgy néz rá, mint hangya a hatalmas sasmadárra, mely a fellegeket szántogatja. Ő neki egyforma hódolattal köszön az őrnagy, a kapitány, a főhadnagy és a hadnagy, az őrmester, meg a káplár. Mert mindenki alatta van. Magas, szőke férfi. A hajában nyoma sincs még az ezüstszálaknak. Csak a vastag bajusza csavarodik a szürkébe. Nagy kék szemében mélységes komolyság és nyíltság sugárzik. A főhadnagy haptákba vágva jelenti: — Dombóvári tanácsos ur várja az ezredes urat. A’ tanácsos zavartan áll az ezredes előtt. Oly különös, amit most mondani akar. Tulajdonképpen nem olyan roppant nagy dolog. De mégis, ki tudja, a katonai reglamával megfér-e valamiképpen? Valóban csak a helyzet magyaráz meg mindent ... de az apa mi mindent meg nem tesz a gyermekéért ... a beteg kisfia örömére . . . akit úgy szeret ... és a betegség komoly, az orvos rossztól tart . . . de minden egyszerre megfordul, ha megtörténik ez a dolog . . . a gyermek meg fog gyógyulni, ^aSü-B-IUÜ— .. ■■■■— ■■■ iiTjHlSJLI.il.-!». '.'L-ILLÜ! L .lg az bizonyos, ismét ugrándozni fog az udvaron, kiabálni fog, kacagni fog, örvendezni fog . . . És csak arról van szó, hogy a gyakorlatozó katonák ott jöjjenek, az őt utcájukban, egy kis vargabetű az egész. Az ezredes nagy, kék szeme meghatottan, komolyan pihen az apán. Mintha mosolyogna is, de csak úgy csendesen, ahogy megindult emberek teszik. Vájjon mire gondol ? És másnap dobpergéssel defilíroznak el arra a katonák. Az ablakok megreszketnek, meg a kis beteg ablakjai, mert a trombita azt harsogja: — Tratá ! . . . IV. A napok teltek és egyszer, nem sokkal ezután, Dombóvári tanácsos ismét ott állott a katona előtt. — Köszönöm, ezredes úr — mondta és a hangjában meleg hála csendült. — Hát egészséges a fiúcska? — Egészséges már, ezredes úr. Ugrál, játszadozik az udvaron, az arca piros, öröm elnézni. Hangos a ház tőle. Az ezredes az ablakhoz megy . . . kibámul rajta és csendesen ingatja a fejét. Sokáig áll úgy, a messzeségbe nézve ... a távol őszi ködébe . . . s mikor hátrafordul, a szeme tele van könynyel. — Az enyém ma halt meg — mondja s a hangja megcsuklik — az én kis fiam . . . bezzeg, rajta nem tudtam segíteni. MAGYARORSZÁG Budapest, 1914. péntek, május 6. Nyilatkozat . A Budapesti Hírlap visszatér minapi tudósítására a kolozsvári ellenzéki értekezletről ; a maga részéről is érthetetlennek tartja az ellenmondást, amely tudósítójának értesítése és az én nyilatkozatom közt fennáll. A tudósító úr is oda módosítja korábbi közleményét, hogy én Tisza Istvánnak csupán egyéniségéről nyilatkoztam elismerően, de politikáját elítéltem, tehát nem tarthattam az ország szerencséjének, hogy ez a politika érvényesül. Ezen újabb beállítás folytán iparkodtam emlékezetemben fölidézni ama tanácskozás minden részletét és akkor valóban úgy látszik nekem, hogy Tisza István egyénisége — a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatosan, — de egész mellékesen, szóba került, és hogy én azokra a lélektani mozzanatokra figyelmeztettem, amelyek előttem megállapítják az ő jóhiszeműségét, de egyúttal fokozzák politikai működésének veszélyes voltát. Ez az epizód a több óráig tartott tanácskozásból néhány percet vehetett igénybe és erről hallhatott valamit a tudósító úr. Ennyi volt az „elismerés“, amellyel Tisza István grófnak adóztam. Ha korábbi nyilatkozatomnak ez a pótlása, fedezi is a tudósító jóhiszeműségét, amiért is kötelesnek érzem magamat annak közzétételére, mindenesetre még kirívóbbá teszi tévedését. Mert történt ugyan valami abból, amit elmond, de ez a valami az elmondottaknak épp az ellenkezője volt. Apponyi Albert: Károlyi Mihály nyilatkozata a pétervári útról és a hármas szövetségről . A Ruszkoje Szlové mai számában beszélgetést közöl, amelyet a lap Budapesten időző munkatársa folytatott Károlyi Mihály gróffal. A függetlenségi párt elnöke igy nyilatkozott : — Az a mozgalom, amely most Magyarországon észlelhető, a hármasszövetséggel való nagyfokú elégedetlenségből fakad. A hármasszövetség agresszív karaktert vett föl, nyugtalanságot teremtett Európában és a hármas entente Hatalmaival éles ellentétbe került, amit pedig nekem az Osztrák- Magyar Monarchia érdekeinek szempontjánből el kell ítélnem. Ausztria-Magyarország politikája most cseppet sem önálló, hanem kizárólagosan germán politika és figyelmen kívül hagyja a saját igazi érdekeit. Az a körülmény, hogy mi éles bírálatot gyakorlunk a hármasszövetség politikája fölött, nem jelenti meg a rögtöni és teljes szakítást a szövetséggel. Elsősorban azt akarjuk elérni, hogy támadó politikájával teljesen hagyjon föl s ehelyett olyan békés politikára térjen át, amely igazán a monarchia érdeké-? ben való. Ha ez nem igy történnék, úgy a mi benmaradásunk a hármasszövetségben nem volna összeegyeztethető érdekeinkkel, keinkkel. — Sajnálattal látjuk, hogy a Hármas-? szövetség agresszivitása a monarchia irányadó köreiben is visszhangra talál. Elég rár mutatnom a szégyenletes Prohászka-afférre, a felségsértési perre stb. és főleg a félhivastalos sajtó hangjára a Lajtán túl és innen. Ennek folytán ellenséges érzés támadt Oroszország iránt, amit én elítélek. A lehe- tőség csak úgy volna meg a hármasszövet-, ségben való maradásra, ha szabad kezünk lenne, hogy baráti kötelékeinket a hármas szövetségen kívül se hanyagolhassuk el ami annál inkább kívánatos volna, mert a feszültség elmúltával a ma még szembenálló hatalmak közelebb kerülnének egymáshoz. — És most beszéljünk a mi pétervári utazásunkról, amiről most olyan sok szó esik. Csak három nappal ezelőtt jöttem vissza Amerikából és nagy volt a meglepettésem, amint meghallottam, hogy azt híresztelik, hogy mi már a jegyváltásra is készülődünk. A valóságban az oroszországi utazás terve nem létezett és fölösleges arról beszélni, hogy ez az utazás megtörténik vagy nem. Hogy ki terjesztette ezt a hírt — nem tudom. Az a hajlandóság, hogy a hármasszövetséget más vizekre tereljük és a monarchia nemzetközi politikájának más színezetet adjunk, még nem vezet szükségszerűen egy ilyen pétervári utazáshoz. Mégis kellemes meglepetéssel láttam, hogy miképpen fogadta a magyar közvélemény ezt a voltaképp nem is létező tervet. Nézetem szerint ez a hangulat a nemzet tüntetése Bécs és a hármasszövetség politikája s ennek támadó iránya ellen és bizonyíték arra, hogy a magyar népben megszűnt az ellenszenv Oroszország iránt. A legjobb után vagyunk az Oroszországhoz való közeledés felé, örömmel látjuk ezt, de mégsem kezdjük az uta-ozással, aminthogy egy kabát megvarrásánál sem mindjárt a gombbal szokták kezdeni-