Magyarország, 1915. január (22. évfolyam, 1-31. szám)

1915-01-01 / 1. szám

BUDAPEST, 1915. JANUÁR 1. Előfizetési ár: Negyedévre 8 korona. Egész évre 32 korona, egyes számára helyben és vidéken 12 fillér. PÉNTEK Szerkesztő bizottság: KÁROLYI MIHÁLY gróf BECK LAJOS LOVÁSZY MÁRTON XXII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Szerkesztőség és kiadóhivatal. m., Teréz-februm 22. szám. Lapunk mai száma 24 oldal. .. Agyuszó, fegyverropogás között hal meg az ó-év, köszönt reánk az uj esztendő. Világok harcát láttuk feltámadni a múltban, ki tudja: nem-e uj világok születését éljük majd meg a jövendő-ben? Ki lát bele az idők méhébe? Ki olvashatná el, mi lesz a vége e küzdelemnek?. Mi ma csak azon elmélkedhetünk, hogy milyen értékeket rejthet magában ez a háború a mi számunkra ?. * A béke munkáját a kultúra gyarapítására és elterjesztésére,, az anyagi jólét fokozására végezi az emberiség. Sohasem azért, hogy előkészítse a háborút, hanem, hogy elháríthassa azt magától. A háborút azonban mindig a béke biztosításáértvívjuk. A földet nem azért szántják, a gépeket nem azért hajtják, hogy véres harcokat készítseenek velük elő. De az ágyú golyójával, a fegyverek magjával egy eljövendő áldásos békének földjét vetik be. Épen ezért csak az a háború találhat erkölcsileg igazolásra, amelyben az elfolyó vérrel, az összeroppanó inakkal, az el- pusztuló javakkal egy biztosabb, mert nyugodtabb fejlődés alapját rakják le. Békés évtizedek múlásával rendesen vágyakozó hangok ébrednek a háború után. Hogy a jólétben meghízott, pihenéstől elpetyhüdt emberiséget felrázzák mozdulatlanságából. Hogy fizikai erejének tudatára és megbecsülésére ébresszék. De a háborúnak más jelentősége is van az emberekre. A rettenetes rombolás füstjén, a kiomló vér vörös fátyoján keresztül megtanít az emberi élet valódi értékeinek felismerésére, az embernek, az ő kipusztultnak hitt erényeinek, az önfeláldozásnak és az összefogásra való készségnek megértésére és megbecsülésére. A csataterek névtelen áldozatai, az elszórt, jeltelen sírok mindmegannyi kálvária-kápolnái az önmagát újra értékelni bíró emberiségnek. Mert ne hagyjuk, hogy’ azok, akik most ádáz elkeseredéssel törnek egymás életére, ne tanulnák meg becúrni egymást a szembenéző lövészárkok keskeny folyosóin. A harcoló népek között e rettenetes hónapok örökkévalónak tűnő perceiben az egymás megismerő- írta: Beck Lajos sehol, a háború rettenetességeinek megértéséből ma még alig sejtett, de a jövendő haladás számára óriási jelentőségű erkölcsi közösség érzése ébred, mert az emberiség humanitárius munkáját vészen, viharon át tovább szövi láthatatlan szálakkal az a kéz, amely ezer évek alatt sohasem ejtette ki ujjai közül az emberi haladás finom fonalait. Ekképp a háború javak pusztulása, exisztenciák összeomlása dacára is új erkölcsi erőforrásokat nyithat meg, új javakat teremthet a jövendő számára. De a küzdő felek közül csak az részesedhetik majd ezekben az újonnan támadó javakban, amelyik anyagi áldozatkészségét megtetézi a legnagyobbak : erkölcsi erejének teljes megfeszítésével. Mert hiába mondják, hogy azé lesz a győzelem, aki tovább buja élelemmel, ágyúval és rézzel, lehet milliónyi a puskája, golyója, búzája, ha idének nem ad biztosságot, ha száraz kenyerét nem édesíti meg annak a tudata, hogy nemzeti létének teljességéért kell harcolnia, szabadságáért kell bírókra kelnie. A magyar nemzet hadbaszállt fiai áldozatkészségüket soha nem lankadó vitézségükkel koszorúzták meg. Elől vannak mindenütt az elsők előtt Meghalnak, ha kell, meg nem adják magukat. Hazájukat védelmezik. A rögöt,amelyen születtek, amelyet apjuk tűrt, amelyen ott hagyták árván a félrebillent ekét, amikor nagy gyorsan fegyvert kellett fogniok. De hazájuk alatt nemcsak kis családjuk otthonát értik és nem csupán a megszokott falu szűk határát. Ezt a széles országot értik alatta, ahogy azt megteremtette,és megtartotta ezer évnek harca és szenvedése. Ezt a széles országot értik alatta, amelyet összeforrasztott, egygyé kovácsolt soha nem lankadó nemzeti érzésük. Ez az érzés mindig erősebb volt fekükben rönden más érzésnél. Ezért nem alkudtak és nem kötötték áldozat-i készségüket feltételekhez. Véreznek és bíztak. Ma is ezt teszik. Véreznek és bíznak. De tudják, hogy e nagy tusának eredményeit csak akkor fogják élvezhetni, ha nem csalatkoznak. Mi lenne, ha most csalatkoznánk? Mi lehet egy hitétel végleg,megfoszott nemzetből? Amely ott áll?az osztozkodók között, egyetlen, aki nem kér földet, múló javakat, csak törvénybe iktatott igazat! Mi lenne belőle? Nap-nap után olvassuk szigorú, szűkbeszédű hadvezérek szavából, hogy a magyar nemzet e megpróbáltatásban fényesen állotta meg helyét. A monarchia gerincének bizonyult. De ha ez a nemzet olyan jelentős tényezője annak az erőnek, amely ma a csatatereken igazunkért küzd, ha ez a nemzet olyan odaadó lelkesedéssel áldozza vérét és vagyonát, nem-e első éslegfőbb kötelességünk e háború végleges sikerének érdekében, keresni azokat az eszközöket, amelyek ezen tényező erejét, ha lehet, még fokozzák, hitét megszilárdítsák, bizakodását igazolják? E háborúban a nemzeti összetartozás érzése csodákat mivelt. Lerombolta az egyes államok keretein belül a választófalakat gazdag és szegény, bourgeois és szocialista között. Nem érteti-e ez meg azokkal, akiknek döntő szavuk van hazánk sorsának intézésében, hogy az olyan nemzeti egységek törvényes jogainak kielégítése, mint Magyarországé, értékesebb tényezői monarchiánk erejének, mint ezernyi ágyú és milliónyi fegyver? A magyar nemzet hazája védelmében egy szebb jövendő biztosítékaiért küzd. Minden nemzetnek kötelessége ez. A magyar szántóvető is, amikor odafötti észak csonttáfagyott földjének hóviharában megpihen egy-egy órára, hazagondol arra a világra, amelyet az ő karja védelmez meg. És talán ugyanebben a percben a száz és száz kilométeres csatatér másik végén, csillagtalan, sötét éjszakában puskájára támaszkodva hazafelé néz egy másik ember is, akinek nincs földje, háza és visszagondol jogtalan életére,ha nehéz munkára és a kevés hálára, amelylyel idehaza eddig fizettek neki. S velük együtt száz és százezer összeolvadó gondolat azt mondja most hangtalan, néma beszéddel: Ebben az új esztendőben meg kell hoznia a mi küzdelmünknek fegyvereink diadalát, a jótékony békét és vele nemzetünktörvényben gyökerező szabadságát!