Magyarország, 1915. március (22. évfolyam, 61-90. szám)

szopogatták a sós levét, aztán­­ kiköpték. Ideig­­óráig eltengődtek így, de aztán lefogytak, megbe­tegedtek és sorra elhullottak. Csak egyetlen egy, a köztudatban „Koldus“ nevezetű tudott beletö­rődni a háborús állapotba : ma egy magán lubickol a fokás tavacskában. És beéri a tengeri­ sósvízbe áztatott édesvízi hallal. Ez még sokra viszi a meg­­alkuvási képességével. De elpusztult a két pirulum­ is, mert azok sem esznek tengeri halnál, egyebet. A jegesmedvékkel ellenben semmi baj sem tör­tént, pedig azok is szeretik a tengeri halat, de be­érik a kenyérrel, lóhússal és csukamájolajjal is. Meg is van mind, a hét darab. Ugyanígy böjtölik a háborús időt a szintén tengeri halhoz szokott je­gesrókák is, de belátták idővel, hogy a lóhús sem Utolsó éledet és meg is maradtak mind a négyen. A rénszarvasok számára rendes időben Norvé­giából jön a zuzmó, de Lendl igazgató már az új rezsim kezdete óta rá igyekezett őket szoktatni a kevésbbé ritka és drága polgári kosztra is, ameny­­nyiben frissen kaszált füvet, meg zabot tálaltatott nekik. Most aztán ezen az eleségen élnek: a nor­vég zuzmó zamatét is elfelejtették tán már? Akár mi, kétlábuak, a tiszta búzakenyérét... Nem is szenvedtek semmit a télen által. Hja, mindenhez hozzá lehet szokni!... . A fókákon kivü­l aztán nincs is nevezetesebb kár, sőt egynéhány érdekes faj meg is szaporo­dott a tél folyamán : így az antilopok udvara há­rom kis borjacskával. Két kedake-antilop,­ meg egy legnagyobb fajta jávor-antilop született. Ez­­az utóbbi különösen becses és ritka. A fehérfarkú afrikai gmi-párnak is született fiacskája. Ez azért érdekes, mert ennek a tropikus vidék alá szokott állatnak még nem született iva­déka Európában. Ez az első tudott és ismert eset. Nem utolsó dolog történt a bivalyok udvarán sem: egy koromfekete bivaly-párnak hófehér kis üsző-borja szüléséit. Ép, erős, egészséges, fürge. Ennek a csodának az a magyarázata, hogy a bi­valy-mama mamája is fehér bivaly volt és a kis unoka most az atavizmus eleven példájaként visszaüt a nagymamára. Elég szaporák a bölények is. Amikor az Allél­kert 1913-ban megnyílt, egy pár európai és egy pár amerikai bölény volt az udvarban. Ma már az európaiak hatan, az amerikaiak meg öten van­nak. Nagyon kedvesek a fiatal állatkák, amint a frissen ültetett, de elkerített fenyőfák ágait rág­­, csál­ják ... A legnagyobb szenzációja az Állatkertnek azonban azt, hogy miután Liam, az óriás elefánt m­ost már huzamosabb ideje letett minden ga­rázda hajlamáról, az Állatkert vezetősége két ele­fánt-kisasszony társaságába vezettette a mogorva agglegényt, aki pedig annak idején egy ápolóját, is halálra taposta. A goromba óriás egészen meg­szelídült a gyöngébb nem­ disztingvált körében és a legkomolyabban udvarolni kezdett Baby kis­asszonynak. A másik hölgyet nem is méltatta figyelmére, égy Babyhez hűséges maradt. Miután pedig ez­ elefánt­hűségnek eleven bizonyítéka csak huszonkét hónap múlva jelentkezik, egy ahhoz értő­ tudós­ néni már megállapította,­­ hogy Baby kisasszony, ős autójára mamaként fog már sétálni­ a vaskerítéses­ udvaron. Egy akkorka kis apró ele­fánttal, mint amilyen egy jól megtermett szelindek. Vagy Bernardinus kutya­. És ez a kis újszülött ele­fánt azért lesz soha nem látott látványosság, mert nem csupasz. Lompos szőre van, a kis hátán végig,­­nem­ úgy, mint vastagbőrű, csupasz szüleinek. Ez is nagyon ritka eset Európában. Vagy tíz esztendeje a schönbrunni állatkertben született egy kis eloven glefánt és a bécsi közönség százezrével járt a látására. Még karácsony­ előttre várható az örvendetes családi esemény, amelynek központjá­ban mindenesetre az az otromba kis jószág fog Marni, amely ilyen szokatlan éghajlat alatt pil­lantja meg először a napvilágot. A madarak világa is nagyon élénk életet élt az egész őszön és télen által. Az egyik struccpár volt ,különösen érdekes, ahol a tyúk váltig fészket kapirgált. Négy tojást, is tojt, de azokat nem sikerült, kiköltenie. Hűvösre vált már az időjárás. Az erotikus madarak állománya­ azonban nagyon felszaporodott. Eredetileg­ csak három pár zg­ papagáig­­ volt az Állatkert­ben­, ma ipar negyven pár volna, de a vezetőség igazán olcsó áron el­adogatta őket (párját nyolc koronáért), és ma a Városliget környékén már minden jobb ctoda­­csa­ládnak van egy pár zöld papagálya. Valóságos papagály-k­ultusz fejlődött itt ki a közelben. A baromfiak tenyésztése is igen jól vált be, mert a földművelésügyi kormány hamarosan fel­ismerte és értékelte az Állatkertnek e téren való fontosságát és a tenyésztés elősegítésébe a gödöllői állami baromfitenyésztő telepről néhány igen szép és értékes fajta baromfit adott ajándékba, hogy ilyen módon is elősegítse a baromfit tenyésztő gazdaközönség okulását. A majmok társadalma bizony most a mele­gebb helyiségekbe húzódik, hunyorogva gubbaszt és lesi a szép tavasz fakadtát, hogy megint csak mu­­lattatására­ legyen a ketreceik előtt tolongó gyerek­seregnek. Néhány kisebbfajta majom el is hullott, de az igazgatóság idejében fog gondoskodni arról, hogy újabban és idejekorán érkező majmok élén­kítsék a kalickákat. Viszont azonban a törpe-csacsi-párnak is csi­­kaja született, (akik az állatkerti mozgó­könyvtá­rat húzták); nagyidejű, nagyfülű, bolyhos és a vizs­­lányi szülei mellett akkora, mint egy rak­ler-kutya. Nagyon kedves figura lesz ez is tavaszszal. Oroszlánok is születtek s bár két darabot az igazgatóság eladott belőlük , marad még elég, hogy besorozzanak egy párt az óvodába.­­ Ellenben az őszszel született tigriseket nem sikerült fölnevelni: nagyon gondozta és óvta őket az anyjuk. Nem rossz indulatból, hanem védő­­ szándékkal addig­ duggatta őket a szalma alá és addig melengette őket, míg meg nem fullasztotta, vagy agyon nem nyomta. De bármiként érezte is meg az Állatkert el­múlt fél esztendeje a háborút, azért a zárszámadása mégis tiszta nyereséggel dicsekszik és igy remél­hető, hogy a háború befejeztével megint erősen lufitativ vállalata lesz a fővárosnak. Márkus Jenő tanácsos és Lendl Adolf igazgató mindent elkö­vetnek, hogy az Állatkert a székesfővárosnak európai hírnevet érdemlő intézménye legyen. Belizár. — A király nászajándéka egy magyar csendőrőrmesternek. Kell Mihály, aradi pol­gár Bécsben lakó medvére, aki egy bécsi sebe­sült-kórházban , mint önkéntes ápolónő műkö­dik, a következő érdekes levelet küldte roko­nainak : Ma délután szép ünnepély volt a kór­házunkban. Egy­­aradm­egyei csendőrőrmester­­nek a harctéren mind a két lába lefagyott és amputálni kellett. A derék ember már javuló­ban van, úgy hogy mankón járhat. Ő tartotta meg esküvőjét azzal a nővel, aki már öt esz­tendeje a menyasszonya. A kórházban oltárt állítottak, amelyet virágokkal és babérfákkal díszítettek föl. Olyan szép esketési ünnep volt ez, amilyent nagyon ritkán lát az ember. A sebesültek egymás között 46 koronát gyűjtöt­tek össze és egy­­szép órát vettek az ifjú pár­nák nászajándékul. A kedves testvérek külön 180 koronát gyűjtöttek össze, amelyet a na­gyon boldog­­vőlegénynek adtak át, azonban a gyűjtés még folyik és az összeg természetese­n folyton gyarapodik. A legérdekesebb nászaján­dékot a királytól kapta a boldog altiszt. Az es­küvőt megelőzően délelőtt ugyanis kórházunk­ban járt a kabinetiroda egy tisztje, aki a szo­kásos szivarajándékot hozta magával a sebesül­tek számára. A király ugyanis hetenkint több alkalommal is szokott Szivart küldeni a bécsi kórházak sebesültjeinek. A tisztnek persze el­­újságoltuk, hogy milyen érdekes esküvő lesz ná­lunk délután. Az illető nagy érdeklőődéssel hallgatta elbeszélésünket, aztán eltávozott. Egy óra múlva a kabinetirodából telefonon közöl­ték kórházunkkal, hogy a tiszt referált őfelsé­gének a készülő esküvőről és a király aján­dékot fog küldeni az arad megyei őrmesternek. Kis idő múlva teljes díszben megjelent kórhá­zunkban egy Jess Burg-zsandár s átadott ne­künk 500 koronát a király nászajándéka gya­nánt. Az esküvő végeztével rengetegen gratu­láltak az új házaspárnak. Sok vendég gyűlt össze, sok süteményt hoztak és a kórházbeliek az idegen érdeklődőkkel uzsonnához ültek. Min­den katona és minden kedves testvér föl volt virágozva fehér virágokkal. Egyáltalában vi­rágdíszben pompázott a nagyterem. Az uzsonna alatt átadták a fiatal párnak a király nász­ajándékát és felolvasták a kabinetiroda üd­vözlő levelét. — A­­ közös pénzügy­miniszter Zágrábban, Zágrábból jelentik­: Dr. Korber Ernő közös pénzügyminiszter, aki a bán látogatására ideérke­zett, itteni tartózkodása folyamán Bauer Antal dr. titkos tanácsos, érseknél látogatást tett, leadta névjegyét a katonai térparancsnokságnál, Scheuer alábornagynál, Holjac polgármesternél. A minisz­ter a bán kíséretében megtekintette a város egyes nevezetességeit, a székesegyházat, ennek képtárát, a régvészki múzeumot, a nemzeti­ színházat, az egyetemi könyvtárat, az országos levéltárat. Sker­­lecz báró bánnál ezután juncsi volt,a mire séta­­kocsizás következett a város környékére, főleg a Maximir-parkba és vissza. Este 6 órakor a bánnál diner volt. Este a miniszter a rendes személyvo­nattal­­elutazott. — A párisi Moulin Rouge leégett. Genten át az a hír érkezik Párisból, hogy a Moulin Rouge nevű híres mulatóhely leégett. Ne­vét onnan kapta, hogy bejárata fölött egy vörösre festett­ szélmalom ter­pészkedett. Valamikor ez volt Páris mulatni vágyó közönségének az El­­dorádója, de már évek óta háttérbe szorult, sőt ,néhány évvel ezelőtt csődbe is jutott, vagyis képletesen szólva már egyszer .­ ..leégett“. A Montmartre negyed eme "mulatójának volt még egy másik nevezetessége is. Az udvarán ugyan­is egy hatalmas elefánt állott, amelyet akkorára építettek, hogy a belsejében éttermet rendeztek be. Ez az ,elefánt azonban, amelynek a 90-es években csudájára jártak, már régen elpusz­tult. Amikor ugyanis gazdája csődbe jutott, az elkorhadt faelefántot széjjelhordták, ’­s Bismarck egyik unokájának eljegyzése. Bismarck Hanna grófnő, az 1904-ben elhunyt Bismarck­ hercegnek legidősebb leánya, jegyet váltott Bredew Lipóttal, a 6. brandenburgi vértes-ezred kapitányával és századparancsno­kával. A menyasszony 1893. november 22-én született Schönhausenben s így huszonkét­­éves, míg a vőlegény, aki 1907 óta özvegy­ember, ma már negyvenedik esztendejében van.­­ Bezárták a római egyetemet. A római egyetem rektora, Tonelli tanár, az ismételt diáktüntetések miatt, amelyek gyakran rend­zavarásokra vezettek az egyetemen is, az utcán is, az akadémiai szenátussal egyetértőleg az­­előadások megszüntetését és az egyetemnek egyelőre való bezárását rendelte el. — Börtönre ítélt orosz hadifogoly. Mün­chenbe­ jelentik . Az orosz 19. vadászezred egyik hadifogságban lévő közlegényét, Po­lliján­t az ügy elbírálására illetékes 3. gya­logdandár haditörvényszéke tíz évi és egy­­havi fogságra ítélte azért, mert egy szin­tén hadifogságban lévő fölebbvalóját tettle­gesen támadta meg. A jelentés és vizsgálat adatai szerint Pelujant a vele együtt fog­ságban élő altiszt feljelentése alapján három napi úriszomra ítélték. A napi munka végez­tével Pelujan kérdőre vonta az altisztet, hogy mi címen juttatta neki ezt a büntetést. Az al­tiszt félrelökte a legényt és azt válaszolta, hogy csak kötelességét teljesítette a följelen­téssel. Polujan erre nekitámadt fölebbvalójá­­nak és több ízben alaposan fejbe verte, mígnem a közbelépő többi hadifogoly elválasz­totta egymástól a verekedő ellenfeleket. Ezért kapta Polujan a súlyos büntetést. — Gyászrovat. V­a­r­j­u János, a kolozsvári piarista­ gimnázium tanára, 46 éves korában Kolozsváron meghalt. — Kínaiak kivégzése Newyorkban. Február 5-én hajnalban két kínai végezte életét a newyorki Sing-Sing fegyház vilamosszékén. Lee Dock és Eng Hing volt a neve a két copfos gonosztevőnek, akik meggyilkoltak egy rivális kínai banda tag­ját. Mindkét kivégzett az utolsó percig bízott ab­ban, hogy kegyelmet kap. Mndketten közömbösen viselkedtek a kivégzés előtti estén. A kínaiak mindent megtettek, hogy a két gyilkos kegyelmet kapjon, vagy hogy perüket új bizonyítékok alapján megújítsák. Állítólag két tanút tudtak hozni, kik esküt tettek volna a halni indulók ártatlanságára. De azonban minden hiába­való volt, mert a ható­ságok elhatározták, hogy erélyes példát állítanak fel a titkos kínai társulatoknak, kik nem riadnak vissza a gyilkolástól sem. Mindketten nyugodtan mentek a halálkamrába. William Sashin lelkész ment velük és támogatta őket. Mindketten nyu­godtan tűrték, hogy megkötözzék őket, de mielőtt a gombot megnyomták, Eng Hing dadogva jelen­tette ki, hogy az Egyesült­ Államoknak nincs joga kínait megölni. A másik pedig hidegvérűen intett búcsút őrének, aki mellette állott. A rendőrség a kivégzés­ előtti napon nagy készü­lséggel vonult ki a kínai negyedbe, mert attól féltek, hogy a két szemben álló banda tagjai között véres zavargások fognak kitörni. Egész éjjel rendőrök járkáltak az utcákon, hogy letartóztassanak mindenkit, akinek sötét szándékai lehetnének. MAGYARORSZÁG Budapest, 1915. hétfő, március 1.­­

Next