Magyarország, 1916. november (23. évfolyam, 304-333. szám)
1916-11-17 / 320. szám
55 Téli kiállítás "A fáma azt közéli, hogy festők, szobrászok élelmesebbjeinek sohasem volt magyar földön olyan jó dolguk, mint ma, a világháború ,,vér zivatarának“ harmadik esztendejében. Hajdan dölyfös, hozzáférhetetlen műkereskedők alázatosan kopogtatnak az ajtajukon, messziről lobogtatott százkoronásokkal köszöntenek s szívhez szólóan könyörögnek egy rőfnyi vászonért, arasznyi szobrocskáért. Már feleségek és szeretők megvesztegetésére, mindenható asszony protekcióra van szükség, hogy egy hangulatos „csendélet“-hez, vagy még mindig divatos bidermeyer-idülhez juthasson az újdonsült muharát, akinek semmi sem drága, de annál sürgősebb minden. Aki a robutcsból az Andrássy-útra, vagy a gellérthegyi villába kerülve az új lakással együtt en bloc akarja megvenni számlálatlann ezreseken az egész berendezést, aki az elszántabb licitáló az angol bútorok aukcióján s egyebütt, ahol egy kis előkelő mázt lehet vásárolni.. • A Képzőművészeti Társulat holnap megnyíló téli kiállítása mintha csakugyan megerősítené ezeket a híreket, úgy a maga egészében azt az impressziót kelti bennünk, hogy a művészek egy része csakugyan aranykort élhet a hadimegszállítók és kapcsolt részeik jóvoltából , nagyobb feladatokkal nem törődik, problémákat nem oldozgat, megelégszik azzal, hogy könnyű, sablonmunkával kiszolgálja a napi ülést, hiszen ez most nagy hankóval fizet a művészet „aprópénzéért“. Persze nem irigyeljük az aranyesőt, amely ilyen módon festők és szobrászok berkeibe esnek, de gondolkodóba ejt, hogy ez az eső a gicccstermést hizlalja kövérre. Mert hogy a bábom ilyen hatásokat váltson ki a magyar művészetből, arra igazán sem lehetett az ember elkészülve. Nagy, pekilep dűlést vártunk, gigászi megbirkózást súlyos és újszerű nehézségekkel s ezekből ma, mondhatni, semmit sem láttunk a Szépművészeti Múzeumban. S ami a legcsodálatosabb, — néhányat leszámítva, — a háborús képek a leggyöngébbek, a sablonokban leginkább elveszők. Ha tovább nézelődve, nem „látnánk sokakat, akik nincsenek itt“, ha nem győződnénk meg újra és újra, hogy ezek a helyiségek mennyire alkalmatlanok egy ilyen nagyszabású kiállítás számára, bizony kellemetlen megállapításokkal kellene távoznunk a múzeum csarnokából. Az állami aranyérmeken, a király ötezerkoronás jubileumi díján és a kétezer koronás Rökk-jutalmon kívül még öt értékes díj kerül kiosztásra a téli kiállításon, ami normális viszonyok között kétségtelnül már maga is magasabb nívót tudott volna biztosítani, így az átlagos színvonal meglehetősen alacsony, sáigák néhány elismert nagy mester részvétele s egy-két meglepően fejlődő fiatal ember szereplése ad mégis jelentőséget e kép- és szoborgyülekezetnek. Ez értékek felfedezését és érvényesülését ismegnehezíti, hogy mindössze két teremben lehet úgy, ahogy elfogadhatóan elhelyezni a kiállított tárgyakat s — bár a világítás itt is rossz — a spanyolfalakkal boltokká átalakított U látványcsarnokban egyenesen abszurdum képkiállítást rendezni. A színek, a veleurök teljesen tönkremennek s most már hangos szóval kell megismételnünk azt a régóta hangoztatott kívánságunkat, hogy adják vissza végre rendeltetésének a Műcsarnokot. Amikor a magánkórházak — a bécsi Künstlerhaus is — már jóformám mind felszabadultak, nem tudjuk, minő szükségesség tartja lekötve a Műcsarunknak kórházi célokra különben sem megfelelő helyiségeit. Andrássy Gyula grófra, a Képzőművészeti Társulat elnökére hárul a feladat, hogy minden befolyását latba vetve, József főherceg védő segítségét is igénybe véve, rábírja a honvédelmi minisztériumot a Műcsarnok visszaadására. Addig jó kiállítást rendezni nem lehet, s az „elakasztott" képeik miatt neheztelő művészek, különösen a kényszerűség ürügyén mellőzött fiatalok körében mind sűrűbb lesz a ma már úgyis erősen érezhető keserűség, mind erősebb a vezetőség ellen" felhangzó vád. A két némiképpen alkalmasnak deklarálható terem közül a VI. számúban találjuk Rippl-Rónainak az aranyéremre régen rászolgált három gyönyörű portréját. Klasszikus becsű alkotások ezek. Az „öregasszony ibolyával a kezében", ahogyan áll, bal könyökére támaszkodva, és ahogyan néz, annál szebbet, kifejezőbbet a magyar piktúra keveset produkált még. Lila, fekete, barna színei finom összhangban olvadnak egybe. A másik két portré, szüleinek és feleségének arcképe, érdekes világítása, sötét tónusaival, az arcok karakterével, a mozdulat megrögzítésével, az enteriőr hangulatával szintén rohammal bontja meg a nézőt. Csók István illusztris művészetét a parti homokban heverő, motívumokról tavalyról ismert csoportja hirdeti. Csupa szín, csupa élet az alakok, a hullámok, a felhők. Ferenczy Károly bordóvörös drapérián heverő női aktjairól véleményünk tavaly óta nem változott, az érdemes mesternek nem ez az igazi zsánere. Glatz Oszkár három vászna közül kimagaslik a „Nővérek“, két kedves, jól összekomponált, színben is kitűnő kis parasztleány. Pentelei Molnár János két bravúros csendéletéből értékesebb, erőteljesebb a porcellán magarat ábrázoló. Szlányi Lajos havas, téli tájai és utcaképei megszokott jók, Mérő István „Hiúság" című női félaktja kiforrott, rutinos dolog, Bruck Miksa és Halvány Ferenc enteriőrjei is a sikerültebbek közül valók. Vikovszky Béla „Halászbárkái“ és „Zagyvapartija meglátás, szín és világítás dolgában a legjobbak sorába tartoznak, Kiss Rezső „Bál Után“-ja technikai bravúr. Dohai Székely Andor, Mányai József, Czencz János, Halmy Artur, Kléh János, Udvary Géza, Herman Lipót, Várady Gyula, Feiks Alfréd, ifj. Kampis János tűnik még itt szembe. A másik „jó" terem, az I. számú. Ebben egy igen erősen fejlődő fiatal tehetség, Zsombolya Burshardt Rezső kelt örvendetes meglepetést két női arcképével, úgy a szürke tónusú „Tükör előtt", mint a „Spanyol nő" igen kvalitásos munkamozdulatban, kifejezésben egyaránt. Béli Vörös Ernő is nagy haladást mutat Mosónői jól megkomponált, élénk színeivel pompásan ható csoport. Glatter Gyula gyermekarcképe túlfinom, édeskés; erejét virtuóz kidolgozás mutatja. Franke Frigyes, az újabb nemzedék egyik jeles portréfestője, nem egészen sikerült önarcképe mellett egy csipketemítőn, almás csendélettel áll elő, amely után ezen a téren is sokat várhatunk tőle. Rudnay Gyula a legérdekesebb piktoraink közé tartozik. Most egy vén kanászt festett le Munkácsyra, Velesquezre emlékeztető monumentalitással és színhatásokkal, de ízig-vérig magyarnak. Körösfői Kriesch Aladár kiforrott nemes művészetét három képe közül Iegjobban Felhők című finom, de erőteljes tengerúrja képviseli. Mihálovits Miklós Alvó lányában is találkozunk a tehetség jeleivel. Különösen a beállítása sikerült. Kosztosz Jenő, Endrey Sándor, Déri Béla. Kezdi Kovács László is ebben a teremben , szerepel figyelmet érdemlő alkotásaival. A többi szobácska rejtelmeiből a nagyobbdolgokra termett Márton Ferenc néhány kisebb háborús pasztelljét, Basch Andor báli ruhás nőjét (különösen a váll megfestésében sem virtuozitás), a zseniális Itserváry Erzsi dekoratív csendéletet és letgystílűs HW Adam és Éváját, a még alig ismert Merész Gyula jól felfogott picin air férfiarcképét, Gulácsy Lajos egy éterikusan finom, misztikus festményét, Perlrott Csinka Vilmos talenturuos cigányfaluját, a harctéren levő Klimó István jól jellemzett, biztos kézzel rajzolt önarcképét, Lizsa Károly ópiummámorba merült meztelen nőjét, Geiger Richard ügyesen megfestett lilaruhás nőjét, Lakos Alfréd öreg zsidóját, Kandó László precíz mívű női arcképét ásták ki. Páldy Zoltán, Ujváry Ignác, Kacziány Ödön, Komáromi Kacz Andor, Vass Elemér, Rózsaffy Dezső, Bednár János, Olgyai Viktor, a jeles rézkarcoló Prihody István válnak ki még az összezsúfolt sokaságból. A szobrászok talán még jobban panaszkodhatnak a rossz hely miatt, mint a festők. Pedig köztük van Zala György egy bámulatosan szép márvány női tanulmányfejjel, az öreg Strobl Alajos Benczúr Gyula megszólalásig hű fejével, Szamosi-Soós Vilmos egy sor megértő és megérttető háborús plakettel (különösen jók a lófejei), Kisfaludi-Strobl Zsiga Horváth Mihály nagy álló szobrával, Horvai János több mélyhangulatú sárgmlék-tervel, Rubletzky Géza, Fémes-Beck Vilmos egy rendkívül mozgó kis táncosnővel, a szegény Holló Barnabás életteli huszár-szobrocskájával, Lányi Dezső, Reményi József, Siklódy Lőrinc három igaz* ügyes, életteli háborús apróságával. Bemutatkozik egy igen biztatóan induló fiatal leány is, Zilzer Hajnalka, akinek Zilzer Antal, a megvakult festőművész az édesapja. Salomet faragta ki reliefben márványból Joshanan fejével, vonalban, plasztikában nagy biztossággal s igen anyagszerűem. A rendezők, Bruck Miksa, Kezdi-Kovácsi László, Istók János és Kallós Ede nehéz, hálátlan munkát végeztek, becsületes igyekvéssel Magyar Elek* : MAGYARORSZÁG Budapest, i'Jib. péntek, november 17. Sienkievicz Henrik meghalt Bern november 16. (Saját tudósi tönktőt Sienkievicz Henrik, a világhírű »* lengyel iró a „Bund“ jelentése ifi*:' szerint tegnap meghalt .Veveyben. 'vr ‘A világirodalomnak és a lengyel népnek nagy gyásza van: Sienkieviez Henrik, a legnagyobb lengyel író, elhunyt hetven éves korában a Genfi-tó partján levő Veveybej, ahol a háború kitörése óta tartózkodott. Az elhunyt regényíró 1846-ban született az oroszlengyelországi Wolában és Varsóban végezte tanulmányait, írói tehetsége korán jelentkezett és már egészen fiatalon szép sikerei voltak hazájában. 1872 folyamán jelent meg első novellája „Senki sem lehet próféta a saját hazájában" . 1876-ban Amerikába utazott és úti élményeiről Lid vos álnév alatt leveleket irt a „Gazeta Polska“ című lap számára. Érdekes, hogy a kiváló talentumi költő, aki későbbbenoly megrázó erővel és realisztikus felfogással elevenítette meg a história korszakait, első műveiben a humoros hangot szolgálta. Igaz, hogy tehetsége komoly és emelkedett vonásai nemsokára érezte lék hatálukat. Alig egy pár esztendő múlva, midőn Amerikából hazatért, egész sorát írta a realisztikus és megkapóan érdekes no-ciláknak, elbeszéléseknek. A H a n i a, S z é n r a j z o k, Zachebem, Jankó hegedűs, Hartek zwycieza című művek igen nagy feltűnést keltettek, de igazi népszerűségét történelmi regényeivel aratta. 1880. folyamán jelent meg Nievoja tatarska címen első regénye, amelyet nyomon követett a Tűzzel vassal, A vízözön és a Pan Wolodyiowski. A regényekhez fűzött várakozás teljes kielégítést nyírt a háromságábő mü