Magyarország, 1918. szeptember (25. évfolyam, 204-228. szám)
1918-09-01 / 204. szám
Budapest, 1918 vasárnap, szeptember 1 aAQYAKOftSZiB Az antant nem tárgyal a mai Németországgal Az antant föltétlenffit hisz a katonai elöntésben — Cecil lord kijelentései Stockholm, augusztus 31. Az „Allehanda“ és az „Aftonbladed“ hasábjain megjelent békecikkekkel kapcsolatban, melyekről a Times stockholmi tudósítója azt hitte, hogy német oldalról sugalmazták, a Stockholms Tianingen tudósítója megkérte Róbert Cecil lordot, aki most Balfour külügyminisztert helyettesíti, hogy nyilatkozzék a skandináv közönség részére. Róbert Cecil lord engedett a felszólításnak és ezeket jelentette ki: — Valótlan, hogy az antant vezető államférfion, — miként ezt a két lap állította — nem hisznek a német vereség lehetőségében. A németek gyakran hangoztatják azt a meggyőződésüket, hogy egyik fél sem érheti el a katonai döntést. Ez kétségkívül áll Németországra, de az antantra nem. Foch tábornagy fényes eredményei és a kimeríthetetlen amerikai erősítések állandó özönlése az antant kormányainak és katonai tanácsadóinak minden alapot megadnak a bizalomra. — Az antant nem akarja magát a német népen megbeszélni, vagy Németország jövendő létét és nemzeti virágzását megfettyegetni, de el van határozva annak kikényszerítésére, hogy Németország teljes elégtételt adjon a bűnökért, amelyeket elkövetett, így elsősorban Belgiummal szemben. Egyébként addig, amíg a német nép világosan nem mutatja, hogy elveti azt a fegyverkezési és világhatalmi politikát, mely többek között a hallatlan katonai gépezet megteremtésében, illetve ennek nyugodt tűrésében állott és amely Európa terrorizálását célozta, mondom, fanig a német nép nem mutatja, hogy elítéli ezt a politikát, addig az antant nem fogja idejét vitatkozásokkal tölteni, melyek hiábavalók volnának, mert az ellentétek forrása megmaradna. ’A’ külügyminiszter helyettese ezután a következőket mondja nyilatkozatába:’ Anglia nem akarja a Háborút fölösleges módon meghosszabbítani, ha bármibe kerül is, híven kitart elvei mellett, amíg azok teljesen nem érvényesülnek. Bár Németországban vannak elemek, amelyek tárgyalásokat kívánnak, de ezek ma szemmel láthatóan mégis azoknak az erőteljesebben fellépő elemeknek hatása alatt állanak, akik Freitag-Loringhofen tábornokkal együtt azon a nézeten vannak, hogy a történelem tanítása szerint az a politika, mely nem hatalmon épül föl, állandó sikereket sehol nem arathatott. A tisztán hatalomra épülő politika azonban a tárgyalásokkal össze nem egyeztethető, még ha azok, akik az ilyen politikát támogatják, a legutóbbi események hatása alatt arra a meggyőződésre jutottak is, hogy okos dolog kissé elbújni és a tárgyalásra hajló elemeknek a színpadon helyt adni. A magasabb német körök folytatnák a jövendő háborúról való elmélkedéseiket és a hatalmi politika hívei csak egy pillanatra állnának félre, azonban egész energiájuk újabb háború előkészítésére irányulna. Robert Cecil ezután a békelehetőségeket fejtegeti és a tárgyaló Irak útján elérhető békéről a következőket írja: — A németek — miként Morgenthau konstantinápolyi volt amerikai követ mondotta — látják, hogy Németország hibát követett el, amikor nem készült hosszú háborúra, de ezt a hibát nem fogják többé elkövetni, hanem legközelebb elegendő mennyiségű gyapotot és rezet fognak összegyűjteni, úgy hogy legalább is öt esztendős háborút viselhessenek, még ha tárgyalásokkal békét teremtenének is. Ez pedig a hatalom és a jog közötti végleges harcot csak ■ elhalasztaná, ez nem volna egyéb, mint ideiglenes fegyverszünet. — E szembenálló álláspontok képviselői között megegyezés nem jöhet létre. Ezt látjuk Németországban is, ahol mély ellentét van a nagynémetek és a nép belátásos része között, amely megértette az idők szavát és visszautasította a középkori elveket, így Delbrück azt írja, hogy helytelen úton halad az a hazafiság, amely mindig a legveszedelmesebb ellensége a helyes nemzeti politikának, így tehát senki sem hozhatja meg előbb a békét, amíg nem üzen előbb hadat a nagynémeteknek. Nem lehet azt kívánni az angoloktól, — mondja Delbrück — hogy bízzanak békeakaratunk őszinteségében, ha egyidejűleg fentartjuk a nagynémetekben a reményt, hogy titkos barátaik és bizalmasaik vagyunk. — Ilyen módon világos, hogy Németországban két elem áll egymással szemben. Az egyik osztozik az antantnak az alldeutschokról Vallott nézetében, tehát be kell látni, hogy a szövetségesek nem köthetnek fegyverszünetet olyan emberekkel, akik elvannak határozva becsvágya céljaikat megvalósítani, tekintet nélkül arra, hogy ez a német néptől és az egész világtól milyen áldozatokat követel. A tények meggyőzőbbek a szavaknál, márpedig a Németországban észlelhető tények arra mutatnak, hogy ahol csak lehetett, a nagynémetek elveit megvalósították. Solf kijelentette, hogy Németország ellenségei nem akarnak tárgyalásos békét. Hozzá kellett volna tennie, hogy addig nem akarják ezt, amíg a német politikát a középkori szellem vezeti. A középkori emberekkel való tárgyalások épp oly hatálytalanok és eredménytelenek, mint amilyenek a Napóleonnal folytatott tárgyalások voltak. Azzal a német nemzettel, amely megtisztul az alldeutschoktól és nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is bizonyítja, hogy megbánja a múltban elkövetett bűneit és hajlandó egészséges békés életet élni a nemzetek szövetségében, a szövetségesek becsületes békét köthetnének, de nem azokkal, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy a nemzeti politikának a hatalmon kell alapulnia akik tagadják, hogy a jog lehessen a világrend alapja, ezekkel tárgyalásokat folytatni nem lehet. Hískor és Magor (Napkeleti történet) Írta: Lázár István , A vevők Mégkorán volt, a köd fel sem takarodott a pusztáról s már keresték. Balamirt — Ki az? — szólt ki a sátorból. — Teutár. , A vevük (vök) közül valaki volt, kiki holnap, Rika szerelméért nyeregbe pattan- bak. — Mi jóban jársz, fecsemuram? Megrázták egymás kezét barátságokon. — Nagy, dologban jöttem. Balamir Teutár lovára pillantott.— Merre készülsz, hogy így megraktad azt a szép hókádat? — Csak idejöttem, bátyámuram. — mosolygott a ferdeszemü Teutár s levette sasitollas kucsmáját. — Elhoztam az ajándékot, mi az eladó leányok apját, illeti, ha jó szival fogadná... Az öreg bólintott. • — Nincs nekem nagy gazdagságom, — szerénykedett tovább. — Csak keveset hozhattam’... — Ha semmit sem hoztál volna, úgyis jj szívvel látnálak. Ming-Ruth másodszülöttje vagy! S meghajtotta magát eljötté tisztelettel Mik ! — Mit csinál a te szép leányod? s kérdezte Teutár. — Mosdik odabent az ezüstabroncsos sajtárban... Teutár sárga szeme megrezzent, levette a hóka terhét. . — Három gyönyörű bposzlánbör! « Hehkendezett ‘Balarir apó. — Hol tetté! szert, 'rátok? — Ming-Ruth atyám ölte a vadállatok tanyáján s Eneth' anyám nekem adta. Balamir megköszönte. — S ezt a szikrázó követ is elhoztam megemlékezésül. Olyan a fényessége, mint a leányod szemének... — No, ennek megörvend! —•. mosolygott öreg Balamir. — Adjon neked Dani a felé is'.?^ szerencsét a futtatáson! A nap előbujt a puszta pereméből és a Dajk-mentét beragyogta. A szekeres sátrak felől lovasok tűntek feil, s vágtatva közeledtek! Balamir elmosolyodott. ‘ — Lesz nekem ma vesződségem, ha igy, gyűlnek a legények a leányvásárraKi az ott elöl? Teutár szeme megsötétedett — Ulpin, aTatun-nemzetségből, — mormogta boszosan. Az öt lovas odaért — Jó reggelt! Leszálltak a paripákról, a kapját a földbe döfték, a sallangos kantárt ráhurkolták.s Mi jánatban, gigafifereg Miralamir barátságosan, de mégsem úgy, mint Teutártól. — Öt ilyen legény! ! — Mina az öten egy ügyben sántikálunfó, — szólt Tilpin vidáman. —, Ha ki nem hajítanának, elhoztuk a szerelem váltságdíját. Úgy gondoltuk, hogy mi leszünk az elsők.,, Teutár elnézett Ulpin fölött. — De nem mi leszünk az utolsók, — nevetett egy nagyvállú legény, — mert anyinyian jönnek még, mint ahány szem van a mák fejlében! A lovakról leszedték az ipának járó ajándékot: menyét, nyest, evet, cobolyprémeket, aranyszeges kardot, selymet, gyöngyöt és egy farkasbőrös drágaköntöst, ki-ki az■módja és ereje szerint Nagy részét Ulpin hozta, kinek egyébként hat aranycsészéje s hatvan négyágyas szekere és sokjuha meg ökre volt... — Jöjjetek a vendégsátorba! Méhserrel szolgált Balamir kedves vendégeinek. — Azt sem tudom, hogy kinek kívánjak szerencsét, olyan szállegények vagytok. Mind az egésznek! Egyébként azé a szerencse, aki szemes, erős és bátor, iszom az egészségetekre! Rika bemosolygott a sátorfüggönyön, de még el sem kurjanthatták magukat a jókedvű vevük, máris visszahúzódott, ahogy megpillantotta a ragyásképp Teutárt. — Oh be‘ gyönyörű! — sóhajtó!: az egyik legény, 1 -3? $£ fiuM. s A németek visszavonulása SPeFOKaeS is sífogSaStájc az angolok Az áttörés nem sikereit Egy hét alatt másfél millió embert vetetek harcba az angolok és franciák Berlin, augusztus 31. (Wolff.) A franciák és az angolok szünet nélkül folytatják Arras és Soissons között a nagy csatát, anélkül, hogy eddig döntő eredményt értek volna el. E csatában 27-én és 28-án Arras és az Avre között 28 angol hadosztályt vetettek harcba, ezek közül tizet egynél többször, az Avre és az Aisne között negyven francia hadosztályt, ezk közül ötöt kétszer. A harcokban résztvett tüzérségi formációk és egyéb csapatok beszámításával egy hét lefolyása alatt kerek másfélmillió embert vetettek harcba a német front ellen. Mindezek a hadosztályok teljesen kipihenten kezdték meg munkájukat és ezek voltak az antant legjobb csapatai, az augusztus 28-ika óta eredménytelenül folytatott áttörési kísérletüket az Arlette és az Aisne között az amerikaiak segítségével sem tudták elérni. Hiába ismételték meg 29-én az amerikaiak segítségével sűrű tagozású gyalogos csapatokkal, tankokkal és idő egységből álló repülőrajókkal az áttörő kísérletet, mivel szokatlanul nagy veszteségükkel meghiúsult.